Cassiopeia csillaga

7. fejezet

A kviddics világkupa döntőn

Cassiopeia Tonks álmában egy óriási, ősöreg házban járt. Az épület – egy kúria – roskadozott már az idő vasfogától, minden négyzetcentimétere úszott a porban, s a betört ablakokon süvítve szökött be a szél. Látszólag elhagyatott, s üres volt, de rövidesen kiderült, hogy valaki mégis jár benne. Egy idős, bicegő férfi épp előtte csoszogott fel az öreg lépcsőfokokon, hogy aztán megálljon egy résnyire nyitott ajtó előtt. Az ajtó egy szobába vezetett, ahonnan világosság szűrődött ki: valaki tüzet gyújtott a kandallóban. A résen át belátott a szobába, ahol egy hatalmas fotel állt. Nem látta, ki ül benne, de hallotta a jeges, rémítő hangot, amely félelemmel töltötte el. A fotel előtt két férfi térdelt: Pettigrew, s egy fiatalabb, szalmaszőke hajú férfi. Ezt a jelenetet néhány héttel korábban, nyár elején látta már: Trelawney professzor szobájában, amikor jóslástanból vizsgázott.

• Egyszerre milyen finnyás lettél, Féregfark! - hallotta meg a fotelben ülő hangját. - Ha jól emlékszem, nem is olyan régen még a csatornában laktál. Lehetséges volna, hogy máris belefogtál az árulásomba?
• Dehogy, ugyan dehogy, Nagyúr! Csak gondoltam... talán véghez vihetnénk... a fiú... nélkül is. - mondta a tömzsi férfi.
• Nem! Nekem a fiú kell! Csak vele tehetjük meg! És meg is tesszük! Pontosan úgy, ahogy mondtam!
• Nem fogsz csalódni bennem, Nagyúr – mondta a fiatal férfi.
• Nagyon helyes! Eredj, gyűjtsd össze híveimet! Küldj jelet nekik!

Abban a pillanatban egy hatalmas, legalább három méter hosszú óriáskígyó siklott be a szobába, éppen az öreg férfi mellett, aki mindent hallott a furcsa beszélgetésből.

A kígyó beszélt az urához, s Cassie minden egyes szavát értette.

• Nagini azt mondja, hogy az öreg mugli gondnok itt áll az ajtó előtt és hallgatózik! - hallatszott ismét a kegyetlen hang a fotelból.

Pettigrew az ajtóhoz sétált, majd kitárta azt.

• Állj félre Féregfark! Hadd köszöntsem méltóképpen a vendégünket! - mondta a kegyetlen hang, majd a szék szembe fordult az öregemberrel, s a benne ülő alak elkiáltotta magát: - Avada Kedavra!

Egy zöld fény tört elő a fotelben ülő alak varázspálcájából, s mellkason találta az öregembert, aki kétrét görnyedt, és előre bukott. Az esés már nem fájt neki.

Ebben a szempillantásban több száz mérföldnyire Little Hangletontól, a kis falutól ahol ez a ház állt, két ember riadt fel álmából: Harry Potter, és Cassiopeia Tonks.

***

Nymphadora Tonks másnap este nagy hírrel érkezett haza: szerzett néhány jegyet a Kviddics Világkupa döntőjére.

• Az írek és a bolgárok játszanak egymás ellen - tette hozzá.
• A bolgárok? - kérdezte meglepetten Cassie. - Viktor Krum is ott lesz? - kérdezte.
• Igen. Miért? - kérdezte Dora.
• Viktor... Viktort még abból az időből ismerem, amikor Bulgáriában éltem. Alexander Ivanovics egyik legjobb barátja volt, és nekem olyan volt, mintha a bátyám lett volna. Ezer éve nem láttam!
• Nos, akkor azt hiszem, most talán találkozhattok! - mosolyodott el Ted.

A világkupa előtti nap Cassie és Dora elmentek az Abszol útra, hogy bevásároljanak.

Miután Cassie megvette az új talárokat, könyveket, a pennákat, pergameneket, és tintát, még betért némi bagolyeleségért, és feltölteni a bájitalos készleteit. Ide már Nymphadora nem kísérte el, mert el kellett intéznie valamit, és azt beszélték meg, hogy egy órával később találkoznak majd Florean Fortescue Fagylaltszalonjánál. Miután megvette az iskolai felszerelését, kíváncsiságból a Zsebkosz közbe tévedt, ahol egy sötét varázslatokkal foglalkozó könyvesboltba lépett be.

• Jó napot! - köszönt illedelmesen, mire egy kopasz, hiányos fogazatú férfi jelent meg a pult mögött.
• Mit keresel itt?
• Könyvet szeretnék venni.
• Hány éves vagy?
• Tizennégy.
• És egy tizennégy éves sötét varázslatokról akar olvasni.
• Igen – bólintott a lány.
• A szüleid mit szólnak ehhez?
• A szüleim az Azkabanban ülnek. - felelte sötéten a lány.
• Miért?
• Nos... Megkínozták Longbottomékat.
• Lestrange-éknek nincs gyereke!
• Dehogy nincs! - válaszolt könnyedén a lány. - Csupán sokan nem tudnak róla. A nevem Cassiopeia Druella Lestrange. Bellatrix és Rodolphus Lestrange lánya vagyok, Rabastan Lestrange unokahúga, Lucius és Narcissa Malfoy keresztlánya.
• Nos, Miss Lestrange... - váltott hangnemet a férfi – Miféle könyvet keres itt?
• Valami olyat, amelyben válogatott sötét átkok találhatóak, mindenféle leírással. Sok sötét átkot ismerek, de szeretném kibővíteni az ismereteimet.
• Nos, akkor C. A. Lubell Legsötétebb Sötét Varázslatok című könyvét ajánlanám kegyednek.
• Mennyi lesz?
• Két galleon.

Cassie legújabb szerzeménye, egy több száz oldalas, hatalmas fekete kötet volt, melynek a fedőlapját zöld ékkövek díszítették. A kötetet bedugta iskolai könyvei közé, majd örömmel telve tért vissza az Abszol útra, s ült le a fagyizó egyik asztalához, és rendelt a kedvenc, levendula-citrom fagyijából.

