Holtomiglan, Holtodiglan: A randevú

5. fejezet

Dél is elmúlt már, mikor elindultak Roxmortsba. Hermione kissé görcsösen várta a találkozást Siriusszal. Várta, hogy ne várta volna, de közben félt is tőle. Nem akart elrontani semmit, és nem akart úgy viselkedni a férfi közelében, mint egy szerelmes kis tinilány. Hiába, mégis úgy érezte magát. Kis csapatba verődve mentek le a faluba. Hermione, Seamus, Dean, Neville, Luna, Ginny, Draco, Blaise Zambini, Lavender, és a Patil ikrek. Beültek együtt a Három Seprűbe, hogy addig is múljon az idő, és rendeltek egy-egy vajsört. A hangulat emelkedett volt, miközben iszogattak, s nevetve prüszköltek együtt egy-egy viccen, melyek közül nem egyet Draco, vagy épp Blaise sütött el. Nevetve léptek ki végül a Három Seprű ajtaján, majd szétszéledtek. Ginny és Hermione együtt tették meg az utat Zonkó Csodabazárához.

Sirius már ott volt, és nem egyedül várt. Harry ott állt mellette, és keresztapjával beszélgetett.

Sirius háttal állt az érkezőknek, így nem vehette észre őket, csak mikor Harry furcsán elhallgatott, és a férfi mögött sétáló lányokat nézte. Sirius persze egyből észrevette a változást, és a keresztfia arcán megjelenő cinkos mosolyt. Ahogy megfordult, a férfi szíve hatalmasat dobbant Hermione láttán. A lány - valójában már fiatal nő – csodálatosan nézett ki, és csak úgy ragyogott. Mione egy lágy mosolyt küldött a férfi felé, aki ezt egy sajátos, csibészes mosollyal viszonzott. Hermione észre sem vette, hogy Ginny szinte már rohan Harryhez, és hogy pillanatokkal később már a fiú nyakába is veti magát. Sirius némi fejcsóválással konstatálta a fiatalok heves üdvözlését, majd Hermionéhez lépett.

- Csodásan festesz! - hajolt meg a lány előtt, majd kezet csókolt neki.

Hermione arca kipirosodott a dicséret hallatán.

- Köszönöm. Te is... jól nézel ki. - felelte.

Sirius kutyaugatásnak is beillő nevetést hallatott.

- Ilyet se hallani minden nap. - felelte a férfi.
- Érdekes... Kettőnk közül nem én voltam a Szombati Boszorkánylapban.
- Ja, hogy arra gondolsz? - legyintett a férfi. - Persze, ha nem tudná már mindenki, hogy ártatlan vagyok, nem lennék ott.
- Ez igaz. De a nők sem bámulnának úgy, mint ha valami Isten lennél. - mosolyodott el Hermione, de valójában a szíve is összeszorult attól, ahogyan a közelben ácsorgó szőke nő bámulta Siriust.
- Csak nem féltékeny vagy? - tapintott a lényegre a férfi, s mindezt suttogva hozta a lány tudomására.
- Jól szórakozol. Nem igaz? - kérdezte Hermione.
- Ami azt illeti, igen. - felelte a férfi egy gonosz mosoly kíséretében. - De ne aggódj, a szőkék amúgy sem jönnek be. - tette hozzá.

Miután Ginny végre elengedte Harryt, a fiú végre köszönthette barátnőjét is.

- Ront hol hagytátok? - kérdezte Ginny.
- Ron? Ó... Öö... Ron randin van éppen... - makogott össze-vissza Harry.
- Randin? - lepődött meg Hermione.
- Igen. Gabrielle-el.
- Fleur húgával? - kérdezte Ginny.
- Aha.
- De hisz... Az a lány van vagy... Tizennégy éves. - jegyezte meg Mione.
- Éppen annyi, amennyi te voltál, mikor... Khm. Tudod, Krum...- mondta sokat mondóan Harry.
- Igaz is! Viktortól a napokban kaptam levelet. Nem rég megházasodott, és ide jönnek nászútra. Üdvözletét küldi. - mondta a lány Harrynek.
- Viktor? Viktor Krum? A bolgár fogó?- kérdezte érdeklődve Sirius.
- Öhm. Igen. Tudod, ő is itt volt a Trimágus Tusán.
- Igen, emlékszem. Ő volt az egyik bajnok... Egy ideig az a hír járta, hogy együtt vagytok.
- Ami azt illeti, randiztunk, de semmi több. Viszont azóta is jó barátságot ápolok vele.

