Holtomiglan, holtodiglan: Minisztériumi bál

6. fejezet

Az idő gyorsan telt, és a fiatalok hamarosan már azon kapták magukat, hogy az őszi szünet előtti utolsó órán ülnek, ami történetesen a Binns professzor által tartott Mágiatörténet volt.

Most is, mint mindig, unalmas volt az óra, de Hermione úgy érezte, hogy már fél lábbal is kibírná. Persze, várta, hogy végre a Grimmauld téren lehessen a többiekkel együtt, de a ruhavásárlást kevésbé. Fogalma sem volt róla, hogy milyen ruhát vegyen, ráadásul aznap ebédkor McGalagony bejelentette, hogy karácsonykor bált tartanak, hogy megünnepelhessék végre a háború végét, és elfeledhessék a borzalmakat, ha csak egy pillanatra is. A professzor természetesen azt is bejelentette, hogy mindenki, aki részt vett a Roxforti csatában a győztes oldalon, meg fog jelenni a bálon, és hogy még az őszi szünet után elkezdődő órák előtt kiküldik azt a számtalan meghívót, hogy azok idejében célba érhessenek. Mikor az órák véget értek, mindenki a saját szobájához rohant, hogy összepakolhasson. Hermione és Ginny már várta, hogy végre a Roxfort Expresszen ülhessenek, és hazafelé tartsanak. Másnap, reggeli után a lányok a barátaikkal együtt végre valóban hazafelé tarthattak a vonattal. Luna, Neville, Ginny, Hermione, Draco és Blaise egy kocsiban utaztak, ha kicsit szűkösen is, de annál jobb kedvvel.

Mikor a King's Crossra értek, a csapat szétszéledt. Blaise és Draco együtt mentek, míg Neville és Luna külön-külön. Hermione és Ginny kimentek az utcára, majd kerestek egy sikátort, és elhoppanáltak a Grimmauld térrel.

Aznap késő délután és este már nem mentek sehova. A lányok segítettek Mrs. Weasleynek a konyhában a vacsoránál, míg a fiúk a szobában varázsló sakkoztak, addig Sirius Mr. Weasleyvel beszélgetett.

• Segítsek megteríteni, Mrs. Weasley? - kérdezte Hermione.
• Igen, kedvesem. - felelte Molly.

Hermione elővette a tányérokat és az evőeszközöket, majd megterített.

• Hermione, drágám menj, és szólj a fiúknak, hogy mindjárt kész a vacsora! - szólt Molly.
• Igen is, Mrs. Weasley. - felelte a lány, majd a nappaliba ment.

• Mrs. Weasley üzeni, hogy mindjárt kész a vacsora. - szólt be Siriusékhoz, majd felment a szobába, hogy megkeresse a fiúkat.

Fent Ron és Harry éppen belemerült a beszélgetésbe, amelynek a témája most éppen Hermione volt.

• Nem értem Mionét. Neked mondott valamit, hogy kibe szerelmes? - hallatszott ki Ron hangja.
• Ami azt illeti, tudom, hogy ki tetszik neki. - felelte Harry, de Ron kérdő tekintetére rögtön rávágta – Nem mondhatom el!
• Miért?
• Mert... Hermione megbízik bennem. Ha akarja, majd ő elmondja.
• Mond, hogy nem Görényke az.
• Ahogy tudom, nem. - felelte Harry helyett Hermione, miközben belépett az ajtón. - Mindjárt vacsora. - mondta a felé forduló fiúknak.
• Ó! Anya mit csinált? - kérdezte Ron, mintha csak elfelejtette volna, mi is volt a téma.
• Azt hiszem, zöldséglevest meg sült húst burgonyával. - mondta Mione, miközben becsukta az ajtót.
• Éhen halok! - mondta Ron, mintha nem ez lenne az állandó állapota.

Hermione csak mosolyogva a fiú kijelentésén.

• Mio! Elmondod neki? - kérdezte halkan Harry, miközben elment a lány előtt. Hermione kelletlenül, de bólintott.
• Ron... Szeretnék elmondani neked valamit.
• Hallgatlak. - tette karba a kezét a fiú.
• Uhh. Öhm. Előre leszögezném, hogy nem vagyok szerelmes, de már régóta... Tetszik, és... Szeretném, ha nem utálnál emiatt. És ha nem vesznénk össze miatta... Tudod, ő fontos nekem...
• Mione. Kiről beszélsz? - kérdezte a fiú.
• Uh... Hát... Öhm... Siriusról.
• Siriusról? Neked tetszik Sirius? - Ron szinte kiabált meglepődésében.
• Halkabban! Még meghallja! - szólt rá erélyesen Hermione.
• Nem értelek, Mione. - csóválta a fejét Ron. - Komolyan, nem értelek.
• Csak annyit kérek, hogy fogadd el.
• Oké. Végül is, egész jó fej. Na meg, jobb, mint a Görényke. - felelte váll rándítva a fiú.
• Ne hívd így Dracot! Megváltozott.
• Attól még nekem Görényke marad.
• Kérlek, Ron. Draco más ember lett, és ezt te is tudod. Adj neki egy esélyt.
• Hermionének most igaza van. - helyeselt Harry is.
• Jólvan! - adta meg magát Ron. - Kap egy esélyt. De ha elbaltázza, akkor annyi.
• Köszönöm! - ölelte meg Mione. - Egyébként... Te kivel jössz bálra?
• Öhm... Gabrielle Delacourerral – Ron arcszíne már-már a haja színével vetekedett, ahogy ezt kimondta.
• Ennek örülök. - mosolyodott el Hermione. - Most már menjünk.

Hermione feszengve ült le az asztalhoz. Tisztában volt vele, hogy lehallatszódott Ron üvöltése, és bár a többiek megpróbáltak úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, Hermione még is úgy érezte, hogy legszívesebben elbújna. Mondjuk az asztal alá. Sirius most is, mint mindig, kedves volt vele, Mrs. Weasley meg persze máris többet látott a dologban, mint ami volt benne.

Vagy nem tévedett? Ki tudja! Ennek ellenére a szemét egész vacsora alatt rajta tartotta a pároson, és nem igazán tetszett neki a gondolat, hogy Hermione és Sirius között bármi több lehetne, mint egyszerű barátság. Vacsora után a konyhába hívta Hermionét, hogy segítsen neki „mosogatni”, de természetesen csak ki akarta kérdezni a lányt a dologról. Mikor Hermione belépett, kiszórt a szobára egy diasudio bűbájt, majd fejétcsóválva megállt a lány előtt.

• Azt hittem, hogy közted, és Ron között minden a legnagyobb rendben. - kezdte.
• Ez így is van, Mrs. Weasley. Ron és én szinte testvérek vagyunk.
• Tudod, hogy nem úgy értettem, kedvesem.
• Ron és köztem nem működne egy kapcsolat, Mrs. Weasley. Soha nem is működött.
• De ez, amit hallottam... - csóválta a fejét a nő.
• Ne értsen félre, Mrs. Weasley, de ez nem igazán tartozik...
• Nem tartozik ez másra, csak rád, és Siriusra. Te se érts félre, én csak aggódom érted. Olyan vagy, mint ha a lányom lennél, és nem szeretném, ha megütnéd magad. Tudod, én őszintén kedvelem őt. Sirius jó ember. Egy igazi úriember, és nagyon kedves. De túl idős hozzád, és a lelke sokat sérült.
• Tudom, Mrs. Weasley.
• És te így is vele akarsz lenni, nem igaz? - kérdezte a nő, mire a lány bólintott. - Nehéz dolgod lesz. Siriusszal olyan dolgok történtek, amikről mi nem sokat tudhatunk. Ő egy összetört ember, Hermione, még ha mindig jókedvűnek, és mosolygósnak tűnik is.

Másnap reggel reggeli után a lányok Mrs. Weasleyvel, és az éppen megérkező Tonksszal mentek el az Abszol útra vásárolni báliruhát. Először a Shanda & Shelymesh-hez mentek be.

Tonks egy egyszerű fekete és egy pezsgő színű ruha mellett döntött, Mrs. Weasley egy szintén egy feketét választott ki, és mellé szürkét csipkerátéttel. Ginny szintén egy pezsgő színűt, illetve egy zöldet, míg Hermione egy kék, illetve egy vörös ruhát választott ki. A ruhákhoz vettek még – a ruhával azonos színű – cipőket is. Miután fizettek, átmentek Madam Malkinhoz, és vettek ruhákhoz illő talárokat, majd benéztek a Weasley Varázsvicc Vállalatba, hogy megnézzék, mit csinálnak az ikrek. A látogatás után a Grimmauld térre hoppanáltak. Mrs. Weasley másnap reggel hazament az Odúba, hogy ott köszönthesse az érkező Charlie-t, Billt és Fleurt, illetve Fleur húgát, Gabrielle-t. A többi fiatal ezalatt a Grimmauld téri házban kezdett neki a készülődésnek az esti bálhoz. Hermione haja volt, ami a legtöbb időt igénybe vette, de végül megérte. Ginny egy kontyot csinált neki, és a kilógó tincseket begöndörítette egy bűbáj segítségével. Ginny és Tonks még Hermione előtt ment le a várakozókhoz, Hermionénak ugyanis még meg kellett keresnie a nagymamájától örökölt, méregdrága fülbevalókat, melyeknek éppen a ruhához illő, kék berakásai voltak. Mikor már a fülbevalóval is készen volt, még egyszer végignézett magán a nagy tükörben. A ruhája, a cipője, és a talárja éjkék színben pompázott. Sóhajtott egyet, majd kilépett az ajtón. Ahogy lelépett a lépcsőfokokon, érezte a fiúk tekintetét. Sirius tekintete szinte mindent elárult. A férfi lélegzete szinte elakadt, és szíve úgy dörömbölt a mellkasában, mintha kiakarna szakadni a helyéről. Hermione megeresztett egy szégyenlős mosolyt felé, miközben az utolsó lépcsőfokot is megtette.

• Gyönyörű vagy. - suttogta Sirius, miközben tekintetét le sem vette a lányról.

Hermione elpirult a megjegyezés hallatán, majd végignézett a férfin.

• Összeöltöztünk. - jegyezte meg,Sirius ugyanis szintén éjkék színű ruhát öltött magára.

A férfi közel volt a lányhoz, túl közel. Hermione érezte az arcán Black lélegzetét, érezte a jellegzetes illatát, melyet magában mindig csak „Sirius-illatnak” nevezett.

Mikor a Minisztériumba értek, már sokan voltak ott. Rengeteg ismerős, és ismeretlen boszorka és varázsló tette tiszteletét a bálon. Sokan közülük azonban részt sem vettek a harcokban, csupán fotelból nézték a történteket, akár egy filmet a moziban. Ők ismerősöktől, és az újságokból tájékozódtak, vagy csak az utcán hallottak alapján. Ők boldogan kortyolgatták a pezsgőjüket, és élték gondtalan kis életüket a gondtalan kis világukban. Akik azonban részt vettek a harcokban, másképp vélekedtek a dolgokról. Azt várták, hogy mikor lesz már vége ennek a hajcihőnek, de talán akik a legjobban várták a végét, azok az Arany Trió tagjai voltak. Köztük is talán legjobban Harry várta, hogy vége legyen ennek az egésznek. Semmi kedve nem volt az egészhez, azonban a varázsvilág mengmentőjeként muszáj volt megjelennie, ráadásul kilátásban volt a Rend tagjai, a tanárok, illetve a DS tagjai, és más, a végső csatában harcoló számára egy-egy Merlin érdemrend. Az átadáson muszáj volt ott lennie, nem csak mert, ő maga is kapni fog egy díjat, hanem mert a barátai és ismerősei is kapni fognak egyet-egyet, s ezenkívül még beszédet is mondania kell majd.

Háládatlan feladatnak érezte a bált, és úgy érezte, hogy inkább összecsapna még egyszer Voldemorttal, minthogy itt álljon. Hermione mintha megérezte volna barátja nyugtalanságát, együttérzése jeleként megszorította Harry kezét.

Hermione, Harry, Ron, Gabrielle, Kingsley, Ginny, Luna, Neville, Sirius, Tonks, és Lupin kezében Teddyvel egy asztalnál ültek, és a velük közvetlen közeli asztalnál ült a Malfoy és a Weasley család többi tagja, illetve Perselus és Tonks anyukája. A másik közeli asztalnál ült a tanári kar többi tagja és Neville nagymamája,és Luna apja. Nem sokkal arrébb pedig a DS tagok. Rengeteg ételt szolgáltak fel, majd miután mindenki jóllakott, a Miniszter felállt, és a színpadként szolgáló emelvényre sétált.

