Cassiopeia csillaga

2. fejezet

Beosztási Ceremónia és miegymás

Cassiopeia Neville Longbottom és egy tejföl szőke hajú, kék szemű fiú közé állt be. A lábai ólom nehezek voltak, lassan emelgette őket egymás után. Miután beléptek egy hatalmas ajtón, arcok százai fordultak feléjük. A termet több ezer gyertya világította meg, amelyek szinte úsztak, a levegőben lebegtek négy hosszú asztal fölött. Az asztalokon csillogó aranytányérokkal és serlegekkel terítették, amelyek mellett már ott ültek a felsőbb évesek. A terem végében egy ötödik asztal is állt, merőlegesen, s ott foglalt helyet a tanári kar. McGalagony professzor ez elé vezette őket, és úgy sorakoztatta fel a gólyákat, hogy hátat fordítva szembe nézzenek diáktársaikkal. A diákok között elszórtan fel-felsejlett egy-egy kísértet. A magasban csillagokkal pettyezett, fekete égboltot pillantott meg.

• Elvarázsolták, hogy úgy nézzen ki, mint az égbolt. A Roxfort történetében olvastam – súgta Hermione Granger.

Mikor a gólyák nagy nehezen levették tekintetüket a mennyezetről, McGalagony professzor éppen egy támla nélküli széket állított fel a sor elé, s egy hegyes varázsló süveget helyezett rá. A süveg nagyon elnyűtt, piszkos, és láthatóan régi volt. Néhány másodperc múltán a süveg megmoccant, és a karimája közelében lévő egyik szakadás kinyílt, akár egy száj, s a süveg dalra fakadt.

Kalapok közt keresgélve

Találsz talán szebbet,

De nem hordott még fején a föld

Nálam eszesebbet!

Én vagyok a Teszlek Süveg.

A híres? Naná!

Más sapkákkal ne végy engem

Egy kalap alá!

Én látom mit senki más:

hogy mit rejt a fejed.

Próbálj fel, és menten mondom,

hol van a helyed.

Ha vakmerő vagy s hősi lelkű,

Házad Griffendél.

Oda csak az kerül, ki

Semmitől se fél.

Hugrabugnak nyájas népe

békés, igazságos.

Oda mész, ha türelmes vagy

S jámbor-ez világos.

A bölcs öreg Hollóhátban

Éles elmék várnak.

Kiknek a tanulás kaland,

Oda azok járnak.

Hogyha agyafúrt s ravasz vagy,

Ne is tekints másra:

A Mardekár való neked.

Ott lelhetsz sok társra.

Hát vegyél fel, és ne remegj!

Forog ez az agy!

Bár nincsen mancsom, nálam mégis

Jó kezekben vagy!

Miután a süveg bejezte énekét, és mindenki megtapsolta a hajlongó teszlek süveget, mindenki megnyugodott. McGalagony professzor ismét a gólyák elé lépett, s kezében egy hosszú pergamentekercset tartott.

• Akit szólítok, jöjjön ide, és üljön le a székre. A fejére teszem a teszlek süveget, ami majd beosztja önöket egy házba – adta ki az utasítást. - Abbott, Hanna!

Egy szőke, copfos kislány botorkált elő a sorból, és ült le a székre.

A professzor fejére tette a süveget, ami néhány pillanat múltán elkiáltotta magát:

• HUGRABUG!

A jobb oldali asztalnál üdvrivalgás tört ki, és Pufók Fráter szelleme vidáman integetett a lánynak.

• Bones, Susan!
• HUGRABUG! - kiáltotta újra a süveg, és Susan gyorsan leült Hanna Abbott mellé.
• Boot, Terry!
• HOLLÓHÁT! - Ezúttal balról a második asztalnál tapsoltak a diákok, közülük többen fel is álltak, és kezet ráztak új társukkal.
• Brocklehurst, Mandy!
• HOLLÓHÁT!
• Bulstrode, Millicent!
• MARDEKÁR!
• Finch-Fletchley, Justin!
• HUGRABUG!

A süveg egyeseknél szinte azonnal elkiáltotta magát, míg másoknál némi idő után mondta csak ki a kiválasztott ház nevét.

• Finnigan, Seamus!
• GRIFFENDÉL!- mondta némi idő után a süveg.
• Granger, Hermione!

Hermione szinte rohant a székhez, és mohón várta, hogy milyen házba osztják be.

• GRIFFENDÉL! - kiáltotta a süveg.
• Longbottom, Neville!

A fiú majdnem hasra esett, ahogy kiment a székhez. A süveg hosszú tanakodás után végül beosztotta őt is:

• GRIFFENDÉL!

Neville után McDougal, Morag jött, majd Malfoy következett.

• Malfoy, Draco!

A fiú Cassie mellől lépett ki a sorból, és ült le a székre. Cassiopeia a nevéről rögtön felismerte, tanítói megtanították neki a családfáját, és tudta, hogy Draco az első unokatestére, és szinte biztos volt benne, hogy a fiú Mardekáros lesz. Nem is tévedett. Még a fején sem volt a süveg, mikor az elkiáltotta magát:

• MARDEKÁR!

Már csak néhány gólya maradt...

Moon... Nott... Parkinson... Padma és Parvati Patil, majd Perks, Sally-Anne, és aztán...

• Potter, Harry!

Mikor a fiú kilépett a sorból, azonnal suttogás terjedt szét a teremben.

