Holtomiglan, holtodiglan: Minisztériumi bál

6. fejezet

Az idő gyorsan telt, és a fiatalok hamarosan már azon kapták magukat, hogy az őszi szünet előtti utolsó órán ülnek, ami történetesen a Binns professzor által tartott Mágiatörténet volt.

Most is, mint mindig, unalmas volt az óra, de Hermione úgy érezte, hogy már fél lábbal is kibírná. Persze, várta, hogy végre a Grimmauld téren lehessen a többiekkel együtt, de a ruhavásárlást kevésbé. Fogalma sem volt róla, hogy milyen ruhát vegyen, ráadásul aznap ebédkor McGalagony bejelentette, hogy karácsonykor bált tartanak, hogy megünnepelhessék végre a háború végét, és elfeledhessék a borzalmakat, ha csak egy pillanatra is. A professzor természetesen azt is bejelentette, hogy mindenki, aki részt vett a Roxforti csatában a győztes oldalon, meg fog jelenni a bálon, és hogy még az őszi szünet után elkezdődő órák előtt kiküldik azt a számtalan meghívót, hogy azok idejében célba érhessenek. Mikor az órák véget értek, mindenki a saját szobájához rohant, hogy összepakolhasson. Hermione és Ginny már várta, hogy végre a Roxfort Expresszen ülhessenek, és hazafelé tartsanak. Másnap, reggeli után a lányok a barátaikkal együtt végre valóban hazafelé tarthattak a vonattal. Luna, Neville, Ginny, Hermione, Draco és Blaise egy kocsiban utaztak, ha kicsit szűkösen is, de annál jobb kedvvel.

Mikor a King's Crossra értek, a csapat szétszéledt. Blaise és Draco együtt mentek, míg Neville és Luna külön-külön. Hermione és Ginny kimentek az utcára, majd kerestek egy sikátort, és elhoppanáltak a Grimmauld térrel.

Aznap késő délután és este már nem mentek sehova. A lányok segítettek Mrs. Weasleynek a konyhában a vacsoránál, míg a fiúk a szobában varázsló sakkoztak, addig Sirius Mr. Weasleyvel beszélgetett.

• Segítsek megteríteni, Mrs. Weasley? - kérdezte Hermione.
• Igen, kedvesem. - felelte Molly.

Hermione elővette a tányérokat és az evőeszközöket, majd megterített.

• Hermione, drágám menj, és szólj a fiúknak, hogy mindjárt kész a vacsora! - szólt Molly.
• Igen is, Mrs. Weasley. - felelte a lány, majd a nappaliba ment.

• Mrs. Weasley üzeni, hogy mindjárt kész a vacsora. - szólt be Siriusékhoz, majd felment a szobába, hogy megkeresse a fiúkat.

Fent Ron és Harry éppen belemerült a beszélgetésbe, amelynek a témája most éppen Hermione volt.

• Nem értem Mionét. Neked mondott valamit, hogy kibe szerelmes? - hallatszott ki Ron hangja.
• Ami azt illeti, tudom, hogy ki tetszik neki. - felelte Harry, de Ron kérdő tekintetére rögtön rávágta – Nem mondhatom el!
• Miért?
• Mert... Hermione megbízik bennem. Ha akarja, majd ő elmondja.
• Mond, hogy nem Görényke az.
• Ahogy tudom, nem. - felelte Harry helyett Hermione, miközben belépett az ajtón. - Mindjárt vacsora. - mondta a felé forduló fiúknak.
• Ó! Anya mit csinált? - kérdezte Ron, mintha csak elfelejtette volna, mi is volt a téma.
• Azt hiszem, zöldséglevest meg sült húst burgonyával. - mondta Mione, miközben becsukta az ajtót.
• Éhen halok! - mondta Ron, mintha nem ez lenne az állandó állapota.

Hermione csak mosolyogva a fiú kijelentésén.