• Köszöntök mindenkit ezen a szép estén! - kezdte. - Mint mindnyájan tudják, ma azért gyűltünk össze, hogy megünnepeljük a Varázsvilág megmenekülését, és a jó győzedelmét a rossz felett. Mint mindnyájan tudják, néhány hónappal korábban ért véget a második varázslóháború. A Roxforti csata, mint döntő ütközet belekerült a világunk történelmébe. Sok varázsló és boszorkány veszett oda a jó ügy érdekében, s szeretném, ha méltón megemlékeznénk rájuk. A következő varázslók emlékének szentelve, hősies tettükért épül fel a Mágiaügyi Minisztérium csarnokában egy új szoborcsoport, melyen minden, a jó ügy érdekében elesett, és harcoló varázsló illetve boszorkány neve fel lesz tüntetve. Most pedig, kezdődjék a díjátadás. Az első díjat korunk egyik, talán legnagyobb varázslójának adnám át. A fiatal, tehetséges varázsló most Auror-képzőnkben tanul, előtte a Roxfort padját koptatta, ahogyan köztünk sokan., ám ő mégis sok mindenben különbözik tőlünk. Hatszor dacolt korunk legnagyobb Sötét mágusával, s végül le is győzte azt. Elhozta nekünk a győzelmet, a nyugalmat, és a békét, s ezért örökké hálásak leszünk neki. Harry James Potter!

Harry kissé megilletődve sétált fel a pódiumra. Miután átvette a díjat, és kezet fogott Kingsleyvel, megkaparta a torkát, majd megszólalt.

• Üdvözlök mindenkit! Mindnyájan tudják, hogy mi történt azon az éjszakán, mikor a Roxforti csata dúlt. Igen, legyőztem Voldemortot, ám ez nem sikerült volna a barátaim, a tanáraim, és a rendtagok nélkül. Szeretnék köszönetet mondani Hermione Grangernek, aki hűséges barátként a hónapokon át tartó bujkálás során tartotta bennünk az életet, és segített, hogy elpusztíthassuk azt a varázslót, aki valamikor még Tom Denem volt. Szeretnék köszönetet mondani Ronald Weasleynek, aki hűséges barátom volt mindig is, és szintén sokat tett azért, hogy mi ma itt lehessünk. Szeretnék köszönetet mondani Ginny Weasleynek, Neville Longbottomnak, és Luna Lovegoodnak, akik az iskolában, összetartották, és újra összehozták Dumbledore Seregét, hogy idejében felkészülhessenek a harcra. Szeretnék köszönetet mondani a miniszter úrnak és a többi rendtagnak, hogy megbíztak bennem, és kitartottak. Szeretnék köszönetet mondani a szüleimnek, akik már nem lehetnek velünk, de tudom, hogy most büszkék a barátaikra, akik vállvetve küzdöttek a gonosz ellen. Szeretnék köszönetet mondani a tanáraimnak, akik tanítottak, McGalagony professzornak, a volt házvezetőtanáromnak, aki elnézte a gyermekkori csintalanságainkat, a Weasley családnak, akik családom helyett családom voltak, és Sirius Blacknek, a keresztapámnak, aki apám helyett apám. Szeretnék köszönetet mondani Remus Lupinnak, aki megtanította, hogyan győzzem le a félelmeimet. Szeretnék még köszönetet mondani Albus Dumbledorenak, mert megtanította, hogyan küzdjek Voldemort ellen, s legfőképpen szeretnék köszönetet mondani a valaha volt, talán legbátrabb embernek akit ismerek, Perselus Piton professzornak, mert éveken át segítette mind Dumbledore-t, mind engem. Emellett szeretnék még köszönetet mondani a Malfoy családnak, akik sokat segítettek. Azt hiszem, ezek nélkül az emberek nélkül ma nem lehetnénk itt, s őszintén úgy gondolom, hogy mindenki, az egész varázsvilág köszönettel tartozik nekik. Nem nekem, nem azoknak, akik az otthonaik falai mögül várták a csodát, hanem nekik. Ők voltak azok az emberek, akik életüket kockáztatva harcoltak a gonosz ellen, s döntöttek úgy, hogy ha kell, meghalnak, hogy mindenki más élhessen. Úgy döntöttek, hogy ha szükséges, életüket adják egy jobb élet reményében, ami talán a következő, új nemzedék megadatik majd. A sötétség korszakának vége, s úgy hiszem, egy új korszak kezdődött el a Varázsvilág életében. Egy új korszak, melyek során újjáépítjük a Varázsvilágot, s mely megadja nekünk az áhított nyugalmat. Ez az új, jobb élet – úgy hiszem – mindnyájunkat megadatott azon az estén, mikor a sötét oldal elbukott. Egy új korszak kezdődött a történelemben, mely kivívásáért megküzdöttünk, méghozzá keservesen, de végül sikerrel vettük ezt az akadályt. Emeljük tehát poharunkat erre az új korszakra, a szabadságra, a barátokra, a családra, a harcban elhunyt hősökre, s azokra, akik ma velünk lehetnek.

Miután Harry visszaült a helyére, Hermione odasúgta neki, hogy „ Ügyes volt”. A fiú, már-már fiatal férfi nem volt túl jó a beszédekben, ezt a beszédet is Hermione és Ginny segítségével írta meg. Nem volt sem túl hosszú, sem túl rövid, s az emberek szinte csüngtek a hős minden egyes szaván. Perselus Piton meglepődött, mikor szóba került, s más emberek arcán is megjelent a meglepettség árnyéka. Harry után Hermione, majd Ron, Mrs. Weasley, Ginny, Mr. Weasley, George, Fred, Charlie, Percy, Bill, és Fleur következett. Utánuk Siriusnak, Remusnak, Dorának, Mr. És Mrs. Malfoynak, Draconak, Lunának, és Nevillenek adták át a díjakat, majd következett Aberforth Dumbledore, Hagrid, Perselus, McGalagony professzor és a többi tanár, illetve a DS többi tagja, akik részt vettek a harcban. A díjátadás után tánc következett, s a férfiak felkérték táncolni a hölgyeiket. Draco Astoria Greengrass-el táncolt, míg Neville Lunával, Ron Gabrielle-el, Harry Ginnyvel, és Hermione Siriusszal. Mellettük táncolt még Dora és Lupin, illetve a Malfoy házaspár, Madame Maxime és Hagrid, Mr. és Mrs. Weasley, Bill és Fleur, illetve nem kis meglepetésre Aberforth és Minerva McGalagony párosa is. Az este folyamán Hermione összetalálkozott Viktor Krummal, és annak feleségével is. Bemutatták egymás párját, és egy jót beszélgettek, habár a légkör kissé feszélyezett volt, ennek ellenére mégis jól érezték magukat. Hermione táncolt egyet-egyet Dracoval, Ronnal, Harryvel, sőt, még Neville-lel és Blaise-vel is. A hangulat oldottabb lett az est végére, mint ahogy az az elején várható volt, főleg, hogy a beszéd alatt is még feszengtek a fiatalok. A kis csapat fáradtan indult hajnaltájban hazafelé. A lányok fájlalták lábukat a magassarkú és a sok tánc miatt, de legalább jól érezték magukat.

Hermione egy apró puszival köszönt el Siriustól, majd jó éjt kívánt mindenkinek, s a szobájába ment. A lányt szinte pillanatokon elnyomta a jótékony álom.

Holtomiglan, Holtodiglan: A randevú

5. fejezet

Dél is elmúlt már, mikor elindultak Roxmortsba. Hermione kissé görcsösen várta a találkozást Siriusszal. Várta, hogy ne várta volna, de közben félt is tőle. Nem akart elrontani semmit, és nem akart úgy viselkedni a férfi közelében, mint egy szerelmes kis tinilány. Hiába, mégis úgy érezte magát. Kis csapatba verődve mentek le a faluba. Hermione, Seamus, Dean, Neville, Luna, Ginny, Draco, Blaise Zambini, Lavender, és a Patil ikrek. Beültek együtt a Három Seprűbe, hogy addig is múljon az idő, és rendeltek egy-egy vajsört. A hangulat emelkedett volt, miközben iszogattak, s nevetve prüszköltek együtt egy-egy viccen, melyek közül nem egyet Draco, vagy épp Blaise sütött el. Nevetve léptek ki végül a Három Seprű ajtaján, majd szétszéledtek. Ginny és Hermione együtt tették meg az utat Zonkó Csodabazárához.

Sirius már ott volt, és nem egyedül várt. Harry ott állt mellette, és keresztapjával beszélgetett.

Sirius háttal állt az érkezőknek, így nem vehette észre őket, csak mikor Harry furcsán elhallgatott, és a férfi mögött sétáló lányokat nézte. Sirius persze egyből észrevette a változást, és a keresztfia arcán megjelenő cinkos mosolyt. Ahogy megfordult, a férfi szíve hatalmasat dobbant Hermione láttán. A lány - valójában már fiatal nő – csodálatosan nézett ki, és csak úgy ragyogott. Mione egy lágy mosolyt küldött a férfi felé, aki ezt egy sajátos, csibészes mosollyal viszonzott. Hermione észre sem vette, hogy Ginny szinte már rohan Harryhez, és hogy pillanatokkal később már a fiú nyakába is veti magát. Sirius némi fejcsóválással konstatálta a fiatalok heves üdvözlését, majd Hermionéhez lépett.

- Csodásan festesz! - hajolt meg a lány előtt, majd kezet csókolt neki.

Hermione arca kipirosodott a dicséret hallatán.

- Köszönöm. Te is... jól nézel ki. - felelte.

Sirius kutyaugatásnak is beillő nevetést hallatott.

- Ilyet se hallani minden nap. - felelte a férfi.
- Érdekes... Kettőnk közül nem én voltam a Szombati Boszorkánylapban.
- Ja, hogy arra gondolsz? - legyintett a férfi. - Persze, ha nem tudná már mindenki, hogy ártatlan vagyok, nem lennék ott.
- Ez igaz. De a nők sem bámulnának úgy, mint ha valami Isten lennél. - mosolyodott el Hermione, de valójában a szíve is összeszorult attól, ahogyan a közelben ácsorgó szőke nő bámulta Siriust.
- Csak nem féltékeny vagy? - tapintott a lényegre a férfi, s mindezt suttogva hozta a lány tudomására.
- Jól szórakozol. Nem igaz? - kérdezte Hermione.
- Ami azt illeti, igen. - felelte a férfi egy gonosz mosoly kíséretében. - De ne aggódj, a szőkék amúgy sem jönnek be. - tette hozzá.

Miután Ginny végre elengedte Harryt, a fiú végre köszönthette barátnőjét is.

- Ront hol hagytátok? - kérdezte Ginny.
- Ron? Ó... Öö... Ron randin van éppen... - makogott össze-vissza Harry.
- Randin? - lepődött meg Hermione.
- Igen. Gabrielle-el.
- Fleur húgával? - kérdezte Ginny.
- Aha.
- De hisz... Az a lány van vagy... Tizennégy éves. - jegyezte meg Mione.
- Éppen annyi, amennyi te voltál, mikor... Khm. Tudod, Krum...- mondta sokat mondóan Harry.
- Igaz is! Viktortól a napokban kaptam levelet. Nem rég megházasodott, és ide jönnek nászútra. Üdvözletét küldi. - mondta a lány Harrynek.
- Viktor? Viktor Krum? A bolgár fogó?- kérdezte érdeklődve Sirius.
- Öhm. Igen. Tudod, ő is itt volt a Trimágus Tusán.
- Igen, emlékszem. Ő volt az egyik bajnok... Egy ideig az a hír járta, hogy együtt vagytok.
- Ami azt illeti, randiztunk, de semmi több. Viszont azóta is jó barátságot ápolok vele.

Most Sirius arcán jelent meg féltékenység jele, s ez Hermione arcára egy apró mosolyt csalt.

- Nem kell félned, nem az esetem. Amúgy is házas. - súgta a férfinak.

Némi beszélgetés után négyen beültek a Szárnyas Vadkanba, és benéztek Aberforth Dumbledore-hoz. Rendeltek egy-egy Lángnyelv Whiskey-t, s közben beszélgettek.

Úgy fél óra elteltével Harry és Ginny magára hagyta a párost, akik rendeltek némi ebédet.

A Szárnyas Vadkan már nem az a hely volt, mint annak előtte. Sokkal tisztább, és felkapottabb lett a Végső Csata után, az emberek szívesebben tértek be egy-egy italra vagy ebédre, esetleg vacsorára. Legtöbbször talán a régi DS tagjai tévedtek be, akiknek egy ideig a Szárnyas Vadkan, és Aberforth Dumbledore jelentette a túlélést a Roxfort falai között. Sötét idők voltak azok, de mára már elmúltak, habár nem teljesen nyomtalanul. Hermionét a gondolataiból a vendéglő ajtajának csapódása rázta fel. Egy sötét alak lépett be az ajtón, és ült le a söntéspult elé.

- Mit hozhatok? - kérdezte Dumbledore.
- Egy Lángnyelv Whiskey-t. - hallatszott az ismerős hang, melytől Hermione hátán mindig felállt a nem létező szőr.

Ahogy hátra fordult, Perselus Pitonnal nézett farkasszemet.

- Nocsak, Black! Már kislányokat is szédítesz? - kérdezte gúnyosan a professzor.
- Hogy s mint Pipogyusz? Tán irigykedsz? - kérdezett vissza Sirius.

