Holtomiglan,Holtodiglan: ... a jelenben is megváltozik minden

2. fejezet

- Hogy érti azt, hogy vissza akarnak menni az időben? – kérdezte McGalagony meglepődve, mikor Hermione felvázolta a helyzetet.

Ginny, Draco, Luna és Neville mögötte álltak, és hallgattak.

- George és Fred készített egy bájitalt, ami lehetővé teszi ezt tanárnő. George azt mondta, ezzel megmenthetjük azokat, akiket a múltban nem sikerült.
- Értem. Kik mennének?
- Mi öten, Harry, Ron, és George. – felelte Ginny.
- Ez így nem lesz jó. Így nem mehetnek kíséret nélkül… Te mit gondolsz Albus? – fordult az igazgatónő Albus Dumbledore portréja felé, aki fültanúja volt az egész beszélgetésnek, és a szemében érdeklődés csillant a téma iránt.
- Már felnőttek Minerva. Igaz, azért nem ártana, ha valaki velük menne… - simított végig a szakállán az öreg.
- Mégis ki? Én nem hagyhatom itt az irodát.
- Az igazat megvallva jövő hétvégén szeretnénk ezt megcsinálni, hogy ne legyen belőle probléma. – mondta Hermione.
- Hmm. Egy hétvégi napot igazán rászánhatsz erre Minerva. Filius bizonyára fent tartja majd a rendet. – szólalt meg Dumbledore.
- Rendben van, legyen. De százfűlé főzetet kell majd alkalmaznunk.
- Ne aggódjon emiatt igazgatónő. Már minden megvan.
- Legyen hát. Akkor jövő hét szombaton… Most elmehettek. – mosolyodott el az igazgatónő, miközben a fiatalok távoztak.

Hermione ezután Dracoval belopakodott a bájitalterembe, és vizsgálat alá vetették a bájitalokat. Miután azzal megvoltak, elkezdtek kísérletezgetni, hogy tökéletesítsék. Egész hétvégén dolgoztak rajta, és ennek meg is lett az eredménye: vasárnap este megtalálták a megfelelő arányokat, és tökéletesítették az addig labilis bájitalt.

Hermione ezután kipróbálta, és tökéletesen működött.

Azután azonnal üzent George-nak, meg Harryéknek, majd a klubban elmondott mindent a többieknek is. Másnap este órák után megkapta a válaszokat is, így már nem volt probléma az időutazást illetően. Hermione elújságolta az igazgatónőnek is, hogy Dracoval tovább fejlesztették a hétvégén a bájitalt, így már teljesen biztonságos. Gyorsan eltelt az első hét, és eljött szombat. Harry, Ron és George már az igazgatóiban vártak, mikor Hermione, Ginny, Luna, Neville és Draco befutottak. Persze, Ron először kiakadt, de mikor Hermione közölte vele, hogy Draco nélkül nem sokra mennének, lenyugodott. Harry sem kifejezetten örült a fiúnak, ahogy az idősebbik Weasley fiú sem, de nem is akarták minden áron eltűntetni őt.

Hermione elmondta, hogyan működnek ezek a továbbfejlesztett bájitalok, majd kiosztotta őket. Megbeszélték, hogy időrendben mennek előre, tehát a Minisztériumi harc lesz az első állomás. Mindnyájuk arra a napra gondolt, miközben megitták a bájitalt, és mindenki fejében csak az az egy dátum létezett. Érezték, ahogy az idő beszippantja mindnyájukat, majd kiköpi őket Sirius halálának délutánján. Az igazgatói iroda ugyanúgy nézett ki, mint mikor Dumbledore még élt, és az ő portréja még nem volt fent, így tudták, hogy sikerrel jártak.