Másnap reggel napkelte előtt keltek, s indultak el. Egy ligetre hoppanáltak, társas hoppanálással, Cassie ugyanis még nem szerezhette meg a hoppanálási vizsgáját. A kemping, ahol voltak, a legelső mező volt. Mr. Roberts kedvesen fogadta őket, és bár varázslók voltak, a mugli ruhában ez nemigen tűnt fel senkinek. Ted mugli emberek gyermeke volt, így ismerte a muglik szokásait, és problémák nélkül fizette ki a lefoglalt helyeket. Az erdő széle mellett, éppen a Weasley család helye mellett volt az ő területük, ahová felállították a sátrukat. Ted tágítóbűbájt szórt rá, s felszerelte mindennel, amivel csak lehetséges volt: két szoba, egy fürdő, és egy konyha tárult Cassie szeme elé.

Nem sokkal utánuk megérkezett a Weasley család egyik része is, Harryvel és Hermionéval együtt.

Ted és Mr. Weasley régóta ismerték, és barátian üdvözölték egymást.

• Arthur, ők a lányaim, Nymphadora és Cassiopeia – mutatta be Ted a lányokat, s mikor Cassie neve elhangzott, Mr. Weasley kérdőn nézett Tedre, mintha azt kérdezné: „ Ő az a lány?”

Ted bólintott a kérdő tekintetre, s Cassie innen már tudta, hogy Mr. Weasley bizony mindent tud.

• Üdvözlöm, Mr. Weasley! - köszöntötte Arthurt, majd egyenként köszöntötte Ginnyt, Mionét, és az ikreket, illetve Harry-t és Ron-t is. A lányok jó barátai voltak, s kellemesen elbeszélgettek a nyáron történtekről.
• Apa! Elmehetek a bolgárok sátraihoz? - kérdezte Cassie, miután Harryék elmentek vízért.
• Cass! Miért akarsz oda menni?
• Tudod, szeretnék találkozni Viktorral. Talán Alexander is ott lesz.
• Alexander...
• Ivanovics - bólintott a lány. - Szeretnék találkozni velük.
• Nem hinném, hogy jó ötlet. Lebukhatsz - mondta Nymphadora.
• Rövidesen így is úgy is lefogok, Dora. Kérlek, apa!
• Rendben van, legyen! Dora, menj vele te is!
• Rendben apa! - felelte az idősebbik lány.
• Köszönöm, apa! - mondta a másik, majd útnak indultak abba az irányba, amerre Harryék is elmentek.

A lányok rengeteg sátor mellett mentek el, összetalálkoztak Dean Thomasszal és Seamus Finnigannel, majd nem sokára elérték a bolgárok sátrait is. A sátrak között állt egy pózna, amelyen ott lobogott a fehér-zöld-piros bolgár zászló. A zászlórúd körül felvert sátrak mindegyikére egy plakátot tűztek, amiről egy barátságtalan, sűrű fekete szemöldökkel szegélyezett arc nézett a szemlélőre. Az arc természetesen mozgott, de hunyorgáson és szemöldökráncoláson kívül mást nemigen csinált.

• Viktor – mondta nővérének Cassie.
• Kissé mogorvának tűnik – jegyezte meg Dora.
• Azt hiszem, igazad van. És ahogy hallom, eléggé szófukar is. Mondjuk mindig is az volt. De nagyon kedves, és segítőkész.
• Bizonyára...

A sátraknál nem találkoztak senki ismerőssel, így lassan visszaindultak a saját sátrukhoz. Közben összefutottak Luna Lovegooddal és az apjával, Ernie Macmillannel, Oliver Wooddal, Cho Chang-al, és Cedric Diggoryval is.

Mire visszaértek, a Weasley család további tagjai is megérkeztek: Percy, Bill, és Charlie. Az ebéd is készen volt már, és a kis csapat a Weasley családdal együtt fogyasztotta el, s közben egy jót beszélgettek. Hamarosan megjelent a színen Ludo Bumfolt, majd nem sokkal később Barty Kupor is megjelent. Miután végeztek a teával is, Cassie bevásárolt a mozgóárusok által eladó portékák közül. Vett három omniszkópot, egy világító kokárdát, ami a bolgár csapat nevét visította, egy Bulgária nemzeti színeiben pompázó, bömbölő oroszlánképpel díszített sálat, és egy bolgár zászlót, amely a bolgár himnuszt játszotta, ha lengették.

• Te is bolgároknak szurkolsz? - kérdezte Ron.
• Naná! Viktor fantasztikus fogó! Már egész fiatalon nagyon jól repült, emlékszem...
• Várj! Te ismered Viktor Krumot? - kérdezte meglepődve Ron.
• Oh... Öhm... Izé... Egyszer együtt nyaraltam vele és az egyik barátjával... Egész jóban lettünk... - hazudta a lány.
• De hisz ez fantasztikus! És milyen?
• Hogy milyen? Sajnos nem tudnám megmondani. Nagyon régen volt az már. Még mielőtt a Roxfortba kerültem volna.

Egyszer csak mély, búgó gongszó töltötte be a levegőt, s a következő pillanatban kigyulladtak a stadionhoz vezető utat jelző zöld és piros lámpasorok. Mr. Weasley-n egy csapásra gyerekes lelkesedés lett úrrá.

• Itt az idő! - rikkantotta izgatottan. - Gyertek, induljunk!
• Menjünk mi is! - mondta Ted is a lányoknak, majd a nagy csapat együtt indult útnak.

Mr. Weasley és Ted vezetésével bevették magukat a fák közé, és elindultak a lámpások fényében fürdő ösvényen. Útjukon végig kísérte őket a hömpölygő tömeg moraja, melybe innen is, onnan is kurjantás, fel-felcsendülő kacagás és énekfoszlány vegyült. A sokaság várakozással teli izgalma valamennyiükre átragadt. Egész úton nevetgéltek, tréfálkoztak. Húsz perces gyaloglás után végre kiértek az erdőből, és egyszerre ott találták magukat a stadion gigantikus épületének árnyékában.