Hermione azonnal észrevette a puskaporos hangulatot, és hogy mindkét varázsló kezében ott lapul a varázspálca. 

- Sirius ne. - Hermione gyengéden próbálta lebeszélni a vele szemben ülő férfit, akit csak nagyon ritkán látott ennyire dühösnek.
- Na, mi az, Black? Hagyod, hogy Granger megmondja, mit tegyél? - gúnyolódott tovább a professzor.
- Elég! - állt fel a lány. - Nem érdekel, ha ezer pontot is levon ezért a Griffendéltől, de most már igazán betelt a pohár. Bíztam benne, hogy talán megváltozik, hogy lesz magában annyi emberség, hogy ezentúl nem gúnyolódik tovább, de tévedtem. Kezdem megbánni, hogy megmentettem az életét a Végső Csata éjjelén.

„Ostoba,ostoba,ostoba!” Hermione a falba tudta volna verni a fejét, hogy elárulta magát.

- Miről beszélsz, Hermione? - kérdezte meglepődve Sirius.
- Ez engem is érdekelne. - jegyezte meg Piton.
- Öhm... Szóval... Izé...
- Hallgatunk! - mondta szinte egyszerre a két férfi.
- Legalább ebben az egyben van egyetértés... - morogta a lány.
- Mond, Granger...
- Rendben, de csak ha leül végre, professzor.
- Nekem maga csak ne parancsolgasson, Granger. - pirított a lányra a professzor, de azért leült, kezében immáron a egy pohárral a rendelt italból.

Hermione kiszórt egy diasudio-t, hogy senki ne hallgathassa a beszélgetést, de belül így is remegett. Megváltoztatta a múltat, megváltoztatott mindent.

- Nos, az az igazság, hogy ezt nem is szabadna elmondanom... Magam sem tudom, hol is kezdjem... - mondta a lány.
- Mondjuk az elején. - jegyezte meg epésen Perselus.
- Nyugodtan mond. - fogta meg bátorítóan a lány kezét Sirius.
- Hát... Talán a Minisztériumi csatánál kéne kezdenem, de lehet, hogy az iskolakezdést követő héten. Az egész úgy bonyolult ahogy van. A lényeg azonban ugyanaz: sokan vannak, akiknek ma nem kéne élniük.
- Ezt hogy érted? - kérdezte Sirius a homlokát ráncolva.
- Téged a Minisztériumi csata során Bellatrix Lestrange meg akart ölni. Ha nem küldöm rá azt az átkot, te már nem élnél. Nem tudtad volna kivédeni az átkot, és utána még be is estél volna a mögötted lévő fátyol mögé. Az a fátyol a túlvilág, és a mi világunk közötti kapu, ahová ha belépsz, soha nem jöhetsz vissza.
- De... Akkor mégis hogy? Hogy lehetek életben? - tette fel az ésszerű kérdést Sirius.
- Ígérem, ehhez a részhez is elfogok érni. Nos, az ötödév után jött a hatodév, és ezzel együtt Dumbledore professzor halála, majd a hetedév, melyet mi azzal töltöttünk, hogy Tudjukki horckruxait elpusztítsuk. Ez nem annyira lényeges ebből a szempontból, a Végső csata viszont annál inkább. A csata során ugyanis olyan emberek haltak meg, mint például Colin Creevey, Ginny évfolyamtársa, vagy Fred, Tonks, Remus, és a professzor. Tudom, abszurdnak tűnik így ez az egész, de igaz. Ahogyan az is, hogy megváltoztattuk a multat.
- Hogyan? Ilyen időtávban nem lehet használni az időnyerőt, ráadásul azok, amik a Minisztérium tulajdonában álltak, mind elpusztultak a minisztériumi csata során. - mondta Sirius.
- Pontosan. Fred és George azonban kifejesztett egy... Illetve két bájitalt. Az egyikkel előre, míg a másikkal vissza lehetett utazni az időben. Dracoval továbbfejlesztettük, hogy ne legyenek se veszélyesek, se instabillak.
- Szóval, visszamentetek az időben. - jegyezte meg elhűlve Piton.
- Így volt. És százfűléfőzetet alkalmaztunk, hogy ne ismerjetek fel. Illetve, hogy ne ismerjük fel magunkat. Annak csúnya következményei lettek volna.
- Elment a józan eszetek? Ilyet csinálni? - üvöltött a lányra Piton.
- McGalagony professzor is velünk volt.
- És még kik? - kérdezte elhűlve a professzor.
- George, Ron, Harry, Luna, Neville, Ginny és Draco. Egyébként Dumbledore professzor is támogatta az ötletet...
- Dumbledore meghalt! Én öltem meg! - üvöltötte ismét Perselus.
- Tisztában vagyunk vele professzor, de attól még nem kell így üvölteni. Ha viszont Dumbledore élne, akkor is osztotta volna az ötletet, miszerint mentsük meg, akit lehet.
- Ha vissza tudtatok menni az időben, nem lehetne, hogy talán... - kezdett bele Sirius, de Hermione szomorúan, de a fejét csóválta.
- Annyira időre nem tudtunk volna visszautazni vele. Dumbledore-t sem tudtuk megmenteni. Rémszemnél pedig az idő egyszerűen csak tovább pörgött. Nem tudtunk mindenkit megmenteni, bármennyire is szerettük volna.
- Megértelek. - mosolyodott el szomorkásan Sirius.
- De, ez titok. Nem tudhatja meg senki. Sem Siriusnak, sem magának nem szabadna tudnia erről professzor. Ez egy titok, ami nem juthat senki fülébe. És jó lenne, ha a résztvevők sem hallanák vissza... - mondta Hermione Pitonnak címezve.
- Rendben van. - morogta a professzor, majd megszűntette a diasudiot, s az üres poharát letette a pultra, fizetett, majd távozott...

Sirius agya eközben sebesen pörgött, és rá kellett jönni, hogy a lány nem egyszer, hanem háromszor mentette meg.

- Szóval te mentetted meg Pitont.
- Dracoval. - bólintott a lány.
- Akkor te voltál az is, aki átkot küldött az ellenfeleinkre. Malfoyéra és az enyémre.
- Igen. - pirult el a lány.
- Háromszor mentetted meg az életemet. Ezért már Merlin Díj járna neked, kicsi lány! - mosolyodott el a férfi.
- Kicsi lány? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Mione. - Nem vagyok már kicsi.
- Ez igaz. - mérte végig a lány, mikor az felállt, hogy induljanak. Arcáról a mosoly még mindig nem tűnt el.
- Egyébként... Gondolom, már megkaptad a meghívót a Minisztériumi bálra.
- Igen.
- És? Van már párod?
- Még nincs. Neked?
- Épp azon gondolkodom, hogy elhívjam-e a mellettem álló gyönyörű hölgyet. - mosolygott a férfi.

Hermione szíve nagyot dobbant, s teljesen elvörösödött a dicséret hallatán.

- Mit gondolsz? Mit fog válaszolni? - kérdezte játékosan a férfi.
- Kérdezd meg, és megtudod. - mosolyodott el Hermione.
- Hermione. Eljönnél velem a Minisztériumi bálra? - kérdezte Sirius.
- Igen. - hangzott a válasz.

Holtomiglan, Holtodiglan: Tapmancs

4. fejezet

Éjszaka kopogtattak az ablakon. Sötét volt, csak a felkelő hold fénye világított be az ablakon.

Hermione kelletlenül kelt fel az éjszakai kopogásra, hogy kinyissa az ablakot a bagolynak.

Elvette a bagoly lábához erősített levelet, adott egy kis bagolycsemegét a madárnak, majd útjára engedte a hírvivőt, hogy kipihenhesse magát a bagolyházban. Miután vissza zárta az ablakot, kíváncsian kezdte el fürkészni a levelet. Miután kibontotta, és végig olvasta, arcára meglepetés ült ki. A levél Viktor Krumtól érkezett,melyben a fiatal férfi elnézést kér tőle, hogy megbántotta, s áldását kéri eljövendő frigyére, melyet egy vele egyidős bolgár lánnyal készül kötni. Szeretné, ha Hermione nem haragudna rá, hogy szakított vele a jegyese miatt, s reméli, hogy a Skóciában töltendő nászút során találkoznak majd, s bemutathatja a két hölgyet egymásnak. Hermionének természetesen fogalma sem volt róla, hogy ez a levél mi is szeretne lenni, s hogy valójában Viktor, vagy ő bolondult-e meg.

- Nem lehet, hogy erre is kihassanak a múltbéli események. - suttogta maga elé mintegy önmagának, nehogy felébressze a hálótársait.

Rövid töprengés után az ágy melletti kis szekrényre helyezte a levelet, majd visszafeküdt aludni. A választ ráér másnap is megírni.

Eközben a Grimmauld téri házban Sirius és Remus elmélyülten beszélgetett. A két férfi visszaemlékezett a régi szép időkre, és közben a kis Teddy is szóba került.

- Egyszer igazán áthozhatnátok. Kíváncsi vagyok rá. - jegyezte meg Sirius.

- Még mindig haragszol, hogy Harry-t kértem fel keresztapának?
- Nem haragszom.
- Remek, ugyanis ha lesz még egy kis Lupin, akkor szeretnénk, ha te lennél a keresztapja. - jegyezte meg - Tonks.
- Szegénykék. Keresztanyja nem lesz egyiknek se? - jegyezte meg mosolyogva Sirius.
- Ami azt illeti, nos Teddy keresztanyjának Ginny-t gondoltuk, míg... Nos, ha valóban összejön még egy kicsi, annak lehetne Hermione a keresztanyja. Mit gondolsz? - terelte észrevétlenül a témát Hermionére Remus.
- Nem rossz ötlet. Ami azt illeti, szerintem Hermionéből egyszer csodás anya fog válni.

„Már ha megéri azt, hogy megkomolyodj...”- jegyezte meg magában Lupin, de hangosan csak ennyit mondott:

- Azt hiszem, ebben igazad van.
- Tonks, neked nem mondott semmit, hogy ki tetszik neki? - kérdezett rá hirtelen Sirius.
- Nem, de azt hiszem, ez nyilvánvaló. - mosolyodott el Nymphadora. - Nem igaz, drágám? - fordult férje felé a boszorkány.
- De, teljesen igazad van.
- Szóval ti tudjátok!
- Tudjuk, de nem mondott nekünk semmit. Illetve... Remusnak említett valamit valakiről, hogy kérdezzen meg tőle valamit... De azt hiszem, ez most lényegtelen.
- Már hogy lenne az! Hermione komoly, felelősségteljes lány. Ha valaki iránt érdeklődik, azzal komoly szándékai lehetnek. Remus, jó barátom vagy, mond el, ki az.
- Nem tehetem. Hermione bízik bennem.
- De, ugye nem Piton az? És nem is Malfoy?
- Nem, nyugodj meg, drága barátom. De miért érdekel ez ennyire téged?
- Azért, Remus, mert Hermione megmentett. Megmentette az életemet, és én... Kedvelem őt. Szeretném, ha boldog lenne.
- Semmi egyéb? - kérdezte Dora.
- Mire gondolsz? - kérdezte összeszűkült szemmel Sirius.
- Mondjuk, valami komolyabbra...
- Mi? Dehogy! Hisz... Túl fiatal hozzám. Ráadásul Harry legjobb barátja.
- Ezeket a gyenge érveket neki is elmondtad már? - kérdezte Remus.
- Igen, ami azt illeti.
- És mit felelt? -kérdezte Lupin.
- Hogy kifogás.
- Teljesen igaza van, Sirius.
- Te ezt nem értheted...
- Biztos vagy benne? - kérdezte aztán Remus.
- Na jó, talán mégis...
- Őszintén... Tetszik neked Hermione, avagy sem? - kérdezte Tonks.
- Nos... Ami azt illeti, tetszik, de nem hinném, hogy...
- Akkor hívd el vacsorázni. - felelte Dora.
- Hogy? Hívjam el vacsorázni?
- Miért is ne! Próbáld meg.
- És mi lesz, ha nemet mond?
- Nem hinném, hogy nemet fog mondani. - mondta komolyan a boszorkány.
- Miért vagy benne ennyire biztos?
- Majd meglátod. - mosolygott a fiatal nő Siriusra.

