Cassiopeia csillaga

8. fejezet

Mordon professzor

Cassiopeia egész héten nem látta Dorát, aki reggeltől estig a minisztériumban volt, és dolgozott. Csak késő esténként járt haza aludni, hogy aztán reggel korán keljen, és ismét menjen dolgozni. A minisztérium felbolydult, főként talán Rita Vitrol cikkének köszönhetően, ami a Reggeli Prófétában jelent meg címlapon. Az öles betűkkel szedett szalagcím a következőket hirdette: PÁNIK A VILÁGKUPADÖNTŐN. A cikket a fák fölött lebegő Sötét Jegy mozgó, fekete-fehér fényképe illusztrálta. Cassie ez alatt a hét alatt még egyszer ellátogatott az Abszol útra, és betért a Shanda és Shelymesbe, hogy vegyen magának egy dísztalárt. Választása végül két darab könnyű, ezüst illetve mélyzöld színű selyemből készült talárra esett, amiket miután kifizetett, hop-porral utazott haza. Hétfő reggelre már minden csomagja be volt pakolva, már csak át kellett néznie őket. Már csak egy valamit kellett betennie, méghozzá egy régi, poros könyvet, amit Karkarovtól kapott, amikor az tanította őt. A régi cuccai között kotorászott éppen a könyv után, amikor talált egy régi fényképalbumot. Az album sötétzöld anyaggal volt bevonva, és fekete betűkkel volt ráírva, a Black név. Az album valaha az édesanyjáé volt. Berakta azt is a ládájába, majd tovább keresett, és hamarosan megtalálta a régi könyvet, ami állítólag valaha Mardekár tulajdonában állt. Berakta azt is a ládájába, majd lement reggelizni az étkezőbe.

Mint ahogy az előző három évben, most is a Roxfort Expresszel utazott az iskolába. A Roxfort Express készen állt már az indulásra, mikor Andromeda kíséretében megjelent a 9 és 3/4-ik vágánynál. A piros mozdonyból gomolygott a gőz – a fehér ködben a peronon álló diákok és szüleik sötét kísértetalakoknak tűntek csupán. Cassiopeia elbúcsúzott Andromedától, majd felszállt a vonatra, hogy helyet keressen magának. Parvati és Padma Patillal illetve Lavender Brownnal pakolt egy közös fülkébe, ahol egész úton a jóslástanról, és a jóslásról beszélgettek. Persze, közben ellátogatott a Weasley ikrekhez, Ginnyhez, Neville-hez, és Lunához, illetve beköszönt még Harryékhez, és pár szót váltott is a három jó baráttal. Az úton nem volt módja rá, hogy elővegyen némi olvasnivalót, de nem volt szükség rá, mert így sem unatkozott.

Mikor eljött az ideje, némán öltötte magára iskolai talárját, s közben gondolatai a Világkupa körül forogtak, amit ma már kibeszélt a többiekkel többször is. Aztán a Roxfort Express lassítani kezdett, és begördült Roxmorts falu éjszakai sötétségbe burkolózó vasútállomására.

Alighogy kinyíltak a szerelvény ajtajai, fenyegető mennydörgés hangzott fel, jelezve, hogy mi várja az érkezőket a szabad ég alatt. Csak úgy, mint a többi diák, ő is behúzott nyakkal, az arcába csapódó esőcseppektől hunyorogva szállt le a vonatról. Most aztán tényleg úgy esett, mintha száz hatalmas és kifogyhatatlan dézsából öntenék az égből a jeges vizet.

• Szia Hagrid! - kiáltott oda Cassie a peron végén tornyosuló félóriásnak.

Hagrid szintén üdvözölte őt, majd köszöntötte a lány után érkező Harryt is.

Mikor végre felért a nagyterembe, szárítóbűbájt szórt a ruhájára, majd leült a barátai közé.

A nagyterem az ilyenkor szokásos ünnepi díszben pompázott. Az asztalok fölött lebegő száz meg száz gyertya fényében aranytányérok és kupák csillogtak. Ahogy a tanári asztal felé pillantott, barátaival egyetemben meg kellett állapítania, hogy az új sötét varázslatok kivédése tanár még mindig nem érkezett meg.

• Hol lehet az új sötét varázslatok kivédése tanár? - tette fel a kérdést Hermione.
• Nem t'om. - felelte Cassie.
• Lehet, hogy senkit nem tudtak szerezni! - aggodalmaskodott Hermione.
• Ugyan már! - legyintett Cassie. - Biztos csak késik. Viszont remélem, lesz olyan jó tanár, mint Lupin volt. Őt kedveltem...

Cassiopeia szórakozottan üldögélt, az elvarázsolt mennyezetet figyelve, ami mindig a valódi eget tükrözte. Az elvarázsolt mennyezet még sosem mutatott ilyen viharos képet. Kavargó fekete és sötétvörös felhők töltötték be, s valahányszor odakint megdördült az ég, villám cikázott át rajta.

• Kezdjék már el! - türelmetlenkedett Ron. - Fel tudnék falni egy egész hippogriffet.

Cassiopeia valahogy egyet tudott érteni a fiúval, de Ron szinte még be sem fejezte a mondatot, máris kinyílt a nagy, kétszárnyú ajtó. A terem azonnal elcsendesedett. Az ajtón belépett McGalagony professzor s mögötte hosszú sorban bevonultak az elsőévesek. A beosztás során a Griffendélbe került Colin Creevey öccse, Dennis, aki már az első napon beleesett a roxforti tóba. A beosztást követően Dumbledore jó étvágyat kívánt mindenkinek, majd az asztalok roskadásig teltek ételekkel.

Miután a desszert is elfogyott, Dumbledore újra szólásra emelkedett.