• Tényleg Pottert mondott?
• Ez az a Harry Potter? - kérdezgették.

A süveg nagyon sokáig tanakodott, és próbálta győzködni Harryt, de végül mégis elkiáltotta magát:

• GRIFFENDÉL!

Miután leült a helyére, és kezet fogott mindenkivel, a Griffendéles asztal hatalmas üdvrivalgással és éljenzéssel tört ki, a Weasley ikrek pedig folyamatosan azt skandálták, hogy „Nálunk van Potter! Nálunk van Potter!” Miután végre lecsendesedtek, kimondták Cassie nevét is.

• Tonks, Cassiopeia!

Cassie félve indult meg, és ült le a székre. Szinte rettegett tőle, hogy a Mardekárba osztják majd be. Ismerte a Mardekár ház történetét, és minden, onnan kikerült sötét varázsló történetét is. Miután McGalagony professzor a fejére tette a süveget, a repedés rajta ismét kinyílt, és megszólalt.

• Hmm. Nehéz ügy... Nagyon-nagyon nehéz ügy... Van esze bőven azt látom, és tehetsége is van, nem is kevés... Óh és van egy jó nagy adag bizonyítási vágy is. No... Hova tegyelek...
• Ne a Mardekárba... Csak ne a Mardekárba... - suttogta.
• Hmm. Ne a Mardekárba? Pedig ott nagyra vihetnéd. Ugyanezt mondtam az ifjú Potternek is, és most újra... Az alapok ott vannak a fejedben, sőt, még több is.
• Nem akarok rájuk hasonlítani... - suttogta elveszetten Cassie.
• Pedig Mardekár örököse... Nos, de hát akkor... Ha ennyire biztos vagy benne, legyen a.... GRIFFENDÉL!

Cassie megnyugodva vette le a süveget, adta át a professzornak, és ült le a Griffendél asztalához, ahol örömmel köszöntötték őt is. Utána már csak három elsős maradt hátra. Lisa Turpin a Hollóhátba került, azután pedig Ron Weasley következett, akit a Griffendélbe osztottak be. Az utolsó gólya, Blaise Zambini a Mardekárba került.

Miután McGalagony professzor elvitte a süveget, a pergament és a széket, Dumbledore szóra emelkedett, és sugárzó arccal nézett végig a diákseregen. Kék szemei megcsillantak a félhold szemüvege mögött, és mosoly bujkált hosszú, hófehér szakálla mögött.

• Isten hozott benneteket! - szólt. - Szívből köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén itt, a Roxfortban. Mielőtt kezdetét veszi a bankett, szeretnék néhány szót szólni. Íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli!... Köszönöm.

Azzal leült. A hallgatóság lelkesen tapsolt, Cassie fejét csóválva mosolygott, míg a legtöbben bolondnak nézték az igazgatót, aki poharát emelte Cassie-re és Harryre. Mikor végre az asztalra fordította tekintetét, az roskadásig tele volt mindenféle étellel. Volt ott marhasült, sült csirke, sertésszelet, bárányszelet, hirtelensült, kolbász, angolszalonna, főtt- és sült krumpli, hasábburgonya, Yorkshire puding, zöldborsó, sárgarépa, finom mártás, ketchup és mentolos humbug. Cassie kellemesen elbeszélgetett a vele szemben ülő Harryvel, és a mellette ülő szellemmel, akiről megtudta, hogy valójában Sir Nicholas de Mimsy- Porpington, a Griffendél ház bentlakó szelleme. Sir Nicholas kijelentette, hogy meg kell szerezniük végre a házkupát, ugyanis már sorban hatszor nyerte meg azt a Mardekár. Persze, mindezt azután közölte, hogy megmutatta, miért is hívják Félig Fej nélküli Nicknek. A legtöbb diák döbbenten pillantott rá, míg Cassie csupán elcsodálkozott a dolgon. Miután mindenki jóllakott, az ételek eltűntek az asztalról, és a teríték olyan tiszta lett, mintha nem is használták volna. Néhány másodperccel később megjelentek a desszertek: rengetegféle ízű fagylalt, almás pite, melaszos torta, csokoládés és lekváros fánk, eper, gyümölcszselé, rizspuding... Csakhogy néhányat említsünk.

Miközben a süteményeket kóstolgatták, a családjaikra terelődött a szó.

• Én amolyan félvér vagyok. Az apám mugli. Anya csak az esküvő után mondta el, hogy boszorkány. Képzelhetitek, mekkorát nézett. - mondta Seamus Finnigan, egy hirtelen szőke fiú.
• No és te, Neville? - érdeklődött Ron két falat között.
• Engem a nagyanyám nevelt fel, aki boszorkány. - kezdett bele félősen a fiú, mire Cassie lehorgasztotta a fejét.

Nem akarta hallani Neville történetét, ő tisztában volt az egésszel szavak nélkül is. Eleget hallotta a nevelőitől, hogy milyen dicső tettet vittek véghez a szülei, a nagybátyja, és az ifjabb Barty Kupor. Jól tudta, hogy Neville az ő szüleinek köszönheti, hogy a nagyanyjának kellett felnevelnie őt, mert a Lestrange család félholtra kínozta a szüleit, akik azóta is a Szent Mungó állandó, bentlakó betegei.