Hermione másnap reggeli után gyorsan megírta a válaszlevelét Viktornak, majd sietett Rúnatanra, majd dupla bájiltaltanra. Bájitaltanon Ginnyvel, Dracoval, Zambinivel, Lunával és Neville-el volt egy asztalnál. Illetve kettőnél, ugyanis két asztalt összetoltak. Draco és Hermione természetesen tökéletesen készítették el a bájitalt, de Ginny,Luna és Zambini bájitala is jó lett. Neville egy kis segítséggel ugyan, de szintén jó bájitalt készített el. Utána egy lyukas órája következett, majd egy dupla SVK-ja a Mardekárosokkal és Perselus Pitonnal. Órák után Dracoval kimentek az udvarra szívni egy kis friss levegőt. Leültek annál a fánál, ahol Mione Ronnal és Harry üldögélt olyan sokat. A fiúk most aurornak tanultak, és a Varázsvilágot próbálták rendbe hozni teljes erőbedobással. Együtt dolgoztak a Mágiaügyi Minisztériummal, és most az egyszer Harrynek ez ellen semmi kifogása nem volt, ahogy az új Mágiaügyi Miniszter ellen sem. Kingsley már ez alatt a néhány hónap alatt is rengeteget tett a varázsvilágért, sokkal többet, mint az addigi összes Mágiaügyi Miniszter együttvéve. Az emberek kedvelték, és bíztak benne, ő pedig nem élt vissza ezzel. Segített, ahol tudod, és sokszor nem csak az irodájából irányította a dolgokat, hanem maga is a munka sűrűjébe vetette magát a titkára és jobb keze, Percy Weasley segítségével. Ebben természetesen a Főnix Rendjének tagjai is részt vettek. Hermione és Draco között rengeteg téma felötlött többek között a továbbtanulás kérdése, a terv, amit Hermione kieszelt, hogy elkapják Lestrange-et és a bandáját, a bájitaltan, és az SVK. Már éppen felálltak, hogy ebédelni menjenek a Nagyterembe, mikor Hermione megpillantott egy nagy, fekete kutyát a Tiltott Rengeteg szélén.

- Sirius? - lepődött meg Tapmancs láttán.
- Én akkor megyek. Ti beszélgessetek csak! - mondta Draco, majd útnak indult a hatalmas tölgyfa ajtó felé.

Sirius, azaz Tapmancs megfordult, majd a rengeteg felé vette az irányt. Nem rohant, nem futott, de nem is ment olyan lassan, hogy Hermione könnyedén utolérhesse. Mikor a lány utolérte egy, az iskolához közeli tisztáson, Sirius már emberi alakban várt rá.

- Ha lehet, többet ne rohanj annyira. - mosolygott a férfira Hermione. - Amúgy mi járatban erre?
- Gondoltam, ellátogatok hozzád. Kíváncsi voltam, hogy vagy.
- Remekül, köszönöm. Tegnap óta nem történt semmi említésre méltó.
- Nos, arra gondoltam... Szóval mikor lesz az első Roxmortsi hétvégétek?
- Ha minden igaz, akkor éppen a hétvégén. Miért?
- Hát, elmehetnénk valahová együtt. Vacsorázni, vagy épp ebédelni. Amelyik megfelel.
- Te most... Randira hívsz? - lepődött meg Hermione.
- Nem, dehogy. - vágta rá a férfi.
- Oh... Akkor hát, hol találkozzunk? - kérdezte Hermione.
- Hát eljössz velem?
- Igen.
- Akkor... Mondjuk Zonko Csodabazára előtt délután kettőkor?
- Tökéletes. - mosolygott a férfira.

Hermione boldogan újságolta el barátnőjének az aznapi eseményeket.

Ginny örült barátnője boldogságának, de meg is lepődött a híren, miszerint Hermione vacsorázni megy Siriusszal.

- Jaj de örülök nektek! - ölelte meg barátnőjét a vörös hajú lány.
- De... Ez nem randi. Ez... Ez csak egy vacsora.
- Tudod, kinek meséld ezt be. Majd segítek neked kiválasztani a ruhát, és Lavenderékkel kicsinosítunk.
- Nem kell azért...
- Ugyan már! - legyintett Ginny. - Gyönyörű leszel! Sirius el fog ájulni!

Az órák után levél érkezett a Minisztériumból mindenkinek, aki részt vett a Roxforti csatában, illetve második varázslóháborúban. Egész vacsora alatt a levél témája, a közelgő Minisztériumi bál volt a téma, melyre az őszi szünetben kerül majd sor.

- Te kivel mész, Hermione? - kérdezte Luna.
- Még nem tudom.
- Siriusszal mész, nem? - kérdezte Ginny.
- Csak ha megkér rá. És te Luna?
- Én Nevillelel. - felelte a szőke lány.

A hétvége gyorsan eljött. Hermione korán kelt, hogy a lányok ne tudják elkapni indulás előtt. Egy sötétkék szoknyát, és egy skót kockás felsőt vett fel a szokásos talárral és fekete cipővel. Reggeli után bement a könyvtárba, de nem sokkal később Ginny már ott is volt mellette.

- Nem rossz választás, de én a helyedben inkább egy másik felsőt választanék. - mondta. - Randira mész, szépnek kell lenned.
- Melyik felsőre gondolsz?
- A sötétkék csipkés felsőre, ami ugyanolyan színű, mint a szoknyád. Úgy olyan, mintha ruha lenne rajtad. És a cipőt is váltsd le valami csinosabbra.
- Ez igaz, de a csipke...
- Kicsit átlátszó, és van némi dekoltázsa is, tudom. De jól néz ki, és egyébként is lesz rajtad talár nem?
- De...
- Na gyere! - fogta meg Ginny a lány kezét, hogy felhúzza, majd elindult vele a Griffendél tornya felé.

- Na? Milyen? - kérdezte meg Mione, miután lecserélte a felsőt.
- Tökéletes. Már csak a smink, és a a hajad hiányzik. Arra gondoltam, mi lenne, ha felraknám egy laza kontyba a hajad, és leválasztanék belőle egy egy részt amivel körbefonnám.
- Jól hangzik. - mosolyodott el Hermione, aki már a tükör előtt ülve várta, hogy mi legyen. - De ne legyen erős a smink. Oké?
- Én is valami szolíd sminkre gondoltam. - jelent meg az ajtóban Lavender. - Megcsináljam neked? - kérdezte Hermionét.
- Igen. Köszönöm. - mosolygott a lány Lavenderre. - Egyébként jobban vagy már?
- Sokkal. - felelte a Lav, miközben a sminkes cuccai között kutatott. - Egyébként... Ki a szerencsés?
- Hát... Ami azt illeti, Sirius...
- Sirius Black? - lepődött meg Lavender. - Ejha! Te aztán megfogtad Merlin lábát!
- Úgy gondolod? - kérdezte Hermione.
- Nem láttátok a múlthét Szombati Boszorkánylapot? - kérdezte Lavender, mire csak két fejcsóválás volt a válasz.
- Miért? - kérdezte érdeklődve Ginny.
- Azért, mert Sirius Black az első a legszexisebb egyedülálló varázslók listáján. - mondta Lavender, majd Hermione kezébe nyomta a lapot. - Tizedik oldal. - mondta még, majd folytatta tovább a kutakodást.
- Mit keresel? - kérdezte Ginny, miközben némi debodort öntött Mione hajára.
- A szemhéjpúdert. Ide raktam valahova. - felelte a lány.
Ekkor nyitott be a szobába Lavender barátnője, Parvati.
- Mit keresel? - kérdezte a lány.
- Az őszi szemhéjpúderpalettámat. - felelte Lavender.
- A fürdőben lesz a polcon. - felelte a Patil lány.
- Kösz. - állt fel Lavender, majd a fürdőbe ment, ahol meg is találta a keresett szemhéjpúdert.

Hermione addigra már elolvasta az őt érdeklő cikket, és igencsak meglepődött egy-két ember nevén.

- Piton professzor tényleg a listán van? - kérdezte csodálkozva.
- Aha. Amióta nyilvánosságra került, hogy mekkora hős, a nők odáig vannak érte. - kuncogta Lavender.
- Akkor nem csodálom, hogy mostanában még több pontot von le a Griffendéltől. - mondta Mione, majd lerakta az újságot.

Fél óra múltán Hermione haja és sminkje is készen állt.

A szemére aranyozott szemhéjpúder került, míg az ajkára némi cseresznye ízű ajakfény. Egy keveset fújt magára a kedvenc, gyümölcsös parfüméből.. Fekete szempillaspirállal még hosszabbá tették a szempilláit, és némi pirosítót is tettek az arcára. Mikor a tükörbe nézett, egy másik Hermione nézett vissza rá.

Holtomiglan,Holtodiglan: Amikor Mrs. Black akcióba lendül

3. fejezet

Mrs. Black irdatlan üvöltése zavarta meg a bent ülőket, és ijesztett rá Hermionéra.

Az étkezőben is különösen jól lehetett hallani a portré minden egyes zavarba ejtő szavát.

- Mit akarsz a fiamtól te koszos kis sárvérű? Csak nem a szeretője vagy? Soha nem fogsz felérni egy Blackhez, még akkor sem, ha az az én véráruló fiam! Mond meg az igazat! Sirius ribanca vagy?
- Elég legyen! – jelent meg Sirius, és hallgatta el a képet. – Minden rendben? – kérdezte.
- Igen. – bólintotta Hermione.
- Mi volt ez? – jelent meg Narcissa.
- Csak az én drágalátos anyám, Cissy. Menjetek vissza, mindjárt megyünk mi is.– felelte Sirius.
- Rendben. – felelte Arthur Weasley, majd visszaterelte a társaságot.
- Szeretnék elnézést kérni… - fogott bele Sirius, de Hermione csak legyintett egyet.
- Nem a te hibád. – mondta a lány.
- De amiket mondott… Anyám sem volt soha egy erkölcscsősz, és én sem vagyok szent, de hogy egy olyan fiatal lánnyal, mint te… - csóválta a fejét.
- Már betöltöttem a tizenkilencet… - szólt közbe a lány.
- Attól még nagyon fiatal vagy. Túl fiatal, és ráadásul a keresztfiam egyik legjobb barátja.
- Hmpf… - morgott magában a lány. – Kifogás. – suttogta maga elé.
- Az meglehet. – vigyorodott el a férfi.
- Most már menjünk vissza. – mondta aztán Hermione, majd így is tettek.

Lassan érkeztek meg a többiek is. Piton professzor utolsó előttiként érkezett szokásához híven. Kingsley utána érkezett csak meg, néhány fontos beosztásban lévő auror kíséretében.

- A Mágiaügyi Minisztérium és az Auror parancsnokság együttes erővel keresi a szökésben lévő halálfalókat, de idáig sajnálatos módon nem mentünk túl sokra. Közös megegyezéssel végül arra jutottunk, hogy a Főnix Rendjének segítségét kérjük ebben az ügyben. Mint tudjátok, a vezetőjük Rabastan Lestrange, Rodolphus Lestrangenek, Bellatrix Lestrange férjének az öccse. Az ügy igen kényes, mivel több ismert veszélyes halálfalóról van szó. – kezdte nyugtalanító beszédét Kingsley.
- Mit tudunk eddig? – kérdezte Harry igen diplomatikus hangon.
- Nos, az eddigi búvóhelyük már ismert előttünk, de hogy hova máshova bújhatnának, azt nem tudjuk. A Lestrange kúria teljesen üres. úgyhogy az igazság az, hogy nem igen tudunk olyan helyet, ahol lehetnének.- szólalt meg Dawlish auror.
- Vagyis, semmit sem tudunk. – szólalt meg Piton.
- Sajnálatos módon, ez van Perselus. – tárta szét kezeit Kingsley. – Ti ismeritek őket, köztük voltatok. Talán tudnátok valamit. – nézett végig a Malfoyokon és Perseluson.
- Nem hinném. Lestrange-el még én sem voltam olyan jóban. – felelte Lucius.
- Talán állíthatnánk nekik valami csapdát… - elmélkedetett Hermione.
- Milyen csapdára gondolsz? – csapott le az ötletre a lány mellett ülő Sirius.
- Valahogyan elő kéne őket ugrasztani a bokorból. És az lenne a legegyszerűbb, ha valaki olyannal csalnánk elő őket, akit mindenképp meg akarnak ölni. A professzor és a Malfoy család halálát szomjazzák a legjobban.
- Te most… - kezdte Draco, de Hermione közbe szólt.
- Nem kell, hogy ti legyetek a csali. Tudod, létezik százfűléfőzet is.
- Ez veszélyes vállalkozás. – szólalt meg Remus.
- Az, de talán sikerülhet. Már csak azt kéne kitalálni, hogy hova csaljuk őket…
- Nem hiába vagy te a legokosabb kisboszorkány! – csóválta a fejét mosolyogva Sirius.
- Van valami terved is? - kérdezte érdeklődve Harry.
- Nos, arra gondoltam, hogy Mr. Malfoy adakozós kedvében lesz, és ezt egy interjúban leközöltetjük az egyik újságban. Mondjuk a Reggeli Prófétában. Kitaláljuk, hogy melyik az a hely, ahol kevés ember lakik, ezáltal viszonylag könnyen támadható. Valaki felveszi Mr. Malfoy alakját, és valaki más Mrs. Malfoyét. A Rend tagjai az aurorokkal szépen elbújnak a környéken, vagy kiábrándítják magukat, és akkor támadnak, mikor Lestrange-ék tényleg bekapták a csalit, és ott lesznek. Arra gondoltam, hogy magunkkal vihetnénk néhány átalakított DS érmét is. A biztonság kedvéért...
- Átalakított DS érmét? - kérdezte Ron.
- Igen. Elég, ha hozzáérsz, ha baj van, és megírja a többieknek, hogy hol vagy. Persze, emellett felforrósodik egy pillanatra, hogy mindenképp észrevegyék a többiek. - mondta a lány. - De előbb el kell végeznem a varázslatokat.
- Nos, van némi hátulütője a tervnek, de melyiknek nincs? - szólalt meg Kingsley. - Mindenki beleegyezik Hermione tervébe? - kérdezte.
- Igen! - hangzott az egyöntetű válasz.
- Már csak azt kell kitalálni, hogy ki kinek az alakját vegye fel. - mondta Remus.