Most Sirius arcán jelent meg féltékenység jele, s ez Hermione arcára egy apró mosolyt csalt.

- Nem kell félned, nem az esetem. Amúgy is házas. - súgta a férfinak.

Némi beszélgetés után négyen beültek a Szárnyas Vadkanba, és benéztek Aberforth Dumbledore-hoz. Rendeltek egy-egy Lángnyelv Whiskey-t, s közben beszélgettek.

Úgy fél óra elteltével Harry és Ginny magára hagyta a párost, akik rendeltek némi ebédet.

A Szárnyas Vadkan már nem az a hely volt, mint annak előtte. Sokkal tisztább, és felkapottabb lett a Végső Csata után, az emberek szívesebben tértek be egy-egy italra vagy ebédre, esetleg vacsorára. Legtöbbször talán a régi DS tagjai tévedtek be, akiknek egy ideig a Szárnyas Vadkan, és Aberforth Dumbledore jelentette a túlélést a Roxfort falai között. Sötét idők voltak azok, de mára már elmúltak, habár nem teljesen nyomtalanul. Hermionét a gondolataiból a vendéglő ajtajának csapódása rázta fel. Egy sötét alak lépett be az ajtón, és ült le a söntéspult elé.

- Mit hozhatok? - kérdezte Dumbledore.
- Egy Lángnyelv Whiskey-t. - hallatszott az ismerős hang, melytől Hermione hátán mindig felállt a nem létező szőr.

Ahogy hátra fordult, Perselus Pitonnal nézett farkasszemet.

- Nocsak, Black! Már kislányokat is szédítesz? - kérdezte gúnyosan a professzor.
- Hogy s mint Pipogyusz? Tán irigykedsz? - kérdezett vissza Sirius.

Hermione azonnal észrevette a puskaporos hangulatot, és hogy mindkét varázsló kezében ott lapul a varázspálca. 

- Sirius ne. - Hermione gyengéden próbálta lebeszélni a vele szemben ülő férfit, akit csak nagyon ritkán látott ennyire dühösnek.
- Na, mi az, Black? Hagyod, hogy Granger megmondja, mit tegyél? - gúnyolódott tovább a professzor.
- Elég! - állt fel a lány. - Nem érdekel, ha ezer pontot is levon ezért a Griffendéltől, de most már igazán betelt a pohár. Bíztam benne, hogy talán megváltozik, hogy lesz magában annyi emberség, hogy ezentúl nem gúnyolódik tovább, de tévedtem. Kezdem megbánni, hogy megmentettem az életét a Végső Csata éjjelén.

„Ostoba,ostoba,ostoba!” Hermione a falba tudta volna verni a fejét, hogy elárulta magát.

- Miről beszélsz, Hermione? - kérdezte meglepődve Sirius.
- Ez engem is érdekelne. - jegyezte meg Piton.
- Öhm... Szóval... Izé...
- Hallgatunk! - mondta szinte egyszerre a két férfi.
- Legalább ebben az egyben van egyetértés... - morogta a lány.
- Mond, Granger...
- Rendben, de csak ha leül végre, professzor.
- Nekem maga csak ne parancsolgasson, Granger. - pirított a lányra a professzor, de azért leült, kezében immáron a egy pohárral a rendelt italból.

Hermione kiszórt egy diasudio-t, hogy senki ne hallgathassa a beszélgetést, de belül így is remegett. Megváltoztatta a múltat, megváltoztatott mindent.