Inkább Percy Weasley és Hermione Granger beszélgetésére próbált figyelni, akik az órákról folytattak eszmecserét. Észre sem vette, hogy Neville már befejezte mondókáját, és most őrá várnak, hogy belefogjon a sajátjába.

• Na és te, Cassiopeia?
• Nyugodtan szólítsatok Cassienek. - felelte a lány. - Én... Én amolyan arany... Khm. Izé.. Félvér vagyok. Az apám mugli származású, de varázsló, az anyám aranyvérű, a Black család sarja. Van egy nővérem, Dora, ő Aurornak készül. Óh. És látjátok azt a szőke hajú fiút a Mardekár ház szelleme mellett? Nos... Ő az unokatestvérem. - fintorodott el egy kissé.

• Részvétünk. - mondta Ron is fintorogva - Malfoy nem túl kedves.
• Azt hiszem, ez a neveltetésének... - kezdte Cassie, de mondandóját Harry akaratlanul is félbe szakította.
• Aú! - szorította kezét a sebhelyére, amely láthatóan sajogni kezdett.
• Mi a baj? - kérdezte Percy.
• Semmi... Semmi...
• Ki az a tanár, aki Mógussal beszélget? - fordult Percyhez, fejével egy turbános tanár, és egy fekete hajú, kampós orrú férfi felé intve.
• Á, szóval már ismered Mógust. Nem csoda, hogy olyan nyugtalan: az Piton professzor – kezdte Percy.
• Piton? Perselus Piton? - kérdezte érdeklődve Cassie, mire a fiú bólintott.

A lány róla is sokat hallott, de ezekről nem mondott semmit, csupán meghagyta őket gondolatoknak.

• Bájitalkeverést tanít, de csak kényszerből. Mindenki tudja, hogy Mógus tantárgyára fáj a foga. Ha valaki, Piton jól ismeri a fekete mágiát.

Röviddel később a desszertek is eltűntek az asztalról, és Dumbledore professzor ismét szólásra emelkedett.

• Most, hogy bőségesen ettünk-ittunk, volna még egy-két megjegyzésem a félévre vonatkozóan. Elsősorban az elsőéveseknek mondom, hogy az iskola melletti erdő tiltott terület, kivétel nélkül minden tanuló számára. Örülnék, ha ezt egyes felsőbb évesek is az eszükbe vésnék. - pillantott a Weasley ikrekre – Frics úr, a gondnok megkért, hogy emlékeztessem a tanulókat: az órák közötti szünetben ne varázsoljanak a folyosókon. A kviddics válogatásra a jövőhéten kerül sor. Aki szeretne a háza csapatában játszani, jelentkezzen Madam Hoochnál. És végül egy utolsó közlemény: ebben az évben a harmadik emeleti folyosó jobb kéz felőli szakaszára tilos a belépés mindazok számára, akik nem óhajtanak kínok kínjai között meghalni.

Némi sustorgás folyt erről, de Dumbledore ismét megszólalt.

• És most, mielőtt nyugalomra térünk, énekeljük el az iskola indulóját. - mondta derűsen.

A tanároknak, és a legtöbb felsőbb évesnek az arcára fagyott a mosoly. Dumbledore apró mozdulatot tett a varázspálcájával, mire a pálca végéből hosszú aranyszalag suhant ki. A szalag az asztalok fölé emelkedett, és kígyózva szavakká formálódott.

• Mindenki válasszon magának szólamot – vezényelt Dumbledore. – Egy-két-há, és!

Az egész iskola zengeni kezdte a dalt:

 Roxfort, Roxfort, oxi-foxi Roxfort,

Tanítónk te légy!

Mert fejünkben zűr van, s nagy-nagy űr,

Meg pókok és néhány légy.

Tudjuk jól, hogy itt lehet

A balgából is bölcs.

Kedélyünk víg, de elménk oly híg,

Hát észt fejünkbe tölts!

Hegyezkedik a sok fül,

És könyvben túr sok orr;

Csak mond hogy ”Rajt!”, s mi magolunk majd,

Míg agyunk fel nem forr.

Mindenki más-más tempóban énekelt, így egymás után értek a dal végére. Utolsónak a Weasley ikrek fejezték be, akik egy lassú temetési induló ritmusára daloltak. Miután elhallgatott az utolsó szólam is, Dumbledore tapsolt talán a leghangosabban.

• Áh, a zene... - szólt a szemét törölgetve. – Varázslatosabb bármely mágiánál. És most ágyba! Bakaügetés!

A griffendéles gólyák Percy nyomában átvágtak a zsibongó sokaságon, elhagyták a nagytermet, és felmentek a márványlépcsőn. Cassie már nagyon álmos volt, meg se lepődött, hogy a falakon lógó, mozgó porték alakjai összesúgnak a hátuk mögött, és a gólyákra mutogatnak.

Percy átvezette őket egy többek között egy titkos tolóajtón, és egy drapéria mögé rejtett ajtón. Még rengeteg lépcsőt kellett megmászniuk, hogy a hetedik emeletre jussanak, és Cassie fejében épp az járt, hogy mikor érnek már oda, amikor a kis csapat hirtelen megtorpant.

Az orruk előtt egy köteg sétapálca lebegett a levegőben. Mikor Percy közelebb lépett a pálcákhoz, azok egyenként felé röppentek.

• Ez Hóborc, a kopogó szellem. - magyarázta suttogva Percy, majd felemelte a hangját. - Mutasd magad, Hóborc!