Miután megbeszélték a tervet, Mrs. Weasley még marasztalt mindenkit, hogy vacsorázzanak ott. Molly néhányszor átnézett Siriushoz, hogy a férfi rendesen eszik-e, és hogy nem unja-e halálra magát. A nő főztje miatt már nem volt olyan beesett és sovány, és ezt Hermione is azonnal észrevette, mikor meglátta a férfit. Hermione és Ginny segített Mrs. Weasley-nek a tálalásnál, és korábban a főzésnél is, így a nőnek könnyebb dolga volt. Hermione még citromos süteményt is készített. Meg akarta lepni a barátait, és sikerült is neki.

A főételt követő sütemény ugyanis gyorsan fogyott, és mindenkinek ízlett.

- Ez igazán finomra sikerült, Molly. – dicsérte meg Tonks, de Mrs. Weasley leintette.

- Ez Hermione műve, nem az enyém. – mosolygott.

- Valóban? – kérdezte Mr. Malfoy, mire a lány bólintott. – Igazán ízletes lett.

- Köszönöm, Mr. Malfoy.

- Valóban Hermione, nagyon finom. – mosolygott a lányra Sirius, mire az elpirult.

Hermione természetesen további dicséreteket gyűjtött be a többi rendtagtól, csupán Piton professzor maradt ki szokásához híven, de ez a lányt nem zavarta.

Ami zavarta, az ellen azonban nem szólhatott, különben lebukik az érzéseit illetően.

Sirius átható tekintettel vizslatta a lányt, és lángra gyújtotta a testét. Mione kissé kényelmetlenül érezte magát, hisz a férfi tekintetének kereszttüzében nem tudta, hogy kontrollálja bűnös gondolatait, melyek egyre csak a mellette ülő körül forogtak.

- Mione, kijössz egy kicsit segíteni? – állt fel hirtelen Ginny.
- Persze. – felelte Mio, miután Ginny tekintete mindent elárult, amit kellett.

A konyhába mentek, ahol Mio azonnal kiszórt egy Disaudiót.

- Hallgatlak. – tette karba kezeit Ginny.

- Mit mondjak? – értetlenkedett Hermione, de tudta jól, mi lesz a következő kérdés.

- Mi volt ez odakint? Úgy viselkedsz Sirius közelében, mint szerelmes kislány… - vigyorodott el a legifjabb Weasley.

- Nos, mi tagadás, valóban tetszik…

- Valóban tetszik? – kérdezett vissza Ginny. – Ez azért több annál. Láttam, hogy tekintesz rá.

- Úgy sincs esélyem nála.

- Már miért ne lenne?

- Mondjuk, mert több mint húsz év van köztünk? Ráadásul Sirius Harry keresztapja.

- Ezek csak kifogások… Őt megkérdezted már, mit gondol?

- Nincs rá szükség. Tudom, mit gondol. Mrs. Black portréjának üvöltözése után ugyanis elmondta, mit gondol.

- Mit mondott?

- Azt, hogy túl fiatal vagyok, és ráadásul a keresztfiának egyik legjobb barátja. Ezzel én mit kezdjek? – sóhajtott fel a lány.

- Szereted őt, Hermione?

- Nem tudom, Ginny.

- Akkor először tedd rendbe magadban az érzéseidet. Ha komolyan gondolod vele, amit nem kétlek, akkor beszélj vele.

- Félek ettől… Harry ugyan nem bánná…

- Harry tud erről?

- Ami azt illeti, igen. Tegnap este voltunk lent Edevis tükrénél…

- És Siriust láttad a tükörben. Nem igaz?

- De, igaz. És Harry rá kérdezett, én meg elmondtam neki. Nem akartam hazudni az egyik legjobb barátomnak, hisz olyan, mintha a testvérem lenne.

- Mit szólt hozzá?

- Azt, hogy örülne neki, és hogy nem bánná. Ez megnyugtatott, de akkor sem tudom, mit tegyek.

- Megértelek, de igazán.

- De neked könnyebb dogod van. Harry csak egy évvel idősebb nálad, nem hússzal, és jobban ismered, mint én Siriust. Egyébként is… Harry érzései kétségtelenül komolyak, és valóban szeret téged. De hogy Sirius mit érez velem kapcsolatban, vagy épp mit gondol rólam, arról semmit sem tudok.

- Hát, akkor kérdezd meg! Gyerünk, Mione, ne légy megijedve!

- Nem vagyok megijedve, de akkor sem fogok oda állni elé, és megkérdezni tőle, hogy mit érez irántam.

- Akkor megteszem én. – indult az ajtó felé a vöröske, de Hermione még időben elkapta.

- Nem kell. Beszélni akarok majd Remusszal, hogy ne kelljen a sötétben tapogatóznom. Ő majd kiszedi belőle…

- Biztos?
- Remusszal a legjobb barátok. Egészen biztos, Ginny.
- Rendben van. Ugye tudod, hogy drukkolok nektek? - ölelte meg Ginny a lányt.
- Köszönöm Ginny. - felelte Mione, majd megszüntette a bűbájt. - Most már menjünk vissza. - tette hozzá pár másodperc múltán.

A Roxfortba való visszaindulás előtt Hermione még beszélni szeretett volna Remusszal, így a férfit gyorsan a konyhába hívta.

- Remus! Beszélhetnénk? - kérdezte a férfit, mire az egy bólintás kíséretében igennel válaszolt.

Miután a konyhába mentek, Hermione nehezen, de végül kibökte, hogy mit szeretne.

- Remus... Lenne egy órási kérésem.
- Hallgatlak.
- Te jól ismered Siriust. A legjobb barátod, és megbízik benned. Nem tudnád... Nem tudnád valahogy megtudni tőle, hogy mit... Mit gondol rólam?
- Hmm. Igazán érdekes egy kérésed van, Hermione. Természetesen megpróbálhatom, de ne hidd, hogy mindenképp sikerrel járok.
- Köszönöm! - ugrott a lány Remus nyakába, hogy megölelje.
- Minden rendben? - jelent meg az ajtóban Tonks.
- Igen, persze. Még egyszer köszönöm Remus.
- Szivesen. De mint mondtam, nem biztos, hogy sikerrel járok.
- Azért én reménykedem benne. Nos, azt hiszem, most már mennem kell. Sziasztok! - ölelte meg Hermione még Tonks-ot, majd a nappaliba ment.

A nappaliban még elbúcsúzott még a többiektől is, és utoljára Siriust hagyta.

- Viszlát! - lehelt egy csókot a férfi arcára, majd a kandallóba állt, kezébe vett némi hopp-port, s kimondta a célt - a Roxfort.

Holtomiglan,Holtodiglan: ... a jelenben is megváltozik minden

2. fejezet

- Hogy érti azt, hogy vissza akarnak menni az időben? – kérdezte McGalagony meglepődve, mikor Hermione felvázolta a helyzetet.

Ginny, Draco, Luna és Neville mögötte álltak, és hallgattak.

- George és Fred készített egy bájitalt, ami lehetővé teszi ezt tanárnő. George azt mondta, ezzel megmenthetjük azokat, akiket a múltban nem sikerült.
- Értem. Kik mennének?
- Mi öten, Harry, Ron, és George. – felelte Ginny.
- Ez így nem lesz jó. Így nem mehetnek kíséret nélkül… Te mit gondolsz Albus? – fordult az igazgatónő Albus Dumbledore portréja felé, aki fültanúja volt az egész beszélgetésnek, és a szemében érdeklődés csillant a téma iránt.
- Már felnőttek Minerva. Igaz, azért nem ártana, ha valaki velük menne… - simított végig a szakállán az öreg.
- Mégis ki? Én nem hagyhatom itt az irodát.
- Az igazat megvallva jövő hétvégén szeretnénk ezt megcsinálni, hogy ne legyen belőle probléma. – mondta Hermione.
- Hmm. Egy hétvégi napot igazán rászánhatsz erre Minerva. Filius bizonyára fent tartja majd a rendet. – szólalt meg Dumbledore.
- Rendben van, legyen. De százfűlé főzetet kell majd alkalmaznunk.
- Ne aggódjon emiatt igazgatónő. Már minden megvan.
- Legyen hát. Akkor jövő hét szombaton… Most elmehettek. – mosolyodott el az igazgatónő, miközben a fiatalok távoztak.

Hermione ezután Dracoval belopakodott a bájitalterembe, és vizsgálat alá vetették a bájitalokat. Miután azzal megvoltak, elkezdtek kísérletezgetni, hogy tökéletesítsék. Egész hétvégén dolgoztak rajta, és ennek meg is lett az eredménye: vasárnap este megtalálták a megfelelő arányokat, és tökéletesítették az addig labilis bájitalt.

Hermione ezután kipróbálta, és tökéletesen működött.

Azután azonnal üzent George-nak, meg Harryéknek, majd a klubban elmondott mindent a többieknek is. Másnap este órák után megkapta a válaszokat is, így már nem volt probléma az időutazást illetően. Hermione elújságolta az igazgatónőnek is, hogy Dracoval tovább fejlesztették a hétvégén a bájitalt, így már teljesen biztonságos. Gyorsan eltelt az első hét, és eljött szombat. Harry, Ron és George már az igazgatóiban vártak, mikor Hermione, Ginny, Luna, Neville és Draco befutottak. Persze, Ron először kiakadt, de mikor Hermione közölte vele, hogy Draco nélkül nem sokra mennének, lenyugodott. Harry sem kifejezetten örült a fiúnak, ahogy az idősebbik Weasley fiú sem, de nem is akarták minden áron eltűntetni őt.

Hermione elmondta, hogyan működnek ezek a továbbfejlesztett bájitalok, majd kiosztotta őket. Megbeszélték, hogy időrendben mennek előre, tehát a Minisztériumi harc lesz az első állomás. Mindnyájuk arra a napra gondolt, miközben megitták a bájitalt, és mindenki fejében csak az az egy dátum létezett. Érezték, ahogy az idő beszippantja mindnyájukat, majd kiköpi őket Sirius halálának délutánján. Az igazgatói iroda ugyanúgy nézett ki, mint mikor Dumbledore még élt, és az ő portréja még nem volt fent, így tudták, hogy sikerrel jártak.

Megitták a százfűlé főzeteket, amihez néhány ismerős hajszálát szerezték be, akik DS tagok voltak annak idején. Mikor átváltoztak, kimentek a hoppanálási pontra, és a Minisztérium elé hoppanáltak. Időben érkeztek meg, habár már folyt a harc. Hermione látta, hogy Bellatrix rendületlenül támad, és hogy Sirius nehezen véd. A lány hirtelen ötlettől vezérelve támadta hátba Bellatrix Lestrange-et, és kábította el a boszorkányt. Épp időben, hogy Sirius megmenekülhessen. Ezután Harry odament Dumbledore-hoz, és elmondta neki, hogy mi fog történni vele a jövőben. Az öreg mágus végighallgatta, és jól tudta, kivel beszél. Bólintott, mikor a fiú befejezte, és elmondta neki, hogy ha mégis meghalna, akkor ne hibáztassa érte se magát, se Pitont. Ezután Harry még megkérte, hogy próbálja rábeszélni a Malfoyokat, hogy álljanak át. Ha muszáj, akkor mondja el nekik a jövőjüket, amit szépen el is mondott Dumbledore-nak.

Ezután lassan változni kezdett a tér, és az idő újra magába szippantotta a kis csapatot.

Egy évvel későbbre kerültek, Dumbledore halálának estéjére.

Elhoppanáltak a Roxforti birtokhoz, majd bementek, és megpróbálták megakadályozni Dumbledore halálát. Az igazgató úr azonban tisztában volt a jövővel, tudta, hogy mi vár rá.

Mire a Csillagvizsgáló toronyhoz értek, Dumbledore már halott volt. Az idő kereke ezután újra magába szippantotta őket, majd a végső csata éjjelén köpte ki magából. A százfűlé főzet hatása ekkorra múlt el, így újat kellett inniuk, más külsővel.

Ezután szétszéledtek, és rohantak, hogy megmenthessék az embereket.

George-nak idejében sikerült megmentenie testvérét a ráomló faltól, Ronnak és Harrynek időben sikerült megmentenie Remust és Tonksot, Draco és Hermione időben ért a Szellemszállásra, hogy beadhassák az ellenmérget Pitonnak, Ginny és McGalagony pedig nyugodt szívvel tudta megmenteni a haláltól Colin Creeveyt.