• Nohát! . Szólt Dumbledore, és mosolyogva körbenézett a teremben. - Most, hogy gyomrunkba vándoroltak az asztal ajándékai, bátorkodom ismét a tisztelt társaság figyelmét kérni. Frics úr, az iskolánk gondnoka megkért, hogy tájékoztassalak benneteket: jelen tanévtől fogva a tiltott tárgyak közé tartozik a jajgató jojó, a fogas frizbi, valamint a perpetuum bumeráng is. A teljes, négyszázharminchét tételből álló lista bármikor megtekinthető Frics úr szobájában – ha esetleg érdekel valakit.

Dumbledore szája gyanúsan felfelé görbült.

• Mint minden évben, most is hangsúlyozom – folytatta - , hogy a birtokon található erdőbe diákoknak tilos a belépés; ugyanez vonatkozik Roxmorts falura az első-és másodévesek esetében. Emellett szomorú kötelességem közölni veletek, hogy idén elmarad a házak közötti kviddicsbajnokság.
• Micsoda? - horkant fel Harry, és a Weasley ikrek is hápogva meredtek az igazgatóra.
• Ennek magyarázata nem más, mint hogy októberben kezdetét veszi az iskolánkban egy rendezvény, ami a tanév végéig tart majd, s ami mellett tanáraitoknak sem idejük, sem energiájuk nem marad egyéb programok megszervezésére. Merem állítani azonban, hogy az említett rendezvény mindenért kárpótol majd benneteket. Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: az idén a Roxfortban...

Ebben a pillanatban hatalmas mennydörgés rázta meg a falakat, és kicsapódott a nagyterem ajtaja. A küszöbön egy fekete úti köpenybe burkolózó férfi állt, kezében hosszú bottal. Egyszerre minden fej az idegen felé fordult, akit egy pillanatra fényesen megvilágított az égmennyezeten átcikázó kétágú villám. A következő, falakat rázó dörrenés ezután következett, mire a férfi elővette a varázspálcáját, majd egy varázslattal kitisztította a mennyezet egét. Ezután a férfi lehúzta fejéről a csuklyát, megrázta sörénynek is beillő, hosszú, őszes haját, és elindult a tanári asztal felé. Az idegen minden második lépése döngve visszhangzott a teremben. A keresztben álló asztal elé érve befordult jobbra, és nehéz léptekkel Dumbledore felé indult. Hermione ijedtében felsikkantott, ahogy meglátta a férfi arcát. A jövevény arcához foghatót Cassiopeia nem igen látott, habár ezt az arcot annyiszor látta már, hogy messziről is felismerné bármikor. A férfi ábrázatát mintha egy repedezett fából faragta volna ki egy kontár, akinek fogalma sem volt róla, hogyan fest egy emberi arc, s ráadásul a vésővel is pocsékul bánt. Az idegen bőrét keresztül-kasul forradások tömkelege szabdalta; szája sötét hasadékra emlékeztetett, s orrának nagy része hiányzott. A legrémisztőbb azonban a férfi szeme volt. Az egyik szem kicsi volt, és feketén fénylett, a másik viszont nagy volt és kerek, akár egy pénzdarab, és sugárzó acélkékben játszott. Ez a kék szem sosem pislogott, és egy percre sem állt meg; a másiktól teljesen függetlenül, szüntelenül jobbra-balra, fel és le járt, aztán egyszer csak teljesen befordult – mintha a fej belsejét nézné - , s már csak az üres szemfehérje látszott belőle. Az idegen megállt Dumbledore előtt, és kinyújtotta arcához hasonlatosan heg szabdalt kezét. Az igazgató kezet rázott vele, s néhány szót mormogott. Cassiopeia nem hallotta, mit mond, de úgy festett, valamit kérdezhetett, mert a jövevény fejét rázva válaszolt neki. Dumbledore bólintott, s invitáló kézmozdulattal a jobbján álló üres székre mutatott. Az idegen leült, kirázta arcából szürke sörényét, majd maga elé húzott egy tál kolbászt, és az egészet orra maradványai elé emelte. Miután alaposan megszagolgatta az ételt, elővett egy kést, felszúrt vele egy darab kolbászt, és enni kezdett. Normális szeme az ételre szegeződött, de a kék most is fáradhatatlanul forgott üregében, a termet és a diákokat fürkészve.

• Bemutatom iskolánk új sötét varázslatok kivédése tanárát – harsogta bele a csendbe Dumbledore - , Mordon professzor urat.

Hagridon, Cassiopeia-n és Dumbledore-on kívül senki nem tapsolta meg az új tanárt – a jelenlévők igen jelentős részét oly mértékben sokkolta Mordon megjelenése, hogy nemigen voltak képesek másra, mint dermedten meredni rá.

Cassiopeia-t nem sokkolta a férfi külseje, ő már többször is találkozott vele. Mordon valaha auror volt, talán a legjobb feketemágus-vadász Angliában. Dora hozzá fordult segítségért, hozzá járt tanácsot kérni, és ő tanította meg a lányt sok mindenre.

Mordont szemlátomást cseppet sem zavarta a hűvös fogadtatás. Az asztalon álló sütőtökleves kancsót egy pillantásra sem méltatva újra benyúlt köpenye alá, elővett egy laposüveget, és nagyot húzott belőle.

• Vajon mit iszik? - kérdezte Seamus.
• Nem t'om. De biztos nem töklevet – válaszolt Harry.

Ahogy Mordon az iváshoz felemelte karját, köpenye feljebb csúszott, s az asztal alatt láthatóvá vált egy karmokban végződő faláb.

Dumbledore megköszörülte a torkát, és mosolyogva végignézett a Mordont bámuló diákok seregén.

• Tehát, ahogy mondtam – szólt - , iskolánk az elkövetkező hónapokban igen érdekes esemény színhelye lesz - egy olyan eseményé, amelyre több mint egy évszázada került sor utoljára. Nagy örömmel tudatom veletek, hogy a Roxfortban idén megrendezzük a Trimágus Tusát.
• VICCEL? - kiáltott fel a Cassie mellett ülő Fred Weasley.

Szinte mindenki nevetett most, mintha az igazgató egy jó viccet sütött volna el. Dumbledore mosolyogva bólogatott.

