Cassiopeia Csillaga

20. fejezet

Vacsora a Sötét Nagyúrral

Cassiopeia öt óra tájban kezdett el készülődni az esti vacsorára. Vett egy kényeztető fürdőt, hajat mosott, majd miután megszáradt, fehérneműt vett fel, és elkezdte megcsinálni a haját. Debodorfőzettel kiegyenesítette, majd csigákban feltűzte, ezzel egy könnyed kontyot készítve. Gyorsan magára vette a sötétzöld ruháját, hozzá pedig a Barty-tól kapott ékszereket és szintén sötétzöld cipőjét. Poppy éppen akkor jelent meg a szobájában, amikor végzett a sminkjével.

-        -  Gazdám üzeni, hogy a nagyúr hamarosan megérkezik, és hogy a hallban fogadják őt – mondta.

-        -  Köszönöm, Poppy. Hogy nézek ki? – fordult körbe.

-        -  Csodásan, úrnőm – hajolt meg a manó, majd egy pukkanással el is tűnt.

Cassiopeia vett egy mély levegőt, majd kilépett szobája ajtaján, és lesétált egyenesen a hallba.

Draco és Lucius dísztalárban feszítettek, Narcissa pedig egy fekete-ezüst ruhát viselt, ami kiemelte mindig tökéletes alakját. Amikor a Nagyúr megérkezett, mindnyájan tiszteletteljesen fejet hajtottak előtte, majd Lucius az étkezőbe vezette a Nagyurat – a többiek pedig utánuk mentek.

-       -   Hogy vagy, kedves Cassiopeia? – kérdezte behízelgő hangon Voldemort.

-      -    Jól, nagyuram – hazudta tiszteletteljes hangon a lány, de nem nézett a szörnyeteg szemébe.

-      -    Hazudsz… - állapította meg a nagyúr. – Most elnézem neked. De soha… Soha ne hazudj nekem. Értetted?

-       -   Igen, nagyuram.

-       -   Tehát? Hogy érzed magad?

-       -   Szörnyen… - mondta a lány halkan, de ők így is jól hallották. – Meghalt… és én nem tehettem ellene semmit. Elveszítettem őket, és soha többé nem láthatom. Caramel megölte őt… És én csak néztem… Nem tudtam tenni semmit. A patrónusom… Túl későn… Túl későn…

-       -   Azt hittem, örülni fogsz, ha megszabadulsz a férjedtől – jegyezte meg foghegyről a nagyúr.

-       -   Szerettem őt – suttogta a lány. – Tudtam, milyen ember. Hogy ki ő… hogy mire készül. Az első pillanattól fogva tudtam, hogy készül valamire. De ettől még… Szerettem. A férjem volt, és boldogok voltunk. Nála jobb férjet nem kívánhattam volna. Nem is kívánnék… és nem is akarok.

-      -    Nem foglak ismét férjhez adni – mondta a nagyúr. – Nem, amíg be nem fejezed az iskolát.

-       -   Nem akarok férjhez menni… nagyúr.

-      -    Úgy vélem, ezt én döntöm el…

-       -   Tudom, hogy az apám vagy, nagyuram… - nézett a szemébe most először, amióta belépett az ajtón. – De úgy vélem a házasság csak elterelné a figyelmemet arról, hogy a parancsaidat teljesítsem, és téged szolgáljalak. Nincs szükségem férjre. Barty-t úgy sem pótolhatja senki… és nem érhetnek fel hozzá.

-      -    Ezen még gondolkozni fogok – mondta a nagyúr. – De mond csak… Honnan tudod?

-       -   Bartytól… Dumbledore verita-szérummal hallgatta ki. Akkor mondta el.

-        -  Kik voltak ott? – kérdezte hidegen sípoló hangon Voldemort.

-      -    Dumbledore, McGalagony, Piton professzor, Barty manója, Winky, és én.

-      -    Nem hallgatsz el előlem semmit ugye?

-      -    Nem…

-      -    És Potter?

-      -    Szerintem Harry Potternek halvány fogalma sincs róla, hogy ki vagyok valójában.

