Cassiopeia Csillaga

13. fejezet

Próba és látomás

A szünet gyorsan eltelt. Cassiopeia napjait főként Viktor, Alex és Barty társaságában töltötte, de sokat volt együtt Harryékkel, Ginnyvel no és a Weasley ikrekkel. Freddel és George-al szokás szerint sokat viccelődtek és vicceltek meg másokat. Cassiopeia-ra rá is fért némi szórakozás, ugyanis az utóbbi napokban alig aludt. Éjszakánként rémálmoktól gyötrődve forgolódott az ágyában, s néha egy-egy sikolyával felverte szobatársait is. A harmadik ilyen alkalom után némítóbűbájt szórt ágya köré, hogy a többiek legalább nyugodtan alhassanak, ha ő már nem tud. Álmaiban félelmének legszörnyűbb rémképei bukkantak elő újra és újra, de néha megesett, hogy teljesen valóságosnak tűnő eseményeket látott. Olyan eseményeket, melyek mintha épp abban az időpontban történnének meg, de egészen máshol, valaki máskivel. A lány persze ezzel igyekezett nem törődni, s bár a szeme alatt megjelenő karikák még a tanítás kezdete után is jelen voltak jelezve a kialvatlanságot, ez a nemtörődömség egy ideig egészen jól ment. Aztán nem sokkal a második trimágus próba előtt az egyik jóslástan órán történt valami. Olyan érzése volt, mintha testetlenül lebegne valahol, de tudta, hogy az ami a szeme előtt történik, még nem történt meg. Tudta, mert Harry nem messze ült tőle az óra alatt. Ő mégis valahol máshol volt. A teste továbbra is a jóslástan órán ült a székén, ám a lelke egészen máshol, valahol a jövőben járt: egy régi temetőben. Abban a régi temetőben, ahol karácsony estéjén járt, mikor a zsupszkulccsal a Sötét Nagyúrhoz utazott. Ez a temető most is ijesztő volt, mint akkor, de most még baljóslatúbb volt minden. Nem messze tőle egy szőke hajú fiú holtan feküdt a földön, a közelében pedig az egyik sírhoz egy másik fiút kötöztek éppen.

Amikor Cassie meglátta, azt hitte, megáll benne az ütő. A fiúban ugyanis Harryre ismert, akinek a száját éppen egy ronggyal tömték be. A tömzsi férfi aki végezte a munkát, valójában Féregfark volt, és sietősen végezte a dolgát. Visszament a Denem kúriába, ahonnan egy vízzel teli üstöt cipelt elő.

Az üstbe bele rakta egy mozgó csomag tartalmát, mely valójában a Nagyurat rejtette magában. Cassie tudta, mi következik. Sokat olvasott már az efféle sötét varázslatokról, mégsem tudta elhinni, hogy valóban megtörténhet... Aztán Féregfark egy varázsigét kezdett el mondani, majd Tom Denemnek, Voldemort atyjának hantjából szórt a vízbe. Ezután nyüszítve levágta saját karját, majd megvágta a kikötözött Harry-t, s vérét is az üst tartalmához adta. Az szikrázni kezdett, majd hamarosan Voldemort Nagyúr emelkedett ki belőle teljes életnagyságban. Fájdalom hasított a lány karjába, ami visszahozta őt a jelenbe. Ez azonban oly lendülettel járt, hogy csaknem hátraesett a székében. Talárja úszott a vérben, mely a sötét jeggyel ellátott karjából ömlött. Arca falfehér volt, szemében félelem és némi undor tükröződött. Trelawney mintha csak várt volna már efféle megnyilvánulásra tőle, azonnal lecsapott rá.

• Mi történt? Mit láttál? - kérdezte.

Cassiopeia először Harryre, majd Trelawney-re nézett, és egyre csak rázta a fejét.