• Nem, nem viccelek, fiatalúr – felelte - , bár most, hogy említed, a nyáron hallottam egy remek viccet a troliról, a banyáról és a leprikónról, akik elmennek együtt a kocsmába...

McGalagony professzor hangosan megköszörülte a torkát.

• Öhm... ez talán most nem időszerű... nem... - dörmögte Dumbledore. - Hol is tartottam? Á, igen, a Trimágus Tusa... Nos, gyanítom, hogy akadnak köztetek, akik nem tudják, mi ennek a viadalnak a lényege. Akik tudják, azok kérem bocsássanak meg a most következő magyarázatért, s addig irányítsák méltóbb tárgyra becses figyelmüket.
• A Trimágus Tusát közel hétszáz évvel ezelőtt rendezték meg először, mint a három legnagyobb európai varázsiskola, a Roxfort, a Beauxbatons és a Durmstrang barátságos versenyét. Az iskolákat egy-egy kiválasztott bajnok képviselte, s a tusa során a bajnokok három mágikus feladatban mérték össze erejüket. Az iskolák felváltva adtak otthont az ötévenként megrendezett versenynek, amely azt volt hivatott elősegíteni, hogy a különböző nemzetiségű mágusnövendékek közelebb kerüljenek egymáshoz. Idővel azonban annyira megszaporodtak a halálesetek, hogy a rendezők kénytelenek voltak megszakítani a versenysorozatot.

Cassiopeia szinte meg sem hallotta a halálesetekről szóló részt, annyira izgatott lett. Hát újra találkozhat Alexanderrel és Viktorral, mi több, a régi mesterével, Igor Karkarovval is. Hermione aggódó kérdését is elengedte a füle mellett; meg sem hallotta, és talán nem is akarta annyira beleélte magát, hogy jönnek a Durmstrangosok. Ha Dumbledore annak idején nem hozza el Bulgáriából, most ő is odajárhatna... Egyike lehetne a kevés kiválasztott lánynak, aki abban az iskolában tanulhatna. Mordon tekintete eközben hol a lányt, hol Harry Pottert vizslatta, és másodpercenként cikázott a két griffendéles fiatal között.

• Az utóbbi száz évben több kísérlet is történt a Trimágus Tusa hagyományának felélesztésére – folytatta Dumbledore - , de egyik sem járt sikerrel. A Nemzetközi Máguskapcsolatok, valamint a Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztályának vezetése ennek ellenére úgy véli, hogy megérett az idő egy újabb próbálkozásra. A verseny előkészítése során minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy a bajnokok ezúttal ne kerüljenek halálos veszélybe. A Beauxbatons és a Durmstrang igazgatói októberben érkeznek meg jelöltjeikkel, a három bajnok kiválasztására pedig Halloweenkor kerül sor. Pártatlan bíró dönti majd el, mely diákok a legméltóbbak arra, hogy versenybe szálljanak a Trimágus Kupáért, iskolájuk dicsőségéért, és a győztes bajnoknak járó ezer galleonos pénzdíjért.
• Én benevezek! - suttogta lelkesen Fred, akinek úgy csillogott az arca, mintha máris az övé lenne a nyeremény.
• Én is! - mondta Cassie. „ Talán, akkor megmutathatnám, hogy nem vagyok olyan, mint a szüleim...” - gondolta

A házak asztalainál ülő diákok mind vagy feszült várakozással néztek Dumbledore-ra, vagy izgatottan összesúgtak szomszédaikkal. Aztán ismét felcsendült Dumbledore hangja, s a teremben azonnal néma csend lett.

• Bár tudom, valamennyien égtek a vágytól, hogy megszerezhessétek a Roxfortnak a Trimágus Kupát, a nevezésre nem mindenkinek lesz lehetősége. Az érintett iskolák igazgatói a Mágiaügyi Minisztériummal egyetértésben úgy döntöttek, hogy korhatárt szabnak a versenyen való részvételre. Csak nagykorú, vagyis a tizenhetedik életévüket betöltött diákok kerülhetnek a jelöltek közé. Erre... - Dumbledore itt kénytelen volt felemelni a hangját, ugyanis a hír hallatán sokan, többek között a Weasley-ikrek és Cassiopeia is felhördültek - … erre a szigorításra azért van szükség, mert a versenyfeladatok minden óvintézkedés mellett is nehezek és veszélyesek lesznek. Valószínűtlen, hogy a fiatalabbak közül bárki is megtudna birkózni velük. Személyesen ügyelek rá, hogy egyetlen kiskorú diákunk se játszhassa ki az új szabályt abban a reményben, hogy a pártatlan bíró őt választja a Roxfort bajnokának. - Dumbledore itt Fred és George dacos arcára, majd Cassiopeia-ra vándorolt, s égszínkék szeme megrebbent. - Ezért nyomatékosan kérem a tizenhét év alattiakat, hogy ne is próbálkozzanak a jelentkezéssel.
• A Beauxbatons és a Durmstrang delegációi októberben érkeznek meg, és az év nagy részében velünk maradnak. Biztos vagyok benne, hogy mindvégig jó házigazdához méltó udvariassággal bántok majd a külföldi vendégeinkkel, s hogy szívvel-lélekkel támogatni fogjátok a Roxfort megválasztott bajnokát. Most azonban későre jár, s tudom, mennyire fontos nektek, hogy éberen és kipihenten jelenhessetek meg holnap az első óráitokon. Irány az ágy! Sipirc!

Dmubledore leült, és beszélgetni kezdett Rémszem Mordonnal. A diákok nagy széktologatás közepette asztalt bontottak, és zsibongva elindultak a kétszárnyú ajtó felé. Cassiopeia álmában a kezében tartotta a Trimágus Kupát, és boldogan mosolyogva mutatta meg Doráéknak, akik megdicsérték, hogy ezzel is bebizonyította, más, mint a szülei.

