Cassiopeia Csillaga

14. fejezet

Amikor a Sötét Nagyúr visszatér

Az idő gyorsan telt, hamar elérkeztek a vizsgák is. Cassiopeia könnyedén vette az akadályokat, habár lelkére még mindig rá volt telepedve valamiféle nyomasztó érzés, melyet sehogy sem tudott hova tenni. Ez az érzés urrá kezdett válni rajta, és tudta, hogy a látomásának igen sok köze van hozzá. Dumbledore-t csak futó pillanatokra látta néha-néha, s így ha elhatározásra is jutott, nemigen tudott beszélni az igazgatóval. Bartyval egyre bensőségesebbé vált a kapcsolatuk, és a lány azt vette észre rajta, hogy ő már a családalapításon gondolkozik. Persze, ez nem lepte meg különösen, habár félelemmel vegyes örömöt érzett. Természetesen a későbbiekben ő is szeretne majd gyereket – méghozzá Bartytól – de most még túl fiatalnak érezte magát hozzá. Azonban azt is tudta, hogy ha nem cselekszik, talán soha nem lehet közös gyermekük...

A hetek gyorsan teltek-múltak. Cassiopeia hamarosan azon kapta magát, hogy elérkezett az utolsó trimágus próba, és ő a Griffendéles barátaival együtt ülve várja, hogy ki nyer majd. Lelkében egyre növekedett a félelem, ami a közelgő sötétség erejét hivatott jelezni. Alex, illetve Mr. és Mrs. Krum mellett ült, akikkel jól elbeszélgetett. Nézte, ahogy először Harry és Cedric, majd Viktor, és végül Fleur belép a kviddicspályán kialakított hatalmas labirintusba. Látta, ahogy elsőként Fleurt, majd Viktort kihozzák onnan. Tudta, hogy innentől már mindegy, így is úgy is a Roxfort nyer – volt azonban valamiféle félelem, szörnyű rossz érzés, ami nem hagyta nyugodni.

Valami, ami valakinek a halálát próbálta a szemei elé vetíteni. De hiszen most fog történni! A látomás... A szőke hajú fiú Cedric Diggory volt, és ez azt jelenti, hogy...

Nem volt képes tovább gondolkodni, és tovább vinni az eszmefuttatását. Az eddigieknél erősebb fájdalom járta át a karját, melyen éppen most rajzolódott ki tisztán a Sötét Jegy. Óvatosan felhúzta, hogy megnézze a jegyet, hogy aztán azzal a lendülettel fel is álljon.

• Ez lehetetlen... Nem lehet... - mondta mintegy magának, nem törődve vele, hogy a többiek bizonyára őrültnek nézik.

Azonnal elhagyta a helyét, és Karkarovhoz rohant – a férfi épp abban a pillanatban állt fel, hogy elhagyta az iskola területét – s egyben az országot is.

A férfi elköszönt tőle, és el is ment. Tudta, hogy ez be fog következni, de azt nem, hogy ilyen hamar. Már egészen sötét volt, és a lány nem volt képes rá, hogy csak úgy tűkön ülve várjon.

Aztán egyszer csak két alak jelent meg a füvön, s a diákok ovációban törtek ki. Az egyikük – Cedric – nyitott szemmel feküdt a földön: ő már halott volt, de rajta kívül még senki nem vette észre ezt. A másik fiú, Harry könnyezett, és a lány tudta, mit élhetett át az eltelt percekben. Tudta, mert ő maga is rettegett a Nagyúrtól.

• Visszatért! Visszatért! Voldemort él!

Harry sírástól reszkető hangja és Fleur sikolya azonnali csöndet teremtett. Senki sem akarta elhinni.

Senki nem tudta elhinni, hogy mi történt. Hogy Cedric meghalt... Hogy Voldemort Nagyúr visszatért... Dumbledore azonnal odament, és Cassie is közelebb lépett hozzájuk. Aztán meglátta Barty-t, ahogy furcsa fénnyel a szemében nézi Harry-t.

• Ne... - mondta a lány, mert tudta jól, mire készül a férfi.