• Százezer néző befogadására alkalmas – szólt Mr. Weasley. - A minisztérium ötszáz embere dolgozott rajta év eleje óta. Mugliriasztó bűbájok védik minden egyes négyzetcentiméterét. A mugliknak, akik az utóbbi hónapokban erre a környékre tévedtek, hirtelen eszükbe jutott, hogy sürgős dolguk van odahaza, és gyorsan visszafordultak... Eszem az együgyű szívüket – tette hozzá szeretetteljesen.

Elindultak a legközelebbi bejárat felé, ahol máris csapatostul tolongtak az izgatottan kiabáló boszorkányok és varázslók.

• Ezt nevezem! - bólintott elismerően a kapuban álló minisztériumi boszorkány, miután megvizsgálta a jegyeiket. - Díszpáholy! Arthur, Tonks, menjetek fel ezen a lépcsőn, és meg se álljatok a legtetejéig.

A beáramló sokasággal együtt indultak el a standion bíborpiros futószőnyeggel borított lépcsőjén. A tömeg fordulóról fordulóra ritkult; majd több és több varázsló és boszorkány tűnt el a lelátókra vezető ajtók mögött. Mikor végre-valahára az utolsó lépcsőfokot is maguk mögött hagyták, egy páholyban találták magukat, mely a stadion legmagasabb pontján, pontosan a félpályánál helyezkedett el. A páholyban két sorba rendezve vagy húsz piros kárpitú, aranyozott lábú szék állt. Cassie a mellvédhez lépett, s társaival együtt elfoglalta a helyét az első sorban, míg a felnőttek inkább hátrébb ültek, közvetlenül mögéjük. Az ovális pályát körülölelő lelátórendszer, ez a hatalmas, lépcsőzetes falú tölcsér, telis-tele volt boszorkányokkal és varázslókkal, s az egészet – a pályát, a lelátót, a százezer nézőt – bearanyozta az a sejtelmes, lágy ragyogás, mely mintha magából a gigászi építményből sugárzott volna. Bal- és jobb felől három-három, tizenöt méter magas, karikás végű pózna állt; ezek között nyúlt el maga a pálya, mely a magasból nézve puha bársonnyal bevont, hatalmas asztallapnak tűnt. A díszpáhollyal átellenben, s azzal nagyjából egy magasságban óriási eredményjelző táblát szereltek fel. A táblán aranybetűs szövegek váltották egymást – mintha egy láthatatlan kéz kapkodva telekörmölte volna, csak azért, hogy egy másik kéz újra meg újra leradírozhassa, amit írt.

Ted mellett, balról a második széken egy pöttöm lény, egy házimanó ült.

Harry, és a manó beszélgetése során Cassie megtudta, hogy ő Mr. Kupor házimanója, Winky.

„ Milyen ember lehet ez a Mr. Kupor? Felküldi ide a tériszonyos házi manóját, és az Azkabanba záratja a saját fiát...” - gondolta Cassie.

Hermione ezalatt a bársonyba kötött, aranyrojtos program füzetet lapozgatta.

• „A mérkőzést a csapatkabalák bemutatója előzi meg” - olvasta fel a szöveget.
• Ó, az mindig nagyon izgalmas – szólt Mr. Weasley. - Régi szokás, hogy a nemzeti válogatottak magukkal hoznak néhány példányt valamilyen náluk őshonos varázslényből, és azok egy kis műsorral kedveskednek a közönségnek.

A következő fél órában a díszpáholy többi vendége is befutott. Mr. Weasley sorban kezet rázott az érkező, fontos személyiségekkel, Percy pedig úgy pattogott, mintha sündisznók laknának a székén. Mikor feltűnt Cornelius Caramel, a mágiaügyi miniszter, Percy olyan mély meghajlást mutatott be, hogy leesett, és összetört a szemüvege. Ettől aztán szörnyen zavarba jött; attól fogva nem állt fel a helyéről, csupán féltékeny pillantásokat vetett Harryre, akit a miniszter régi ismerősként üdvözölt. Mellette a bolgár miniszter elnök ült, akit Cassie látomásból már ismert. Egyszer, amikor még Ivanovicséknál lakott, a miniszter úr tiszteletét tette az egyik karácsonyi bálon. Nem sokkal később a Malfoy család is megérkezett: Draco, Lucius, és Narcissa Malfoy. Narcissa éppen unokahúga, Dora mellé került, s közben feszült figyelemmel kísérte másik unokahúgát, Cassiopeiát.

Miután ők is helyet foglaltak, Ludo Bumfolt csörtetett be a páholyba.

• Mindenki felkészült? - kérdezte. Arca úgy ragyogott, mint egy nagy kerek sajt. - Miniszter úr – kezdhetünk?
• Amikor csak gondolod, Ludo – felelte előzékenyen Caralmel.

Bumfolt erre előkapta a pálcáját, és torkának szegezte.

• Sonorus! - szólt, s ettől fogva minden szava bömbölve visszhangzott a zsúfolt, morajló standionban. - Hölgyeim és uraim! … Szeretettel köszöntöm önöket a négyszáz huszonkettedik Kviddics Világkupa döntőjén!

A nézők ovációban törtek ki, éneklő zászlók ezrei kavarták a levegőt, himnuszszólamaikkal fokozva a hangzavart. A hatalmas eredményjelző tábláról eltűnt az utolsó hirdetés, majd egy láthatatlan kéz kiírta:

BULGÁRIA: 0 ÍRORSZÁG: 0

• Nem is szaporítom tovább a szót. Fogadják szeretettel... a Bolgár Nemzeti Kabalaegyüttest!

A lelátó jobb szárnyán felzúgott a piros tömeg.

• Kíváncsi vagyok, mit hoztak – szólt Mr. Weasley, és érdeklődve előredőlt a mellvéd felé. - Áááá! - Hirtelen lekapta a szemüvegét, és gyorsan törölgetni kezdte a talárjában. - Vélák!
• Mik azok a vél...