Másnap reggelre a vihar kitombolta magát, bár a nagyterem elvarázsolt mennyezete még mindig borús volt; kövér, szürke felhők vonultak végig a diákok feje fölött, miközben új órarendjüket tanulmányozták a reggeliasztal mellett. Az első órája a negyedikes griffendéleseknek gyógynövénytan volt a hugrabugosokkal a hármas számú üvegházban. Az volt a feladatuk, hogy a furunkulából, vagyis a bubógumóból kinyomják a gennyet. Eléggé undorító egy munka volt, de végül megcsinálták mindnyájan. Miután az óra véget ért, a griffendéles csapat a Tiltott Rengeteg szélén álló vadőrlak felé vette az irányt, ugyanis legendás lények gondozása órájuk volt Hagriddal, és a mardekárosokkal. Ezen az órán a Hagrid által keresztezett fajjal, a durrfarkú szurcsókkal ismerkedtek meg, és eme lény példányait etették meg. Óra után a nagyterembe mentek, ott már várta őket a meleg ebéd. Mikor elhangzott a délutáni órák kezdetét jelző csengő, Cassie Harry és Ron kíséretében az Északi Torony felé vette az irányt, és jóslástanra ment. Miután Trelawney köszöntötte a csoportot, és kifejtette egy-két megérzését Harry irányába, a tanárnő újra a csoport felé fordult.

• Kedveseim, eljött az ideje, hogy tekintetünket a csillagokra emeljük. A bolygók csak azok előtt fedik fel titkaikat, akik ismerik az égi tánc lépéseit. A bolygósugarakat vizsgálva kifürkészhetjük az emberek sorsát, és...

Cassiopeia látása tompulni kezdett a tömény illattól, s gondolataiban elkalandozott. Csak arra figyelt fel, mikor Trelawney szemrehányóan ismételt meg valamit Harry számára.

• A Szaturnuszé alatt, a Szaturnusz bolygó hatása alatt! Azt mondtam, hogy születésed percében a Szaturnusz uralta az eget... a sötét hajad... közepes termeted... ifjan átélt tragikus veszteségeid... Szinte biztosra veszem, hogy tél közepén születtél.
• Nem – rázta a fejét Harry. - Júliusban születtem.

Cassiopeia gondolatai között egy hihetetlen, és szörnyű dolog sejlett fel.

• Nem... Az nem lehet... - suttogta maga elé.

A leírás tökéletesen illett a Sötét Nagyúr fiatalkorára, s születésére. Ő született decemberben, méghozzá a hó végén. Szinte biztosra vette, hogy Trelawney összekeverte a két ősi ellenséget, vagy... Vagy valahol igazat mondott... Valahogy Voldemort egy darabkája Harryben maradt, és ezt a jósnő is érzékelte. Nem tudta, hogy mit higgyen, de ez a balsejtelem lassan elburjánzott a gondolatai között. Az óra további részében kaptak egy kerek, bonyolult térképet, amelynek a segítségével meg kellett határozniuk a bolygók állását születésük percében. Végül házi feladatnak azt kapták meg, hogy milyen hatással lesz rájuk a bolygók járása a következő hónapban.

Hermionével, Ronnal, és Harryvel éppen sétálgatott, amikor Draco kötekedő stílussal olvasott fel egy cikket a Reggeli Prófétából, majd belekötött Ron szüleibe.

• … Az anyádnak nem ártana fogyókúrázni kicsit, nem gondolod?

Mindenki Ront nézte, aki remegett a dühtől.

• Fordulj fel, Malfoy – mordult a mardekárosra Harry. - Gyere Ron...
• Tényleg, te ott nyaraltál náluk az idén, Potter! - ütötte tovább a vasat Malfoy.
• Na most már elég! - mordult fel Cassie is, de Malfoy oda se bagózott rá, tovább folytatta.
• Mondd már, tényleg olyan kövér az anyja, vagy csak a kép torzít?
• A saját anyáddal foglalkozz, Malfoy – vágott vissza Harry, és hárman rángatták vissza a felbőszült Ront. - Mindig olyan az arca, mintha trágyát szagolt volna? Vagy csak ha túl közel vagy hozzá?

Malfoynak a fejébe szökött a vér.

• Ne merd sértegetni az anyámat, Potter! - sziszegte.
• Akkor te meg fogd be azt az ólajtó szádat! - felelte Harry, és hátat fordított Malfoynak.

BUMM!

Többen felkiáltottak, Harry fehér fényt látott elsuhanni a feje mellett,és érezte, hogy valami forró súrolja az arcát. Rögtön a varázspálcája után kapott, de még hozzá sem ért, mikor újabb durranás rengette meg a bejárati csarnok falait.

• NE IS ÁLMODJ RÓLA FIACSKÁM!

Mordon professzor bicegett lefelé a márványlépcsőn. Kivont pálcáját egy reszkető, fehér vadászgörényre szegezte, ami pontosan azon a helyen gubbasztott, ahol egy másodperce még Malfoy állt. Cassiopea arca némi rémületet mutatott, ahogy meglátta, mi történt unokaöccsével.

A bejárati csarnokban szinte mindenki rémült mozdulatlanságba dermedt. Mordon ránézett Harryre, de csak a normális szemével – a másik be volt fordítva a fejébe.

• Eltalált? - kérdezte mély, reszelős hangon.
• Nem – felelte Harry. - Csak súrolt.
• NE NYÚLJ HOZZÁ! - bődült fel Mordon.
• Mi... mihez? - pislogott értetlenkedve Harry.
• Nem te – ő! - recsegte Mordon, és hüvelykujjával hátrafelé bökött a válla fölött. A mögötte álló Crak, aki épp a görény után nyúlt volna, azonnal megdermedt .

Úgy tűnt, Mordon körbeforduló szemével mágikus módon átlát a saját fején.

Az öreg auror most bicegve elindult Crak, Monstro és a fehér görény felé. Ez utóbbi rémülten visongott, és hanyatt-homlok rohanni kezdett a pincelépcső irányába.