Nem foghatta le, nem tudta, hogyan állíthatná meg. Barty nehezen állította fel Harry-t, hogy aztán magával rángassa az épületbe. Míg Dumbledore Caramellel beszélt és Cedric összetört apjával, addig ők ketten egyre csak távolodtak, majd be is léptek az iskolába.

• Dumbledore professzor! - rohant oda Cassie, nem törődve a következményekkel és azzal, hogy most elárulja szerelmét.

Tudta, hogy ha nem teszi, Harry meghal, és ezúton örökre a sötétség lesz az úr.

Dumbledore érdeklődve nézett fel a lányra.

• Elvitte... Elvitte Harry-t! Én mondtam neki, hogy ne tegye... - Cassie közel állt már a sírás határához.
• Ki? ki vitte el? - kérdezte Dumbledore.
• Barty... Akarom mondani Mordon. Ugye nem lesz baja? Ugye nem lesz semmi bajuk? - kérdezte aggódva a lány.

• Minerva, Perselus, jöjjenek velem! - szólt Dumbledore, majd az említett két tanárral elviharzott az iskola felé.

Cassiopeia tudta, hogy meggondolatlan, de azt is tudta, hogy mi vár a szerelmére. Így hát nagy levegőt vett, és ő maga is a tanárok után rohant.

Vissza sem nézett, nem is gondolkodott. Caramel, a diákok, mindenki értetlenül meredt utána és a tanárok után. Senki nem értett semmit, de a lány nem is törődött senkivel és semmivel. Aggódott és félt, egyenesen rettegett, hogy mi fog történni. Csattogva rohant végig az iskola folyosóin, mire Barty szobájához ért. Dumbledore, McGalagony és Piton professzor ekkor már bent voltak a teremben, és éppen Barty-t fogták le. McGalagony lépett ki először a szobából, és összefutott a lánnyal.

• Maga mit keres itt, miss Tonks? - kérdezte szigorúan.
• Hogy vannak? - kérdezte a lány.
• Potter jól van, de nem értem miért aggódik Kupor miatt – felelte a nő.
• Ő... Ő a férjem – mondta a lány, mire a tanárnő szemei döbbenten elkerekedtek.
• Hogyan, miss Tonks?
• Barty Kupor a férjem, tanárnő. Én... Nem tudtam, mit tehetnék...
• Semmi baj... Én most lemegyek a konyhára Winkyért. Jöjjön velem!

Amikor elindultak, Piton akkor indult el az ellenkező irányba, hogy Verita szérumot vigyen Dumbledore-nak.

• Most pedig mondja el nekem, hogy lehetséges ez – szólt McGalagony a lánynak.
• Decemberben levelet kaptam. A Nagyúrtól, pontosabban az egyik szolgájától. Azt a parancsot kaptam, hogy a karácsonyi bál estéjén jelenjek meg a Denem kúriában.
• Ezért tűnt el egy időre... - jegyezte meg McGalagony. - Mivel utazott? És hogyan?
• Zsupszkulccsal. Ekkor már tudtam Barty kilétéről, de nem mertem szólni. Ő olyan kedves volt hozzám, és elmondta, hogy azon az éjjelen... Ő nem kínozta Neville szüleit. Csak ajtónálló volt, mégis annyit kapott, mint a szüleim. Nem volt igazi tárgyalás, nem hitték el egy szavát sem.
• De maga hitt neki... Mi történt ezután?
• A kúriában találkoztam a Nagyúrral és Féregfarkkal. Barty is ott volt. Ő volt a kijelölt férjem, és akkor, ott helyben összeadtak minket.
• De... Miért ment el? - kérdezte döbbenten a professzor asszony.
• Féltem, és valahogy örültem is a dolognak. Persze, csak ott tudtam meg, hogy Barty az, akihez hozzá kell mennem. De örültem neki, mert tudtam, hogy nála csak rosszabbat kaphatok. Nem értettem semmit, de tudtam, hogy a Nagyúr visszafog térni, csak azt nem, hogy mikor. Azt is tudtam, hogy mint leghűségesebb halálfalóinak gyermekétől, elvárja tőlem a feltétlen hűséget. Valójában rettegtem tőle, de kíváncsi is voltam. Ezen felül halálfalónak neveltek, mielőtt Andromeda és Ted magához vett volna. S bár nem értek egyet a Nagyúr nézeteivel, és soha nem is fogok, de nem tagadhatom le a családomat. Lestrange-nek születtem, és ez az egész életemet végigkíséri, bármit teszek.
• Szereti őt? - kérdezte a tanárnő.