• Mio! Elmondod neki? - kérdezte halkan Harry, miközben elment a lány előtt. Hermione kelletlenül, de bólintott.
• Ron... Szeretnék elmondani neked valamit.
• Hallgatlak. - tette karba a kezét a fiú.
• Uhh. Öhm. Előre leszögezném, hogy nem vagyok szerelmes, de már régóta... Tetszik, és... Szeretném, ha nem utálnál emiatt. És ha nem vesznénk össze miatta... Tudod, ő fontos nekem...
• Mione. Kiről beszélsz? - kérdezte a fiú.
• Uh... Hát... Öhm... Siriusról.
• Siriusról? Neked tetszik Sirius? - Ron szinte kiabált meglepődésében.
• Halkabban! Még meghallja! - szólt rá erélyesen Hermione.
• Nem értelek, Mione. - csóválta a fejét Ron. - Komolyan, nem értelek.
• Csak annyit kérek, hogy fogadd el.
• Oké. Végül is, egész jó fej. Na meg, jobb, mint a Görényke. - felelte váll rándítva a fiú.
• Ne hívd így Dracot! Megváltozott.
• Attól még nekem Görényke marad.
• Kérlek, Ron. Draco más ember lett, és ezt te is tudod. Adj neki egy esélyt.
• Hermionének most igaza van. - helyeselt Harry is.
• Jólvan! - adta meg magát Ron. - Kap egy esélyt. De ha elbaltázza, akkor annyi.
• Köszönöm! - ölelte meg Mione. - Egyébként... Te kivel jössz bálra?
• Öhm... Gabrielle Delacourerral – Ron arcszíne már-már a haja színével vetekedett, ahogy ezt kimondta.
• Ennek örülök. - mosolyodott el Hermione. - Most már menjünk.

Hermione feszengve ült le az asztalhoz. Tisztában volt vele, hogy lehallatszódott Ron üvöltése, és bár a többiek megpróbáltak úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, Hermione még is úgy érezte, hogy legszívesebben elbújna. Mondjuk az asztal alá. Sirius most is, mint mindig, kedves volt vele, Mrs. Weasley meg persze máris többet látott a dologban, mint ami volt benne.

Vagy nem tévedett? Ki tudja! Ennek ellenére a szemét egész vacsora alatt rajta tartotta a pároson, és nem igazán tetszett neki a gondolat, hogy Hermione és Sirius között bármi több lehetne, mint egyszerű barátság. Vacsora után a konyhába hívta Hermionét, hogy segítsen neki „mosogatni”, de természetesen csak ki akarta kérdezni a lányt a dologról. Mikor Hermione belépett, kiszórt a szobára egy diasudio bűbájt, majd fejétcsóválva megállt a lány előtt.

• Azt hittem, hogy közted, és Ron között minden a legnagyobb rendben. - kezdte.
• Ez így is van, Mrs. Weasley. Ron és én szinte testvérek vagyunk.
• Tudod, hogy nem úgy értettem, kedvesem.
• Ron és köztem nem működne egy kapcsolat, Mrs. Weasley. Soha nem is működött.
• De ez, amit hallottam... - csóválta a fejét a nő.
• Ne értsen félre, Mrs. Weasley, de ez nem igazán tartozik...
• Nem tartozik ez másra, csak rád, és Siriusra. Te se érts félre, én csak aggódom érted. Olyan vagy, mint ha a lányom lennél, és nem szeretném, ha megütnéd magad. Tudod, én őszintén kedvelem őt. Sirius jó ember. Egy igazi úriember, és nagyon kedves. De túl idős hozzád, és a lelke sokat sérült.
• Tudom, Mrs. Weasley.
• És te így is vele akarsz lenni, nem igaz? - kérdezte a nő, mire a lány bólintott. - Nehéz dolgod lesz. Siriusszal olyan dolgok történtek, amikről mi nem sokat tudhatunk. Ő egy összetört ember, Hermione, még ha mindig jókedvűnek, és mosolygósnak tűnik is.

Másnap reggel reggeli után a lányok Mrs. Weasleyvel, és az éppen megérkező Tonksszal mentek el az Abszol útra vásárolni báliruhát. Először a Shanda & Shelymesh-hez mentek be.

