Holtomiglan, Holtodiglan: Amikor változhat a múlt...

1. fejezet

A végső csata után a három hősnek nem volt nyugta. Mind annyiukat zargatni kezdték az újságírók, és folyamatosan kérdezgették őket a végső csatáról, Perselus Pitonról, hogy a férfi valójában milyen szerepet is töltött be a csata, és a varázsvilág életében, hogy milyen szerepe is volt a győzelemben. Harry beszélt a haláláról, és hősiességéről, ami példába illő. Arról, hogy őszintén tisztelte a bátorságáért, és hősként tekintett rá. Tisztelettel beszélt róla, és ezzel megmutatta a varázsvilág felé, hogy igenis megváltozhat az ember véleménye a másikról, és igenis vannak olyan magasan képzett, okos varázslók, akik még az egyik legnagyobbat is képesek becsapni, mint jelen esetben a Sötét Nagyurat, Voldemortot. A végső csata után nem sokkal temették el a hősi halottakat, akik részt vettek a csatában, és a jó ügy érdekében haltak meg. A temetést követően kezdődtek meg a Roxfortbeli munkálatok, az iskola helyreállítása és természetesen a tárgyalások. Harry mindent elkövetett annak érdekében, hogy a szökésben lévő halálfalókat elfogják és Azkabanra ítéljék, de ezzel együtt harcolt Hermionével egyetemben a Malfoy családért, hogy szabadok lehessenek, és szabadon élhessék az életüket. Mr. Malfoy és családja némi adománnyal segítette a Roxfort renoválását, miután kimondták, hogy szabadon vannak engedve, és hogy ezentúl is megbecsült tagjai a varázslótársadalomnak. Nem egész két hónappal ezután a Roxfort már újra várta diákokat, de a sebek nem gyógyultak be. Tanártársak, diákok haltak meg a csata alatt, és ehhez méltó emléket állítottak: Mindenki nevét varázslattal véstek bele a Nagyterem padlójába, aki Voldemort kegyetlenségének következtében, hősként halt meg, és hajdan a Roxfort tanulója volt. Perselus Piton, Fred Weasley, Lily és James Potter, Remus Lupin, Nymphadora Tonks, Sirius Black, Regulus Black, Alastor Mordon, Albus Dumbledore, Charity Burbage, Colin Creevey, és még sokan mások.

Hermione Granger Ausztráliai útja, és szüleinek visszakapása után kelletlenül tért vissza a megemlékezésre. Még a csata után eldöntötte, hogy befejezi az utolsó évét, de a megemlékezéseket és halált sohasem szerette. Olyan emberek haltak meg a csata következtében, akik közel álltak hozzá, és akiket a barátainak tekintett. Gyászolt, ahogyan a többiek is. Gyászolta Fredet, gyászolta Lupint és Tonksot, gyászolta Colint, gyászolta Perselus Pitont, és már harmadik éve gyászolta Sirius Blacket. A férfi valaha közel állt hozzá, szinte már barátjának mondhatta, és lelkében hiába próbálta, nem tudta eltemetni a gyászt, mely a szívére nehezedett. Ott volt, látta hogy mi történt, és ő nem tett semmit. Magát hibáztatta a férfi haláláért, és úgy érezte, semmi értelme élnie, ha a szerettei, barátai meghaltak. Egyedül az vigasztalta, hogy visszakapta a szüleit. Most ott álldogált Sirius neve felett, és gondolataiba mélyedt. Hiányzott neki, és nem csak mint egy kedves ismerős, mint egy barát. A Ronnal való kapcsolata megromlott a nyár alatt. Alig látták egymást, és a fiú akkor is szótlan volt, gyászolta bátyját. Ron, a mindig életvidám fiú megváltozott. Hermione megértette, annak ellenére, hogy neki nem volt testvére, de mégis rosszul esett neki a fiú viselkedése. Ron habár sokszor megölelte, és sokszor ment hozzá vigaszért, mégis távolságtartó volt vele szemben.

A kapcsolatuk még az ősz előtt véget ért, és baráti szintre fejlődött vissza. Ron szakított, mondván, most nem képes semmilyen kapcsolatra. Hermione ezt is megértette, és nem méltatlankodott. Ő maga is napok óta gondolt rá, hogy be kéne fejezni ezt a kapcsolatot, de nem merte. Nem akarta megbántai Ront, de végül maga a fiú mondta ki a végszót. Őszbe fordult már az idő, mikor barátaival elment az Abszol útra, hogy bevásároljanak. Harry és Ron az aurorképzőre, ugyanis mindkettejüket azonnal felvették. Hermione, Ginny, Luna és Neville pedig az iskolai szereket vették meg a Roxfortba.