Hagjában csalódottság bujkált.

• Igen. De tudom, hogy ha megöli Harry-t, a Nagyúr soha nem fog elpusztulni. Egyedül Harry képes megállítani őt.
• Jól tette, hogy szólt Albusnak – mondta bíztatóan a tanárnő.
• Talán... Mégis úgy érzem, hogy elárultam Őt. Mi fog történni vele?
• Visszaviszik az Azkabanba – mondta McGalagony. - Nem akarom, hogy illúziói legyenek, miss Tonks. Nagy esély van, hogy a szökése miatt ott azonnal megkapja majd a dementorcsókot.
• Ne... Én... Tudtam hogy ez előfordulhat. Mondtam neki...

Cassiopeia hangja megtört volt, beletörödő. Arcán egy könnycsepp gördült végig, majd még egy és még egy. Gyorsan megtörölte az arcát, mikor megálltak, és McGalagony megcirógatta a konyhához vezető körtés festményt. Cassie nem először lépett be a konyha ajtaján, a Weasley ikrekkel már korábban is volt itt. Dobby kedvesen üdvözölte őt, akárcsak a többi manó. Winky az egyik asztalnál ült, és bánatosan lógatta az orrát.

McGalagony kedvesen szólt hozzá, és elmondta neki, hogy vele kell jönnie. Winky értetlenül meredt rá, majd tekintete a lányra szegeződött.

• Winky, ő itt az Ifjabb Bartemius Kupor felesége – mutatta be a lányt McGalagony.
• A kisasszony Barty gazdám felesége? - kérdezte vékony hangján a manó.
• Igen – halvány mosoly jelent meg Cassie arcán. - Kérlek, gyere velünk.
• Igenis, asszonyom – mondta a manó kissé felderülve.

Winky megfogta Cassiopeia kezét, s úgy hagyták el a konyhát. A lány együtt ment be vele Barty szobájába, részt akart venni a kihallgatáson is.

• Miss Tonks, mit keres itt? - kérdezte Dumbledore.
• Albus... Ő Kupor felesége – súgta McGalagony az igazgatónak.
• Ezt hogy érted, Minerva? - kérdezett vissza Dumbledore, akinek a szeme megvillant.
• Kérdezd meg Kuport – felelte McGalagony.
• Miss Tonks, maradni akar? - kérdezte Dumbledore.
• Szeretnék, igen. Elvégre... Én tehetek erről az egészről...
• Ezt hogy érti, Miss Tonks? - kérdezte Piton.
• Én... Próbáltam figyelmeztetni. Hogy ne tegye... Segíteni akartam Mordonon is, majdnem lebuktam. De... Nem tudtam elárulni őt... Nem tudtam megtenni... Ő a férjem...

Barty torkán leöntötte Dumbledore a Verita szérumot, majd kérdezgetni kezdte.

• Ön Barty Kupor? - kérdezte.
• Igen – felelte a férfi, akinek arcán kábult, bamba kifejezés ült, szemei a semmibe meredtek.
• Szeretném ha elmondaná, hogyan került ide – folytatta Dumbledore. - Mondja el, hogyan szökött meg az Azkabanból.

Barty szaggatottan, mélyen lélegzett, és gépiesen, kifejezéstelen hangon beszélni kezdett:

• Anyám mentett meg. Tudta, hogy megfogok halni. Rábeszélte apámat, hogy hozzanak ki. Ez volt az utolsó kívánsága. Apám sosem szeretett engem, de anyámat nagyon szerette ezért beleegyezett. Bejöttek hozzám a börtönbe. Olyan Százfűlé-főzetet adtak nekem, amibe anyám hajszálát keverték. Anyám olyan főzetet vett be, amiben az én hajam volt. Felvettük egymás alakját.