• Lassan a testtel! - dörrent rá Mordon, és ismét rászegezte a pálcáját.

A görény – mintha rugóra lépett volna – felröppent vagy három méter magasra, tompa puffanással leesett, majd újra a levegőbe pattant.

• Elég! Hagyja abba! - szólt rá Cassiopeia, de Mordon rá se figyelt.
• Nem szeretem az olyanokat, akik hátba támadják az ellenfelüket – recsegte Mordon, egyre magasabbra dobálva a fájdalmasan visító görényt. - Aki ilyet tesz, gerinctelen, alattomos gyáva ember...

A tehetetlenül kapálózó görény úgy pattogott, mint egy gumilabda. Cassiopea elővette a pálcáját, hogy megpróbálja leszedni unokaöccsét, de olyan gyorsan mozgott, hogy inkább nem kockáztatta meg.

• Soha – többet – ne – csinálj – ilyet – mondta Mordon, s minden szavának a görény egy-egy puffanó landolása adott nyomatékot.
• Mordon professzor! - csendült fel egy döbbent hang.

McGalagony professzor sietett lefelé a márványlépcsőn, karján egy köteg könyvvel.

• Üdvözlöm, McGalagony professzor – biccentett Mordon, s közben zavartalanul folytatta a fenyítést.
• Mit...mit csinál? - kérdezte McGalagony, tekintetével követve a pattogó görény útját.
• Tanítok – felelte Mordon.
• Taní... Mordon, az egy diák?! - sikkantott fel McGalagony, s döbbenetében még a könyveit is elejtette.
• Egen! - bólintott Mordon.
• Hagyja abba! - kiáltotta McGalagony, és leszaladt a lépcsőn.

Menet közben előhúzta varázspálcáját, és egy szempillantás múlva a görény visszaváltozott Dracová. A mardekáros nyögdösve hevert a padlón, szőke haja borzasan lógott lángvörös arcába.

• Jól vagy? - hajolt le hozzá Cassiopeia, de a fiú rá se nézett.
• Fenyítésre nem használunk transzformációt, Mordon – sápítozott McGalagony. - Dumbledore professzor biztosan mondta magának.
• Igen,mintha említett volna ilyet... - Mordon közönyösen megvakarta borostás állát. - De gondoltam, hadd ijedjen meg egy kicsit...
• Mi itt büntetőfeladatokat adunk, Mordon! Vagy beszélünk az illető házvezető tanárával!
• Ám legyen, beszélek vele – bólintott Mordon, megvetően végigmérve Malfoyt.

Draco, akinek még mindig könnyezett a szeme a fájdalomtól és a megaláztatástól, gyűlölködve nézett Mordonra, és motyogott valamit, amiben jól kivehető volt az ''apám'' szó.

• Úgy gondolod? - Mordon tett néhány döngő lépést Malfoy felé. - Lucius Malfoy régi ismerősöm... megmondhatod neki, hogy Mordon rajta tartja a szemét a fián... Ezt üzenem neki... A házad vezetője pedig Piton igaz?
• Igen – motyogta kelletlenül a fiú.
• Vele is volt már dolgom – recsegte Mordon. - Alig várom, hogy elbeszélgethessek a jó öreg Pitonnal... Na gyerünk, lódulj... - azzal megfogta Draco karját, és és elindult vele a pincelépcső felé.

Cassiopeia aggódva pillantott utánuk, majd elviharzott. A nagyterembe ment, de most valahogy nem igazán volt éhes. Evett ugyan néhány falatot, de nagyrészt csak turkálta a marharagut.

A negyedéves griffendéleseknek csak csütörtökön volt órájuk Mordonnal, és mindannyian oly izgalommal várták az órát, hogy rögtön ebéd után felsorakoztak az sötét varázslatok kivédése tanterem előtt. Cassiopeia a második padsorba ült le, és valahogy cseppet sem várta az órát. Biztos volt benne, hogy érdekes lesz, de haragudott Mordonra azért, amit az unokaöcsével tett szinte az egész iskola előtt. Elővette, és maga elé rakta A sötét erők: Önvédelmi kalauz című könyvet, és csendben várakozott a többiekkel egyetemben. Hamarosan fel is hangzottak a folyosón a jól ismert döngő léptek, és megjelent az ajtóban Mordon, a maga fenyegető valójában. Talárja alól kilógott a bicegéséért felelős karmos végű faláb.

• Azokat elrakhatjátok – recsegte, miután a tanári asztalhoz lépett, és leült. - A könyveket. Nem lesz szükségetek rájuk.

A csoport engedelmeskedett. Mordon elővett egy pergamenlapot, kirázta sebhelyes arcából szürke sörényét, és hozzálátott a névsoroláshoz. Csak normális szemével nézte a pergament, másik, mágikus szemével a diákok arcát fürkészte.

Cassiopeia nevénél megállt, és hosszasan elidőzött.

• Nos igen, tudom, hogy ki vagy. Téged ismerlek... Akárcsak Pottert, ugyebár... - jegyezte meg, majd folytatta tovább a sorolást.
• Jól van – bólintott, miután az utolsó tanuló is jelentkezett. - Lupin professzor megírta nekem, hogy milyen anyagrészeket vettetek. Eszerint alaposan begyakoroltátok, hogyan kell elbánni különféle sötét lényekkel – tanultátok a mumust, a rőtsipkást, a bicegócot, a kákalagot, a kappát és a vérfarkast. Így van?

Mindenki bólogatott.

• De keveset tudtok – folytatta Mordon -, vészesen keveset tudtok az átkok kivédéséről. Az én dolgom, hogy segítsek pótolni ezt a hiányosságot. Egy évem van rá, hogy felvértezzelek benneteket a sötét varázslatokkal szemben.
• Hogyhogy, hát nem marad tovább? - bukott ki a kérdés Ronból.

