Cassiopeia csillaga

Előszó

Eső verte a hatalmas kúria falait, ahol a Lestrange család meghúzta magát. Bellatrix, Rodolphus és Rabastan Lestrange kőrözött bűnözők voltak, Voldemort leghűbb szolgái, halálfalók. A sötét mágus eltűnése után rendületlenül keresték urukat, és mindent bevetettek, hogy megtalálják azt. Bellatrix volt a leghajthatatlanabb, ő semmilyen eszköztől sem riadt vissza. Az ő ötlete volt, hogy kínozzák meg a Longbottom házaspárt, és most bujdokolniuk kellett. Az egy éves kislányát félve szorította magához. Tudta, talán soha nem láthatja őt újra. Miután meghallották az aurorok hangjait, gyermekét az egyik házi manóra bízta, hogy juttassa ki az országból, majd tüntessen el utána minden nyomot, ami a létezését bizonyíthatta volna. Nem akarta a gyermeket húgára bízni, túl veszélyes lett volna. Miután elbúcsúzott gyermekétől, egy levelet nyomott a házi manó kezébe, majd útjára engedte őket. Pár másodperccel később berobbant az ajtó, és beléptek rajta az aurorok. Átkok röpködtek mindenfelé, és tárgyakat zúztak szét, de végül a három bűnöst mégis az Azkabanba vitték. A kislányt Ivan és Marja Ivanovics vette magához, akik bár nem voltak halálfalók, de tökéletes egyet értettek Voldemort eszméivel. Cassiopeia Lestrange szigorú neveltetésben részesült. Nevelőnőt és külön tanárt fogadtak mellé, aki megtanította írásra, olvasásra, matekra, és mindenre, amire egy aranyvérű, arisztokrata hölgynek szüksége lehet. Csupán öt éves volt, amikor elkezdték tanítani a mágia használatára, és talán nem épp a legmegfelelőbb módon. Először ugyan csak az egyszerűbb varázslatokra tanították meg, majd fokozatosan jöttek az egyre nehezebb és nehezebb varázslatok. Kilenc évesen már képes volt megidézni egy teljes értékű patrónust, és képes volt használni a legsötétebb varázslatokat is. Ezek a napok azonban egyszer csak véget értek, ugyanis Albus Dumbledore véget vetett mindennek. Bízott benne, hogy még nem késett nagyon el, és remélte, hogy a lányból nem lesz olyan ember, mint a szülei. Évek óta kereste, és kutatott utána, és nehezen, de rátalált a lányra, és magával vitte, vissza Angliába. Tudta, hogyha a lány rendes neveltetést kap, és rendes, szerető családi körben nő fel, talán nem kell félni attól, hogy rossz úton jár majd. Hatalmas vihar tombolt, akárcsak aznap, mikor a kislány elhagyta Anglia partjait. Most is dörgött az ég, és villámlott, megvilágítva az idős varázslót, és a kezét fogó, félelmében hozzá bújó kislányt. Cassiopeia neveltetése ellenére is kedves gyermekké cseperedett, segítőkész volt, és okos. Néha bátornak mutatta magát, ám a vihartól még mindig megijedt. Nem tudta, miért, de kiskora óta félt a viharban. Dumbledore kedvesen megnyugtatta a kislányt, és adott neki egy kis édességet, hogy jobban érezze magát. Az utcákat csend övezte, minden üres volt. Mindenki fedezékbe ment a vihar elől, az emberek kényelmes otthonukban bújtak meg. Dumbledore megállt egy kivilágított ház ajtaja előtt, majd becsengetett. Néhány pillanattal később egy sötét hajú nő nyitott ajtót, és csodálkozva fogadta látogatóit.

• Üdvözlöm, Andromeda.
• Dumbledore professzor! Kerüljön beljebb! - tárta ki az ajtót, majd az idős mágus és kis útitársa belépett rajta.
• Ted! Itt van Dumbledore – szólt férjének a nő, amíg a mágus varázspálcájával megszárította köpenyét, illetve Cassiopeiát.

Ted Tonks érdeklődve állt fel a kanapéról amelyen addig ült, hogy köszönthesse a Roxfort igazgatóját.

Andromeda közben teát készített, majd a nappaliba hozta, hogy megkínálhassa vendégeit.

• Mi járatban itt professzor? - kérdezte Ted.
• A kis hölgy miatt jöttem el most hozzátok. A neve Cassiopeia Druella Lestrange, Bellatrix és Rodolphus Lestrange lánya.
• Nem is tudtam, hogy Bellának van lánya – csodálkozott Andromeda, aki könnyedén észrevette a hasonlóságot húga, és a lány között.

Cassiopeiának hosszú, csillogóan hullámos fekete haja, és nagy, barna szemei voltak, melyekben néha egy vörös fény csillant. Bőre sápadt volt, hófehér, akár a hó, s úgy festett, mint édesanyja kicsiben, csak épp szebbik kiadásban.

• Sokan nem tudták róla, és mai napig nem is tudnak róla. Talán, ez így is van jól. Magam is évekig kutattam utána, ugyanis minden, a kislányra vonatkozó hivatalos iratot eltüntettek.
• De mégis megtalálta – jegyezte meg Ted.
• Így igaz. És most egy hatalmas kéréssel fordulnék önökhöz.
• Hogy vegyük magunkhoz a kislányt? - kérdezte a nő.
• Igen, Andromeda. A kislánynak szerető család kell, és önök a rokonai. Nem szeretném, ha olyan helyre kerülne, ahol nem részesül a megfelelő neveltetésben.
• És ezért gondolt ránk? - kérdezte Ted.
• Többek között...
• Rendben van, magunkhoz vesszük! - jelentette ki Andromeda.
• Volna itt még valami... Ted, szeretném, ha a nevére venné a kislányt. Ő tudja, hogy Lestrange, de másoknak nem kell róla tudnia. Meg akarom adni neki az esélyt, hogy ne kelljen majd szégyenkeznie mások előtt a neve, és a szüleinek tette miatt. A papírmunkát egy megbízható emberre bízom, aki nem fog beszélni a Minisztériumban, és mindent úgy tüntet majd fel, hogy abból ne legyen gond.

Miután Dumbledore elmondott mindent, elköszönt, majd a kandallóba lépve hopp-porral utazott vissza a Roxfortba.

A Tonks házaspár másnap elintézte a papírügyeket. Amikor elmondták a kislánynak, hogy onnantól kezdve Tonks lesz a vezetékneve, ő felfogott mindent. Cassiopeia nagyon okos volt, tudta, hogy Dumbledore segíteni akar, ahogy a nénje is, és elfogadta, hogy onnantól kezdve nem Lestrange lesz, hanem Tonks. Nem kérdezősködött, csak bólintott, hogy megértette. És valóban, tényleg megértette a dolgot. Nymphadora Tonks, Andromeda és Ted lánya is megértette a helyzetet. Elég idős volt már, utolsó előtti éves, így nem kellett neki sokat magyarázkodni. Valójában örült is neki, hogy lesz egy kishúga, amelyet mindig is akart, és hogy a szülei törődhetnek egy kislánnyal, hisz őt úgyis sokszor hiányolták, mialatt a Roxfortban volt. Most pedig már kész nő, nem olyan kicsi, mint unokahúga. Persze, némileg irigykedett Cassiopeiára, hisz a kislánynak még nem kellett iskolába mennie, de tudta, hogy hamarosan az is bekövetkezik majd.