Harry még be sem fejezte a kérdését, máris választ kapott rá. Egy szempillantás alatt vagy száz véla suhant ki a pályára. Nők voltak, s gyönyörűbbek, mint bármely ember. A bőrük úgy fénylett, mint a telihold, hosszú, szőke hajuk lobogott, s mikor a zene felcsendült, a vélák táncra perdültek, s megbabonázták a nézőket. Szó szerint. Varázslatuk azonban a nőneműekre nem hatott, a férfiakra azonban annál inkább. Különösebbnél különösebb gondolatok jártak a fejükben, ki tudja miről. Mikor a zene elhallgatott, dühös füttykoncert hangzott fel a stadionban. A nézők nem akarták elengedni a vélákat.

• És most – harsogta Ludo Bumfolt – emeljük magasba pálcáinkat... az Ír Nemzeti Kabalabrigád tiszteletére!

A következő pillanatban hatalmas zöld-arany üstökös zúgott be a stadion légterébe; leírt egy kört a pálya fölött, azután szétvált két kisebb fénycsóvára. Azok a karikás póznák felé suhantak, s ahogy távolodtak egymástól, gyönyörű szivárványos ív ragyogott fel köztük. A szivárvány lassan elenyészett, a két üstökös pedig újra összeolvadt, s együtt egy óriási, fénylő lóherét alkottak. A lóhere a magasba emelkedett, s ahogy körberepült a lelátók fölött, úgy tűnt, mintha aranyszínű, csillogó eső hullana belőle.

• Juhé! - kurjantott Ron, mikor a lóhere elhúzott a díszpáholy fölött, súlyos aranypénzek záporát zúdítva az ott ülők fejére. Több ezer piros mellényes, lengő szakállú emberke alkotta a fénylő alakzatot, akik mind egy-egy aranyszínű vagy zöld lámpást szorongattak apró kezükben.
• Leprikónok! - kiabálta Mr. Weasley, hogy túlharsogja a lelátókon felzúgó tapsvihart.

A lóhere kialudt, és alkotóelemeire bomlott; a leprikónok leereszkedtek a földre, és törökülésben felsorakoztak a pálya szélén, a vélákkal szemben.

• Most pedig, hölgyeim és uraim, bemutatom a bolgár kviddicsválogatottat! Dimitrov!

Valahol a mélyben, a pálya mellett kinyílt egy ajtó; seprűnyélen lovagló alak suhant ki rajta, de olyan szédítő sebességgel, hogy csak piros talárját lehetett kivenni. A bolgár szurkolótábor – köztük Cassie is – lelkes tapssal köszöntötte.

• Ivanova!

Újabb piros taláros versenyző röppent ki az ajtón.

• Zográf! Levszkij! Vulkanov! Volkov! Éééééés – Krum!
• Ő az, ő az! - lelkendezett Ron és Cassie, mire Harry gyorsan a szeme elé kapta saját látócsövét.

• És most köszöntsük az ír nemzeti válogatottat! - mennydörögte Bumfolt. - Connolly! Ryan! Troy! Mullett! Moran! Quigley! Ééééééééés – Lynch!

Hét zöld folt suhant a pályára, mindegyikük egy-egy Tűzvillámon lovagolva.

• Fogadják szeretettel Egyiptomból érkezett játékvezetőnket, a Nemzetközi Kviddicsszövetség elnökét – Hasszán Musztafát!

A pályán egy valószínűtlenül kicsi és sovány, aranyszín taláros varázsló jelent meg. Fején egy szál haj sem volt, de orra alatt kipödörített bajuszcsoda díszelgett. Egyik kezében jókora fadobozt szorongatott, a másikban seprűjét tartotta, a bajusza alól pedig egy ezüst síp kandikál elő. A bíró felült seprűjére, aztán egy rúgással felcsapta a fadoboz fedelét. A dobozból nyomban kiröppent a négy labda: a piros kvaff, a két fekete gurkó, és az apró, szárnyas aranycikesz. Musztafa belefújt a sípjába, és a labdák nyomban a magasba emelkedtek.

• Éééés FELSZÁLLTAK! - bömbölte Bumfolt. - Mullett a kvaffal! Troy! Moran! Dimiztov! Újra Mullett! Troy! Levszkij! Moran!

Néhány pillanat múltán újra felharsant Bumfolt hangja:

• ÉS TROY GÓLT SZEREZ! - kiáltotta, s a közönség kirobbanó ovációval ünnepelt. - Tíz-nulla Írország javára!

A következő tíz percben az ír csapat további két gólt szerzett, harmic-nullára módosítva az állást.

Végül aztán Ivanovának sikerült megszereznie Bulgária első gólját, ezzel nagy örömet szerezve a bolgár csapat szurkolóinak, köztük Cassiopeának.

• Dimitrov! Levszkij! - harsogta Bumfolt. - Dimitrov! Ivanova – azt a mindenit!

A rengeteg boszorkány és varázsló egyszerre kapott levegő után, mikor a két fogó, Krum és Lynch függőlegesen átzúgott a hajtók között, méghozzá olyan sebességgel, mintha egy repülőből ugrottak volna ki ejtőernyő nélkül.

• Összetörik magukat! - sikított fel Hermione, de Cassie emiatt nem igazán aggódott. Ismerte ezt a cselt, amelyet Viktor alkalmazott. A neve Vronszkij-műbukás volt, és egy régi, nagyon kedvelt trükk, ami épp azért használt még most is, mert szakállas volt, és félrevezető.

Viktor Krum a legeslegutolsó pillanatban kiemelkedett a zuhanásból, és újra a magasba lendült. Lynch nem volt ilyen ügyes – olyan erővel csapódott a földbe, hogy a legtávolabb ülő néző is hallotta a puffanást. Az ír szurkolók kórusban felszisszentek.