Draco és Hermione épp Pitont szállította a gyengélkedőre, mikor Hermione meglátta a harcoló Siriust, aki ellen fölényben voltak. Luciusszal vállvetve harcoltak, de egyikük szénája sem állt valami fényesen. Hermione hirtelen döntött, és küldött egy-egy átkot a két ellenségre.

Siriusék megmenekültek, de még hátra volt Harryék végső összecsapása.

Miközben a gyengélkedőn ellátták Pitont, Hermione láthatatlanná tévő bűbájt szórt magára, és az erdőbe vette az irányt. Ott látta, hogy mi történik. Látta, ahogy a zöld fénycsóva barátjának mellkasába csapódik, majd abban a pillanatban Voldemort is összeesik. Látta, hogy Narcissa Malfoy odasétál a fiúhoz, és megkérdi, él-e még a fia. Jól látta, ahogy Harry bólintott, és megnyugodott, hogy barátja életben van.

Végig követte a kis csapatot vissza a Roxforthoz, ahol Voldemort dühösen vette észre az áruló Luciust. Hermione gyorsan cselekedett, és egy Capitulatusszal begyűjtötte a halálfalók pálcáit. Ennyi ideje volt Narcissának, hogy elmeneküljön onnan, és szóljon a férjének, hogy lebuktak.

- Ne féljetek! Hamarosan megkapjátok méltó büntetéseteket. De előbb szeretném, ha mindenki tudná, hogy Harry Potter halott! - mondta a Nagyúr.

Harry azonban eltűnt mögüle a földről, és pár pillanattal később már szemben állt vele.

A harc során Neville újra megölte Naginit, Mrs. Weasley végzett Bellatrix Lestrange-el, és Harry végül nehezen, de legyőzte Voldemortot.

A fényes győzelem után az idő újra magába fogadta az utazókat, majd kiköpte őket a jövőben, a saját jelenükben, a Roxforti udvaron. Addigra a százfűlé főzet hatása ismét teljesen elmúlt, így már saját képükben tértek vissza.

Aznap este úgy döntöttek, hogy kipihenik fáradalmaikat, így Harry, és Ron haza sem ment, hanem inkább a Roxfortban maradtak, hogy felidézzék a régi szép emlékeket. George azonban hazament, és elújságolta ikertestvérének, hogy Hermione és Malfoy továbbfejlesztették a bájitalukat, ami működik.

A fiatalok boldogok voltak, habár az örömben így is volt némi üröm.

Dumbledore halott volt, akárcsak Mordon, és Harry szülei. Abban azonban mindannyian egyet értettek, hogy így is szép teljesítményt értek el.

A folyosót róva összefutottak a mindig gúnyos Pitonnal is, aki meg is kérdezte, hogy Potterék mit keresnek ott, és hogy azért vannak-e a Roxfortban, hogy őt kínozzák.

Harry elnevette magát, és elmondta a professzornak, hogy nem szeretné kínozni, csupán látogatóba érkezett, és örülne, ha a régi gyűlölet megszűnne közöttük, ahogyan Dracoval is megszűnt, hiszen a fiúval egész jóban lettek.

Pitonnak jóformán le is esett az álla, morgott valamit, majd magára hagyta a társaságot.

- Tudom már, mi hiányzott… - mondta Ron, mire a csapat elnevette magát.
- A jó öreg Perselus… - csóválta a fejét Draco.

Este a kis csapat Griffendéles része sokáig beszélgetett a klubban. Mielőtt lefeküdtek volna aludni, Hermione megkérdezte Harry-t, hogy pontosan hol található Edevis tükre. A fiú furcsállta a kérdést, de elmondta neki. Hermione kölcsön kérte tőle a láthatatlanná tévő köpenyét, majd miután mindenki elaludt, kilopódzott a szobájából le a klubhelyiségbe. Valaki azonban már várt rá: Harry.

- Veled megyek. – mondta a fiú, majd kivette a kezéből a köpenyt.

Kilopództak a Klubhelyiségből, majd magukra terítették a köpenyt, és elmentek ahhoz a szobához, ahol annak idején Bolyhoska volt. A hatalmas háromfejű kutya már nem volt sehol, de a hárfa, amit annak idején Mógus megbűvölt, még mindig ott volt.

Most tele volt pókhálóval és porral.

- Hát ez még mindig itt van? – kérdezte Harry, majd a csapóajtóhoz ment, felnyitotta, és leugrott. Hermione követte.

A növény még mindig ott volt, ahol annak idején elsős korukban.

Nyugodtak voltak, miközben elnyelte őket, majd eleresztette a másik oldalon.

A könnyebb utat is választhatták volna, az igaz, de így újraélték a régi emlékeket.

A sakktábla még mindig állt, és a figurák még mindig össze voltak törve.

A páros keresztül ment a táblán, majd be egy ajtón. Átmentek a szobán, ahol annak idején a bájitalos csapda volt, majd a következő ajtón besétáltak az utolsó terembe.

Ott lesétáltak a lépcsőn, és megálltak Edevis tükrével szemben.

- Gyerünk, Mione. Nézz bele. – állította pontosan a tükör elé a lányt.

A kép lassan alakult, de annál nagyobb meglepetést okozott még a lány számára is.

A tükörben ugyanis egy férfivel látta magát. Egy férfivel, akit mindnyájan nagyon jól ismertek. Félve nézett Harry-re, de a fiú semmit sem tudott abból, amit ő a tükörben látott.

- Mit látsz? – tette fel az ártatlan kérdést Voldemort legyőzője

Hermione nagyot nyelt, mielőtt megszólalt volna. A hangja kissé rekedt volt, és remegett.

- Nem mondhatom el… Úgy is csak egy álom… - suttogta.
- De talán valóra válhat.
- Kétlem Harry. Nem hinném, hogy bármit is akarna tőlem… Hisz, én magam sem tudom, hogy mit akarok.
- Malfoyról beszélsz? – kérdezte Harry meglepődve, de Hermione csak rázta a fejét.
- Dehogyis! Draco tényleg más lett, ez igaz. Kezdem megkedvelni, de nem, nem róla van szó.
- De ismerem. Ugye? – kérdezte Harry.
- Igen, de nevet nem mondhatok. Nem akarom, hogy…
- Hogy megharagudjak rád? Csak nem Piton az? Vagy Sirius? – kérdezte vigyorogva a fiú, de mikor látta, ahogy a lánya arca falfehér, abbahagyta. – Ezt most nem mondod komolyan…
- Nem mondtam semmit, Harry.
- Sirius az igaz?
- Igen Harry, ő az.
- Te szerelmes vagy a keresztapámba? –akadt ki a fiú.
- Mi? Nem! – vágta rá a lány. – Persze, tetszik, meg amúgy mindig is tetszett, de én nem…
- Nem kell semmit mondanod... Tudod, mindig abban reménykedtem, hogy egyszer Ron felesége leszel, és egy családba kerülünk, de rá kellett jönnöm, hogy ti nem illetek össze. Hozzád egy komolyabb, idősebb férfi illik. Mint például Sirius.
- Haragszol?
- Nem, Mione, nem haragszom. Csak… Magam sem tudom, mit gondoljak erről az egészről. Amint lehet, beszélned kell vele.
- Mégis mikor? – húzta el a száját Hermione.
- Akkor amikor a Grimmauld térre megyünk. Figyelj, én támogatlak. Rendben?
- Köszönöm Harry. Nagyon jó barát vagy. – ölelte át Hermione a fiút.

A visszafele úton csendben, a gondolataikba mélyedve mentek vissza.

Későn kerültek ágyba, és nehezen aludtak el. Mindketten sokáig gondolkoztak a történteken, és próbáltak dűlőre jutni ezzel az egésszel kapcsolatban.

Reggel, reggelinél a postával minden Rendtagnak érkezett egy levele a Mágiaügyi Minisztertől, Kingsley Shacklebolt- tól. Gyűlést szervez a Főnix Rendjének, amiről azonnal üzenetet küldött minden rendtagnak, illetve egy gyors kérelmet McGalagonynak és Pitonnak, a Rend vezetőinek. Draco, Hermione, Ginny, Neville, Luna, Ron és Harry érdeklődve olvasták a levelet, majd összenéztek az asztal felett.

A Próféta már napok óta cikkezett a menekülő halálfalókról, akik bosszúra szomjaztak. Bosszút akartak állni Pitonon, a Malfoyokon, meg az egész Főnix Rendjén. Bosszút akartak állni az árulásokért, a meggyilkolt társakért, Voldemortért.

Rabastan Lestrange és társai még mindig menekültek, de már nem voltak messze attól, hogy megtalálják, és elfogják őket.

Már késő délután szállingózni kezdtek a rendtagok a Grimmauld téri házba.

A Roxfortból is már akkor délután elindultak. A Weasley család tagjai, Tonks és Remus ekkor már ott voltak. Épp az ebédlőben ültek, és beszélgettek, mikor Harryék sorra kiléptek a kandallóból. Sirius elmosolyodott, mikor meglátta keresztfiát, majd felállt az asztaltól, hogy köszönthesse. Megölelte Harryt, majd Ginnyt és Hermionét is. Hermione szorosan magához ölelte a férfit, és a nyakába fúrta az orrát. Siriusból most is, mint mindig, kellemes illat áradt, és ezt a lány igyekezte elraktározni magában. Miután Tonks, és Mrs. Weasley is végigölelt mindenkit, még Dracot is, az újonnan érkezettek is leültek az asztalhoz.

Hermione először minél távolabb akart Siriustól ülni, de Harry szúrós pillantására végül megemberelte magát, és az asztalfő melletti egyik helyet foglalta el. Harry elvigyorodott ezen, mire Hermione csak a fejét volt képes csóválni.

- Mi ez a rejtjeles dolog? Láttam ám… - szólalt meg mosolyogva Ginny.
- Miről beszélsz? – kérdezte Harry.
- Arról, hogy úgy vigyorogsz Mionéra, mintha terveznétek valamit…
- Nem tervezünk semmit. – szólaltak meg egyszerre, mire a társaság fele nevetésben tört ki.
- Egész biztos? – kérdezte Sirius is, mire Hermione elpirult.
- Ami azt illeti… Én tervezek valamit, de az most nem… publikus. – felelte a lány.
- Csak nem? – vigyorodott el Draco.
- Ginny könyörgöm, vágd tarkón. – mondta vigyorogva Mione, mire a srác kapott egy gyenge taslit.
- Na de kérlek! – szólalt meg tetetett sértődöttséggel, mire a fiatalok ismét nevetésben törtek ki Siriusszal és Tonksszal egyetemben.

Hermione szívét megmelengette Sirius mély, öblös nevetése, és mindig ragyogó mosolya.

Emlékezett rá, hogy annak idején ő is, akárcsak Fred mosolyogva haltak meg.

És most itt vannak mind a ketten, és élnek, ahogy Tonks és Remus is.

Megváltoztatták a múltat, és jövőt is. Megváltoztattak mindent azzal, hogy ennyi mindenkit megmentettek, de nem bánta meg. Soha nem lenne képes rá, hogy megbánja, hiszen azok az emberek fontosak voltak az ő számára is.

Ahogy szemügyre vette a mellette ülő férfit, be kellett vallania, hogy valami különös, megmagyarázhatatlan erő vonzza hozzá. Sirius a harmincnyolcadik évében járt, és megrögzött agglegény lévén nem volt nő az életében, vagy ha mégis, akkor az nem lehetett komoly. Hermione gondolatai oly annyira elkalandoztak a férfiról, hogy nem is figyelt oda, mikor Harry mondta neki, hogy most már igazán kihívhatná, és beszélhetne vele.

- Hogy? – kérdezett vissza a lány.
- Mondom hívd ki, és beszélj vele. Elbambultál?
- Csak gondolkoztam.
- Aha. – somolygott sejtelmesen Harry.
- Ne vigyorogj! Ez nem vicces. Én sem vigyorogtam, mikor Ginnyvel szerencsétlenkedtél.
- Hé! Az más…
- Ja… Annyi különbséggel, hogy köztetek csak egy év van…
- Miről is van szó? – kérdezte Tonks.
- Öhm… Izé… Szóval…
- Granger szerelmes! – jelentette ki Draco.
- Kösz, Malfoy… - pirult el a lány.
- Mi? Hermione szerelmes? És én erről miért nem tudok? – kérdezte Ron.
- Nem vagyok… Szerelmes. Oké? – mondta a lány, de legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá. Főleg, hogy Sirius érdeklődve figyelte a lányt.
- És ki a szerencsés?- kérdezte Ginny, mire Hermione arca még egy árnyalattal vörösebb lett. - Csak nem itt ül a szobában? – kérdezte aztán.
- Nem akarok róla beszélni. – állt fel a lány, majd otthagyta a társaságot.
- Ezt most jól elintézted hugi. – mondta Ron.
- Utána megyek. – szólalt meg Harry, de Sirius leintette.
- Hagyd csak, majd én. – mondta, majd a lány után ment.

Harry, Ginny és Draco összenézett, majd cinkosan elmosolyodott a dolgon.