Mordon megcélozta Ront a mágikus szemével. A fiú megszeppenve pislogott, de félelme alaptalannak bizonyult. Mondon ugyanis elmosolyodott, érkezése óta talán először. Ettől ugyan még jobban eltorzult sebhelyek szabdalta ábrázata, mégis megnyugtató volt tudni, hogy efféle barátságos gesztusokra is képes. Ron szemlátomást megkönnyebbült.

• Te Arthur Weasley egyik fia vagy, igaz? - recsegte Mordon. - Apád nemrég kihúzott engem a csávából... Igen, egy évig maradok. Ezt is csak Dumbledore kedvéért vállaltam... Egy év, aztán tovább élvezem békés nyugdíjas éveimet.

Sötéten felkacagott, aztán összedörzsölte két tenyerét.

• Nahát akkor... Vágjunk bele! Tehát az átkok. Sokféle rendű és rangú átkot ismerünk. Na már most, a Mágiaügyi Minisztérium előírása szerint negyedévben csak az ellen átkokat taníthatom meg nektek. Magukat az illegális sötét átkokat hatodéves korotokig nem láthatjátok. Azt mondják, túl fiatalok vagytok még az ilyesmihez. Dumbledore professzor azonban úgy gondolja, nem kell annyira félteni titeket. És bizony én is azt mondom: minél előbb megtudjátok, mire számíthattok, annál jobb. Hogy is tudnál kivédeni valamit, amit sose láttál? Ha egy varázsló illegális átkot akar szórni rád, nem fog előre figyelmeztetni. Nem fogja udvariasan elmagyarázni, mi vár rád. Magadnak kell rájönnöd. Ezért fontos az éberség és az előrelátás. Azt most tegye el, Brown kisasszony, és rám figyeljen, hogyha beszélek.

Lavender összerezzent, és elpirult. Épp a horoszkópját nézegették Parvatival a pad alatt. Ezek szerint Mordon mágikus szemével nem csak a saját fején látott át, hanem a tömör asztallapon is.

• Nos... tudja valamelyikőtök, mely átkokat bünteti a legszigorúbban a varázslótörvény?

Néhányan bátortalanul felemelték a kezüket – köztük Ron és Hermione – ellenben Cassiopeia keze azonnal a magasba lendült.

Mordon rámutatott Ronra, de mágikus szemét még mindig Lavenderre szegezte.

• Hát – kezdte félszegen Ron -, apám mesélt egyről... Ha jól emlékszem, Imperius-átoknak hívják.
• Úgy bizony – bólogatott Mordon. - Az biztos, hogy apád jól ismeri azt az átkot. A minisztériumnak egy időben sok munkát adott az Imperius.

Mordon felállt a székéről, kihúzta az asztal fiókját, és kiemelt belőle egy befőttes üveget. Az üvegben egy kisebb, fekete pók szaladgált.

Mordon belenyúlt az üvegbe, majd egy nagyító-bűbájjal kétszer-háromszor nagyobbra varázsolta az ízelt lábút. A pók a tenyerén állt, hogy a tanulók mind jól láthassák. Cassiopeia tudta, hogy mi következik, és nem is csalódott. Mordon rászegezte a pálcáját az állatra, és ezt mormolta: - Imperio!

A pók fonalat húzva leugrott Mordon tenyeréről, majd lengeni kezdett előre-hátra, mintha légtornászmutatványt hajtana végre. Lábait mereven kinyújtotta, aztán csinált egy hátra szaltót, majd a fonalat elszakítva a tanári asztalra huppant, s ott elkezdett cigánykereket hányni. Mordon megpöccintette pálcáját, mire a pók a két hátsó lábára állt, és sztepp táncolni kezdett. A teremben szinte mindenki nevetett. Cassie falfehér arccal nézte a jelenetet, és Mordon sem nevetett a diákokkal.

• Vicces, mi? - recsegte. - Az is ennyire tetszene, ha veletek csinálnám?

Egyszerre mindenkinek elment a kedve a nevetéstől.

• Ez a teljes kiszolgáltatottság átka. Azt teszek vele, amit akarok. Mit csináljak még vele? Ugorjon ki az ablakon? Vízbe fúljon? Volt idő, amikor rengeteg boszorkány és varázsló állt az Imperius-átok hatása alatt. Nem volt könnyű dolga a minisztériumnak, mikor ki kellett deríteni, ki cselekedett kényszer alatt és ki szabad akaratából.
• Az Imperius-átkot legyőzni nem lehetetlen – a módszert majd elmondom -, de sziklaszilárd jellem kell hozzá, s az nem mindenkinek adatik meg. Jobb tehát, ha el sem talál az átok. Ahhoz pedig mi kell? LANKADATLAN ÉBERSÉG! - bődült fel hirtelen, az osztály nagy rémületére.

Cassie persze ezen meg sem lepődött, és el is vigyorodott, amikor meghallotta ezt az ismerős mondatot.

• Tud valaki egy másikat? Egy másik illegális átkot?

Cassie és Hermione keze ismét azonnal a magasba lendült, s az osztály nem kis meglepetésére Neville-é is. Arckifejezése elárulta, hogy ő maga is csodálkozik saját merészségén.

• Tessék – szólította fel Mordon, mágikus szemét száznyolcvan fokos fordulattal a fiúra irányítva.
• Van a... a Cruciatus-átok – mondta Neville vékonyka hangon, de érthetően.

Mordon hosszú, vesébe látó pillantást vetett Neville-re – ezúttal mindkét szemével.

• Longbottom a neved, igaz? - kérdezte, miután mágikus szeme a névsorra fordult.

Neville megszeppenve bólintott, de Mordon nem tett fel neki több kérdést.

• Lássuk tehát a Cruciatus-átkot – szólt Mordon.

Mordon a pókra szegezte pálcáját, és ezt mormolta:

• Crutio!

A pók behúzta lábait, a hátára fordult, és iszonyú vonaglásba kezdett. Hangot nem adott ki, de ha tudott volna, biztosan üvöltött volna fájdalmában. Mordon nem mozdította a pálcát; az állat kínjai szemlátomást egyre fokozódtak.