- Nos, az az igazság, hogy ezt nem is szabadna elmondanom... Magam sem tudom, hol is kezdjem... - mondta a lány.
- Mondjuk az elején. - jegyezte meg epésen Perselus.
- Nyugodtan mond. - fogta meg bátorítóan a lány kezét Sirius.
- Hát... Talán a Minisztériumi csatánál kéne kezdenem, de lehet, hogy az iskolakezdést követő héten. Az egész úgy bonyolult ahogy van. A lényeg azonban ugyanaz: sokan vannak, akiknek ma nem kéne élniük.
- Ezt hogy érted? - kérdezte Sirius a homlokát ráncolva.
- Téged a Minisztériumi csata során Bellatrix Lestrange meg akart ölni. Ha nem küldöm rá azt az átkot, te már nem élnél. Nem tudtad volna kivédeni az átkot, és utána még be is estél volna a mögötted lévő fátyol mögé. Az a fátyol a túlvilág, és a mi világunk közötti kapu, ahová ha belépsz, soha nem jöhetsz vissza.
- De... Akkor mégis hogy? Hogy lehetek életben? - tette fel az ésszerű kérdést Sirius.
- Ígérem, ehhez a részhez is elfogok érni. Nos, az ötödév után jött a hatodév, és ezzel együtt Dumbledore professzor halála, majd a hetedév, melyet mi azzal töltöttünk, hogy Tudjukki horckruxait elpusztítsuk. Ez nem annyira lényeges ebből a szempontból, a Végső csata viszont annál inkább. A csata során ugyanis olyan emberek haltak meg, mint például Colin Creevey, Ginny évfolyamtársa, vagy Fred, Tonks, Remus, és a professzor. Tudom, abszurdnak tűnik így ez az egész, de igaz. Ahogyan az is, hogy megváltoztattuk a multat.
- Hogyan? Ilyen időtávban nem lehet használni az időnyerőt, ráadásul azok, amik a Minisztérium tulajdonában álltak, mind elpusztultak a minisztériumi csata során. - mondta Sirius.
- Pontosan. Fred és George azonban kifejesztett egy... Illetve két bájitalt. Az egyikkel előre, míg a másikkal vissza lehetett utazni az időben. Dracoval továbbfejlesztettük, hogy ne legyenek se veszélyesek, se instabillak.
- Szóval, visszamentetek az időben. - jegyezte meg elhűlve Piton.
- Így volt. És százfűléfőzetet alkalmaztunk, hogy ne ismerjetek fel. Illetve, hogy ne ismerjük fel magunkat. Annak csúnya következményei lettek volna.
- Elment a józan eszetek? Ilyet csinálni? - üvöltött a lányra Piton.
- McGalagony professzor is velünk volt.
- És még kik? - kérdezte elhűlve a professzor.
- George, Ron, Harry, Luna, Neville, Ginny és Draco. Egyébként Dumbledore professzor is támogatta az ötletet...
- Dumbledore meghalt! Én öltem meg! - üvöltötte ismét Perselus.
- Tisztában vagyunk vele professzor, de attól még nem kell így üvölteni. Ha viszont Dumbledore élne, akkor is osztotta volna az ötletet, miszerint mentsük meg, akit lehet.
- Ha vissza tudtatok menni az időben, nem lehetne, hogy talán... - kezdett bele Sirius, de Hermione szomorúan, de a fejét csóválta.
- Annyira időre nem tudtunk volna visszautazni vele. Dumbledore-t sem tudtuk megmenteni. Rémszemnél pedig az idő egyszerűen csak tovább pörgött. Nem tudtunk mindenkit megmenteni, bármennyire is szerettük volna.
- Megértelek. - mosolyodott el szomorkásan Sirius.
- De, ez titok. Nem tudhatja meg senki. Sem Siriusnak, sem magának nem szabadna tudnia erről professzor. Ez egy titok, ami nem juthat senki fülébe. És jó lenne, ha a résztvevők sem hallanák vissza... - mondta Hermione Pitonnak címezve.
- Rendben van. - morogta a professzor, majd megszűntette a diasudiot, s az üres poharát letette a pultra, fizetett, majd távozott...

Sirius agya eközben sebesen pörgött, és rá kellett jönni, hogy a lány nem egyszer, hanem háromszor mentette meg.

- Szóval te mentetted meg Pitont.
- Dracoval. - bólintott a lány.
- Akkor te voltál az is, aki átkot küldött az ellenfeleinkre. Malfoyéra és az enyémre.
- Igen. - pirult el a lány.
- Háromszor mentetted meg az életemet. Ezért már Merlin Díj járna neked, kicsi lány! - mosolyodott el a férfi.
- Kicsi lány? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Mione. - Nem vagyok már kicsi.
- Ez igaz. - mérte végig a lány, mikor az felállt, hogy induljanak. Arcáról a mosoly még mindig nem tűnt el.
- Egyébként... Gondolom, már megkaptad a meghívót a Minisztériumi bálra.
- Igen.
- És? Van már párod?
- Még nincs. Neked?
- Épp azon gondolkodom, hogy elhívjam-e a mellettem álló gyönyörű hölgyet. - mosolygott a férfi.

Hermione szíve nagyot dobbant, s teljesen elvörösödött a dicséret hallatán.

- Mit gondolsz? Mit fog válaszolni? - kérdezte játékosan a férfi.
- Kérdezd meg, és megtudod. - mosolyodott el Hermione.
- Hermione. Eljönnél velem a Minisztériumi bálra? - kérdezte Sirius.
- Igen. - hangzott a válasz.