- Minden rendben? – ült le Sirius a lány mellé a lépcsőre.
- Igen, persze. –felelte a lány, de nem mert a férfi szemébe nézni.
- Tudod, kíváncsivá tett, hogy ki az a szerencsés, aki elnyerte egy ilyen okos kis boszorkány szívét. Csak nem Ronald?
- Nem… Ami azt illeti, az illető egy kicsit idősebb…
- Hmm. – piszkálta az állát Sirius. – Szóval az idősebb korosztályban keressem?
- Igen.
- Csak nem Piton? Mond, hogy nem Piton. – vigyorgott.
- Mi? Dehogy! Nem Piton professzor az.
- Így nehéz lesz kitalálnom… Nem akarod elmondani?
- Én… Nem akarok róla beszélni Sirius. Tudod, igazából csak tetszik az illető, és…
- Jó estét Miss Granger. Igazán ragyogóan fest ma. – jelent meg Lucius Malfoy, feleségével karöltve.
- Jó estét Mr. Malfoy, Mrs. Malfoy.
- Black. – biccentett a férfi felesége unokaöccsének.
- Lucius. – köszöntötte Sirius is a férfit.
- Draco már itt van? – kérdezte Narcissa.
- Igen, bent van az étkezőben. – felelte mosolyogva Hermione.

Miután a Malfoy házaspár bement, Sirius furcsán tekintett a lányra.

- Ugye nem ő az? – kérdezte, és szinte látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban felrobban a mérhetetlen dühtől.
- Nem Sirius, nem Mr. Malfoy az. Igaz, a korához képest egész jól tartja magát, és mondhatni vonzó férfi, de van felesége, ráadásul a fiával is sikerült jó viszonyba kerülnöm. Egyébként sem kezdenék Mardekárossal. Azt hiszem… - mosolyodott el a lány.
- Tehát akkor egy Griffendélesről van szó? – kérdezte Sirius megenyhülve.
- Igen, mindenképpen.
- Nos, akkor maradtak a Weasley fiúk Ron kivételével, és Remus, na meg én…
- Öhm igen… De tényleg nem akarok erről beszélni.
- Rendben, ahogy akarod. – állt fel Sirius, majd a kezét nyújtotta a lánynak, aki el is fogadta azt. – Csak arra kérlek, hogy ne szomorkodj. – húzta fel. – Jobban áll, ha mosolyogsz, meg ha nevetsz. – mosolyodott el.
- Rendben. – mosolygott vissza rá Hermione.
- Mione beszélhetnénk? – jelent meg az ajtóban Harry.
- Persze.
- Akkor én nem is zavarok. – vigyorgott Sirius, majd visszament a többiekhez.
- Na? Elmondtad neki? – kérdezte kíváncsian Harry.
- Nem, Harry.
- De miért nem?
- Mert… Nem hiszem, hogy… Nem vagyok benne biztos…
- Miben, Mione? Láttad Edevis tükrében. Ez nem elég bizonyosság?
- Még túl korai… Még csak tegnap volt, hogy visszamentünk, és megmentettük.
- Ahogyan tegnap volt az is, hogy Edevis tükre előtt álltál.
- Akkor is túl korainak érzem még. Én magam sem tudom, hogy mit is akarok igazán, és hogy mit is érzek pontosan. Valójában fogalmam sincs róla, és ezt megrémít. Ráadásul, annyira nem is ismerem Siriust…
- Akkor ismerd meg. Hermione a legjobb barátom vagy, ő pedig keresztapám. Azt szeretném, ha mindketten boldogok lennétek, és ha ezt együtt tudjátok elérni, akkor én nem állok az utatokba, sőt örülni fogok nektek.
- De mi lesz, ha elszúrom?
- Ugyan, már miért szúrnád el? Nem fogod elszúrni. Egyszerűen csak elmondod neki, hogy tetszik neked, és annyi.
- Nem akarom rá erőltetni magam…
- Mondjam el neki én? – sóhajtott Harry.
- Lehet, hogy egyszerűbb volna.
- Szedd össze magad Mione. Te vagy a legokosabb boszorkány, akit ismerek, és az egyik legbátrabb is. Együtt néztünk szembe Voldemorttal, együtt kerestük a horcruxokat, együtt néztünk szembe a halálfalókkal, együtt mentünk vissza megmenteni Remust, Tonks-ot, Siriust, Fredet és még másokat. Nem ijedhetsz meg egy egyszerű vallomástól. Az nem te lennél… Elég bátor vagy hozzá, hogy meg tedd.
- De félek, Harry. Nem hiszem, hogy egy húsz évvel fiatalabb kis csitri érdekelné őt, és egyébként is… Nem szeretnék csalódni, és nem szeretnék csalódást okozni. Neki nem…
- Hmm. Ha gondolod, kipuhatolhatom a dolgot nála, vagy beszélhetek Remusszal, hogy ő tegye meg. Esetleg beszélhetnél vele te magad, úgy biztosabb. Megpróbálok segíteni, de az első lépést neked kell majd megtenned.
- Köszönöm Harry. – ölelte át Mione a fiút. – Igaz barát vagy.

Holtomiglan, Holtodiglan: Amikor változhat a múlt...

1. fejezet

A végső csata után a három hősnek nem volt nyugta. Mind annyiukat zargatni kezdték az újságírók, és folyamatosan kérdezgették őket a végső csatáról, Perselus Pitonról, hogy a férfi valójában milyen szerepet is töltött be a csata, és a varázsvilág életében, hogy milyen szerepe is volt a győzelemben. Harry beszélt a haláláról, és hősiességéről, ami példába illő. Arról, hogy őszintén tisztelte a bátorságáért, és hősként tekintett rá. Tisztelettel beszélt róla, és ezzel megmutatta a varázsvilág felé, hogy igenis megváltozhat az ember véleménye a másikról, és igenis vannak olyan magasan képzett, okos varázslók, akik még az egyik legnagyobbat is képesek becsapni, mint jelen esetben a Sötét Nagyurat, Voldemortot. A végső csata után nem sokkal temették el a hősi halottakat, akik részt vettek a csatában, és a jó ügy érdekében haltak meg. A temetést követően kezdődtek meg a Roxfortbeli munkálatok, az iskola helyreállítása és természetesen a tárgyalások. Harry mindent elkövetett annak érdekében, hogy a szökésben lévő halálfalókat elfogják és Azkabanra ítéljék, de ezzel együtt harcolt Hermionével egyetemben a Malfoy családért, hogy szabadok lehessenek, és szabadon élhessék az életüket. Mr. Malfoy és családja némi adománnyal segítette a Roxfort renoválását, miután kimondták, hogy szabadon vannak engedve, és hogy ezentúl is megbecsült tagjai a varázslótársadalomnak. Nem egész két hónappal ezután a Roxfort már újra várta diákokat, de a sebek nem gyógyultak be. Tanártársak, diákok haltak meg a csata alatt, és ehhez méltó emléket állítottak: Mindenki nevét varázslattal véstek bele a Nagyterem padlójába, aki Voldemort kegyetlenségének következtében, hősként halt meg, és hajdan a Roxfort tanulója volt. Perselus Piton, Fred Weasley, Lily és James Potter, Remus Lupin, Nymphadora Tonks, Sirius Black, Regulus Black, Alastor Mordon, Albus Dumbledore, Charity Burbage, Colin Creevey, és még sokan mások.

Hermione Granger Ausztráliai útja, és szüleinek visszakapása után kelletlenül tért vissza a megemlékezésre. Még a csata után eldöntötte, hogy befejezi az utolsó évét, de a megemlékezéseket és halált sohasem szerette. Olyan emberek haltak meg a csata következtében, akik közel álltak hozzá, és akiket a barátainak tekintett. Gyászolt, ahogyan a többiek is. Gyászolta Fredet, gyászolta Lupint és Tonksot, gyászolta Colint, gyászolta Perselus Pitont, és már harmadik éve gyászolta Sirius Blacket. A férfi valaha közel állt hozzá, szinte már barátjának mondhatta, és lelkében hiába próbálta, nem tudta eltemetni a gyászt, mely a szívére nehezedett. Ott volt, látta hogy mi történt, és ő nem tett semmit. Magát hibáztatta a férfi haláláért, és úgy érezte, semmi értelme élnie, ha a szerettei, barátai meghaltak. Egyedül az vigasztalta, hogy visszakapta a szüleit. Most ott álldogált Sirius neve felett, és gondolataiba mélyedt. Hiányzott neki, és nem csak mint egy kedves ismerős, mint egy barát. A Ronnal való kapcsolata megromlott a nyár alatt. Alig látták egymást, és a fiú akkor is szótlan volt, gyászolta bátyját. Ron, a mindig életvidám fiú megváltozott. Hermione megértette, annak ellenére, hogy neki nem volt testvére, de mégis rosszul esett neki a fiú viselkedése. Ron habár sokszor megölelte, és sokszor ment hozzá vigaszért, mégis távolságtartó volt vele szemben.

A kapcsolatuk még az ősz előtt véget ért, és baráti szintre fejlődött vissza. Ron szakított, mondván, most nem képes semmilyen kapcsolatra. Hermione ezt is megértette, és nem méltatlankodott. Ő maga is napok óta gondolt rá, hogy be kéne fejezni ezt a kapcsolatot, de nem merte. Nem akarta megbántai Ront, de végül maga a fiú mondta ki a végszót. Őszbe fordult már az idő, mikor barátaival elment az Abszol útra, hogy bevásároljanak. Harry és Ron az aurorképzőre, ugyanis mindkettejüket azonnal felvették. Hermione, Ginny, Luna és Neville pedig az iskolai szereket vették meg a Roxfortba.

Az egyik üzletben összetalálkoztak Draco Malfoyjal, aki már nem volt olyan bunkó, mint annak idején, de még ugyanúgy lenézte a triót és barátait, habár kezdtek megszűnni az ellenérzései velük szemben. Mikor betérek a Weasley Varázsvicc Vállalatba, George-dzsal találták szemben magukat, aki szinte meg sem állt. Rohangált az egyik megrendelőtől a másikig, a bolt szinte dugig volt vásárlókkal. Ron ugyan besegített neki Fred halála óta, de az nem volt ugyanaz. A fiú most is beállt segíteni bátyjának, miközben a lányok különböző Varázsvicc termékeket nézegettek. George hirtelen kapta el Hermionét, és húzta be az egyik hátsó helyiségbe.

- Mutatnom kell valamit. – mondta, majd eltűnt. Mikor előkerült, a kezében két fiola volt.
- Ezek meg mik? – kérdezte Hermione, habár tudta, valószínűleg bájitalok.
- Bájitalok.
- Erre magam is rájöttem. Miféle bájitalok?
- Ez – emelte fel a kék fiolát – Visszavisz az időben. – Ez pedig – emelte fel a lilát – Előre. Saját találmány.
- De hisz ez fantasztikus! – örült meg a lány. – Kipróbáltad már?
- Még nem. Azt terveztük Freddel, hogy a Végső Csata után fogjuk kipróbálni. Úgy gondoltuk, így megmenthetünk majd néhány embert…

A fiú hangja megtört volt és fáradt, már nem volt olyan viccelődős, mint mikor Fred még élt.

Megváltozott. A gyász megtörte, jobban, mint a többi testvérét. Ő az ikertestvérét, a másik felét veszítette el, aki pontosan ugyanúgy nézett ki és ugyanúgy gondolkozott, mint ő. Ha a tükörbe nézett, Fredet látta, és ez mélységes szomorúsággal töltötte el.

- Biztos, hogy működik? – kérdezte aztán a lány.
- Működnie kell.
- Mennyit lehet vele visszautazni?
- Azt még én sem tudom. Ahhoz ki kéne próbálni.
- Én örömmel kipróbálnám. – mondta Hermione, maga sem tudta miért.
- De ennél figyelned kell majd, hogy ne vegyenek észre. Ha összetalálkozol valakivel…
- Tudom-tudom. Mint az időnyerőnél.
- Használtál már időnyerőt?
- Még harmadikban… Hány ember mehet?
- Egyszerre maximum hárman, de egy ajánlatos. Ha nem találod el az évszámot, akkor be tudd határolni…
- Hmm. Ha adsz még egy-egy fiolát pluszba, akkor nem lehet gond.
- Úgy gondolod?
- Igen, habár remélem, nem nagyon lesz rá szükség…

Hermione négy fiolával gazdagabban indult útnak. Hagyta, hogy a többiek elintézzék dolgaikat, ő Lunával és Ginnyvel karöltve ment el sétálni.

Felvázolta a helyzetet a lányoknak, akik örömmel döntöttek úgy, hogy vele mennek. Mikor visszaértek, George már a bezáráshoz készülődött. Hermione kért még fiolákat a lányok számára, hogy többen mehessenek vissza. Neville ezt meghallotta, és ő is be akart szállni, így Mio neki adta az egyik kék, és az egyik lila fioláját.

- Mikor akartok visszamenni? – kérdezte George.
- Még nem tudom, de miután elkezdődött az iskola. Akkor lenne a legbiztonságosabb és legjobb. – mondta Mio.
- Egyet értek. – bólintott rá Ginny.
- Óvatosak legyetek. Nem szeretném elveszíteni a húgomat, és a fogadott húgomat is. – mondta George, majd szabadon engedte a fiatalokat.