Winky remegő tagokkal rázta a fejét, Cassie alig bírta visszatartani, hogy ne rohanjon azonnal a gazdájához.

• Ne mondjon többet, Barty gazdám, ne mondjon többet! Uram bajt hoz apja fejére!

Barty azonban újabb nagy levegőt vett, és folytatta gépiesen monológját.

• A demetorok vakok. Csak annyit érzékeltek, hogy egy egészséges és egy beteg ember érkezett. Aztán egy egészséges és egy beteg ember távozott. Az apám kicsempészett engem. Azért kellett álcáznia, nehogy a többi rab felismerjen kifelé menet. Anyám meghalt az Azkabanban. Óvatosságból végig itta a Százfűlé-főzetet. Az én külsőmet viselte, mikor eltemették. Mindenki azt hitte, én haltam meg.
• És mit csinált magával az apja, miután hazavitte? - kérdezte halkan Dumbledore.
• Megrendezte anyám halálát. Csendes temetés. A sír üres. A házimanó ápolt, és én felgyógyultam. Azután rejtegetni kellett engem. Meg kellett fékezni engem. Az apám varázslatokkal tartott vissza. Miután megerősödtem, meg akartam keresni uramat... Vissza akartam térni hozzá.
• Hogyan fékezte meg magát az apja? - kérdezte Dumbledore.
• Az Iperius-átokkal – felelte Barty. - Apám akarata kormányzott. Éjjel-nappal láthatatlanná tévő köpenyt kellett viselnem. A házimanó mindig velem volt. Felügyelt rám, és a gondomat viselte. Megsajnált. Rávette apámat, hogy néha jutalmazzon meg a jó magaviseletemért.
• Barty gazdám, Barty gazdám! - sipította Winky. - Ezt nem szabad elmondania, ebből baj lesz...
• Tudomást szerzett róla bárki is, hogy maga él? - kérdezte Dumbledore. - Tudta valaki az apján és a manón kívül?
• Igen – válaszolta Barty. - Ketten is. Egy boszorkány a minisztériumból, Bertha Jorkins. Eljött hozzánk, hogy aláírasson apámmal néhány iratot. Apám nem volt otthon. Winky bevezette a boszorkányt, azután visszatért hozzám a konyhába. Bertha Jorkins meghallotta, hogy Winky beszél valakihez. Leselkedett. Nem látott engem, de Winky szavaiból rájött, hogy én vagyok az, láthatatlanná tévő köpenyben. Apám hazatért, a boszorkány kérdőre vonta. Apám nagyon erős emléktörő bűbájt küldött rá, hogy elfelejtsen engem. Túl erőset. Azt mondta, károsodott tőle a boszorkány emlékezőképessége.
• Miért ütötte bele az orrát gazdám dolgaiba? - szipogta Winky. - Miért nem hagyott békén minket?
• Ki volt a másik személy? - kérdezte Dumbledore.
• Cassiopeia Druella Lestrange. Először, tizenhárom év után a Kviddics Világkupa döntőn láttam őt. Előttem ült, de ő nem láthatott engem. Megsúgtam neki, hogy tudom, ki ő. Amikor felküldtem a Sötét Jegyet, a közelemben állt, talán fel is ismert engem. Amikor a Roxfortba kerültem, látszólag büntetőmunkát adtam neki. Ezeken az órákon megnéztem, mire képes. Aztán megjöttek a Beauxbatons és a Durmstrang delegációi. Felkísértem Cass-t a Durmstrangosok hajójára, de nem vittem magammal elegendő százfűlé-főzetet. A visszafele úton elmúlt a hatása, és így a lány előtt lelepleződtem. Kérdezősködött. Elmondtam neki, hogy Karkarov árult el. Meglepődött. Ő nem félt tőlem. Azt mondta, nem akar Dumbledore-hoz menni elárulni. Attól kezdve sokat találkoztunk. Beszélgettünk, viccelődtünk. Karácsonyra vettem neki egy karkötőt. Nem sokkal előtte kaptam egy levelet a Nagyúrtól. Azt mondta, szeretné hozzám adni őt. A karácsonyi bál estéjén külön-külön mentünk el. Pettigrew adott össze minket, de a Nagyúr pálcáját használta. Aztán együtt eljöttünk onnan. Cassiopeia nem árult el. Nem ítélt el. Ő hitt nekem. Elhitte, hogy én nem bántottam Longbottomékat.