Válaszul sajátos zaj hallatszott, olyan, mikor kiengedik a levegőt egy lufballonból.

• Azt akarod, hogy megmondjalak a Véres Bárónak? - kérdezte Percy, mire pukkanás hallatszott, és a semmiből feltűnt egy emberke.

A széles szájú, huncut, fekete szemű lény törökülésben lebegett a kis csoport orra előtt, és a sétapálcákat markolászta.

• Áóóóóh! -  búgta, és gonoszul felkacagott. – Kopasz elsősök! Ez lesz ám a jó móka!

Azzal a tanulók felé repült, mire mindenki ösztönösen összébb húzta magát.

• Sipirc innen, Hóborc, különben szólok a Bárónak! - dörrent rá Weasley. - Nem viccelek!

Hóborc nyelvet öltött rájuk, és köddé vált, de azért még a sétapálcákat Neville fejére pottyantotta.

Látni nem látták, de tudták, hogy merre jár, ugyanis a nyomában megzörrentek a falon lógó címerpajzsok.

• Vigyázzatok Hóborccal! - figyelmeztette őket Percy, miközben tovább indultak. - Csak a Véres Báró tudja megzabolázni, még ránk, prefektusokra sem hallgat. Itt is volnánk. - állt meg.

A folyosót lezáró falon egy rózsaszín selyemruhás, roppantul kövér dáma portrája függött.

• Jelszó? - kérdezte a hölgy.
• Caput draconis! - felete Percy, mire a kép előrelendült, hogy beengedhesse a diákokat.

Miután mindannyian bemásztak, a Griffendél klubhelyiségében találták magukat.

Az otthonos hangulatú, kerek helyiség tele volt puha fotelekkel.

A lányokat felküldte az egyik hálón a hálóhelyiségbe, míg a fiúkat egy másik ajtón terelte be.

A szobákban négy, mélyvörös függönyű baldachinos ágy, és a lányok illetve a fiúk utazóládái várta már őket. Olyan fáradtak voltak, hogy nem is igazán volt kedvük beszélgetni sem. Gyorsan pizsamába öltöztek, majd bezuhantak az ágyba.

Cassiopeia álmában egy nagyon furcsa helyen járt. Egy üres, emeletes házban, amit valaha muglik laktak. Volt ott egy öregember is, aki ott élt, és dolgozott. Az egyik szobában pedig egy hatalmas kígyóra talált, ami az egyik fotelban összetekeredve aludt. Ahogy azonban a lány jobban megakarta nézni magának, a kígyó átalakult egy fekete csuklyás alakká, majd magává Voldemorttá.

Hajnalban ziláltan ébredt, s bár az esti, kiadós vacsorának tulajdonította álmát, mégsem tudott elsiklani a tény felett, hogy libabőrös lett, s a hideg kirázta.

Reggel, mikor felébredt, már nyoma sem volt a hajnali rémálomnak, de még élesen élt benne a kép, ahogy a Sötét Nagyúr fölé hajol, és hideg, éles kacaja felzaklatta a lelkét. Még a reggelinél is hallotta a kacajt, és a parancsot, amely félelemmel töltötte a lelkét: „Öld meg!”

Cassiopeia csillaga

1. fejezet

Két év múlva

Cassiopeia Druella Tonks már régen túl volt a születésnapján, amikor július végén levele érkezett.

A levél vastag volt, és nehéz, és a tartalmát egy sárgás pergamenboríték rejtette, melyre a címzést , smaragdzöld tintával írták rá. A hátulját a borítékot lezáró piros viaszpecsétes címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt. Roxfort pecsétje volt az. Cassiopeia lelkesen bontotta ki levelét, hogy aztán felolvashassa.

ROXFORT

Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok., okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetk. Szöv. elnökh.)

Tisztelt Tonks kisasszony!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel:

Minerva McGalagony

igazgatóhelyettes

ROXFORT

Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Egyenruha

Az első évben a következő ruhadarabok szükségesek:

1. Három rend egyszerű munkatalár (fekete);

2. Egyszerű hegyes süveg (fekete) mindennapi használatra;

3. Egy pár munkavédelmi kesztyű (sárkánybőr vagy hasonló);

4. Egy téli köpönyeg (fekete, ezüstcsattal)

A tanuló minden ruhadarabján köteles feltüntetni a nevét!

Tankönyvek

Minden tanulónak saját példánnyal kell rendelkeznie a következő művekből:

Dabrak, Miranda: Varázslástan alapfokon

Bircsók, Bathilda: A mágia története

Goffrid, Adalbert: Modern varázsláselmélet

Ripsropsky, Emeric: Az átváltoztatásról kezdőknek

Spora, Phyllida: Ezer bűvös fű és gomba

Mixel, Arsenius: Ismerkedés a varázsitalokkal

Salmander, Göthe: Legendás álltatok és megfigyelésük

Reskesh, Quentin: A sötét erők. Önvédelmi kalauz

Egyéb felszerelési tárgyak:

1 db varázspálca

1 db üst (ón, II. méret)

1 készlet üveg- vagy kristályfiola

1 db teleszkóp

1 db rézmérleg

Ezenfelül minden tanuló magával hozhat 1 db baglyot, macskát vagy varangyos békát.