• Bolond! - mérgelődött Mr. Weasley. - Hogy dőlhetett be egy ilyen szakállas trükknek?
• Amíg a medimágusok Aidan Lynchet vizsgálják – dörgött fel Bumfolt kommentárja -, a játék szünetel.

Egy perc sem telt bele, s Lynch feltápászkodott, lába közé kapta a Tűzvillámát, majd újra a levegő röppent. A következő negyedórában további tíz ír gól született, s így százharminc-zízre módosult az állás. Cassiopeia miközben figyelte a játékot, néha hátra-hátra tekingetett. Olyan furcsa érzése volt, mintha figyelnék. Érezte az intenzív tekintetet, melytől borzongás futott végig a testén. Érezte a hátán a mindent tudó tekintetet, melynek gazdája mindent tudott róla. Mikor hátrafordult, tekintete össze találkozott keresztanyjáéval, de még mindig magán érzett egy másik tekintetet is. Szégyenlős mosolyt küldött Mrs. Malfoy felé, amellyel valahol üzenni kívánt. Azt akarta vele üzenni, hogy örül, hogy láthatja nagynénjét, hogy tudja, kicsoda, hogy vágyik rá, hogy egyszer végre nyugodtan beszélgethessenek. A játék ekkor kezdett eldurvulni, majd egy újabb ír gól következett Moran jóvoltából. Egyszer csak Quigley terelő egy lendületes suhintással Krum felé küldte az egyik gurkót. Viktor nem hajolt félre elég gyorsan, és a golyó telibe találta az arcát. A tömeg döbbenten felmorajlott. A fiú törött orrából ömlött a vér, Musztafa mégsem fújta meg a sípját: mással volt elfoglalva. Az egyik véla ugyanis lángra lobbantotta a seprűje farkát egy tűzgolyóval.

• Adjanak időt neki! Senki nem látja, milyen állapotban van? Így nem lehet játszani... - morogta Cassie.
• Odanézz! Lynch! - kiáltott fel Harry.

Az ír fogó hirtelen függőleges zuhanásba kezdett, s ezúttal ez nem egy Vronszkij-műbukás volt, hanem egy igazi rárepülés... Krum egy szempillantás alatt átlátta a helyzetet, és Lynch után iramodott. Sikerült utolérnie az ír fogót, s ismét fej fej mellett zuhantak a föld felé.

• Nem tudnak megállni! - sikoltott fel Hermione.
• Dehogynem! - ordította egyszerre Ron és Cassie.
• Lynch nem tud! - kiabálta Harry, és igaza lett.

Az ír fogó másodszor is a földön kötött ki, és a felbőszült vélák úgy vetették rá magukat, mint keselyűk a koncra.

• A cikesz! - üvöltött fel Charlie a sor másik végén. - Hol a cikesz?
• Elkapta! - ordította Harry és Cassie. - Krum elkapta! Vége a meccsnek!

A vértől csatakos ruhájú Krum lefékezte a seprűjét, elegánsan vízszintesbe kanyarodott, és a magasba emelte fél kezét – ujjai közt ott csillogott az aranycikesz.

A hatalmas fekete táblán megjelent a végeredmény – BULGÁRIA: 160, ÍRORSZÁG: 170-, de a közönség még jó pár másodpercig nem fogta fel, hogy mi történt.

• GYŐZÖTT ÍRORSZÁG! - bömbölte kissé megkésve Bumfolt. - A CIKESZT KRUM KAPTA EL- DE ÍRORSZÁG GYŐZÖTT! Álmunkban se hittük volna, hogy ez megtörténhet, hölgyeim és uraim!

A tekintet, mely láthatatlanul is égette Cassiopeiát, még mindig csak őrá figyelt. Látszólag... A tulajdonosa ugyan le sem vette róla a tekintetét, de mégis figyelt a pályán levő történésekre is. A tekintet, amely közvetlenül égette őt, arra biztatta, hogy úgy tűnjék, mintha a mögötte lévő üres ülés mégsem lenne annyira üres. Egy kiábrándító bűbáj, egy láthatatlanná tévő köpeny... Könnyedén válhat az ember láthatatlanná, ha úgy akarja, mások ne lássák. Ha el akar rejtőzni mások tekintete elől. Az alak – kihasználva, hogy mindenki a nyerteseket ünnepli – előrehajolt a székében, s a lány fülébe suttogott.

- Én tudom, ki vagy, Cassiopeia Druella Lestrange - súgta, s a lány összerezzent az arcát érintő forró lehelettől. A férfihang mély volt, mégis oly ismerős. Oly édes...

A levegőt eközben betöltötték az ezer szólamban felzengő ír himnusz szólamai.

• Aszér dérékásán küszdötünk – szólt a bolgár mágiaügyi miniszter, Caramel legnagyobb megrökönyödésére.
• De hiszen maga tud angolul! - csattant fel méltatlankodva Caramel. - Mégis hagyta, hogy egész nap kézzel-lábbal mutogassak!
• Natyon szórakosztató volt – felelte vállvonogatva a bolgár miniszter.
• És miközben az ír válogatott tagjai tiszteletkört repülnek kabaláik kíséretében, a díszpáholyba behozzák magát a Kviddics Világkupát! - harsogta Bumfolt.

A díszpáholyt láthatatlan, mágikus reflektorok fénye árasztotta el, lehetővé téve, hogy a lelátókról is figyelemmel lehessen kísérni az ott zajló eseményeket. A bejáraton két ziháló varázsló egy hatalmas aranyserleget cipelt be, ami Cornelius Caramelhez került.

• Köszöntse nagy taps a gáláns vesztest – Bulgáriát! - mennydörögte Bumfolt.

A díszpáholy lépcsőjén megjelent a legyőzött bolgár csapat hét játékosa.

A közönség elismerően tapsolt, minden tekintet rájuk szegeződött. Mikor a bolgárok végigvonultak a két széksor között, Cassie felkiáltott a sor végén kullogó Krum láttán.

• Kásszipé! - ismerte fel a lányt, majd magához ölelte. - Té itt?
• Igen. Majd később mindent elmesélek.
• Rémélem is! - felelte a fiú, majd odament ő is a miniszterekhez, hogy kezet rázhasson velük.