A szobában lévő Harry döbbenten nézett hol Cassie-re, hol Kuporra.

• Bántotta őket? - kérdezte aztán Dumbledore.
• Nem. Én csak az ajtónál álltam, és figyeltem. Az volt a dolgom, hogy figyelmeztessem őket, ha aurorok jönnek. De apám nem hitt nekem. Senki nem hitt nekem. Egyedül Cassiopeia.
• Mondja el, mi történt a Kviddics Világkupa döntőjén – szólt Dumbledore.
• Winky rábeszélte apámat, hogy engedjen el. Hónapokig győzködte. Sok-sok éve ki sem léptem a házból. Régen szerettem a kviddicset. Hadd menjen el, mondta Winky. Kell neki egy kis levegőváltozás. Azt mondta, anyám is ezt kérné, ha élne. Azt mondta, anyám a szabadságomért adta az életét. Nem azért, hogy rabságban éljek. Végül apám beleegyezett. Mindent gondosan megterveztek. Apám több órával a mérkőzés előtt felkísért minket a díszpáholyba. Winkynek azt kellett mondania, foglalja apám helyét. Nekem ott kellett ülnöm, láthatatlanul. Nem mozdulhattam a helyemről, amíg a dászpáholy ki nem ürül. Hogy úgy tűnjön, mintha Winky egyedül lenne. Hogy senki ne vegyen észre engem. De Winky nem tudta, hogy már erősebb vagyok, mint régen. Már küzdöttem apám Imperius-átka ellen. Néha már majdnem szabadnak éreztem magam. Néha már azt csináltam, amit én akartam. A díszpáholyban történt. Mintha mély álomból ébredtem volna fel. Egyszerre ott találtam magam a sok ember között, egy kviddicsmérkőzésen. Cassiopeia hangja ébresztett öntudatra. Mellette egy fiú ült, a zsebéből kilógott a varázspálcája. Utoljára Azkaban előtt volt pálca a kezemben. Elloptam a fiú pálcáját. Winky nem vette észre. Winkynek tériszonya van. Befogta a szemét.
• Barty gazdám rossz fiú! - suttogta könnyezve Winky, és Cassie akaratlanul is elmosolyodott egy kicsit.
• Szóval ellopta a pálcát – mondta Dumbledore. - És mihez kezdett vele?
• Visszamentünk a sátorba – folytatta Barty. - Aztán meghallottuk őket. Meghallottuk a halálfalókat. A Nagyúr arra kért, gyűjtsem össze a híveit. Küldjek nekik jelet. Azoknak, akik nem járták meg az Azkabant. Akik nem szenvedtek a Nagyúrért. Akik cserben hagyták őt. Őket nem tartották fogva ,mint engem. Ők felkutathatták volna a Nagyurat, de nem tették. Csak muglikat kínozni volt bátorságuk. A hangjuk magamhoz térített. Kitisztult az elmém. Dühös voltam. Nálam volt a pálca. Meg akartam támadni őket, hogy bűnhődjenek a hűtlenségükért. Apám kiment a sátorból. Elment kiszabadítani a muglikat. Winky megrémült tőle, hogy olyan dühös vagyok. A saját mágiájával magához bilincselt. Kivonszolt a sátorból, és bevitt az erdőbe. Elvitt a halálfalók közeléből. Próbáltam ellenállni. Vissza akartam menni a táborba. Meg akartam mutatni azoknak a halálfalóknak, mit jelent a hűség a Nagyúrhoz. Meg akartam büntetni őket. A lopott pálcával az égre küldtem a Sötét Jegyet. Minisztériumi varázslók érkeztek. Kábító átkokat lőttek mindenfelé. Az egyik berepült a fák közé, ahol álltunk. Megszakadt a kapcsolat köztünk. Mindketten elkábultunk. Mikor rábukkantak Winkyre, apám sejtette, hogy én is ott lehetek a közelben. Átkutatta a bokrokat, és kitapogatott engem. Megvárta, hogy a többi minisztériumi varázsló elhagyja az erdőt. Akkor rám