A SZÜLŐK SZÍVESKEDJENEK TUDOMÁSUL VENNI, HOGY AZ ELSŐÉVESEK NEM HASZNÁLHATNAK SAJÁT SEPRŰT!

Cassiopeia boldogan mutatta meg a levelét nevelőszüleinek. Még aznap küldtek egy válasz levelet, és másnap már mentek is az Abszol útra beszerezni a szükséges eszközöket. Először Madam Malkin Talárszabászatához mentek be, ahol megszerezték a kellő ruhadarabokat, talárokat, süveget, és miegymást, majd bementek a Czikornyai & Patzába megvenni a könyveket. Utána elmentek pennákat, tintát, üstöt, bájital hozzávalókat és további felszereléseket.A végén Ted elment az Uklopsz Bagolyszalonba venni egy baglyot Cassienek, míg Andromeda és a lány Mr. Ollivander boltjába mentek, hogy megszerezzék a legfontosabbat, a varázspálcát.

Az utolsó üzlet szűk volt, és szegényes. Az ajtó fölött hámló arany felirat hirdette: Ollivander- Minőségi varázspálcák Alapítva: i. e. 382. Mikor beléptek, csengettyűszó hangzott fel, jelezve a vásárlók érkezését. Cassiopeia letette a csomagjait, majd körbenézett az üzletben. Szemügyre vette a hosszúkás dobozokat, melyek egymásra tornyozva álltak egészen a plafonig.

• Jó napot! - köszönt hangosan, mire megjelent egy öregember, sápadt fényű szemekkel.
• Jó napot! - köszönt vissza Ollivander, merthogy ez volt az öregúr neve. - Hát eljött, Miss Lestrange.
• Miss Tonks, uram – felelt illedelmesen a lány.
• Á, igen. Tudja, mai napig emlékszem, amikor a szülei bejöttek azon az ajtón. Kegyed igazán hasonlít az édesanyjára. Úgy van – bólintott – Bellatrix Black, sárkányszívizomhúr, tizenkét és háromnegyed hüvelyk.

Néhány pillanattal később észrevette Andromedát is, és örömmel üdvözölte a nőt is.

• Hát, akkor lássuk... - azzal egy ezüst vonásokkal ellátott mérőszalagot húzott elő a zsebéből. - Melyik kezében fogja a pálcát? - kérdezte
• Öhm... Bal. Bal kezes vagyok. - felelte a lány.
• Emelje fel a bal karját. Így ni... - Ollivander lemérte, hogy milyen messze van Cassiopeia válla az ujjától, csuklója a könyökétől, válla a földtől, térde a hónaljától, sőt, megmérte a feje kerületét is. Közben tovább magyarázott. - Jegyezze meg Miss Tonks. Nem a varázsló vagy boszorkány választja a pálcát, hanem a pálca választja a leendő gazdáját, esetünkben boszorkányt. Minden Ollivander pálca magját erős, intenzív varázserővel bíró anyagok alkotják, a boszorkány vagy épp varázsló csak és kizárólag csak a saját pálcájával végezhet tökéletes munkát.

Cassie egyszer csak azt vette észre, hogy a szalag önállósult, és magától dolgozik, miközben Mr. Ollivander a polcokon sorakozó dobozok között matatott.

• Elég! - szólt a boltos, mire a mérőszalag ernyedten hullott a padlóra. - Tessék, Tonks kisasszony, próbálja ki. Szilvafa, sárkányszívizomhúr, tizenegy hüvelyk. Igen rugalmas darab.

Cassiopeia átvette a pálcát, és gyakorlott módon pöccintett vele, de Ollivander szinte azonnal kikapta a kezéből.

• Nem jó, nem jó. Juharfa, egyszarvú szőr kombináció, kilenc és fél hüvelyk. Nagyon elegáns, rugalmas darab.

Cassie épphogy a kezébe vette, Ollivander már ki is cserélte egy másikra.

• Eperfa, főnixtoll, tíz és fél hüvelyk. - kommentálta a dolgot, de a harmadik pálca sem volt jó.

Az idő folyásával egyre több és több pálca tornyosult az asztalon, és a sarokban roskadozó kis széken, de egyik pálca sem volt a megfelelő.

• Ilyen nehéz kuncsaftom még nemigen volt. Ha csak nem nézzük az ifjú Harry Pottert, aki épp kegyed előtt járt itt. Na igen, ő valóban nehéz kuncsaft volt - kuncogott az öreg. - Nocsak... Miért is ne... Ha az ifjú szokatlan pálcát vihetett haza, talán most sem lesz másként.

Ollivander a kicsi bolt leghátsó szegletébe csoszogott, majd elővette onnan a legporosabb, és tán a legrégebb óta ott árválkodó dobozt.

• Miért is ne? - kérdezte ismét, majd lefújta a dobozról a port, és előrevitte, hogy Cassie kezébe adhassa. - Kissé szokatlan kombináció... Fúriafűz, hipogriff farokszőr, tizenkét hüvelyk. Elegáns, rugalmas darab.

Mikor Cassiopeia átvette a pálcát, ujjait melegség járta át. A pálca fogása kényelmes volt, mondhatni tökéletes. Kecsesen magasba emelte a kezét és suhintott vele egyet, mire arany és vörös szikrák törtek elő belőle, és táncolták körbe a lányt.