Kezében még mindig ott volt az aranycikesz, s mikor Bumfolt beleharsogta nevét a stadion hatalmas légterébe, a tömeg mennydörgő ovációval fogadta őt.

S akkor megérkezett a győztes ír csapat. Aidan Lynchet Moran és Conolly támogatták. A fogó tekintete kissé ködös volt – bizonyára agyrázkódást kapott a második kemény landolás alkalmával-, de azért ő is boldogan vigyorgott, mikor Troy és Quigley a tömeg ujjongásától kísérve a magasba emelték a csillogó aranyserleget. Végül, miután az ír csapat tagjai elhagyták a díszpáholyt, hogy újabb tiszteletkört írjanak le a lelátók fölött, Bumfolt a torkának szegezte a pálcáját, és így szólt: - Silentium!

• Ezt az estét még évek múlva is emlegetni fogjuk – dörmögte rekedten. - Micsoda váratlan fordulat... Ki látott már ilyen rövid döntőt?... Á, igen, nektek jár egy kis pénz... Mennyi is?

George és Fred időközben átmásztak székük támláján, megálltak Ludo Bumfolt előtt, és boldog vigyorral nyújtották markukat. Megnyertek egy fogadást: Írország győzött, de Krum kapta el a cikeszt.

***

Cassie még egyszer eltudta kapni Viktort, és beszélgettek egy jót. Elmondott mindent a fiúnak, ami az eltelt öt év alatt történt vele, és a fiú úgy szint. A lány teljesen megbízott benne, így elmondta azt is, hogy már nem Lestrange, hanem Tonks, és hogy mindenki ezen a néven ismeri. Megkérte, hogy ezt ne mondja el senkinek, mert ez titok, és mindenki úgy fogja tudni, hogy őt és Alexander Ivanovicsot egy nyaralás alkalmával ismerte meg. A lány kimerülten feküdt le aludni a sátrukban, és álmodozásából Ted Tonks kiabálása ébresztette fel.

• Ébredj Cassie! Gyorsan, kelj fel!
• Mi történt? - kérdezte kábán.

Cassiopeia rögtön érzékelte, hogy valami nincsen a rendjén. A jókedvű kurjongatások, éneklések és nevetés helyett menekülő, és sikoltozó emberek hangja ütötte meg a fülét. Mindenki pánikba volt esve, és Nymphadora sem volt sehol. Cassie felkapta a cipőjét és a kabátját; a ruhájával már nem kellett vesződnie – olyan fáradt volt, hogy nem cserélte le pizsamára, s ez most jól jött.

• Hozd a pálcád! - szólt Ted.

Cassie engedelmeskedett, majd mikor elhagyták a sátrat, menekülő emberek sokasága közé kerültek.

• Ne maradj le! - kiáltotta Ted.
• Hol van Dora? - kérdezte Cassie.
• Dolga van. Gyere!

Ők is rohanni kezdtek a tömeggel, az erdő irányába, de olyan erővel sodródtak, hogy elszakadtak egymástól. Cassie még mindig a sátruk közelében lehetett, amikor meglátott egy sötét tömeget, ami elől mindenki menekült, s ami furcsa villanások és fegyverropogást idéző durrogás közepette közeledett felé. Útját gúnykacaj, féktelen hahota, és részeg kurjongatás kísérte – aztán egy vakító zöld fénynyaláb végre megvilágította a jelenetet. A tömeg egy csapat jelmezes varázsló volt, akiknek az arcát csuklya, és maszk fedte. Pálcájukat mindannyian a magasba emelték, és úgy lebegtettek négy természetellenes tartásba kényszerített, kapálódzó alakot. Mr. Roberts és családja láthatóan nagyon megvolt ijedve, s Cassie úgy döntött, hogy nem akar a jelmezes varázslók elé kerülni. Ugyan nála volt a pálcája, és készen állt a támadásra, de nem állt szándékában meghalni. Tudta, hogy kicsodák, tudta, hogy ők a halálfalók, Voldemort szolgái. Legalábbis azok, akik nem élvezték az Azkaban vendégszeretetét, mert valamely módon megmenekültek tőle. Az egyre duzzadó halálfalótömeg mindenen átgázolt, kíméletlen pusztítást végezve a sátrak erdejében. Egyik-másik varázsló a pálcájával robbantotta szét az útjába kerülő sátrakat. Nem egy sátor tüzet fogott, s a táborban nőttön nőtt a pánik. Az egyik álarcos egy pálcaintéssel fejjel lefelé fordította Mrs. Robertset, akinek így a hálóinge felcsúszott a hasára, közszemlére téve terjedelmes bugyogóját. Mindenki a sötét erdőbe menekült, s tapogatózva bújt el, s közlekedett a fák között.

Cassie útközben összetalálkozott Harryékkel, és velük ment az erdőbe. Olyan mélyen mentek már be, hogy nem találták meg a többieket, s közben az is kiderült, hogy Harry elhagyta a pálcáját, s most az nélkül bolyong a sötétben. Hirtelen hangos zörgés ütötte meg a fülüket, majd Winky, a házimanó bukkant elő.

• Gonosz varázslók járnak a táborban! - sipákolta zihálva. - Emberek fent, magasan! Magasan a levegőben! Winky elmenekül, elbújik!

Azzal a házi manó átvágott az ösvényen, és eltűnt a fák között. Járása furcsa volt, olyan, mintha valaki a lábába kapaszkodna, s ő maga után húzná azt.

• Mi baja van? - ráncolta a homlokát Ron. - Miért nem tud rendesen szaladni?
• Biztos nem kapott rá engedélyt, hogy elbújjon – vélekedett Harry.
• Tűrhetetlen, amit egyesek a házi manójukkal csinálnak! - háborgott Hermione. - Mr. Kupor is úgy bánik Winkyvel, mint egy rabszolgával...