küldte az Imperius-átkot, és hazavitt. Winkyt elbocsátotta. Dühös volt rá. Winky hagyta, hogy varázspálcát szerezzek. Kis híján meg is szöktem. Winky keservesen felzokogott. – Most már csak ketten laktunk a házban. Apám és én. És aztán… és aztán… – Kupor lóbálni kezdte a fejét, és tébolyult vigyor terült szét arcán. – Aztán az én uram eljött értem. Éjjel érkezett meg hozzánk. A szolgája, Féregfark hozta a karjában. A nagyúr megtudta, hogy életben vagyok. Foglyul ejtette Bertha Jorkinst Albániában. Megkínozta őt. Sok mindent megtudott tőle. A boszorkány beszélt neki a Trimágus Tusáról. Elmondta, hogy Mordon, az öreg auror tanítani fog a Roxfortban. A nagyúr addig kínozta őt, míg meg nem tört az apám emléktörlő bűbája. Akkor a boszorkány elmondta, hogy megszöktem az Azkabanból. Hogy apám fogságban tart, mert vissza akarok menni az én uramhoz. Így a nagyúr megtudta, hogy még mindig hűséges szolgája vagyok. Talán a leghűségesebb. Kidolgozott egy tervet. Felhasználta mindazt, amit Bertha Jorkinstól megtudott. Nekem is feladatot szánt. Éjfélkor érkezett meg hozzánk. Az apám nyitott ajtót. Gyorsan történt. A nagyúr Imperius-átkot szórt apámra. Most az apám volt fogoly, kiszolgáltatott báb. A nagyúr kényszerítette rá, hogy úgy tegyen, mintha mi sem történt volna. Tovább kellett élnie az addigi életét. Én visszanyertem a szabadságomat. Magamhoz tértem. Újra az voltam, aki régen.
• És mire kérte meg magát Voldemort nagyúr? – folytatta a kihallgatást Dumbledore.
• Megkérdezte, kész vagyok-e mindent kockára tenni érte. Igennel válaszoltam. Az volt az álmom, a leghőbb vágyam, hogy szolgáljam az én uramat. A nagyúr azt mondta, küldenie kell egy embert a Roxfortba. Egy hű szolgát, aki feltűnés nélkül átsegíti Harry Pottert a Trimágus Tusa próbáin. Aki vigyáz Harry Potterre, és elintézi, hogy Potter szerezze meg a Trimágus Kupát. A serlegből zsupszkulcsot kellett csinálni, ami az én uramhoz röpíti azt, aki elsőként megérinti. De előbb…
• Szükség volt Alastor Mordonra – fejezte be helyette Dumbledore. Hangja higgadtan csengett, de kék szeme lángolt az indulattól.
• Együtt csináltuk Féregfarkkal. Előre elkészítettük a Százfűlé-főzetet. Elmentünk Mordon házához. Mordon védekezett. Nagy zajt csapott. Még épp idejében sikerült ártalmatlanná tennünk. Elrejtettük a saját varázsládájában. A hajából egy keveset belekevertünk a Százfűlé-főzetbe. Megittam a főzetet, és Mordon másolata lettem. Elvettem a lábát és a szemét. Én fogadtam Arthur Weasleyt, mikor megérkezett, hogy megnyugtassa a muglikat, akik hallották a zajt. Előtte elvarázsoltam néhány szeméttartályt, hogy guruljanak a kertben. Azt mondtam Arthur Weasleynek, hogy idegenek jártak a kertben, és azok riasztották a szeméttartályokat. Aztán beraktam Mordon ruháit és álságdetektorait a ládába, és elutaztam a Roxfortba. Életben tartottam Mordont, és az Imperius- átokkal uralkodtam felette. Ki kellett kérdeznem. Mindent meg kellett tudnom a múltjáról. Meg kellett tanulnom a szokásait. Tudtam, hogy csak úgy téveszthetem meg Dumbledore-t. Ezenkívül a hajára is szükségem volt, a Százfűlé-főzethez. A többi hozzávalót könnyű volt megszerezni. Bumszalagbőrt a pincéből loptam. A bájitalok mestere rám talált a szobájában. Azt mondtam neki, parancsom van rá, hogy átkutassam a szobát.