• Különös... Igazán különös- mondta Ollivander, ahogy kivette Cassie kezéből a pálcát, és a dobozába rakta, hogy elcsomagolhassa.
• Elnézést, de mi olyan különös.
• Tudja, kisasszony, én minden egyes pálcára emlékszem, amelyet valaha eladtam, és elkészítettem. És az a helyzet, hogy az ön pálcáját még fiatalabb koromban készítettem el, mikor még igen sok kedvem volt a kísérletezéshez. Akkoriban sokat utazgattam, és az utazásaim során igen sok különleges, mágikus lénnyel találkoztam. Egy ilyen kirándulás során találkoztam össze egy hipogriffel, amely szorult helyzetben volt. Néhány varázstalan ember be akarta őt fogni, illetve le akarták lőni a fura fegyvereikkel. Segítettem rajta, a hipogriff pedig hálából adott nekem a farokszőréből. A fúriafűz, amelyből pedig a pálcája készült, a Roxfort egyik fúriafűz fájából van, miután néhány csintalan kölyök némi kárt tett a fában. A letört faágat nekem adták, és a fúriafűz engedélyével pálcát készítettem belőle. Senkinek sem volt olyan megfelelő a pálca, de most úgy érzem, a megfelelő gazdára talált. Vigyázzon hát rá kisasszony, mert ez a pálca van olyan különleges mint Harry Potteré - nyújtotta át a becsomagolt dobozt.

Miután Andromeda kifizette a hét arany galleont a varázspálcáért, elköszöntek, majd elmentek. Kint összetalálkoztak Teddel, aki vett egy kis, fehéres-szürke baglyot vöröses arany szemekkel.

Hazafelé még megálltak Florean Fortescue Fagylaltszalonjában, és megettek egy-két fagylaltot.

Fáradtan tértek haza sötétedésre, de Cassiopeia még nem akart aludni. Fáradt volt, de a lelkesedése még nagyobb volt. Végül mégis elaludt, és a Roxfortról álmodott.

Gyorsan eltelt az egy hónap, és elérkezett a Roxfortba utazás napja. Andromeda, Ted, és Dora is kikísérte a King's Cross pályaudvarra. Ted odaadta neki a jegyét, és átkísérték még a kilenc és háromnegyedik vágányhoz, ahol egy vörös gőzmozdony várakozott az érkezőkre. Cassie gyorsan felpakolt néhány felsőbb éves segítségével, keresett egy helyet, és ott lepakolt, majd még visszament, hogy elbúcsúzhasson családjától. Ted Tonks ez alatt a röpke két év alatt az apja lett, Andromeda az anyja, Nymphadora pedig a nővére. Őszintén szerette őket, és kicsit talán nehéz volt a búcsú, de mégsem könnyektől terhes. Miután elbúcsúzott, felszállt a vonatra, és a helyén várta, hogy elinduljon. Néhány perccel később a vonat kigurult a pályaudvarról, és nem sokkal később már Roxfort felé zakatolt. A vonatút során elkezdett terjengeni a hír, miszerint Harry Potter a vonaton van, és hogy Roxfortos diák lesz. Cassiopeia természetesen nem lepődött meg ezen, sokat hallott a fiúról, és őszintén sajnálta a vele történteket. Ő tudta, milyen elveszíteni a szülőket, de persze ő másként veszítette el azokat, mint az ifjú Potter. Valahol azonban mégis úgy érezte, jobb volna, ha a szülei inkább halottak lennének, és nem az Azkabanban ücsörögnének életük végeztéig.

Néhány perc múlva csatlakozott hozzá néhány lány, akikkel egészen jól elbeszélgetett. Nem sokkal később pedig, kinyílt az ajtó, és egy fiú lépett be rajta.

• Nem láttatok véletlenül egy varangyos békát? Trevor a neve, és elveszett.
• Sajnáljuk, de nem. - felelték a lányok.
• Ha gondolod, és szívesen segítek megkeresni. - mondta az egyikük, akinek göndör, barna haja, és barna szemei voltak. - A nevem Hermione Granger.
• Én Neville vagyok. Neville Longbottom. És köszönöm, hogy segítesz nekem.

Miután a páros elment, megjelent a büfés kocsi, ahonnan Cassie több nyalánkságból is vásárolt. Az út során sokat beszélgetett a többiekkel, majd miután Hermione visszatért, együtt átöltöztek az iskolai talárjukba. Néhány perccel később a vonat megállt, ők pedig leszálltak. A csomagjaikat fent hagyták, azokat később viszik majd utánuk. Miután felsorakoztak Hagrid előtt, és sétáltak egyet, Cassie Lavender Brown-al, illetve Parvati és Padma Patillal ült egy csónakba, amellyel átszelték a Roxforti tavat.

Miután kiszálltak a csónakokból, a Roxforti kapu előtt álltak meg, ahol már vártak rájuk.

A kapuban megjelenő szigorú tekintetű nő ismeretlenül is ismerős volt Cassie számára, ugyanis Dora történetei alapján rögtön felismerte. Sokat hallott már Minerva McGalagony professzorról, és úgy tűnt, nem fogja csalódás érni. Úgy hallotta, szigorú, ám jó tanár, így nem is igazán félt a tantárgyától. A tanárnő smaragdzöld talárt hordott, fekete haja szigorú kontyba volt fogva. A kapu néhány pillanattal később kinyílt, Hagrid pedig átadta az elsősöket a tanárnőnek. A professzornő bevezette őket a kastélyba, majd egy kisebb szobába. A gólyák csak nehézkesen fértek be a szobába, és kissé talán megilletődve tekintettek körbe.

