Holtomiglan,Holtodiglan: Amikor Mrs. Black akcióba lendül

3. fejezet

Mrs. Black irdatlan üvöltése zavarta meg a bent ülőket, és ijesztett rá Hermionéra.

Az étkezőben is különösen jól lehetett hallani a portré minden egyes zavarba ejtő szavát.

- Mit akarsz a fiamtól te koszos kis sárvérű? Csak nem a szeretője vagy? Soha nem fogsz felérni egy Blackhez, még akkor sem, ha az az én véráruló fiam! Mond meg az igazat! Sirius ribanca vagy?
- Elég legyen! – jelent meg Sirius, és hallgatta el a képet. – Minden rendben? – kérdezte.
- Igen. – bólintotta Hermione.
- Mi volt ez? – jelent meg Narcissa.
- Csak az én drágalátos anyám, Cissy. Menjetek vissza, mindjárt megyünk mi is.– felelte Sirius.
- Rendben. – felelte Arthur Weasley, majd visszaterelte a társaságot.
- Szeretnék elnézést kérni… - fogott bele Sirius, de Hermione csak legyintett egyet.
- Nem a te hibád. – mondta a lány.
- De amiket mondott… Anyám sem volt soha egy erkölcscsősz, és én sem vagyok szent, de hogy egy olyan fiatal lánnyal, mint te… - csóválta a fejét.
- Már betöltöttem a tizenkilencet… - szólt közbe a lány.
- Attól még nagyon fiatal vagy. Túl fiatal, és ráadásul a keresztfiam egyik legjobb barátja.
- Hmpf… - morgott magában a lány. – Kifogás. – suttogta maga elé.
- Az meglehet. – vigyorodott el a férfi.
- Most már menjünk vissza. – mondta aztán Hermione, majd így is tettek.

Lassan érkeztek meg a többiek is. Piton professzor utolsó előttiként érkezett szokásához híven. Kingsley utána érkezett csak meg, néhány fontos beosztásban lévő auror kíséretében.

- A Mágiaügyi Minisztérium és az Auror parancsnokság együttes erővel keresi a szökésben lévő halálfalókat, de idáig sajnálatos módon nem mentünk túl sokra. Közös megegyezéssel végül arra jutottunk, hogy a Főnix Rendjének segítségét kérjük ebben az ügyben. Mint tudjátok, a vezetőjük Rabastan Lestrange, Rodolphus Lestrangenek, Bellatrix Lestrange férjének az öccse. Az ügy igen kényes, mivel több ismert veszélyes halálfalóról van szó. – kezdte nyugtalanító beszédét Kingsley.
- Mit tudunk eddig? – kérdezte Harry igen diplomatikus hangon.
- Nos, az eddigi búvóhelyük már ismert előttünk, de hogy hova máshova bújhatnának, azt nem tudjuk. A Lestrange kúria teljesen üres. úgyhogy az igazság az, hogy nem igen tudunk olyan helyet, ahol lehetnének.- szólalt meg Dawlish auror.
- Vagyis, semmit sem tudunk. – szólalt meg Piton.
- Sajnálatos módon, ez van Perselus. – tárta szét kezeit Kingsley. – Ti ismeritek őket, köztük voltatok. Talán tudnátok valamit. – nézett végig a Malfoyokon és Perseluson.
- Nem hinném. Lestrange-el még én sem voltam olyan jóban. – felelte Lucius.
- Talán állíthatnánk nekik valami csapdát… - elmélkedetett Hermione.
- Milyen csapdára gondolsz? – csapott le az ötletre a lány mellett ülő Sirius.
- Valahogyan elő kéne őket ugrasztani a bokorból. És az lenne a legegyszerűbb, ha valaki olyannal csalnánk elő őket, akit mindenképp meg akarnak ölni. A professzor és a Malfoy család halálát szomjazzák a legjobban.
- Te most… - kezdte Draco, de Hermione közbe szólt.
- Nem kell, hogy ti legyetek a csali. Tudod, létezik százfűléfőzet is.
- Ez veszélyes vállalkozás. – szólalt meg Remus.
- Az, de talán sikerülhet. Már csak azt kéne kitalálni, hogy hova csaljuk őket…
- Nem hiába vagy te a legokosabb kisboszorkány! – csóválta a fejét mosolyogva Sirius.
- Van valami terved is? - kérdezte érdeklődve Harry.
- Nos, arra gondoltam, hogy Mr. Malfoy adakozós kedvében lesz, és ezt egy interjúban leközöltetjük az egyik újságban. Mondjuk a Reggeli Prófétában. Kitaláljuk, hogy melyik az a hely, ahol kevés ember lakik, ezáltal viszonylag könnyen támadható. Valaki felveszi Mr. Malfoy alakját, és valaki más Mrs. Malfoyét. A Rend tagjai az aurorokkal szépen elbújnak a környéken, vagy kiábrándítják magukat, és akkor támadnak, mikor Lestrange-ék tényleg bekapták a csalit, és ott lesznek. Arra gondoltam, hogy magunkkal vihetnénk néhány átalakított DS érmét is. A biztonság kedvéért...
- Átalakított DS érmét? - kérdezte Ron.
- Igen. Elég, ha hozzáérsz, ha baj van, és megírja a többieknek, hogy hol vagy. Persze, emellett felforrósodik egy pillanatra, hogy mindenképp észrevegyék a többiek. - mondta a lány. - De előbb el kell végeznem a varázslatokat.
- Nos, van némi hátulütője a tervnek, de melyiknek nincs? - szólalt meg Kingsley. - Mindenki beleegyezik Hermione tervébe? - kérdezte.
- Igen! - hangzott az egyöntetű válasz.
- Már csak azt kell kitalálni, hogy ki kinek az alakját vegye fel. - mondta Remus.