-      -    Úgy legyen… Hamarosan úgy is megtudja…

Cassiopeia az asztal túl oldalán elhelyezkedő kancsóért nyúlt, amikor anyja nyaklánca előbukkant a ruhájából, és megcsillant a fénynél. Voldemort érdeklődve figyelte az apró követ.

-       -   Anyád nyaklánca…

-       -   Igen, nagyuram… Én adtam Cassiopeiának – mondta Cissy néni.

-      -    Jól tetted, az a nyaklánc jó helyen van. S ha jól látom, már hasznát is vetted… - jegyezte meg.

-      -    Ezt hogy érted, Nagyúr? – kérdezte Cassiopeia.

-      -    Egy lélek rejtőzik benne. Rajtad volt, amikor valaki meghalt a közeledben – felelte a nagyúr.

-       -   Barty… - suttogta a lány. – Vissza tudom hozni? – kérdezte felélénkülve.

-       -   Ha valóban az ő lelke van benne, akkor igen. A módja nem egyszerű, de te az én lányom vagy… tehát neked sikerülnie kell – mondta Voldemort, majd elmagyarázta, hogy mit és hogyan kell tennie ahhoz, hogy sikerüljön ez a cseppet sem mindennapi varázslat, amely a sötét varázslatokkal és a szintén sötétnek számító nekromanciával volt rokonnak mondható.

A helyes pálcamozdulatot gyorsan sikerült megtanulnia, és a varázsigét is. A nagyúr ezeket rövid idő alatt megtanította neki. Azt azonban nem taníthatta meg, hogy hogyan adja bele mindenét, az érzéseit, az akaratát, a vágyait, az egész lényét a varázslatba, amiről még ő maga is azt állította, hogy cseppet sem lesz könnyű, mi több, nagyon is fárasztó és nehéz lesz.

Cassiopeia azonban nem hátrált meg, mert mindenképpen látni szerette volna Barty-t, és újra magához ölelni. Ugyanakkor eszébe jutott, hogy talán nem is az ő lelke van a kőben, hiszen az akkor is a nyakában lógott, mikor a fiát elveszítette.

-        -  Honnan tudhatom meg, hogy valóban Barty lelke van-e a kőben? – kérdezte.

-        -  Egyszerűen. Először is, kell hozzá a véred. Azzal be kell kenned a követ, majd a szájába is kell csepegtetned belőle. Utána pedig fölé kell tartanod. Ha az övé van benne, akkor a kő úgy fog viselkedni az irányába, mint egy mágnes.

-        -  Szeretnéd, hogy veled legyünk, amikor megteszed? – kérdezte Narcissa.

-       -   Örülnék, ha ott lennél mellettem, Cissy néni - felelte Cassie. – De úgy érzem, egyedül kell megtennem... 

A nagyúr sokáig maradt, sokat kérdezősködött Cassiopeia tanulmányairól, érdeklődött Dracóéról is, majd a desszertet követően Luciusszal bezárkózott a dolgozószobába.

-          Nem szükséges, hogy itt várjatok, elég sok megbeszélni valónk van. Cassiopeia, örülök, hogy találkoztunk – mondta már-már negédesen, mielőtt Luciusszal magukra zárták volna az ajtót.

Cassiopeia nem várta meg, amíg végeznek, inkább felment a szobájába.

-        -  A nagyúr tényleg itt van?- kérdezte Barty portréja, amint belépett az ajtón.

-       -   Igen – felelte Cassiopeia. – És lehet, hogy téged vagy a fiunkat vissza tudlak hozni közénk… - mosolyodott el.

-       -   Engem nem hinném… a dementor kiszippantotta a lelkemet, de ezt te is láttad…

-        -  Valóigaz… de akkor is megpróbálom. Mindenesetre Rigel talán ismét élhet.

Barty csak bólintott, hiszen ő is ezt szerette volna, és ezt Cassie is tudta.

-       -   Hol van most a nagyúr? – tért vissza Voldemortra.

-       -   Luciusszal beszélget a dolgozószobában – mondta a lány.