• Köszöntök mindenkit a Roxfortban – kezdte a tanárnő – Hamarosan megkezdődik az évnyitó bankett, de mielőtt elfoglalják helyüket a nagyteremben, beosztjuk magukat az egyes házakba. A beosztás igen fontos ceremónia, mivel a Roxfortban töltött évek alatt gyakorlatilag a ház lesz a családjuk. Az órákon a ház többi tanulójával vesznek részt, a ház hálótermeiben alszanak, és a ház klubhelyiségében töltik szabadidejüket. A Roxfortban négy ház működik: a Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát, és a Mardekár. Mindegyik háznak megvan a maga dicső története, s mindegyikből számos kiváló boszorkány és varázsló került ki. Amíg a Roxfortban tanulnak, a sikereikkel a házuknak szereznek dicsőségpontokat; ha pedig megszegnek valamely szabályt, a házukat sújtja pontlevonás. Év végén a legtöbb pontot elért ház kapja a házkupát, ami igen nagy megtiszteltetés. Remélem, hogy mindannyian házuk dicsőségévé válnak majd. A beosztási ceremóniára néhány perc múlva kerül sor az egész iskola jelenlétében. Azt ajánlom, addig is kissé szedjék rendbe magukat - nézett végig a kis seregen – Ha készen állunk a fogadásukra, visszajövök. Kérem, hogy csendben várakozzanak - azzal magukra hagyta őket.

Mindenki arról sutyorgott, hogy bizonyára valamiféle próbát kell majd kiállniuk, és ez megijesztette a gyereksereget. Talán egyedül Cassie nem ijedt meg annyira, ő tudta, mi vár rájuk. Ha varázsolniuk kellett volna, az sem ijesztette volna meg, egyedül talán a lehetőség, hogy a Mardekárba kerülhet. Amikor még Bulgáriában élt, a tanárai és nevelői igyekezték úgy tanítani és nevelni, ahogyan egy aranyvérű, halálfaló csemetét szokás. Felakarták készíteni rá, hogy mi vár és várhat rá a jövőben, s igyekezték olyanná tenni őt, mint amilyenek a szülei voltak. Ő ezzel szemben soha nem akart hasonlítani rájuk, nem akart olyan lenni, mint ők.

Nem sokkal később néhány szürkésfehér, félig átlátszó szellem társalogva libegett be a szobába, és láthatóan az egyik társukról folytattak vitát.

Az egyikük, egy fodorgalléros szellem meglepetten vette észre, hogy társaságuk van.

• Ejnye... Hát ti meg mit kerestek itt?- kérdezte
• Elsősök! A beosztásra vártok igaz? - kérdezte a Pufók Fráter nevezetű kísértet, mire néhányan bólintottak – Remélem, találkozunk a Hugrabugban. Én is Hugrabugos voltam - folytatta, de ekkor megjelent McGalagony professzor, s a kísértetek sorban távoztak a szemközti falon át.
• Indulhatunk, kezdődik a beosztási ceremónia. Egyes oszlopba fejlődj! Jöjjenek utánam! - mondta, mire a leendő elsősök engedelmeskedtek az utasításnak.

Cassiopeia csillaga

Előszó

Eső verte a hatalmas kúria falait, ahol a Lestrange család meghúzta magát. Bellatrix, Rodolphus és Rabastan Lestrange kőrözött bűnözők voltak, Voldemort leghűbb szolgái, halálfalók. A sötét mágus eltűnése után rendületlenül keresték urukat, és mindent bevetettek, hogy megtalálják azt. Bellatrix volt a leghajthatatlanabb, ő semmilyen eszköztől sem riadt vissza. Az ő ötlete volt, hogy kínozzák meg a Longbottom házaspárt, és most bujdokolniuk kellett. Az egy éves kislányát félve szorította magához. Tudta, talán soha nem láthatja őt újra. Miután meghallották az aurorok hangjait, gyermekét az egyik házi manóra bízta, hogy juttassa ki az országból, majd tüntessen el utána minden nyomot, ami a létezését bizonyíthatta volna. Nem akarta a gyermeket húgára bízni, túl veszélyes lett volna. Miután elbúcsúzott gyermekétől, egy levelet nyomott a házi manó kezébe, majd útjára engedte őket. Pár másodperccel később berobbant az ajtó, és beléptek rajta az aurorok. Átkok röpködtek mindenfelé, és tárgyakat zúztak szét, de végül a három bűnöst mégis az Azkabanba vitték. A kislányt Ivan és Marja Ivanovics vette magához, akik bár nem voltak halálfalók, de tökéletes egyet értettek Voldemort eszméivel. Cassiopeia Lestrange szigorú neveltetésben részesült. Nevelőnőt és külön tanárt fogadtak mellé, aki megtanította írásra, olvasásra, matekra, és mindenre, amire egy aranyvérű, arisztokrata hölgynek szüksége lehet. Csupán öt éves volt, amikor elkezdték tanítani a mágia használatára, és talán nem épp a legmegfelelőbb módon. Először ugyan csak az egyszerűbb varázslatokra tanították meg, majd fokozatosan jöttek az egyre nehezebb és nehezebb varázslatok. Kilenc évesen már képes volt megidézni egy teljes értékű patrónust, és képes volt használni a legsötétebb varázslatokat is. Ezek a napok azonban egyszer csak véget értek, ugyanis Albus Dumbledore véget vetett mindennek. Bízott benne, hogy még nem késett nagyon el, és remélte, hogy a lányból nem lesz olyan ember, mint a szülei. Évek óta kereste, és kutatott utána, és nehezen, de rátalált a lányra, és magával vitte, vissza Angliába. Tudta, hogyha a lány rendes neveltetést kap, és rendes, szerető családi körben nő fel, talán nem kell félni attól, hogy rossz úton jár majd. Hatalmas vihar tombolt, akárcsak aznap, mikor a kislány elhagyta Anglia partjait. Most is dörgött az ég, és villámlott, megvilágítva az idős varázslót, és a kezét fogó, félelmében hozzá bújó kislányt. Cassiopeia neveltetése ellenére is kedves gyermekké cseperedett, segítőkész volt, és okos. Néha bátornak mutatta magát, ám a vihartól még mindig megijedt. Nem tudta, miért, de kiskora óta félt a viharban. Dumbledore kedvesen megnyugtatta a kislányt, és adott neki egy kis édességet, hogy jobban érezze magát. Az utcákat csend övezte, minden üres volt. Mindenki fedezékbe ment a vihar elől, az emberek kényelmes otthonukban bújtak meg. Dumbledore megállt egy kivilágított ház ajtaja előtt, majd becsengetett. Néhány pillanattal később egy sötét hajú nő nyitott ajtót, és csodálkozva fogadta látogatóit.