Tonks egy egyszerű fekete és egy pezsgő színű ruha mellett döntött, Mrs. Weasley egy szintén egy feketét választott ki, és mellé szürkét csipkerátéttel. Ginny szintén egy pezsgő színűt, illetve egy zöldet, míg Hermione egy kék, illetve egy vörös ruhát választott ki. A ruhákhoz vettek még – a ruhával azonos színű – cipőket is. Miután fizettek, átmentek Madam Malkinhoz, és vettek ruhákhoz illő talárokat, majd benéztek a Weasley Varázsvicc Vállalatba, hogy megnézzék, mit csinálnak az ikrek. A látogatás után a Grimmauld térre hoppanáltak. Mrs. Weasley másnap reggel hazament az Odúba, hogy ott köszönthesse az érkező Charlie-t, Billt és Fleurt, illetve Fleur húgát, Gabrielle-t. A többi fiatal ezalatt a Grimmauld téri házban kezdett neki a készülődésnek az esti bálhoz. Hermione haja volt, ami a legtöbb időt igénybe vette, de végül megérte. Ginny egy kontyot csinált neki, és a kilógó tincseket begöndörítette egy bűbáj segítségével. Ginny és Tonks még Hermione előtt ment le a várakozókhoz, Hermionénak ugyanis még meg kellett keresnie a nagymamájától örökölt, méregdrága fülbevalókat, melyeknek éppen a ruhához illő, kék berakásai voltak. Mikor már a fülbevalóval is készen volt, még egyszer végignézett magán a nagy tükörben. A ruhája, a cipője, és a talárja éjkék színben pompázott. Sóhajtott egyet, majd kilépett az ajtón. Ahogy lelépett a lépcsőfokokon, érezte a fiúk tekintetét. Sirius tekintete szinte mindent elárult. A férfi lélegzete szinte elakadt, és szíve úgy dörömbölt a mellkasában, mintha kiakarna szakadni a helyéről. Hermione megeresztett egy szégyenlős mosolyt felé, miközben az utolsó lépcsőfokot is megtette.

• Gyönyörű vagy. - suttogta Sirius, miközben tekintetét le sem vette a lányról.

Hermione elpirult a megjegyezés hallatán, majd végignézett a férfin.

• Összeöltöztünk. - jegyezte meg,Sirius ugyanis szintén éjkék színű ruhát öltött magára.

A férfi közel volt a lányhoz, túl közel. Hermione érezte az arcán Black lélegzetét, érezte a jellegzetes illatát, melyet magában mindig csak „Sirius-illatnak” nevezett.

Mikor a Minisztériumba értek, már sokan voltak ott. Rengeteg ismerős, és ismeretlen boszorka és varázsló tette tiszteletét a bálon. Sokan közülük azonban részt sem vettek a harcokban, csupán fotelból nézték a történteket, akár egy filmet a moziban. Ők ismerősöktől, és az újságokból tájékozódtak, vagy csak az utcán hallottak alapján. Ők boldogan kortyolgatták a pezsgőjüket, és élték gondtalan kis életüket a gondtalan kis világukban. Akik azonban részt vettek a harcokban, másképp vélekedtek a dolgokról. Azt várták, hogy mikor lesz már vége ennek a hajcihőnek, de talán akik a legjobban várták a végét, azok az Arany Trió tagjai voltak. Köztük is talán legjobban Harry várta, hogy vége legyen ennek az egésznek. Semmi kedve nem volt az egészhez, azonban a varázsvilág mengmentőjeként muszáj volt megjelennie, ráadásul kilátásban volt a Rend tagjai, a tanárok, illetve a DS tagjai, és más, a végső csatában harcoló számára egy-egy Merlin érdemrend. Az átadáson muszáj volt ott lennie, nem csak mert, ő maga is kapni fog egy díjat, hanem mert a barátai és ismerősei is kapni fognak egyet-egyet, s ezenkívül még beszédet is mondania kell majd.

Háládatlan feladatnak érezte a bált, és úgy érezte, hogy inkább összecsapna még egyszer Voldemorttal, minthogy itt álljon. Hermione mintha megérezte volna barátja nyugtalanságát, együttérzése jeleként megszorította Harry kezét.