Megitták a százfűlé főzeteket, amihez néhány ismerős hajszálát szerezték be, akik DS tagok voltak annak idején. Mikor átváltoztak, kimentek a hoppanálási pontra, és a Minisztérium elé hoppanáltak. Időben érkeztek meg, habár már folyt a harc. Hermione látta, hogy Bellatrix rendületlenül támad, és hogy Sirius nehezen véd. A lány hirtelen ötlettől vezérelve támadta hátba Bellatrix Lestrange-et, és kábította el a boszorkányt. Épp időben, hogy Sirius megmenekülhessen. Ezután Harry odament Dumbledore-hoz, és elmondta neki, hogy mi fog történni vele a jövőben. Az öreg mágus végighallgatta, és jól tudta, kivel beszél. Bólintott, mikor a fiú befejezte, és elmondta neki, hogy ha mégis meghalna, akkor ne hibáztassa érte se magát, se Pitont. Ezután Harry még megkérte, hogy próbálja rábeszélni a Malfoyokat, hogy álljanak át. Ha muszáj, akkor mondja el nekik a jövőjüket, amit szépen el is mondott Dumbledore-nak.

Ezután lassan változni kezdett a tér, és az idő újra magába szippantotta a kis csapatot.

Egy évvel későbbre kerültek, Dumbledore halálának estéjére.

Elhoppanáltak a Roxforti birtokhoz, majd bementek, és megpróbálták megakadályozni Dumbledore halálát. Az igazgató úr azonban tisztában volt a jövővel, tudta, hogy mi vár rá.

Mire a Csillagvizsgáló toronyhoz értek, Dumbledore már halott volt. Az idő kereke ezután újra magába szippantotta őket, majd a végső csata éjjelén köpte ki magából. A százfűlé főzet hatása ekkorra múlt el, így újat kellett inniuk, más külsővel.

Ezután szétszéledtek, és rohantak, hogy megmenthessék az embereket.

George-nak idejében sikerült megmentenie testvérét a ráomló faltól, Ronnak és Harrynek időben sikerült megmentenie Remust és Tonksot, Draco és Hermione időben ért a Szellemszállásra, hogy beadhassák az ellenmérget Pitonnak, Ginny és McGalagony pedig nyugodt szívvel tudta megmenteni a haláltól Colin Creeveyt.

Draco és Hermione épp Pitont szállította a gyengélkedőre, mikor Hermione meglátta a harcoló Siriust, aki ellen fölényben voltak. Luciusszal vállvetve harcoltak, de egyikük szénája sem állt valami fényesen. Hermione hirtelen döntött, és küldött egy-egy átkot a két ellenségre.

Siriusék megmenekültek, de még hátra volt Harryék végső összecsapása.

Miközben a gyengélkedőn ellátták Pitont, Hermione láthatatlanná tévő bűbájt szórt magára, és az erdőbe vette az irányt. Ott látta, hogy mi történik. Látta, ahogy a zöld fénycsóva barátjának mellkasába csapódik, majd abban a pillanatban Voldemort is összeesik. Látta, hogy Narcissa Malfoy odasétál a fiúhoz, és megkérdi, él-e még a fia. Jól látta, ahogy Harry bólintott, és megnyugodott, hogy barátja életben van.

Végig követte a kis csapatot vissza a Roxforthoz, ahol Voldemort dühösen vette észre az áruló Luciust. Hermione gyorsan cselekedett, és egy Capitulatusszal begyűjtötte a halálfalók pálcáit. Ennyi ideje volt Narcissának, hogy elmeneküljön onnan, és szóljon a férjének, hogy lebuktak.

- Ne féljetek! Hamarosan megkapjátok méltó büntetéseteket. De előbb szeretném, ha mindenki tudná, hogy Harry Potter halott! - mondta a Nagyúr.

Harry azonban eltűnt mögüle a földről, és pár pillanattal később már szemben állt vele.

A harc során Neville újra megölte Naginit, Mrs. Weasley végzett Bellatrix Lestrange-el, és Harry végül nehezen, de legyőzte Voldemortot.

A fényes győzelem után az idő újra magába fogadta az utazókat, majd kiköpte őket a jövőben, a saját jelenükben, a Roxforti udvaron. Addigra a százfűlé főzet hatása ismét teljesen elmúlt, így már saját képükben tértek vissza.