Cassiopeia kizárta Hermione hangját a fejéből, de az erdő széle felől hallatszó hatalmas dörrenést nem tudta. Ez a dörrenés nem az első volt, hanem már a harmadik, amióta elhagyták a sátraikat.

Az erdő közepén összetalálkoztak a kissé zavarodott Ludo Bumfolttal, akinek halvány lila fogalma sem volt arról, hogy mi történik, majd mikor a fiatalok közölték vele a tényeket, elhoppanált. Nem sokkal később valaki másnak a lépteit hallották: valaki feléjük tartott a sötét fák között, jól kivehető volt a bizonytalan, tántorgó lépések zaja. A léptek egyre csak közeledtek, majd hirtelen csend lett.

• Hahó! - kiáltott be a fák közé Harry, de válasz nem érkezett. - Van itt valaki?

A rejtőzködő alak most megszólalt, és ajkát egy, Cassie számára oly ismerős varázsige hagyta el.

• MORSMORDE!

A hang, akárcsak a varázsige, ismerős volt a lány számára. Ugyanannak a férfinak volt a hangja, aki korábban a páholyban a fülébe suttogott, s elmondta, hogy tudja, kicsoda.

Az idegen varázspálcájából egy hatalmas, zöld, fénylő valami robbant ki, és emelkedett a magasba.

• Mi a fene ez?! - kérdezte Ron, ahogy az égre meredt.

A fényes, smaragdzöld szikrák egy óriási koponyát formáztak meg, melynek kitátott szájából egy kígyó meredt elő. A jelenség kavargó, zöld füstködbe burkolózva, feltartóztathatatlanul emelkedett ki. Cassie állt legközelebb a varázslat kibocsátójához, s jól látta a férfi sziluettjét. Egyszerre mintegy parancsszóra több ezer férfi és nő hisztérikus sikoltozása és rémült kiabálása verte fel a csendet. A kígyónyelvű halálfej immár úgy rajzolódott ki az éjszakai égen, mint egy új, fenyegető csillagkép, s kísérteties, zöld fénye beragyogta az egész erdőt. Cassiopeia kezébe ismeretlen eredetű, éles fájdalom nyilallt, s úgy szorította magához lüktető karját, mint egy csecsemő.

• Menjünk... - mondta. - Menjünk innen! Most!
• Harry, gyere, menjünk innen! - Hermione vadul cibálni kezdte a fiú dzsekijét.
• Mi a bajotok? - kérdezte döbbenten Harry.
• Ez a Sötét Jegy. Harry! - nyöszörögte Hermione. - Tudodki jelképe!
• Voldemort jelképe?!
• Gyere már, Harry! - mondta Ron is.

Épphogy elindultak a tisztás túloldala felé, egy pukkanás-sorozat kíséretében vagy húsz varázsló tűnt fel körülöttük a semmiből. Mindannyiuk kezében pálca volt, és rájuk szegeződött valamennyi.

• FEKÜDJ! - kiáltotta Harry, majd barátait gondolkodás nélkül a földre rántotta.
• STUPOR! - harsogta kórusban a húsz varázsló.

Az átkot vakító villanás sorozat követte, s tűzpiros fénynyalábok cikáztak keresztül-kasul a tisztáson, fatörzsről fatörzsre pattanva, s végül eltűnve a fák sűrűjében.

• Állj! - kiáltotta Mr. Weasley. - NE! Ez az én fiam!

Az előttük álló varázsló egyike leeresztette a pálcáját.

• Cassiopeia? - lépett közelebb, s Cassiopeia felismerte benne Dorát, aki szorosan magához ölelte húgát. - Jól vagy? - kérdezte, mire a lány bólintott.

Mr. Weasley rémült arccal sietett eközben feléjük.

• Ron... Harry – szólt remegő hangon. - Hermione... Cassiopeia... Nem esett bajotok?
• Álljon félre, Arthur! - parancsolta egy rideg, szigorú hang.

Mr. Kupor volt az. Mr. Kupor elindult feléjük, s a többi minisztériumi varázsló követte a példáját. A férfi szeme villámokat szórt.

• Melyikőtök tette? - sziszegte dühtől remegő arccal. - Melyikőtök idézte meg a Sötét Jegyet?
• Nem mi voltunk! - rázta a fejét Harry.
• Mi nem csináltunk semmit! Miért támadtatok meg minket? - kérdezte felháborodva Ron az apja felé fordulva.
• Ne hazudjatok! - rivallt rájuk Mr. Kupor, aki még mindig Ronra szegezte a pálcáját. - A bűntett helyszínén találtunk titeket!
• Barty! - csitította egy minisztériumi boszorkány. - Barty, ezek még gyerekek, nem is tudnék megidézni...
• Hol tűnt fel a Sötét Jegy? - kérdezte gyorsan Mr. Weasley.
• O-ott... - felelte remegő hangon Hermione, és arra a helyre mutatott, ahol meghallották a lépések zaját. - Valaki állt a fák között... Hallottuk, amikor egy varázsigét kiáltott...
• Szóval ott állt, mi? - sziszegte dühös gúnnyal Mr. Kupor, s most Hermionéra szegezte szemét. - És egy varázsigét kiáltott, he? Az ifjú hölgy talán meg is tudja mutatni nekünk, hogyan kell megidézni a Jegyet!
• Nem kell hinnie nekünk. - szólalt meg most először Cassiopeia. Hangja halk, mégis tisztán hallható volt, benne a fenyegető éllel. - Nem kell elhinnie, hogy ott volt egy szökött halálfaló. Nem kell elhinnie, hogy ami itt történt, azt nem mi tettük. Én láttam őt. Láttam egy fiatal férfit. Az arcát ugyan nem láttam, de a hangját ezer közül is megismerném.
• Csak nem az egyik barátja volt, kisasszony? - kérdezte gúnyosan Mr. Kupor.
• Ne... Ez az a lány... - suttogta bizalmasan Mr. Weasley, mire Kupor arca még fehérebb lett.
• Csak nem te tetted?
• Nem. Egy férfi volt. Harminc körüli lehetett. Magas volt, szalmaszőke hajjal, és őrült tekintettel. Épp olyannal, mint amilyen a magáé.