Hermione, Harry, Ron, Gabrielle, Kingsley, Ginny, Luna, Neville, Sirius, Tonks, és Lupin kezében Teddyvel egy asztalnál ültek, és a velük közvetlen közeli asztalnál ült a Malfoy és a Weasley család többi tagja, illetve Perselus és Tonks anyukája. A másik közeli asztalnál ült a tanári kar többi tagja és Neville nagymamája,és Luna apja. Nem sokkal arrébb pedig a DS tagok. Rengeteg ételt szolgáltak fel, majd miután mindenki jóllakott, a Miniszter felállt, és a színpadként szolgáló emelvényre sétált.

• Köszöntök mindenkit ezen a szép estén! - kezdte. - Mint mindnyájan tudják, ma azért gyűltünk össze, hogy megünnepeljük a Varázsvilág megmenekülését, és a jó győzedelmét a rossz felett. Mint mindnyájan tudják, néhány hónappal korábban ért véget a második varázslóháború. A Roxforti csata, mint döntő ütközet belekerült a világunk történelmébe. Sok varázsló és boszorkány veszett oda a jó ügy érdekében, s szeretném, ha méltón megemlékeznénk rájuk. A következő varázslók emlékének szentelve, hősies tettükért épül fel a Mágiaügyi Minisztérium csarnokában egy új szoborcsoport, melyen minden, a jó ügy érdekében elesett, és harcoló varázsló illetve boszorkány neve fel lesz tüntetve. Most pedig, kezdődjék a díjátadás. Az első díjat korunk egyik, talán legnagyobb varázslójának adnám át. A fiatal, tehetséges varázsló most Auror-képzőnkben tanul, előtte a Roxfort padját koptatta, ahogyan köztünk sokan., ám ő mégis sok mindenben különbözik tőlünk. Hatszor dacolt korunk legnagyobb Sötét mágusával, s végül le is győzte azt. Elhozta nekünk a győzelmet, a nyugalmat, és a békét, s ezért örökké hálásak leszünk neki. Harry James Potter!

Harry kissé megilletődve sétált fel a pódiumra. Miután átvette a díjat, és kezet fogott Kingsleyvel, megkaparta a torkát, majd megszólalt.

• Üdvözlök mindenkit! Mindnyájan tudják, hogy mi történt azon az éjszakán, mikor a Roxforti csata dúlt. Igen, legyőztem Voldemortot, ám ez nem sikerült volna a barátaim, a tanáraim, és a rendtagok nélkül. Szeretnék köszönetet mondani Hermione Grangernek, aki hűséges barátként a hónapokon át tartó bujkálás során tartotta bennünk az életet, és segített, hogy elpusztíthassuk azt a varázslót, aki valamikor még Tom Denem volt. Szeretnék köszönetet mondani Ronald Weasleynek, aki hűséges barátom volt mindig is, és szintén sokat tett azért, hogy mi ma itt lehessünk. Szeretnék köszönetet mondani Ginny Weasleynek, Neville Longbottomnak, és Luna Lovegoodnak, akik az iskolában, összetartották, és újra összehozták Dumbledore Seregét, hogy idejében felkészülhessenek a harcra. Szeretnék köszönetet mondani a miniszter úrnak és a többi rendtagnak, hogy megbíztak bennem, és kitartottak. Szeretnék köszönetet mondani a szüleimnek, akik már nem lehetnek velünk, de tudom, hogy most büszkék a barátaikra, akik vállvetve küzdöttek a gonosz ellen. Szeretnék köszönetet mondani a tanáraimnak, akik tanítottak, McGalagony professzornak, a volt házvezetőtanáromnak, aki elnézte a gyermekkori csintalanságainkat, a Weasley családnak, akik családom helyett családom voltak, és Sirius Blacknek, a keresztapámnak, aki apám helyett apám. Szeretnék köszönetet mondani Remus Lupinnak, aki megtanította, hogyan győzzem le a félelmeimet. Szeretnék még köszönetet mondani Albus Dumbledorenak, mert megtanította, hogyan küzdjek Voldemort ellen, s legfőképpen szeretnék köszönetet mondani a valaha volt, talán legbátrabb embernek akit ismerek, Perselus Piton professzornak, mert éveken át segítette mind Dumbledore-t, mind engem. Emellett szeretnék még köszönetet mondani a Malfoy családnak, akik sokat segítettek. Azt hiszem, ezek nélkül az emberek nélkül ma nem lehetnénk itt, s őszintén úgy gondolom, hogy mindenki, az egész varázsvilág köszönettel tartozik nekik. Nem nekem, nem azoknak, akik az otthonaik falai mögül várták a csodát, hanem nekik. Ők voltak azok az emberek, akik életüket kockáztatva harcoltak a gonosz ellen, s döntöttek úgy, hogy ha kell, meghalnak, hogy mindenki más élhessen. Úgy döntöttek, hogy ha szükséges, életüket adják egy jobb élet reményében, ami talán a következő, új nemzedék megadatik majd. A sötétség korszakának vége, s úgy hiszem, egy új korszak kezdődött el a Varázsvilág életében. Egy új korszak, melyek során újjáépítjük a Varázsvilágot, s mely megadja nekünk az áhított nyugalmat. Ez az új, jobb élet – úgy hiszem – mindnyájunkat megadatott azon az estén, mikor a sötét oldal elbukott. Egy új korszak kezdődött a történelemben, mely kivívásáért megküzdöttünk, méghozzá keservesen, de végül sikerrel vettük ezt az akadályt. Emeljük tehát poharunkat erre az új korszakra, a szabadságra, a barátokra, a családra, a harcban elhunyt hősökre, s azokra, akik ma velünk lehetnek.