Aznap este úgy döntöttek, hogy kipihenik fáradalmaikat, így Harry, és Ron haza sem ment, hanem inkább a Roxfortban maradtak, hogy felidézzék a régi szép emlékeket. George azonban hazament, és elújságolta ikertestvérének, hogy Hermione és Malfoy továbbfejlesztették a bájitalukat, ami működik.

A fiatalok boldogok voltak, habár az örömben így is volt némi üröm.

Dumbledore halott volt, akárcsak Mordon, és Harry szülei. Abban azonban mindannyian egyet értettek, hogy így is szép teljesítményt értek el.

A folyosót róva összefutottak a mindig gúnyos Pitonnal is, aki meg is kérdezte, hogy Potterék mit keresnek ott, és hogy azért vannak-e a Roxfortban, hogy őt kínozzák.

Harry elnevette magát, és elmondta a professzornak, hogy nem szeretné kínozni, csupán látogatóba érkezett, és örülne, ha a régi gyűlölet megszűnne közöttük, ahogyan Dracoval is megszűnt, hiszen a fiúval egész jóban lettek.

Pitonnak jóformán le is esett az álla, morgott valamit, majd magára hagyta a társaságot.

- Tudom már, mi hiányzott… - mondta Ron, mire a csapat elnevette magát.
- A jó öreg Perselus… - csóválta a fejét Draco.

Este a kis csapat Griffendéles része sokáig beszélgetett a klubban. Mielőtt lefeküdtek volna aludni, Hermione megkérdezte Harry-t, hogy pontosan hol található Edevis tükre. A fiú furcsállta a kérdést, de elmondta neki. Hermione kölcsön kérte tőle a láthatatlanná tévő köpenyét, majd miután mindenki elaludt, kilopódzott a szobájából le a klubhelyiségbe. Valaki azonban már várt rá: Harry.

- Veled megyek. – mondta a fiú, majd kivette a kezéből a köpenyt.

Kilopództak a Klubhelyiségből, majd magukra terítették a köpenyt, és elmentek ahhoz a szobához, ahol annak idején Bolyhoska volt. A hatalmas háromfejű kutya már nem volt sehol, de a hárfa, amit annak idején Mógus megbűvölt, még mindig ott volt.

Most tele volt pókhálóval és porral.

- Hát ez még mindig itt van? – kérdezte Harry, majd a csapóajtóhoz ment, felnyitotta, és leugrott. Hermione követte.

A növény még mindig ott volt, ahol annak idején elsős korukban.

Nyugodtak voltak, miközben elnyelte őket, majd eleresztette a másik oldalon.

A könnyebb utat is választhatták volna, az igaz, de így újraélték a régi emlékeket.

A sakktábla még mindig állt, és a figurák még mindig össze voltak törve.

A páros keresztül ment a táblán, majd be egy ajtón. Átmentek a szobán, ahol annak idején a bájitalos csapda volt, majd a következő ajtón besétáltak az utolsó terembe.

Ott lesétáltak a lépcsőn, és megálltak Edevis tükrével szemben.

- Gyerünk, Mione. Nézz bele. – állította pontosan a tükör elé a lányt.

A kép lassan alakult, de annál nagyobb meglepetést okozott még a lány számára is.

A tükörben ugyanis egy férfivel látta magát. Egy férfivel, akit mindnyájan nagyon jól ismertek. Félve nézett Harry-re, de a fiú semmit sem tudott abból, amit ő a tükörben látott.

- Mit látsz? – tette fel az ártatlan kérdést Voldemort legyőzője

Hermione nagyot nyelt, mielőtt megszólalt volna. A hangja kissé rekedt volt, és remegett.