Az egyik üzletben összetalálkoztak Draco Malfoyjal, aki már nem volt olyan bunkó, mint annak idején, de még ugyanúgy lenézte a triót és barátait, habár kezdtek megszűnni az ellenérzései velük szemben. Mikor betérek a Weasley Varázsvicc Vállalatba, George-dzsal találták szemben magukat, aki szinte meg sem állt. Rohangált az egyik megrendelőtől a másikig, a bolt szinte dugig volt vásárlókkal. Ron ugyan besegített neki Fred halála óta, de az nem volt ugyanaz. A fiú most is beállt segíteni bátyjának, miközben a lányok különböző Varázsvicc termékeket nézegettek. George hirtelen kapta el Hermionét, és húzta be az egyik hátsó helyiségbe.

- Mutatnom kell valamit. – mondta, majd eltűnt. Mikor előkerült, a kezében két fiola volt.
- Ezek meg mik? – kérdezte Hermione, habár tudta, valószínűleg bájitalok.
- Bájitalok.
- Erre magam is rájöttem. Miféle bájitalok?
- Ez – emelte fel a kék fiolát – Visszavisz az időben. – Ez pedig – emelte fel a lilát – Előre. Saját találmány.
- De hisz ez fantasztikus! – örült meg a lány. – Kipróbáltad már?
- Még nem. Azt terveztük Freddel, hogy a Végső Csata után fogjuk kipróbálni. Úgy gondoltuk, így megmenthetünk majd néhány embert…

A fiú hangja megtört volt és fáradt, már nem volt olyan viccelődős, mint mikor Fred még élt.

Megváltozott. A gyász megtörte, jobban, mint a többi testvérét. Ő az ikertestvérét, a másik felét veszítette el, aki pontosan ugyanúgy nézett ki és ugyanúgy gondolkozott, mint ő. Ha a tükörbe nézett, Fredet látta, és ez mélységes szomorúsággal töltötte el.

- Biztos, hogy működik? – kérdezte aztán a lány.
- Működnie kell.
- Mennyit lehet vele visszautazni?
- Azt még én sem tudom. Ahhoz ki kéne próbálni.
- Én örömmel kipróbálnám. – mondta Hermione, maga sem tudta miért.
- De ennél figyelned kell majd, hogy ne vegyenek észre. Ha összetalálkozol valakivel…
- Tudom-tudom. Mint az időnyerőnél.
- Használtál már időnyerőt?
- Még harmadikban… Hány ember mehet?
- Egyszerre maximum hárman, de egy ajánlatos. Ha nem találod el az évszámot, akkor be tudd határolni…
- Hmm. Ha adsz még egy-egy fiolát pluszba, akkor nem lehet gond.
- Úgy gondolod?
- Igen, habár remélem, nem nagyon lesz rá szükség…

Hermione négy fiolával gazdagabban indult útnak. Hagyta, hogy a többiek elintézzék dolgaikat, ő Lunával és Ginnyvel karöltve ment el sétálni.

Felvázolta a helyzetet a lányoknak, akik örömmel döntöttek úgy, hogy vele mennek. Mikor visszaértek, George már a bezáráshoz készülődött. Hermione kért még fiolákat a lányok számára, hogy többen mehessenek vissza. Neville ezt meghallotta, és ő is be akart szállni, így Mio neki adta az egyik kék, és az egyik lila fioláját.

- Mikor akartok visszamenni? – kérdezte George.
- Még nem tudom, de miután elkezdődött az iskola. Akkor lenne a legbiztonságosabb és legjobb. – mondta Mio.
- Egyet értek. – bólintott rá Ginny.
- Óvatosak legyetek. Nem szeretném elveszíteni a húgomat, és a fogadott húgomat is. – mondta George, majd szabadon engedte a fiatalokat.

Harry és Ron érdeklődve kérdezgették, hogy miről beszélgettek.

Ginny és Hermione összenéztek, mielőtt kivágták volna magukat egy ügyes kis hazugsággal. Nem akarták, hogy aggódjanak, és azt sem, hogy velük menjenek tanulás helyett.

Harry azonban rájött a hazugságra, és pillanatokon belül az igazságra is.