Miután megbeszélték a tervet, Mrs. Weasley még marasztalt mindenkit, hogy vacsorázzanak ott. Molly néhányszor átnézett Siriushoz, hogy a férfi rendesen eszik-e, és hogy nem unja-e halálra magát. A nő főztje miatt már nem volt olyan beesett és sovány, és ezt Hermione is azonnal észrevette, mikor meglátta a férfit. Hermione és Ginny segített Mrs. Weasley-nek a tálalásnál, és korábban a főzésnél is, így a nőnek könnyebb dolga volt. Hermione még citromos süteményt is készített. Meg akarta lepni a barátait, és sikerült is neki.

A főételt követő sütemény ugyanis gyorsan fogyott, és mindenkinek ízlett.

- Ez igazán finomra sikerült, Molly. – dicsérte meg Tonks, de Mrs. Weasley leintette.

- Ez Hermione műve, nem az enyém. – mosolygott.

- Valóban? – kérdezte Mr. Malfoy, mire a lány bólintott. – Igazán ízletes lett.

- Köszönöm, Mr. Malfoy.

- Valóban Hermione, nagyon finom. – mosolygott a lányra Sirius, mire az elpirult.

Hermione természetesen további dicséreteket gyűjtött be a többi rendtagtól, csupán Piton professzor maradt ki szokásához híven, de ez a lányt nem zavarta.

Ami zavarta, az ellen azonban nem szólhatott, különben lebukik az érzéseit illetően.

Sirius átható tekintettel vizslatta a lányt, és lángra gyújtotta a testét. Mione kissé kényelmetlenül érezte magát, hisz a férfi tekintetének kereszttüzében nem tudta, hogy kontrollálja bűnös gondolatait, melyek egyre csak a mellette ülő körül forogtak.

- Mione, kijössz egy kicsit segíteni? – állt fel hirtelen Ginny.
- Persze. – felelte Mio, miután Ginny tekintete mindent elárult, amit kellett.

A konyhába mentek, ahol Mio azonnal kiszórt egy Disaudiót.

- Hallgatlak. – tette karba kezeit Ginny.

- Mit mondjak? – értetlenkedett Hermione, de tudta jól, mi lesz a következő kérdés.

- Mi volt ez odakint? Úgy viselkedsz Sirius közelében, mint szerelmes kislány… - vigyorodott el a legifjabb Weasley.

- Nos, mi tagadás, valóban tetszik…

- Valóban tetszik? – kérdezett vissza Ginny. – Ez azért több annál. Láttam, hogy tekintesz rá.