• Nem lehet... - motyogta, miközben kezét vérző karjára szorította.
• De hiszen te vérzel! - mondta Ron, aki közel ült hozzá, s így láthatta véres talárját.
• Túl élem. Volt már rosszabb is... - motyogta Cassie. - Elmegyek a gyengélkedőre – jelentette be, majd felállt, és magával véve cuccait elhagyta a toronyszobát.

Miután lemászott a létrán, futólépésben rohant az igazgatói irodához.

Beszélnie kell Dumbledore-al... Így is eleget halogatta már a dolgot, de most már tényleg el kell neki mondania mindent. Mindent, amit tudott, és a segítségükre lehetett.

Hirtelen fékezett le, ahogy rohant az igazgatói felé. Hiszen nem is tudja a jelszót! Egyébként is, mit mondana Dumbledore-nak? Az öreg bizonyára őrültnek nézné, és beutaltatná a Szent Mungóba.

Persze, nem volt teljesen biztos ebben, de akkor sem tudott bejutni az igazgatóiba jelszó nélkül. Így hát inkább úgy döntött, hogy jobb, ha valóban a gyengélkedő irányába veszi az irányt, ahol Madam Pomfrey kezelésbe veszi. A gyógyító elborzadt, mikor meglátta a lány kezét. Elborzadt, mert a vér ellenére már elég jól ki lehetett venni rajta a sötét jegy mintázatát.

• Ez figyelmeztetés, Madam Pomfrey – mondta a lány. - Fel kell készülnünk, mert vissza fog térni. Hamarosan...

A Madam majdnem felsikoltott, kezét a szájára szorította.

• Biztos vagy benne?
• Semmiben sem vagyok biztosabb – felelte a lány őszintén. - Csupán idő kérdése az egész.

Miután Madam Pomfrey meggyógyította a karját, elhagyta a gyengélkedőt.

Aznap este Barty egy mágikus fényképezőgéppel lepte meg. A lány örült neki, ugyanis nem voltak közös képeik egy-két sokéves fotón kívül, amit még Cassie babakorában készítettek róluk.

Mindketten élvezték azt az estét, ahogy viccelődve fotózkodtak. Élvezték egymás közelségét, a lány arca mindig kipirult a férfi közelében. S férfi mindig kedves, gyengéd volt hozzá, ő maga pedig igazán nagyon boldog volt.

Lassan elérkezett a második próba ideje is. Cassiopeia most is éppúgy szurkolt Viktornak, mint Cedricnek s persze Harrynek. A bajnokoknak le kellett úszniuk a roxforti tó mélyére, ahonnan számukra fontos személyeket kellett visszahozniuk. Ahogy Cassiopeia körbenézett, konstatálta, hogy sem Ron, sem Hermione nincsen ott, tehát ők bizonyára lent lehetnek a tó mélyén.

A tóból elsőként Fleur Delacour jött fel, ám ő nem hozta magával azt, akit levittek a roxforti tó mélyére. Őt feltartóztatták a kákalagok, s láthatóan nagyon ki volt borulva, mikor megtudta, kit hagyott lent. Utána Cedric és Cho Chang tért vissza, majd Viktor és Hermione. Legvégül Harry jelent meg Ron, és egy nagyon fiatal, szőke hajú kislány társaságában – ő bizonyára Fleur húga lehetett. Harry láthatóan nagyon fáradt volt, még csak segítséggel is csak nehézkesen tudott kikecmeregni a vízből. Végül ő és Cedric holtversenyben kapták a legmagasabb pontszámot – Harry elsőként jutott el a túszokhoz, de eltökélt szándéka volt hogy mindnyájukat megmenti s ez volt késlekedésének oka. Utánuk Viktor, majd Fleur jött a sorban.

Aznap Barty egy hófehér rózsával lepte Cassie-t, amire tartósító bűbájt szórtak. A férfi a lány hajába tűzte a virágot, mely gyönyörűen díszlett az ében fürtök között.