- Nem mondhatom el… Úgy is csak egy álom… - suttogta.
- De talán valóra válhat.
- Kétlem Harry. Nem hinném, hogy bármit is akarna tőlem… Hisz, én magam sem tudom, hogy mit akarok.
- Malfoyról beszélsz? – kérdezte Harry meglepődve, de Hermione csak rázta a fejét.
- Dehogyis! Draco tényleg más lett, ez igaz. Kezdem megkedvelni, de nem, nem róla van szó.
- De ismerem. Ugye? – kérdezte Harry.
- Igen, de nevet nem mondhatok. Nem akarom, hogy…
- Hogy megharagudjak rád? Csak nem Piton az? Vagy Sirius? – kérdezte vigyorogva a fiú, de mikor látta, ahogy a lánya arca falfehér, abbahagyta. – Ezt most nem mondod komolyan…
- Nem mondtam semmit, Harry.
- Sirius az igaz?
- Igen Harry, ő az.
- Te szerelmes vagy a keresztapámba? –akadt ki a fiú.
- Mi? Nem! – vágta rá a lány. – Persze, tetszik, meg amúgy mindig is tetszett, de én nem…
- Nem kell semmit mondanod... Tudod, mindig abban reménykedtem, hogy egyszer Ron felesége leszel, és egy családba kerülünk, de rá kellett jönnöm, hogy ti nem illetek össze. Hozzád egy komolyabb, idősebb férfi illik. Mint például Sirius.
- Haragszol?
- Nem, Mione, nem haragszom. Csak… Magam sem tudom, mit gondoljak erről az egészről. Amint lehet, beszélned kell vele.
- Mégis mikor? – húzta el a száját Hermione.
- Akkor amikor a Grimmauld térre megyünk. Figyelj, én támogatlak. Rendben?
- Köszönöm Harry. Nagyon jó barát vagy. – ölelte át Hermione a fiút.

A visszafele úton csendben, a gondolataikba mélyedve mentek vissza.

Későn kerültek ágyba, és nehezen aludtak el. Mindketten sokáig gondolkoztak a történteken, és próbáltak dűlőre jutni ezzel az egésszel kapcsolatban.

Reggel, reggelinél a postával minden Rendtagnak érkezett egy levele a Mágiaügyi Minisztertől, Kingsley Shacklebolt- tól. Gyűlést szervez a Főnix Rendjének, amiről azonnal üzenetet küldött minden rendtagnak, illetve egy gyors kérelmet McGalagonynak és Pitonnak, a Rend vezetőinek. Draco, Hermione, Ginny, Neville, Luna, Ron és Harry érdeklődve olvasták a levelet, majd összenéztek az asztal felett.

A Próféta már napok óta cikkezett a menekülő halálfalókról, akik bosszúra szomjaztak. Bosszút akartak állni Pitonon, a Malfoyokon, meg az egész Főnix Rendjén. Bosszút akartak állni az árulásokért, a meggyilkolt társakért, Voldemortért.

Rabastan Lestrange és társai még mindig menekültek, de már nem voltak messze attól, hogy megtalálják, és elfogják őket.

Már késő délután szállingózni kezdtek a rendtagok a Grimmauld téri házba.

A Roxfortból is már akkor délután elindultak. A Weasley család tagjai, Tonks és Remus ekkor már ott voltak. Épp az ebédlőben ültek, és beszélgettek, mikor Harryék sorra kiléptek a kandallóból. Sirius elmosolyodott, mikor meglátta keresztfiát, majd felállt az asztaltól, hogy köszönthesse. Megölelte Harryt, majd Ginnyt és Hermionét is. Hermione szorosan magához ölelte a férfit, és a nyakába fúrta az orrát. Siriusból most is, mint mindig, kellemes illat áradt, és ezt a lány igyekezte elraktározni magában. Miután Tonks, és Mrs. Weasley is végigölelt mindenkit, még Dracot is, az újonnan érkezettek is leültek az asztalhoz.

Hermione először minél távolabb akart Siriustól ülni, de Harry szúrós pillantására végül megemberelte magát, és az asztalfő melletti egyik helyet foglalta el. Harry elvigyorodott ezen, mire Hermione csak a fejét volt képes csóválni.