- Nem értem, miért nem akarjátok, hogy mi is veletek menjünk. – mondta Ron.

- Mert így is rengeteg százfűlé főzetet kell majd készítenünk, és nem akarjuk, hogy tanulás helyett ezzel foglalkozzatok.
- Mert ti foglalkozhattok ezzel tanulás helyett? – kérdezte a Weasley fiú.
- Meg tudjátok menteni ezzel Siriust is? – kérdezte Harry bizakodva.
- Remélem. – felelte őszintén Hermione.
- És apáékat? – tette hozzá a szemüveges fiú.
- Nem hinném. Szerintem annyit nem lehet vele visszautazni az időben. Ha mégis, akkor talán, habár nem szívesen kerülnék Voldemort kezei közé.
- Veletek megyünk! – jelentették be a fiúk, és nem engedtek meg semmilyen kifogást.

Este elmondták George-nak, hogy mi is a helyzet. A fiú adott még fiolákat öccsének és Harrynek, majd megszólalt.

- Én is veletek megyek. Látni szeretném, hogy működik a találmányunk. – mondta.
- És akkor mi lesz a bolttal? – kérdezte Ron.
- Nem szaladnak el a vásárlók. Annyi megrendelésünk és vásárlónk van, hogy egy-két napba nem fognak belehalni.
- Rendben van. Akkor már csak el kell kérnünk magunkat az aurorképzőből valamelyik hétvégén. - mondta Harry.
- De melyiken? – kérdezte Ron.
- Mondjuk az iskolakezdést követő hétvégén? – hozta fel Hermione. – Szólok McGalagonynak is, hogy ne aggódjon.
- Persze… A végén még ő is velünk akarna jönni… – próbált ellenkezni Ron, de Ginny közbevágott.
- Lehet, hogy nem is ártana meg. McGalagony magasan képzett boszorkány. Flitwick igazgatóhelyettes úr elintéz majd mindent a távollététében.
- Ebben van valami… Rendben van, majd meglátjuk, mi lesz. Akkor három hét múlva. – mondta ki a végszót Hermione.

A lány még aznap elugrott egy bájitalos boltba, és felvásárolta a bolt százfűlékészletét.

A Weasley család többi tagjának nem mondtak semmit, de titokban mindannyian félelemmel vegyes izgatottsággal vártak, és készülődtek.

Gyorsan eljött a következő hét, és ezzel együtt az első Roxforti estéjük.

Hermione és Ginny együtt mentek ki a 9¾ -ik vágányhoz. Kikísérték őket a fiúk is, majd elbúcsúztak tőlük, mikor felszálltak a Roxfort Expressre. A lányok megkeresték a kupét, ahová Neville és Luna szálltak fel. Arra azonban nem számítottak, hogy még egy valakit találnak majd a kupéban: Draco Malfoyt.

- Te mit keresel itt? – kérdezte Ginny.
- Neked is szia, Weasley. – felelte a fiú. – Én is be szándékozom fejezni a Roxfortot. Egyébként meg, tudom, mit terveztek.
- Miről beszélsz? – kérdezte Hermione.
- Arról, hogy visszamentek az időben. Én is veletek akarok menni.
- Már miért? – kérdezte Ginny.
- Mert a keresztapám is meghalt, és mert Sirius meg Tonks nekem is éppúgy rokonom volt.
- Legyen, de nincs elég fiolánk. – mondta Hermione.
- Ez nem gond, ugyanis vettem egyet –egyet Weasleytől. Azt hitte, meg akarlak titeket akadályozni, de mikor közöltem, mit szándékozom tenni, megenyhült.
- A bátyám nem lehet ilyen fafej. – méltatlankodott Ginny.
- Vagy talán mégis? – vigyorodott el Malfoy. – Nem ültök le? – kérdezte aztán.

Miután Ginny és Mio leült, Malfoy elővette, és megmutatta nekik a fiolákat.