Cassiopeia-t még mindig rágta belülről a kétely, hogy mit tegyen. Végül döntött, és néhány nappal később, mikor Barty nem volt a szobájában, akcióba is lendült. Tudta, hogy hol lehet Mordon, és ezt a tudását igyekezte kihasználni. Egy figyelőbűbájt szórt az ajtó, sőt, már a folyosó végére is, hogy jelezzen, ha Barty jön. A szobában lévő többzáras ládához lépett, mely Mordon tulajdonában állt, s amelynek kulcsait Barty mindig magánál hordta. Most azonban úgy vélte, ez nem lehet gond, s hogy nem szüksége a kulcsokra. Különleges, rég elfeledett bűbájok sorával kezdte el kinyitni a zárakat. Miután felnyílt az első zár, Cassie beletekinthetett a ládába, amely színültig tele volt varázskönyvekkel. Cassie lehajtotta a láda tetejét, majd kinyitotta a második zárt is. A láda most egy halom törött gyanuszkóppal, pergamenekkel, pennával és egy láthatatlanná tévő köpennyel volt megpakolva. A láda mindegyik zár kinyitása után más és más tartalmat mutatott. Már az utolsó, a hetedik zárnál tartott, mikor az egyik bűbája jelezte, hogy Barty a folyosó végén, és a szoba felé tart. Gyorsan vissza zárta a zárakat, majd levette az ajtón lévő figyelő bűbájt, s leült.

Nem sokon múlott hogy megússza, de végül nem bukott le. Több alkalma azonban már nem adódott arra, hogy kiszabadítsa Alastor Mordont saját ládájának börtönéből – már így is épp elég nagy kockázatot vállalt. Épphogy leült, már nyílt is az ajtó, majd belépett rajta a férfi.

• Te mit keresel itt, Cass? - torpant meg.

Négyszemközt mindig így hívta a lányt, és ez egy cseppet sem zavarta őt.

• A férjemet, természetesen – válaszolta Cassie mosolyogva, majd felállt, Barty-hoz lépett, s megcsókolta a férfit.

Valami szüntelen hajtotta, valami egyre csak vonzotta a halálfalóhoz. Tudta, hogy kapcsolatuk nem éppen egészséges, mi több, törvénytelen is lévén, hogy Barty szökött halálfaló, de mégsem volt képes rá, hogy megbánja. Nem tudta, talán nem is akarta igazán. A férfi elfogadta annak, aki volt, nem ítélkezett felette, s olyannak szerette, amilyen volt – ahogyan ő maga is éppen így állt a férfihoz. Szerette őt, napról napra jobban, egyre mélyebben. Tudta, idejük véges, azonban ebbe nem mert még csak belegondolni sem. Barty elmélyítette a csókot, majd az ágyra fektette a lányt.

Csodálva nézett végig rajta; olyan csodálattal, mellyel a Nagyurat is illette olykor. Pontosabban a találkozásaik során. Cassie közelebb húzta őt magához, s hagyta, hogy a férfi azt tegyen vele, amit csak akar. A lány teste forró volt és égetett a vágytól, ahogy a férfi teste az ő testéhez tapadt. Minden csók édesen, mégis kínzón hatott érzékeny, porcelán bőrén. Ajkai duzzadtan elnyíltak egy-egy sóhaj alkalmával, szemei vágytól csillogtak. Oly hamvas, oly fiatal volt még, mégis oly érett...

Élvezettel simított végig a szeretett férfi testén, hogy aztán körmeivel vöröslő csíkokat húzzon a hátán. Szerette ölelni, csókolni, érezni őt, s azt kívánta, bár örökké tartana. Bár örökre együtt lehetnének, mit sem törődve a világgal, az emberekkel, a véleményekkel, a következményekkel.

Most csak a pillanat számított, s az, hogy együtt vannak. Nem számított semmi más, csak ők ketten, s a szerelem, amely összekötötte őket. Semmi nem számított, csak az, amit éreztek, amit megosztottak egymással, s amit még megkívántak osztani. Semmi nem volt fontos, csak ők ketten, és az érzés, ami magával ragadta, s nem eresztette őket.