- Mi ez a rejtjeles dolog? Láttam ám… - szólalt meg mosolyogva Ginny.
- Miről beszélsz? – kérdezte Harry.
- Arról, hogy úgy vigyorogsz Mionéra, mintha terveznétek valamit…
- Nem tervezünk semmit. – szólaltak meg egyszerre, mire a társaság fele nevetésben tört ki.
- Egész biztos? – kérdezte Sirius is, mire Hermione elpirult.
- Ami azt illeti… Én tervezek valamit, de az most nem… publikus. – felelte a lány.
- Csak nem? – vigyorodott el Draco.
- Ginny könyörgöm, vágd tarkón. – mondta vigyorogva Mione, mire a srác kapott egy gyenge taslit.
- Na de kérlek! – szólalt meg tetetett sértődöttséggel, mire a fiatalok ismét nevetésben törtek ki Siriusszal és Tonksszal egyetemben.

Hermione szívét megmelengette Sirius mély, öblös nevetése, és mindig ragyogó mosolya.

Emlékezett rá, hogy annak idején ő is, akárcsak Fred mosolyogva haltak meg.

És most itt vannak mind a ketten, és élnek, ahogy Tonks és Remus is.

Megváltoztatták a múltat, és jövőt is. Megváltoztattak mindent azzal, hogy ennyi mindenkit megmentettek, de nem bánta meg. Soha nem lenne képes rá, hogy megbánja, hiszen azok az emberek fontosak voltak az ő számára is.

Ahogy szemügyre vette a mellette ülő férfit, be kellett vallania, hogy valami különös, megmagyarázhatatlan erő vonzza hozzá. Sirius a harmincnyolcadik évében járt, és megrögzött agglegény lévén nem volt nő az életében, vagy ha mégis, akkor az nem lehetett komoly. Hermione gondolatai oly annyira elkalandoztak a férfiról, hogy nem is figyelt oda, mikor Harry mondta neki, hogy most már igazán kihívhatná, és beszélhetne vele.

- Hogy? – kérdezett vissza a lány.
- Mondom hívd ki, és beszélj vele. Elbambultál?
- Csak gondolkoztam.
- Aha. – somolygott sejtelmesen Harry.
- Ne vigyorogj! Ez nem vicces. Én sem vigyorogtam, mikor Ginnyvel szerencsétlenkedtél.
- Hé! Az más…
- Ja… Annyi különbséggel, hogy köztetek csak egy év van…
- Miről is van szó? – kérdezte Tonks.
- Öhm… Izé… Szóval…
- Granger szerelmes! – jelentette ki Draco.
- Kösz, Malfoy… - pirult el a lány.
- Mi? Hermione szerelmes? És én erről miért nem tudok? – kérdezte Ron.
- Nem vagyok… Szerelmes. Oké? – mondta a lány, de legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá. Főleg, hogy Sirius érdeklődve figyelte a lányt.
- És ki a szerencsés?- kérdezte Ginny, mire Hermione arca még egy árnyalattal vörösebb lett. - Csak nem itt ül a szobában? – kérdezte aztán.
- Nem akarok róla beszélni. – állt fel a lány, majd otthagyta a társaságot.
- Ezt most jól elintézted hugi. – mondta Ron.
- Utána megyek. – szólalt meg Harry, de Sirius leintette.
- Hagyd csak, majd én. – mondta, majd a lány után ment.

Harry, Ginny és Draco összenézett, majd cinkosan elmosolyodott a dolgon.

- Minden rendben? – ült le Sirius a lány mellé a lépcsőre.
- Igen, persze. –felelte a lány, de nem mert a férfi szemébe nézni.
- Tudod, kíváncsivá tett, hogy ki az a szerencsés, aki elnyerte egy ilyen okos kis boszorkány szívét. Csak nem Ronald?
- Nem… Ami azt illeti, az illető egy kicsit idősebb…
- Hmm. – piszkálta az állát Sirius. – Szóval az idősebb korosztályban keressem?
- Igen.
- Csak nem Piton? Mond, hogy nem Piton. – vigyorgott.
- Mi? Dehogy! Nem Piton professzor az.
- Így nehéz lesz kitalálnom… Nem akarod elmondani?
- Én… Nem akarok róla beszélni Sirius. Tudod, igazából csak tetszik az illető, és…
- Jó estét Miss Granger. Igazán ragyogóan fest ma. – jelent meg Lucius Malfoy, feleségével karöltve.
- Jó estét Mr. Malfoy, Mrs. Malfoy.
- Black. – biccentett a férfi felesége unokaöccsének.
- Lucius. – köszöntötte Sirius is a férfit.
- Draco már itt van? – kérdezte Narcissa.
- Igen, bent van az étkezőben. – felelte mosolyogva Hermione.