-       -   Még mindig nem értem, hogy lehet ilyen elnéző a nagyúr velük szemben…

-       -   Úgy vélem, ez nem a te tiszted eldönteni… - lépett be az ajtón a nagyúr. – Indulnom kell… a téli szünetben valószínűleg ismét találkozunk – ölelte át kissé ügyetlenül Voldemort. – és ha négyszemközt vagyunk, vagy „családi körben” nyugodtan szólíts apádnak. Elvégre az volnék –vigyorodott el.

-       -   Úgy lesz, apám.

-      -    És Bartemiusss… ha teheted, figyelj Cassiopeiára… Azt akarom, hogyha szüksége van rá, te legyél ott neki, mint ahogy az egy jó férjhez illik.

-       -   Úgy lesz, nagyuram.

Cassiopeia Csillaga

19. fejezet

A Kupor ház és a Malfoy kúria

Az elkövetkezendő néhány napot Cassiopeia a családjával töltötte. A rendnek beszámoltak a Witzegamot döntéséről, és várták, hogy eljöjjön a nap, mikor a lánynak költöznie kell. A tárgyalást követő reggelen a Reggeli Próféta címlapján lehozták Cassiopeia történetét és a tárgyalást úgy, ahogyan lezajlott. Pusztán Barty személyét hagyták ki az egészből, de ez is éppen elég volt ahhoz, hogy kitörjön a botrány. Az Abszol úton az emberek kinézték őt, és úgy néztek rá, mintha valamiféle szörnyszülött volna. A varázslóboltokban nem szívesen szolgálták ki őt, és néhányan még szörnyű szavakkal is illették. A napok gyorsan elteltek, és elérkezett augusztus 18. napja, s ezzel Cassiopeia elköltözésének napja. Délután öt óra tájban egy manó jelent meg a házban, melyet egyenesen a Malfoy kúriából küldtek. A manó földig meghajolt a lány előtt, mielőtt eltűnt volna annak poggyászával és minden csomagjával. Dora éppen otthon volt, így Cassiopeia mindenkitől eltudott köszönni. Miután megölelte őket, beállt a kandallóba, majd hop-port szórt a lángokba, és hamarosan a Malfoy kúria kandallójában találta magát. Nemsokkal később Lucius lépett a szobába.

-        -   Üdvözöllek a Malfoy kúriában – köszöntötte. – Polly majd megmutatja a szobádat. Ha valamire szükséged van, Polly majd a szolgálatodra áll.

     - Egy aprócska házimanó jelent meg a szobában, aki földig hajolt a lány előtt.

-         -  Polly üdvözli az úrnőt a Malfoy kúriában. Polly sokat hallott az úrnőről, és bármiben a szolgálatára áll.

-          - Köszönöm, Polly – felelte megilletődötten a lány.

Cassiopeia szobája zöld és ezüst színekben pompázott. Baldachinos ágy állt az egyik falnál mellette két éjjeli szekrénnyel. A falak mentén további szekrények álltak ruháknak és könyveknek, illetve egy fésülködőasztal a másik ajtó mellett, ami a fürdőszobába vezetett. Kényelmesen kipakolta a holmijait, majd felfedezőútra indult, Polly segítségével a hatalmas étkezőben lyukadt ki vacsorára.

-       -   Hogy tetszik a szobád? – kérdezte Narcissa.

-       -   Nagyon szép, köszönöm – felelte a lány, ahogy leült.

-       -   Holnap elviszlek az Abszol útra vásárolni Dracoval. Megvesszük a tanszereket, és veszünk neked valami szép talárt és ruhát is – mondta Narcissa.

-      -    Esetleg… Elmehetnénk a temetőbe, és a Kupor házba is?

-      -    Természetesen – felelte furcsállva a kérést Narcissa.

-       -   Van még valami, amit tudnod kell – vette át a szót Lucius. – Pénteken a sötét nagyúr nálunk vacsorázik, és szeretne megismerni téged.

-        -  Értem – bólintott a lány mereven, palástolva érzelmeit. – Lehetne még egy kérdésem? – kérdezte, mire Lucius bólintott.

-         -  A Nagyúr tanítani fog majd engem?