• Elég! Hagyja abba! - kiáltotta Hermione.

A lány azonban nem a pókot nézte, hanem Neville-t, Cassiopeia-val egyetemben. A fiú szeme kidülledt a borzalomtól, s olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy ujjai elfehéredtek.

Mordon leeresztette a pálcáját. A pók kinyújtotta lábait, de továbbra is rángatózott.

• Ez a kínok átka – szólt halkan Mordon. - Aki végre tudja hajtani a Cruciatust, annak nem kell se hüvelykszorító, se tüzes vas ahhoz, hogy megkínozzon valakit. Egy időben ez az átok is igen népszerű volt... Helyes... Nos... - bicegett Hermione elé – Tudod-e melyik a harmadik átok? - kérdezte a lányt, de az csak rázta a fejét.
• Tud-e még valaki illegális átkot?

Cassiopeia keze lendült egyedül a magasba.

• Igen, Miss...
• Tonks, uram. - felelte a lány illemtudóan, és furcsállta, hogy éppen Mordon nem tudja a nevét. Gyanús volt neki... Nagyon gyanús... - A harmadik átok a halálos átok. Az Avada Kedavra – mondta a lány, de többet nem fűzött hozzá.

Többen feszengve pillantottak a lányra, de Cassie tudta, hogy ez még rosszabb lesz, ha megtudják az igazat...

• Hát igen – szólt Mordon, s ferde szája ismét torz mosolyra húzódott. - Ez a harmadik, és egyben a legszörnyűbb átok. Avada Kedavra... A halálos átok.

Mordon felemelte a pálcáját az asztallapon lévő pókra.

• Avada Kedavra! - harsogta a varázsló.

Vakító, zöld villanás töltötte be a termet, s olyan zúgás hallatszott, mintha egy jókora tárgy repült volna a levegőben. A pók ismét a hátára fordult, s bár sérülésnek nyoma sem volt rajta, egy porcikáját se mozdította többé. A lányok közül többen a tenyerünkbe sikkantottak, Cassie pedig úgy érezte, mintha újra Karkarov óráin ülne. Mordon lesöpörte az asztalról a pókot, amitől Ron szemlátomást úgy hátrahőkölt, hogy majdnem leesett a székről.

• Nem túl szép dolog – szólt higadtan Mordon. - Nem is túl kellemes. És nincs ellenátok. Nincs védekezés. Egyetlen emberről tudunk, aki túlélte. Ő itt ül közöttünk.

Mordon mindkét szeme Harry arcára szegeződött, és a többiek is mind őt nézték.

• Az Avada Kedavra végrehajtásához komoly varázserő kell. Ha most mind rám szegeznétek a pálcátokat, és kimondanátok a varázsigét, nem történne semmi, még az orrom vére se eredne el.

''Én ebben nem lennék olyan biztos...'' - üzente meg tekintetével Cassie Mordonnak a gondolatait, aki vette az adást.

• De ez nem fontos. Nem azért vagyok itt, hogy gyilkolni tanítsalak benneteket. - tette hozzá Mordon. - Ahogy mondtam, az Avada Kedavra ellen nincs védekezés. Miért mutattam hát be nektek? Mert meg kell ismeretek. Tudnotok kell, mi a legrosszabb, amire számíthattok – azért, hogy elkerülhessétek. LANKADATLAN ÉBERSÉG! - harsogta, s a csoport jelentős része egy emberként hőkölt hátra.
• Na már most – folytatta – ezt a három átkot – az Avada Kedavrát, az Imperiust, és a Cruciatust – összefoglaló néven főbenjáró átkoknak nevezzük. Akiről bebizonyosodik, hogy emberre szórta valamelyiket, az egy életfogytig tartó cellát bérel magának az Azkabanban. Ezek leselkednek rátok. Ezekkel kerülhettek szembe. Fontos, hogy felkészüljetek, hogy felvértezzétek magatokat ellenük. De a legfontosabb: sose lankadjon az éberségetek... Most pedig vegyetek elő pennát, és másoljátok le, amit a táblára írok.

Az óra hátralévő ideje szorgalmas jegyzeteléssel telt. Kicsengetésig egy szó sem hangzott el a teremben – mikor azonban Mordon elengedte őket, és a csoport kitódult a folyosóra, mind egyszerre kezdtek el beszélni.

• Miss Tonks, egy percre! - állította meg az ajtóban Cassie-t Mordon hangja, mire a lány hátrafordult, és becsukta maga mögött az ajtót.
• Professzor úr?
• Ahogy elnéztem, minden főben járó átkot ismer, Miss Lestrange – mondta Mordon a lánynak. - Tudna esetleg egy bemutatót tartani?
• Most?
• Természetesen nem. Este várom, legyen itt a vacsora után. Ha valaki kérdezi, büntető munkára jön, mert nem tudott viselkedni.
• Értettem, tanár úr. - tette a kilincsre kezét a lány, de aztán megfordult – Professzor úr! Ugye nem árulja el senkinek, hogy valójában ki vagyok? Nem akarok problémát belőle.
• A titka biztonságban van nálam, Miss Lestrange... Akarom mondani, Miss Tonks. - mosolyodott el Mordon.
• Köszönöm – felelte a lány, majd kinyitotta az ajtót, és már ott sem volt.

Vacsora után rögtön a sötét varázslatok kivédése teremhez ment, s épp kopogásra tartotta a kezét, mikor az ajtó magától kitárult. Mordon az asztalnál ült, és őrá várt.

Cassiopeia, miután belépett a terembe, becsukta az ajtót, majd a tanári asztalhoz sétált.

• Nos, Miss Lestrange, érdekelne, hogy miféle sötét varázslatokat ismer. Nem kellenek jellemzők, elég, ha a nevüket sorolja.
• Hát... Ott vannak a főbenjáró átkok, aztán a zsigerelő átok, a Sectum Sempra, a sötét jegyet megidéző átok, a Morsmordre, és a horcruxok...
• Ezeket képes is alkalmazni? - kérdezte Mordon.
• Igen, kivéve egyet. Habár tudom, hogyan kell készíteni horcruxot, soha nem próbálnám ki. Nem szeretném szétdarabolni a lelkemet.