• Üdvözlöm, Andromeda.
• Dumbledore professzor! Kerüljön beljebb! - tárta ki az ajtót, majd az idős mágus és kis útitársa belépett rajta.
• Ted! Itt van Dumbledore – szólt férjének a nő, amíg a mágus varázspálcájával megszárította köpenyét, illetve Cassiopeiát.

Ted Tonks érdeklődve állt fel a kanapéról amelyen addig ült, hogy köszönthesse a Roxfort igazgatóját.

Andromeda közben teát készített, majd a nappaliba hozta, hogy megkínálhassa vendégeit.

• Mi járatban itt professzor? - kérdezte Ted.
• A kis hölgy miatt jöttem el most hozzátok. A neve Cassiopeia Druella Lestrange, Bellatrix és Rodolphus Lestrange lánya.
• Nem is tudtam, hogy Bellának van lánya – csodálkozott Andromeda, aki könnyedén észrevette a hasonlóságot húga, és a lány között.

Cassiopeiának hosszú, csillogóan hullámos fekete haja, és nagy, barna szemei voltak, melyekben néha egy vörös fény csillant. Bőre sápadt volt, hófehér, akár a hó, s úgy festett, mint édesanyja kicsiben, csak épp szebbik kiadásban.

• Sokan nem tudták róla, és mai napig nem is tudnak róla. Talán, ez így is van jól. Magam is évekig kutattam utána, ugyanis minden, a kislányra vonatkozó hivatalos iratot eltüntettek.
• De mégis megtalálta – jegyezte meg Ted.
• Így igaz. És most egy hatalmas kéréssel fordulnék önökhöz.
• Hogy vegyük magunkhoz a kislányt? - kérdezte a nő.
• Igen, Andromeda. A kislánynak szerető család kell, és önök a rokonai. Nem szeretném, ha olyan helyre kerülne, ahol nem részesül a megfelelő neveltetésben.
• És ezért gondolt ránk? - kérdezte Ted.
• Többek között...
• Rendben van, magunkhoz vesszük! - jelentette ki Andromeda.
• Volna itt még valami... Ted, szeretném, ha a nevére venné a kislányt. Ő tudja, hogy Lestrange, de másoknak nem kell róla tudnia. Meg akarom adni neki az esélyt, hogy ne kelljen majd szégyenkeznie mások előtt a neve, és a szüleinek tette miatt. A papírmunkát egy megbízható emberre bízom, aki nem fog beszélni a Minisztériumban, és mindent úgy tüntet majd fel, hogy abból ne legyen gond.

Miután Dumbledore elmondott mindent, elköszönt, majd a kandallóba lépve hopp-porral utazott vissza a Roxfortba.

A Tonks házaspár másnap elintézte a papírügyeket. Amikor elmondták a kislánynak, hogy onnantól kezdve Tonks lesz a vezetékneve, ő felfogott mindent. Cassiopeia nagyon okos volt, tudta, hogy Dumbledore segíteni akar, ahogy a nénje is, és elfogadta, hogy onnantól kezdve nem Lestrange lesz, hanem Tonks. Nem kérdezősködött, csak bólintott, hogy megértette. És valóban, tényleg megértette a dolgot. Nymphadora Tonks, Andromeda és Ted lánya is megértette a helyzetet. Elég idős volt már, utolsó előtti éves, így nem kellett neki sokat magyarázkodni. Valójában örült is neki, hogy lesz egy kishúga, amelyet mindig is akart, és hogy a szülei törődhetnek egy kislánnyal, hisz őt úgyis sokszor hiányolták, mialatt a Roxfortban volt. Most pedig már kész nő, nem olyan kicsi, mint unokahúga. Persze, némileg irigykedett Cassiopeiára, hisz a kislánynak még nem kellett iskolába mennie, de tudta, hogy hamarosan az is bekövetkezik majd.