-         -  Ezt nem tudnám megmondani – mondta Lucius. – A nagyúr hallott róla, hogy jól bánsz a pálcával. Bizonyára érdemesnek talál majd, hogy tanítson. Bellatrix is tőle tanult… Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a taníttatásod először a belső körének halálfalóival kezdi. Perselus már tanít téged bájitaltanra, de más halálfalók is vannak, akik taníthatnak még téged sötét varázslatokra. A nagyúr dönti el, mihez kezd.

A vacsorát követően Cassiopeia jó éjszakát kívánt és elköszönt, majd aludni tért. Nagyon fáradt volt, minden tagját nehéznek érezte az ólmos fáradtságtól. Vett egy gyors forrózuhanyt, majd hálóingben bedőlt a meleg, puha ágyba. Azonnal elaludt, hogy aztán egy másik helyen térjen magához.

A Grimmauld téri házban volt, most kivételesen nem tartottak gyűlést. Mindenki a vacsoraasztalnál ült: Sirius, Harry, Hermione, Dora, Remus és a Weasley család. Jókedvűen beszélgettek egymással, és ő csak nézte őket. Állt, és nézte őket. Mikor magára nézett, látta, hogy egy nadrágot és egy pólót visel, lábán pedig tornacipőt. Nem értett semmit, hiszen az előbb még az ágyában feküdt, és aludt… Most nem érezte a fáradtságot, valamiért hihetetlenül könnyűnek érezte magát. Sirius a szokásos kutyaugatásával nevetett fel a Weasley ikrek egyik vicces történetén, amire Cassiopeia is emlékezett, hiszen maga is részt vett a mardekárosok megviccelésében. Elmosolyodott az emléken, és közben azt kívánta magában, bárcsak ő is ott lehetne és beszélhetne velük, bárcsak látnák őt… Aztán Sirius oda nézett, arra a helyre ahol ő állt. Egyenesen őrá nézett, aztán meglepetten felkiáltott:

-        -    Cassiopeia?

Mindenki hitetlenkedve felé fordult, hiszen már mindnyájan tudták, hogy ezentúl a Malfoy családnál lakik. Részben a Reggeli Próféta, részben pedig a rendtagok közléseiből.

-          - Hogyan… Mit keresel itt? – kérdezte meglepődve Dora.

-          - Nem tudom… - felelte a lány. – Fáradt voltam, és lefeküdtem aludni. Aztán egyszer csak itt találtam magam. Ez… Ez egy álom?

-          - Nem hiszem… - csóválta a fejét Remus.

-          - Akkor hogyan…? Asztrál kivetítés?

-          - Valami hasonló lehet felelte Sirius. – Ez az első ilyen eset?

-          - Igen – bólintott a lány.

A Weasley ikrek felálltak az asztaltól, majd kétszer körbe sétálták a lányt.

-        -  Ez király! – mondta Fred, ahogy átnyúlt a lányon.

-          - Olyan, mint Félig Fejnélküli Nick – tette hozzá George, ahogy ő is átnyúlt a lányon.

Persze Cassiopeia ebből mit sem érzett.

-          - Ez furcsa… Nagyon furcsa… Erről szólnunk kell majd Dumbledore-nak. Ő talán többet tud majd erről – mondta Remus.

-          - Így nem kell majd mindig ellógnom a gyűlésekre. Egyszerűen csak rá kell jönnöm, hogyan csinálom, és akár hétköznap is jelenthetek.

-          - Ez jó ötlet – bólintott Sirius is. – Így nem fogják észrevenni, hogy eltűntél.

-          - Mikor találkoztok Dumbledore professzorral? – kérdezte Cassiopeia.

-          - Nem tudjuk. Miért? – kérdezte Dora.

-          - Azért mert… Pénteken együtt vacsorázok majd… Vele… - mondta a lány.

-          - Vele? Ez biztos? – állt fel Sirius dühösen.

-          - Lucius mondta vacsora közben. Narcissa elvisz holnap az Abszol útra bevásárolni, hogy vegyek valami ruhát. Nem akarok vele vacsorázni, és eljátszani a jó kislányt. Tudom, mit kell majd tennem. Tudom, hogy azt kell majd mondanom neki, amit hallani akar. De nem akarom látni se…

-          - Megértelek – bólintott kedvesen Mr. Weasley. – De légy erős. Képes vagy rá!