- Segítek százfűlé főzetet készíteni.
- Ne aggódj, már megoldottam ezt a problémát. – mondta Mio.
- Azt mondtad, főzni fogsz. – szólalt meg Ginny.
- Igen, de az sok időbe telik. Úgyhogy vettem néhány fiolányit.
- Mégis mikor szándékoztok menni? – kérdezte Malfoy.
- Egy hét múlva. De előre szólok, hogy Harry, Ron, és George is jön. – felelte Mione.
- Na meg lehet, hogy McGalagony is. – szólt közbe Ginny.
- McGalagony? Mégis minek? – kérdezte Neville.
- Hogy segítsen, természetesen. – felelte Hermione.
- Nagyszerű… - tette hozzá Draco.
- Ha ennyire zavar, akkor ne gyere! Nem látunk szívesen. – mondta Ginny paprikapiros fejjel.
- Nyugi Ginny. Malfoy természetesen nem úgy értette. Nem igaz? – nézett szúrósan a fiúra Hermione. – Egyébként meg, Minél többen vagyunk, annál több embert tudunk megmenteni.
- Ez igaz. – helyeselt a mardekáros.

Draco Malfoy egy új, másik arcát mutatta most meg. Megváltozott, és ezt be is szerette volna bizonyítani. Be akarta bizonyítani a varázslótársadalomnak, McGalagonynak, a Roxfortosoknak, a Weasleyknek, Potternek, és a Granger lánynak. Hermione sokáig tetszett neki, talán túlságosan is. Szerelmes volt belé, de mára már ez az érzést elmúlt. Most már csak a tisztelet és csodálat maradt meg felé titkon, melyet soha nem hangoztatott.

Most sem mondta ki, hogy valójában mit gondol a lányról. Még mindig szépnek tartotta, de már nem szerette, de még mindig okosnak tartotta, és irigyelte a tudásáért.

Persze, ezzel együtt csodálta is őt emiatt, illetve azért, amit véghez vitt a csata előtt és közben.

Hosszú volt az út a Roxmortsi állomásig, de elmúlatták az időt. Draco egész úton velük utazott, ugyanis a barátai vagy menekültek, vagy az Azkabanban csücsültek, vagy meghaltak, vagy a Witzegamot ítéletére vártak. A fiú áldotta a szerencséjét, és persze Pottert meg a barátait, hogy szabad lehet, és hogy a családja is szabad. A bizalmatlanság és a kezdeti heves ellenkezés ellenére is jól elbeszélgettek mind a vonatúton, mind az alatt az idő alatt, amíg a fiákerekkel utaztak. A Roxfortba együtt sétáltak be, és együtt mentek be a Nagyterembe.

Csak az ajtónál váltak el útjaik, de McGalagony és az egész tanári kar is jól láthatta ezt, és meglepődve vették észre, hogy a mardekáros bizony előnyére változott.

Mikor bemutatták az új SVK tanárt, és az új Mugli ismeretek tanárnőt, a végzősöket hiányérzet fogta el. Nem akarták bevallani, de hiányzott nekik az erőskezű Piton professzor, aki megríkatta a diákokat, és néha kegyetlen is volt velük. Hiányzott nekik a rengeteg pontlevonás, és a szakértelem, mely sugárzott a férfi egész lényéből. Hermionének különösen hiányzott, hisz bár a férfi sokszor megbántotta a viselkedésével, ennek ellenére mégis az egyik kedvenc tanára volt, hisz nagy szaktekintélynek tartotta, és ragyogó elmének.

A vacsora alatt sokat beszélgettek a múltról, az előző évekről.

McGalagony hosszú és szívhez szóló beszéde után kezdtek csak neki a vacsorának, majd mindnyájan ágyba tették magukat. Másnap reggel Hermione korán ébredt annak ellenére, hogy hétvége volt. Mosakodás és felöltözés után elhagyta a klubhelyiséget, és lement a Nagyterembe reggelizni. Draco már ott volt, és intett neki, hogy üljön a Mardekáros asztalhoz. Hermionének fura volt oda ülni, de nem zavartatta magát, amikor leült a szőke hajú fiú mellé.

- Mikor akarsz beszélni McGalagonnyal? – kérdezte Malfoy.
- Mondjuk ma. – felelte a lány.
- Én is ott akarok lenni.
- Rendben van, engem nem zavar.

Nem sokkal később az igazgatónő is belépett a terembe, és meglepte, hogy a Mardekáros meg a Griffendéles ilyen jól elbeszélget, hisz jól ismerte a közös múltjukat. Mindazonáltal örült, hogy talán végre szűnni kezd az örökös ellenségeskedés.

Miután végeztek a reggelivel, Hermione szólt az igazgatónőnek, hogy beszélni szeretnének vele a nap folyamán.

- Tíz órakor legyenek az irodámnál. A jelszó Albus. – mondta.
- Köszönjük tanárnő. – felelte a lány, majd Dracoval együtt kislisszolt az ajtón.