Mordon elismerően nézett a lányra.

• Hát, igen. Horcruxot én magam sem készítenék. - jegyezte meg. - Nos, akkor mutassa meg, mit tud. - mondta, majd elővett egy pókot, és a lány kezébe adta.

Cassiopeia a pálcáját a pókra irányította, hogy nagyobbá varázsolja azt.

• Baziteo! - mondta, mire a pók kétszer nagyobbra duzzadt. - Imperio!

A pók engedelmeskedett a lány minden akaratának. Miután az Imperius- átkot hatástalanította, következtek a további átkok.

• Crutio!

A pók a hátára fordult, és szörnyű vonaglásba kezdett. A lány nem mozdította a pálcáját, és láthatóan egyre erősödtek a pók szenvedései. Mikor Cassie abbahagyta, a pók még remegett.

• Sectum Sempra!

A pók testén apró vágások jelentek meg, amiket tökéletesen lehetett látni.

• Vulnera sanentur!

A gyógyító átoktól azonnal begyógyultak a sebek.

• Pherecitius mangicus!

A fagyasztó átok hatásától azonnal megfagyott, jéggé dermedt az állat, de aztán Cassie egy pálcaintéssel megszüntette a varázslatot.

• Avada Kedavra!

A lány pálcájából zöld fény tört elő, ami azonnal megölte a még mindig remegő pókot.

• Nos, ez igen szép teljesítmény – dörmögte Mordon. - Mit tudsz még?
• Tudok patrónust idézni.
• Patrónust? - Mordon szemöldöke felszaladt egészen a homlokáig meglepettségében.
• Úgy van – felelte a lány, majd felemelte a pálcáját. - Expecto Patronum!

Cassiopea pálcájából egy hatalmas, ezüst kígyó röppent ki, ami néhányszor körberepülte a termet. Cassie követte a tekintetével, majd megszólalt parszaszoul

• Elég lesz! - mondta a kígyónak, mire az megállt, és eltűnt.
• Mióta tudod? - kérdezte érdeklődve Mordon.
• Mióta tudok mit? - kérdezett vissza a lány. - Ja, hogy beszélem a kígyók nyelvét? Körülbelül hét éves korom óta.
• Érdekes... Igazán érdekes... Tehát valóban igaz... - motyogta Mordon.
• Mi? Mi igaz?
• Semmiség... Csupán... Hogy beszélsz parszaszoul – vágta ki magát Mordon. - Most már menj! A barátaid bizonyára várnak. - Mordon hirtelen, minden ok nélkül nyalta meg a szája szélét, ami Cassiopeia-t hirtelen lefagyasztotta döbbentében.

Az akaratlan cselekedet ugyanis egy régi emléket húzott elő a lány elméjének legmélyéről, abból az időszakból, amire valójában nem is szabadott volna emlékeznie.

Apró gyermek volt, egy fiatal fiú, csak nem férfi kezében. A fiú valaha sokat járt hozzájuk, főként a Nagyúr parancsára. A fiúnak volt egy talán idegesítő, önkénytelen szokása: néha-néha megnyalta az ajkát, mintha legalább egy kissé őrült lenne. A fiú valaha Barty Kupor néven létezett, de ma már halott volt. Legalábbis ezt állították. Mindenki úgy tudta, hogy az Azkabanba kerülését követően egy évre rá meghalt. Hogy mi az igazság, az nem derült ki. És most itt van ez a férfi, aki Mordon, de mégsem az. Vannak pillanatok, amikor Cassie úgy érezte, hogy ez a férfi valaki más, aki Mordon bőrébe bújt csupán. Persze, tudta, hogy a dolog nem lehetetlen, de azért mégis bízott benne, hogy nem így van. Most pedig ez az önkénytelen mozdulat... Ez egy árulkodó jelnek kéne lennie, ő azonban nem tudta, mit gondoljon. Egy ideig szoborként figyelte a férfi minden mozdulatát, miközben agyában cikáztak a gondolatok. Majd elköszönt, és felment a klubhelyiségbe, hogy olvasson egy kicsit, és lenyugtassa magát. 
Hiába nyitotta ki a könyvet, minden egyes sor után újabb és újabb gondolatok tolultak az agyába. Leckéje nem volt, azokat már régen megírta. A sötét varázslatos könyvei sem tudták lefoglalni, ráadásul az egyikhez rúna-szótár is kellett volna, amit otthon felejtett mondván, nem lesz rá szüksége. Órákon valóban nem használta, ugyanis nem vette fel a rúnaírást, de aztán arra gondolt, hogy másnap reggel megírja, hogy küldjék utána a könyvet. Most fáradt volt, és a gondolatai értelmetlen sorrendben cikáztak át az agyán. Barty, amint a kezében tartja őt, és rávigyorog, ahogy kimondja először Barty nevét, ahogy meglátja egy régi újságban, hogy elfogták és Azkabanba zárták, hogy egy másik régi újságban meglátta a halálhírét, hogy Voldemort és Féregfark mellett megjelenik egy ismerős, mégis ismeretlen fiatal férfi, a Világkupa döntő, a sötét jegy, Mordon... A gondolatok között már meg sem találta a kapcsolatot, és meg sem tudta már különböztetni őket az emlékektől, és a vágyaitól. Igen, szerette volna megtudni, hogy mi történt Bartyval. Tudni akarta, hogy valóban Mordon-e az, és ha igen, akkor miért van itt. Szeretett volna hallani tőle meséket, mint annak idején, s történeteket a szüleiről, akiket nem ismerhet. Sóhajtott egyet, majd lehunyta a szemét, várva az édesítő álmot, ami végre nyugalmat hoz. Ez az álom azonban nem jött el.