• És mit csinált Féregfark, miután foglyul ejtették Mordont? – kérdezte Dumbledore.
• Féregfark visszatért apám házába, hogy tovább gondozza az én uramat és felügyeljen apámra.
• De az apja megszökött – jegyezte meg Dumbledore.
• Igen. Lázadozni kezdett az Imperius-átok ellen, csakúgy, mint én. Voltak időszakok, amikor tudatánál volt. A nagyúr úgy ítélte meg, hogy veszélyes lehet, ha elhagyja a házat. Attól fogva levélben küldte el az utasításait a minisztériumba. Meg kellett írnia, hogy beteg. Féregfark azonban nem volt elég éber. Az apám megszökött. Az én uram tudta, hogy a Roxfortba indult. Tudta, hogy apám figyelmeztetni akarja Dumbledore-t. Be akarja vallani neki, hogy kicsempészett engem az Azkabanból. A nagyúr értesített engem apám szökéséről. Azt írta, mindenáron fel kell tartóztatnom apámat. Így hát vártam és résen voltam. Használtam a térképet, amit Harry Pottertől szereztem. A térképet, ami majdnem a vesztemet okozta.
• Miféle térképről beszél? – kérdezte Dumbledore.
• Potter térképéről. A Roxfort térképéről. Potter meglátott rajta engem. Látta, amikor lementem Piton szobájába alapanyagokért a Százfűlé-főzethez. Azt hitte rólam, az apám vagyok, mert a keresztnevünk is egyezik. Aznap éjjel megszereztem Pottertől a térképet. Elmondtam neki, hogy az apám gyűlöli a sötét varázslókat. Potter azt hitte, apám Pitont gyanúsítja. Egy hétig vártam apám érkezésére. Végül egy este a térkép megmutatta, hogy belépett a birtokra. Felvettem a láthatatlanná tévő köpenyemet, és lementem elé. A Tiltott Rengeteg szélén vártam. Megjelent Potter és Krum. Tovább vártam. Pottert nem bánthattam. A nagyúrnak szüksége volt rá. Aztán Potter elszaladt Dumbledore-ért. Akkor elkábítottam Krumot, és megöltem apámat.
• Neeeeem! – visított fel Winky. – Barty gazdám, Barty gazdám, miket beszélsz!?
• Megölte az apját – visszhangozta halkan Dumbledore. – Mit csinált a holttesttel?
• Bevittem az erdőbe. Letakartam a láthatatlanná tévő köpennyel. A térkép nálam volt. Figyeltem rajta Pottert. Beszaladt a kastélyba. Találkozott Pitonnal. Aztán Potter és Dumbledore elhagyták a kastélyt. Kijöttem az erdőből, és mögéjük kerültem. Odamentem hozzájuk. Azt mondtam Dumbledore-nak, hogy Piton értesített a történtekről. Dumbledore elküldött, hogy keressem meg az apámat. Visszamentem apám holttestéhez. Figyeltem a térképet. Mikor mindenki elment, transzformáltam a holttestet. Egyetlen csontot csináltam belőle… Újra felöltöttem a láthatatlanná tévő köpenyt. A csontot eltemettem a frissen felásott földbe, Hagrid kunyhója előtt.

Kupor elhallgatott, s egy ideig csak Winky zokogása törte meg a csendet. Végül Dumbledore szólalt meg:

• És ma este…
• Vacsora előtt felajánlottam, hogy beviszem a Trimágus Kupát a labirintusba – suttogta Barty Kupor. – Zsupszkulccsá varázsoltam a serleget. Minden a nagyúr terve szerint történt. Az én uram visszatért, és nekem olyan jutalomban lett részem, amiről mások álmodni sem mernek. Megkaptam a lánya kezét...