Miután Harry visszaült a helyére, Hermione odasúgta neki, hogy „ Ügyes volt”. A fiú, már-már fiatal férfi nem volt túl jó a beszédekben, ezt a beszédet is Hermione és Ginny segítségével írta meg. Nem volt sem túl hosszú, sem túl rövid, s az emberek szinte csüngtek a hős minden egyes szaván. Perselus Piton meglepődött, mikor szóba került, s más emberek arcán is megjelent a meglepettség árnyéka. Harry után Hermione, majd Ron, Mrs. Weasley, Ginny, Mr. Weasley, George, Fred, Charlie, Percy, Bill, és Fleur következett. Utánuk Siriusnak, Remusnak, Dorának, Mr. És Mrs. Malfoynak, Draconak, Lunának, és Nevillenek adták át a díjakat, majd következett Aberforth Dumbledore, Hagrid, Perselus, McGalagony professzor és a többi tanár, illetve a DS többi tagja, akik részt vettek a harcban. A díjátadás után tánc következett, s a férfiak felkérték táncolni a hölgyeiket. Draco Astoria Greengrass-el táncolt, míg Neville Lunával, Ron Gabrielle-el, Harry Ginnyvel, és Hermione Siriusszal. Mellettük táncolt még Dora és Lupin, illetve a Malfoy házaspár, Madame Maxime és Hagrid, Mr. és Mrs. Weasley, Bill és Fleur, illetve nem kis meglepetésre Aberforth és Minerva McGalagony párosa is. Az este folyamán Hermione összetalálkozott Viktor Krummal, és annak feleségével is. Bemutatták egymás párját, és egy jót beszélgettek, habár a légkör kissé feszélyezett volt, ennek ellenére mégis jól érezték magukat. Hermione táncolt egyet-egyet Dracoval, Ronnal, Harryvel, sőt, még Neville-lel és Blaise-vel is. A hangulat oldottabb lett az est végére, mint ahogy az az elején várható volt, főleg, hogy a beszéd alatt is még feszengtek a fiatalok. A kis csapat fáradtan indult hajnaltájban hazafelé. A lányok fájlalták lábukat a magassarkú és a sok tánc miatt, de legalább jól érezték magukat.

Hermione egy apró puszival köszönt el Siriustól, majd jó éjt kívánt mindenkinek, s a szobájába ment. A lányt szinte pillanatokon elnyomta a jótékony álom.