A többi varázsló a mondott irányba fordulva vizsgálódott, s előreszegezett pálcával fürkészték a sötétséget.

• Elkéstünk – rázta a fejét egy boszorkány. - Szerintem a tettes dehoppanált.
• Az nem olyan biztos – lépett ki a sorból egy bozontos, barna szakállú varázsló. Amos Diggory volt az, Cedric apja. - A kábító átkaink ott röppentek el a fák között. Könnyen lehet, hogy valamelyik eltalálta a tettest.

Azzal kihúzta magát, és felemelte a pálcáját.

• Légy óvatos, Amos! - szóltak rá többen is, mikor látták, mire készül.

Mr. Diggory hamarosan eltűnt a fák között, s alig néhány másodperc telt bele, és már hallották is a kiáltását.

• Igen! Megvan! Itt fekszik ájultan! Ez... de hisz ez... a ménkűbe!
• Talált valakit? - kiabálta Kupor, leplezetlen kétkedéssel a hangjában. - Kit? Ki az?

Léptek zaja hallatszott, s Mr. Diggory hamarosan előbukkant a fék közül, kezében egy kicsiny, ernyedt testtel. Winky volt az. Kupor nem mozdult, nem is szólalt meg; Diggory odavitte hozzá az alélt házi manóját, és lerakta a lába elé. A varázslók mind csak egy pillantásra méltatták Winkyt, aztán mind Kuporral szegezték tekintetüket. Kupor hosszú másodpercekig csak állt, és viasz sápadt arccal, parázsló szemekkel meredt a lábánál fekvő Winkyre. Aztán egyszerre felkapta a fejét.

• Ezt nem hiszem el – sziszegte, összeszorított fogai között préselve ki a szavakat – Ez képtelenség...

Azzal megkerülte Diggoryt, és sebes léptekkel elindult az erdő felé.

• Nem érdemes keresgélnie, Mr. Kupor – szólt utána Diggory. - Nincs ott senki más.

Kupor nem felelt, de az erdőből kihallatszó gallyropogás és levélzörgés elárulta, hogy ebben a kérdésben csak a saját szemének hajlandó hinni.

• Kellemetlen ügy... - dörmögte Mr. Diggory, és fejcsóválva nézett az ájult Winkyre. - Barty Kupor házi manója... Roppant kínos...
• Ugyan már, Amos – szólt csendesen Mr. Weasley. - Csak nem gondolod, hogy a manó a tettes? A Sötét Jegyet csak varázsló idézhette meg. Hisz pálca kell hozzá!
• Úgy van – bólintott Diggory. - És nála volt is egy pálca.

Mr. Weasley szeme elkerekedett.

• Micsoda?!

Mr. Diggory egy varázspálcát nyújtott Mr. Weasley felé.

• Tessék, itt van. A kezében fogta. Ez már önmagában súlyos vétség. A pálcahasználati törvény harmadik cikkelye világosan kimondja: Varázspálca birtoklására és használatára kizárólag emberi lény jogosult.

Ekkor halk pukkanás kíséretében Ludo Bumfolt hoppanált Mr. Weasley mellett. A főosztályvezető a korábbinál is zaklatottabbnak tűnt. Első dolga volt, hogy megpördült a tengelye körül, és a zöld koponyára meredt.

• A Sötét Jegy! - zihálta, s ahogy a kollégáihoz fordult, kis híján rátaposott Winkyre. - Ki tette? Elkaptátok? Barty! Mi ez a téboly?

Mr. Kupor üres kézzel tért vissza. Arca még mindig falfehér volt, s kefebajusza ugyanúgy remegett, mint két keze.

• Hol voltál, Barty? - hadarta zaklatottan Bumfolt. - Miért nem nézted meg a meccset? A manód végig foglalta a helyedet... Szentséges szalamandra!

Bumfolt csak most vette észre a lába előtt heverő Winkyt.

• Ezzel meg mi történt?
• Azért nem néztem meg a döntőt, mert dolgom volt – felelte Kupor, még mindig összeszorított fogakkal. - A manómat pedig elkábították.
• Elkábították? - csodálkozott Bumfolt. - De hát ki? És miért?

Nem kapott választ, de arckifejezése elárulta, hogy lassan kezdi felfogni a helyzetet. Felnézett a koponyára, aztán Winkyre bámult, végül Kupor arcán állapodott meg a tekintete.

• Ez nem lehet! - szólt rekedten. - Winky? Hogy ő küldte volna fel a Jegyet? De hát hogyan? Ahhoz pálca kell!
• Volt pálcája – szólt Diggory sötéten. - Mikor rátaláltam, a kezében tartotta. Azt javaslom, hallgassuk meg, mit tud felhozni mentségére – ha Mr. Kupornak nincs kifogása ellene,

Miután felébresztették a manót, Mr. Diggory kikérdezte őt. A kikérdezés során fény derült rá, hogy a pálca, amit Winkynél talált, valójában Harry pálcája. Winkyt ezek után Mr. Kupor elbocsátotta a szolgálatából, majd Harry visszakapta a pálcáját, s a kis csapat elindulhatott kifelé az erdőből. Dora is velük ment, elkísérte Cassie-t Tedhez, majd elbúcsúzott tőlük, és visszament a helyszínre. Ő itt most egy auror, akinek fontos feladata van...

Cassiopeia és Ted még akkor éjszaka összepakoltak, és haza hoppanáltak.

Andromeda csodálkozva fogadta a megérkezőket, akik jóval korábban tértek vissza a Világkupáról. Mikor azonban Cassiopeia és Ted elmesélte, hogy mi történt ott, Mrs. Tonks csaknem elájult. Szemében aggodalom csillant, ahogy unokahúgára, s egyben nevelt lányára pillantott.

„Hát, elkezdődött... Hamarosan minden más lesz... Hamarosan visszatér Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén, és Cassie többé nem lehet velünk. Hamarosan egy újabb háború kezdődik, a hosszú csend után.”