Reggel Cassiopeia kissé nyúzottan ébredt. Úgy érezte, mintha nem is aludt volna egész éjszaka, hanem ébren lett volna. Emlékezett arra, ami az éjszaka folyamán történt. Hogy a többiekkel álmodott. De… Volt egy olyan érzése, hogy talán mégsem álom volt, és minden, amiről beszélgettek, valóban elhangzott.

-          - Remek… - morogta, ahogy oldalra fordult.

Azt tervezte, hogy visszaalszik még egy-két órácskára, de a szobában egy hatalmas pukkanás jelezte, hogy bizony ideje felkelni.

-          - Jó reggelt, úrnőm! – hajolt földig a Poppy nevű manó. – A reggeli tálalva van az ebédlőben, kisasszony – mondta.

-          - Köszönöm, Poppy – motyogta a lányt, ahogy lassan kimászott az ágyból. – Kérhetek esetleg kávét mellé?

-          -  Természetesen, kisasszony.

-        -  Köszönöm – mondta a lány, mire a házimanó egy pukkanással eltűnt.

Cassiopeia gyorsan felöltözött és rendbe szedte magát, majd lement az étkezőbe.

Lucius az asztalfőn ült, és éppen a Reggeli Prófétát olvasta.

-          - Jó reggelt… - motyogta a lány fáradtan.

-          - Hogy aludtál? – kérdezte kedvesen Narcissa.

-          - Úgy érzem magam, mint akin átment egy egész hippogriff csorda – felelte a lány ahogy leült. – Olyan érzésem volt, mintha… Mintha valahol máshol lennék…

Lucius erre már letette az újságot.

-          - Kifejtenéd?

-          - Azt hiszem, hogy csak álmodtam – legyintett a lány. – De valahogy olyan érzésem volt, mintha… Mintha nem az ágyamban lennék. Hanem valahol máshol. A Roxfortban… Olyan valóságos volt az egész.

-          - Nos… Vagy tényleg csak álmodtad, vagy… Talán képes vagy az asztrál kivetítésre. Néha előfordul, hogy valaki különleges képességgel rendelkezik – magyarázta Lucius.

-          - Mint a parsasszájúság… - mondta a lány.

-          - Igen, így is mondhatjuk – bólintott Lucius.

A férfi ugyan kedves volt, de a lány látta a szemében a félelmet. Látta, pedig nem mutatta ki. Ebből is tudta, hogy bizony ő csak a nagyúr lánya lehet. Távolságtartó volt, amennyire csak lehetett, hogy még véletlenül se kelljen Cassie szemébe néznie. Bizonyára tud róla, hogy esetenként vörös színben tündökölnek…

A reggeli és a kávé után elmentek a temetőbe, ahol hideg volt az idő, és nyomasztó. Cassiopeia célirányosan ment a fehér gránitsírhoz, amin két név díszelgett: Ifjabb Bartemius Kupor és Rigel Bartemius Kupor. Bal kezével végigsimított a sírkőn, amin még mindig ott volt a legutóbbi koszorú – vörös rózsákból.

Az arcán egy kövér könnycsepp gördült le, hogy aztán a porhanyós föld igya föl azt.

Hiányzott neki… A mosolya, a hangja, a csókja… Hiányzott neki a kedvessége, a figyelmessége, az őrülete. Hiányzott, hogy gyermeket várjon… Tőle.

Nem akart ismét összeomolni, ahogy azt a nyár első hónapjában tette. Azt akarta, hogy magába zárkózva, csendesen gyászolhasson – egyedül. De tudta, hogy nem lehet. Nem teheti meg, most nem. Megtörölte az arcát, majd Narcissa fel fordult.

-          - Azt hiszem, mehetünk – erőltetett egy mosolyt az arcára. – Az iskola előtt még egyszer szeretnék eljönni…

A következő állomás a Kupor ház volt.