- Úgy sincs esélyem nála.

- Már miért ne lenne?

- Mondjuk, mert több mint húsz év van köztünk? Ráadásul Sirius Harry keresztapja.

- Ezek csak kifogások… Őt megkérdezted már, mit gondol?

- Nincs rá szükség. Tudom, mit gondol. Mrs. Black portréjának üvöltözése után ugyanis elmondta, mit gondol.

- Mit mondott?

- Azt, hogy túl fiatal vagyok, és ráadásul a keresztfiának egyik legjobb barátja. Ezzel én mit kezdjek? – sóhajtott fel a lány.

- Szereted őt, Hermione?

- Nem tudom, Ginny.

- Akkor először tedd rendbe magadban az érzéseidet. Ha komolyan gondolod vele, amit nem kétlek, akkor beszélj vele.

- Félek ettől… Harry ugyan nem bánná…

- Harry tud erről?

- Ami azt illeti, igen. Tegnap este voltunk lent Edevis tükrénél…

- És Siriust láttad a tükörben. Nem igaz?

- De, igaz. És Harry rá kérdezett, én meg elmondtam neki. Nem akartam hazudni az egyik legjobb barátomnak, hisz olyan, mintha a testvérem lenne.

- Mit szólt hozzá?

- Azt, hogy örülne neki, és hogy nem bánná. Ez megnyugtatott, de akkor sem tudom, mit tegyek.

- Megértelek, de igazán.

- De neked könnyebb dogod van. Harry csak egy évvel idősebb nálad, nem hússzal, és jobban ismered, mint én Siriust. Egyébként is… Harry érzései kétségtelenül komolyak, és valóban szeret téged. De hogy Sirius mit érez velem kapcsolatban, vagy épp mit gondol rólam, arról semmit sem tudok.

- Hát, akkor kérdezd meg! Gyerünk, Mione, ne légy megijedve!

- Nem vagyok megijedve, de akkor sem fogok oda állni elé, és megkérdezni tőle, hogy mit érez irántam.

- Akkor megteszem én. – indult az ajtó felé a vöröske, de Hermione még időben elkapta.

- Nem kell. Beszélni akarok majd Remusszal, hogy ne kelljen a sötétben tapogatóznom. Ő majd kiszedi belőle…

- Biztos?
- Remusszal a legjobb barátok. Egészen biztos, Ginny.
- Rendben van. Ugye tudod, hogy drukkolok nektek? - ölelte meg Ginny a lányt.
- Köszönöm Ginny. - felelte Mione, majd megszüntette a bűbájt. - Most már menjünk vissza. - tette hozzá pár másodperc múltán.

A Roxfortba való visszaindulás előtt Hermione még beszélni szeretett volna Remusszal, így a férfit gyorsan a konyhába hívta.

- Remus! Beszélhetnénk? - kérdezte a férfit, mire az egy bólintás kíséretében igennel válaszolt.

Miután a konyhába mentek, Hermione nehezen, de végül kibökte, hogy mit szeretne.

- Remus... Lenne egy órási kérésem.
- Hallgatlak.
- Te jól ismered Siriust. A legjobb barátod, és megbízik benned. Nem tudnád... Nem tudnád valahogy megtudni tőle, hogy mit... Mit gondol rólam?
- Hmm. Igazán érdekes egy kérésed van, Hermione. Természetesen megpróbálhatom, de ne hidd, hogy mindenképp sikerrel járok.
- Köszönöm! - ugrott a lány Remus nyakába, hogy megölelje.
- Minden rendben? - jelent meg az ajtóban Tonks.
- Igen, persze. Még egyszer köszönöm Remus.
- Szivesen. De mint mondtam, nem biztos, hogy sikerrel járok.
- Azért én reménykedem benne. Nos, azt hiszem, most már mennem kell. Sziasztok! - ölelte meg Hermione még Tonks-ot, majd a nappaliba ment.

A nappaliban még elbúcsúzott még a többiektől is, és utoljára Siriust hagyta.

- Viszlát! - lehelt egy csókot a férfi arcára, majd a kandallóba állt, kezébe vett némi hopp-port, s kimondta a célt - a Roxfort.