Miután a Malfoy házaspár bement, Sirius furcsán tekintett a lányra.

- Ugye nem ő az? – kérdezte, és szinte látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban felrobban a mérhetetlen dühtől.
- Nem Sirius, nem Mr. Malfoy az. Igaz, a korához képest egész jól tartja magát, és mondhatni vonzó férfi, de van felesége, ráadásul a fiával is sikerült jó viszonyba kerülnöm. Egyébként sem kezdenék Mardekárossal. Azt hiszem… - mosolyodott el a lány.
- Tehát akkor egy Griffendélesről van szó? – kérdezte Sirius megenyhülve.
- Igen, mindenképpen.
- Nos, akkor maradtak a Weasley fiúk Ron kivételével, és Remus, na meg én…
- Öhm igen… De tényleg nem akarok erről beszélni.
- Rendben, ahogy akarod. – állt fel Sirius, majd a kezét nyújtotta a lánynak, aki el is fogadta azt. – Csak arra kérlek, hogy ne szomorkodj. – húzta fel. – Jobban áll, ha mosolyogsz, meg ha nevetsz. – mosolyodott el.
- Rendben. – mosolygott vissza rá Hermione.
- Mione beszélhetnénk? – jelent meg az ajtóban Harry.
- Persze.
- Akkor én nem is zavarok. – vigyorgott Sirius, majd visszament a többiekhez.
- Na? Elmondtad neki? – kérdezte kíváncsian Harry.
- Nem, Harry.
- De miért nem?
- Mert… Nem hiszem, hogy… Nem vagyok benne biztos…
- Miben, Mione? Láttad Edevis tükrében. Ez nem elég bizonyosság?
- Még túl korai… Még csak tegnap volt, hogy visszamentünk, és megmentettük.
- Ahogyan tegnap volt az is, hogy Edevis tükre előtt álltál.
- Akkor is túl korainak érzem még. Én magam sem tudom, hogy mit is akarok igazán, és hogy mit is érzek pontosan. Valójában fogalmam sincs róla, és ezt megrémít. Ráadásul, annyira nem is ismerem Siriust…
- Akkor ismerd meg. Hermione a legjobb barátom vagy, ő pedig keresztapám. Azt szeretném, ha mindketten boldogok lennétek, és ha ezt együtt tudjátok elérni, akkor én nem állok az utatokba, sőt örülni fogok nektek.
- De mi lesz, ha elszúrom?
- Ugyan, már miért szúrnád el? Nem fogod elszúrni. Egyszerűen csak elmondod neki, hogy tetszik neked, és annyi.
- Nem akarom rá erőltetni magam…
- Mondjam el neki én? – sóhajtott Harry.
- Lehet, hogy egyszerűbb volna.
- Szedd össze magad Mione. Te vagy a legokosabb boszorkány, akit ismerek, és az egyik legbátrabb is. Együtt néztünk szembe Voldemorttal, együtt kerestük a horcruxokat, együtt néztünk szembe a halálfalókkal, együtt mentünk vissza megmenteni Remust, Tonks-ot, Siriust, Fredet és még másokat. Nem ijedhetsz meg egy egyszerű vallomástól. Az nem te lennél… Elég bátor vagy hozzá, hogy meg tedd.
- De félek, Harry. Nem hiszem, hogy egy húsz évvel fiatalabb kis csitri érdekelné őt, és egyébként is… Nem szeretnék csalódni, és nem szeretnék csalódást okozni. Neki nem…
- Hmm. Ha gondolod, kipuhatolhatom a dolgot nála, vagy beszélhetek Remusszal, hogy ő tegye meg. Esetleg beszélhetnél vele te magad, úgy biztosabb. Megpróbálok segíteni, de az első lépést neked kell majd megtenned.
- Köszönöm Harry. – ölelte át Mione a fiút. – Igaz barát vagy.