Harry és Ron érdeklődve kérdezgették, hogy miről beszélgettek.

Ginny és Hermione összenéztek, mielőtt kivágták volna magukat egy ügyes kis hazugsággal. Nem akarták, hogy aggódjanak, és azt sem, hogy velük menjenek tanulás helyett.

Harry azonban rájött a hazugságra, és pillanatokon belül az igazságra is.

- Nem értem, miért nem akarjátok, hogy mi is veletek menjünk. – mondta Ron.

- Mert így is rengeteg százfűlé főzetet kell majd készítenünk, és nem akarjuk, hogy tanulás helyett ezzel foglalkozzatok.
- Mert ti foglalkozhattok ezzel tanulás helyett? – kérdezte a Weasley fiú.
- Meg tudjátok menteni ezzel Siriust is? – kérdezte Harry bizakodva.
- Remélem. – felelte őszintén Hermione.
- És apáékat? – tette hozzá a szemüveges fiú.
- Nem hinném. Szerintem annyit nem lehet vele visszautazni az időben. Ha mégis, akkor talán, habár nem szívesen kerülnék Voldemort kezei közé.
- Veletek megyünk! – jelentették be a fiúk, és nem engedtek meg semmilyen kifogást.

Este elmondták George-nak, hogy mi is a helyzet. A fiú adott még fiolákat öccsének és Harrynek, majd megszólalt.

- Én is veletek megyek. Látni szeretném, hogy működik a találmányunk. – mondta.
- És akkor mi lesz a bolttal? – kérdezte Ron.
- Nem szaladnak el a vásárlók. Annyi megrendelésünk és vásárlónk van, hogy egy-két napba nem fognak belehalni.
- Rendben van. Akkor már csak el kell kérnünk magunkat az aurorképzőből valamelyik hétvégén. - mondta Harry.
- De melyiken? – kérdezte Ron.
- Mondjuk az iskolakezdést követő hétvégén? – hozta fel Hermione. – Szólok McGalagonynak is, hogy ne aggódjon.
- Persze… A végén még ő is velünk akarna jönni… – próbált ellenkezni Ron, de Ginny közbevágott.
- Lehet, hogy nem is ártana meg. McGalagony magasan képzett boszorkány. Flitwick igazgatóhelyettes úr elintéz majd mindent a távollététében.
- Ebben van valami… Rendben van, majd meglátjuk, mi lesz. Akkor három hét múlva. – mondta ki a végszót Hermione.

A lány még aznap elugrott egy bájitalos boltba, és felvásárolta a bolt százfűlékészletét.

A Weasley család többi tagjának nem mondtak semmit, de titokban mindannyian félelemmel vegyes izgatottsággal vártak, és készülődtek.

Gyorsan eljött a következő hét, és ezzel együtt az első Roxforti estéjük.

Hermione és Ginny együtt mentek ki a 9¾ -ik vágányhoz. Kikísérték őket a fiúk is, majd elbúcsúztak tőlük, mikor felszálltak a Roxfort Expressre. A lányok megkeresték a kupét, ahová Neville és Luna szálltak fel. Arra azonban nem számítottak, hogy még egy valakit találnak majd a kupéban: Draco Malfoyt.

- Te mit keresel itt? – kérdezte Ginny.
- Neked is szia, Weasley. – felelte a fiú. – Én is be szándékozom fejezni a Roxfortot. Egyébként meg, tudom, mit terveztek.
- Miről beszélsz? – kérdezte Hermione.
- Arról, hogy visszamentek az időben. Én is veletek akarok menni.
- Már miért? – kérdezte Ginny.
- Mert a keresztapám is meghalt, és mert Sirius meg Tonks nekem is éppúgy rokonom volt.
- Legyen, de nincs elég fiolánk. – mondta Hermione.
- Ez nem gond, ugyanis vettem egyet –egyet Weasleytől. Azt hitte, meg akarlak titeket akadályozni, de mikor közöltem, mit szándékozom tenni, megenyhült.
- A bátyám nem lehet ilyen fafej. – méltatlankodott Ginny.
- Vagy talán mégis? – vigyorodott el Malfoy. – Nem ültök le? – kérdezte aztán.

Miután Ginny és Mio leült, Malfoy elővette, és megmutatta nekik a fiolákat.

- Segítek százfűlé főzetet készíteni.
- Ne aggódj, már megoldottam ezt a problémát. – mondta Mio.
- Azt mondtad, főzni fogsz. – szólalt meg Ginny.
- Igen, de az sok időbe telik. Úgyhogy vettem néhány fiolányit.
- Mégis mikor szándékoztok menni? – kérdezte Malfoy.
- Egy hét múlva. De előre szólok, hogy Harry, Ron, és George is jön. – felelte Mione.
- Na meg lehet, hogy McGalagony is. – szólt közbe Ginny.
- McGalagony? Mégis minek? – kérdezte Neville.
- Hogy segítsen, természetesen. – felelte Hermione.
- Nagyszerű… - tette hozzá Draco.
- Ha ennyire zavar, akkor ne gyere! Nem látunk szívesen. – mondta Ginny paprikapiros fejjel.
- Nyugi Ginny. Malfoy természetesen nem úgy értette. Nem igaz? – nézett szúrósan a fiúra Hermione. – Egyébként meg, Minél többen vagyunk, annál több embert tudunk megmenteni.
- Ez igaz. – helyeselt a mardekáros.

Draco Malfoy egy új, másik arcát mutatta most meg. Megváltozott, és ezt be is szerette volna bizonyítani. Be akarta bizonyítani a varázslótársadalomnak, McGalagonynak, a Roxfortosoknak, a Weasleyknek, Potternek, és a Granger lánynak. Hermione sokáig tetszett neki, talán túlságosan is. Szerelmes volt belé, de mára már ez az érzést elmúlt. Most már csak a tisztelet és csodálat maradt meg felé titkon, melyet soha nem hangoztatott.

Most sem mondta ki, hogy valójában mit gondol a lányról. Még mindig szépnek tartotta, de már nem szerette, de még mindig okosnak tartotta, és irigyelte a tudásáért.

Persze, ezzel együtt csodálta is őt emiatt, illetve azért, amit véghez vitt a csata előtt és közben.

Hosszú volt az út a Roxmortsi állomásig, de elmúlatták az időt. Draco egész úton velük utazott, ugyanis a barátai vagy menekültek, vagy az Azkabanban csücsültek, vagy meghaltak, vagy a Witzegamot ítéletére vártak. A fiú áldotta a szerencséjét, és persze Pottert meg a barátait, hogy szabad lehet, és hogy a családja is szabad. A bizalmatlanság és a kezdeti heves ellenkezés ellenére is jól elbeszélgettek mind a vonatúton, mind az alatt az idő alatt, amíg a fiákerekkel utaztak. A Roxfortba együtt sétáltak be, és együtt mentek be a Nagyterembe.

Csak az ajtónál váltak el útjaik, de McGalagony és az egész tanári kar is jól láthatta ezt, és meglepődve vették észre, hogy a mardekáros bizony előnyére változott.

Mikor bemutatták az új SVK tanárt, és az új Mugli ismeretek tanárnőt, a végzősöket hiányérzet fogta el. Nem akarták bevallani, de hiányzott nekik az erőskezű Piton professzor, aki megríkatta a diákokat, és néha kegyetlen is volt velük. Hiányzott nekik a rengeteg pontlevonás, és a szakértelem, mely sugárzott a férfi egész lényéből. Hermionének különösen hiányzott, hisz bár a férfi sokszor megbántotta a viselkedésével, ennek ellenére mégis az egyik kedvenc tanára volt, hisz nagy szaktekintélynek tartotta, és ragyogó elmének.

A vacsora alatt sokat beszélgettek a múltról, az előző évekről.

McGalagony hosszú és szívhez szóló beszéde után kezdtek csak neki a vacsorának, majd mindnyájan ágyba tették magukat. Másnap reggel Hermione korán ébredt annak ellenére, hogy hétvége volt. Mosakodás és felöltözés után elhagyta a klubhelyiséget, és lement a Nagyterembe reggelizni. Draco már ott volt, és intett neki, hogy üljön a Mardekáros asztalhoz. Hermionének fura volt oda ülni, de nem zavartatta magát, amikor leült a szőke hajú fiú mellé.

- Mikor akarsz beszélni McGalagonnyal? – kérdezte Malfoy.
- Mondjuk ma. – felelte a lány.
- Én is ott akarok lenni.
- Rendben van, engem nem zavar.

Nem sokkal később az igazgatónő is belépett a terembe, és meglepte, hogy a Mardekáros meg a Griffendéles ilyen jól elbeszélget, hisz jól ismerte a közös múltjukat. Mindazonáltal örült, hogy talán végre szűnni kezd az örökös ellenségeskedés.

Miután végeztek a reggelivel, Hermione szólt az igazgatónőnek, hogy beszélni szeretnének vele a nap folyamán.

- Tíz órakor legyenek az irodámnál. A jelszó Albus. – mondta.
- Köszönjük tanárnő. – felelte a lány, majd Dracoval együtt kislisszolt az ajtón.

Holtomiglan,Holtodiglan: A végső csata után

Előszó

Hermione Jane Granger nem tudott aludni. A varázsvilág végre megszabadult Voldemorttól, de nagy árat fizetett érte. Sokan meghaltak a végső ütközet alatt, s köztük rengeteg olyan ember, akiket Hermione is ismert, és szeretett. Fáradt volt, de mégsem tudta lehunyni a szemét, pedig most már nyugodtan megtehette volna. A veszteség azonban nem engedte, hogy nyugodtan megpihenhessen. Nem tudott nem gondolni azokra, akik a csata során, vagy azelőtt meghaltak, hogy ők most élhessenek. Nem tudott nem gondolni a Potter házaspárra, akiket sohasem ismerhetett meg, Rémszem Mordonra, Dumbledorera, Colin Creevey-re, Ted Tonksra, Nymphadora Tonksra és Remusra, Fredre, Piton professzorra, Dobbira, s legfőképp talán Siriusra. Sirius fontos ember volt az életében, egy barát, akire számíthatott, s immár két éve, hogy nem volt köztük. Hermione sosem mondta el neki, hogy nem csak barátként tekint rá. Most, hogy a férfi szabad életet élhetne, már nincs az élők között. Gondolataiba mélyedve fordult oldalra az ágyon, mikor szöget ütött a fejében egy gondolat.

„Harry beszélt vele. Nem tudom feltámasztani, a halottak nem térhetnek vissza. De beszélhetek vele.”- gondolta.

- Meg kell találnom a Feltámadás kövét! - mondta ki hangosan, majd felkapta a cipőjét, és lerohant a klubhelyiségbe.

A Griffendél ház klubhelyisége kihalt volt,csak itt-ott feküdt egy-egy fáradt diák. Kimászott a Kövér Dáma portéján, majd eszeveszett sebességgel rohanni kezdett lefelé. Volt rá tippje, hogy merre lehet a kő, Harry ugyanis elmondta, hogy merre járt. A megadott utat követve ment be a Tiltott Rengetegbe, és keresni kezdte a követ. Már vagy egy órája kereste, mikor egy kentaur szólította meg.

- Mit keresel itt gyermek? - kérdezte Firenze.
- A Feltámadás kövét. Harry azt mondta, hogy elhagyta az erdőben. Itt kell lennie valahol.
- A halottakat nem támaszthatjuk fel, gyermek.
- Csak beszélni szeretnék vele. Egyszer. Utoljára.
 - Legyen. - mondta a kentaur, majd a kezét nyújtotta a lány felé.

Hermione ugyanígy tett, s Firenze beleejtette a kezébe az apró követ.

- Jól használd, gyermek.
- Úgy lesz. - felelte a lány, de Firenze ekkor már nem volt sehol.

Hermione háromszor megforgatta a tenyerében a követ, s hamarosan megjelent előtte a mosolygó Sirius Black.

- Hermione? - kérdezte a férfi meglepetten.

- Igen, én vagyok.
- De... Miért?
- Sajnálom. Sajnálom, hogy most nem lehetsz itt. Velünk. „Velem” - mondta a lány, miközben szeméből egyre több és több könny indult el, hogy az arcán legördülhessen.
- Nem te tehetsz róla.
- De tehettem volna valamit... Hiányzol, Sirius. Hiányzol Harrynek. És nekem is. Nem akartam, hogy ez legyen. Nem akartam, hogy meghalj. - nyújtotta a kezét a jelenés felé, de mindhiába. A keze átsiklott Siriusé felett. - Bárcsak megakadályozhattam volna...

„Hiányzik a mosolyod, hiányzik a nevetésed. Hiányzik Tapmancs, hiányoznak a véletlen érintések, hiányoznak a beszélgetések... Hiányzol, Sirius. Örökké hiányozni fogsz. Vannak szavak, melyeket sohasem mondta el, de ehhez most már késő. Túl késő.”