Eddig még nem volt képes eljönni ide, arra helyre, ahol Barty élt. De tudta, elfog jönni az ideje. Nagy levegőt vett, majd pálcájával rákoppintott a ház ajtajára, ami felismerve a tulajdonost kinyílt, hogy beengedje őt.

Amíg Narcissa és Draco érdeklődve nézett körbe a házban, ő célirányosan felfelé vette az irányt az emeletre. Benézett minden szobába, és végül az utolsóban találta meg azt, amit keresett. A szoba falai zöld-ezüst színben úsztak. Középen egy bevetetlen ágy terült el, a falak mentén szekrénysorok.

Óvatosan lépett be a szobába, a lábai alatt recsegtek kissé az öreg padlódeszkák.

Ujjaival végigsimított a falon majd az egyik ruhásszekrényen. Kezébe vette az egyik képet a szekrényről, amely Barty-t még kicsi gyermekként ábrázolta, és egyre csak mosolygott, miközben édesanyját ölelte. Cassiopeia a képre mosolygott, majd leült az ágyra. Kezébe vette a párnát, melyre szerelme a fejét hajtotta éjszakánként, s magához szorítva azt belélegezte az illatát. Még most is, hónapok elteltével is Barty illata volt.

-          - Cass – hallott meg egy ismerős hangot a háta mögött, amitől megmerevedett.

Az nem lehet…

Letette a párnát, majd felállt, és lassan megfordult.

Barty volt az. Pontosabban egy kép róla. Az ágy másik oldalán, egy kisebb keretben foglalt helyet – de bizonyára nem az volt az egyetlen képe.

-          - Barty?

-          - Én vagyok az… hogy vagy? - kérdezte.

-          - Hiányzol…

-          - És a kicsi?

-          - Barty… Őt… ő… elvesztettem őt… - a könnyek újra megeredtek, ahogy felidéződött annak a rettenetes éjszakának a fájdalma. – Azon az éjszakán… amikor téged…

-          - Mi történt?

-          - A sírodnál voltunk. Rosszul lettem. Elkezdtem vérezni… Bevittek a Mungóba, de a fiunk… A kisfiunkat nem tudták megmenteni… Melléd temettük el.

-          - Mi… Mi a neve?

-          - Rigel… Rigel Bartemius Kupor – eresztett meg egy szégyenlős, szomorú mosolyt Cassiopeia, ahogy igyekezte letörölni a könnyeit.

-          - Most… Most megkérhetlek, hogy adj néhány percet? – kérdezte Barty mire a lány bólintott.

-          - Körbenézek a házban. Aztán visszajövök. Rendben? – kérdezte Cass, mire Barty bólintott.

Megkereste a fürdőszobát, ahol rendbe szedte magát, majd körbejárta a házat. Végül, úgy tíz perc múltán valóban visszatért a szobába.

-          - Cass… Van valamim számodra a szekrényemben – mondta Barty. – A jobboldali szekrény hátoldalán van egy titkos rekesz. Ott a láthatatlanná tévő köpenyembe csavarva találod.

Cassiopeia kinyitotta a szekrényt, amibe talárok, ingek és más ruhák voltak felakasztva. Végigsimított az egyik anyagon, majd széthúzta a ruharengeteget, hogy hozzáférjen a szekrény hátuljához. Látta a leheletvékony illesztést, ahol a retesz ajtaja és a szekrény összeért. Óvatosan szétfeszítette, és benyúlt egészen az aljáig. Onnan egy csomagot húzott elő, amit egy sötét anyagba tekertek.

Az anyag, valóban egy láthatatlanná tevő köpeny volt, amit pedig belecsavartak, nem volt más, mint egy gyémántokkal díszített nyakék.

-          - Anyámé volt. Azt szeretném, hogy a tiéd legyen…

-          - Köszönöm… Ez csodálatos – mondta, miközben felpróbálta.

A nyakék tökéletesen illett rá.

-          - Indulnunk kell – lépett be az ajtón Narcissa.

-          - Rendben, csak egy perc – felelte a lány, majd Barty képe felé fordult. – Szeretném, ha velem lehetnél. Nem… Nem volna baj, magammal vinnélek?

-          -  Nem - felelte a férfi. – Van egy másik képem, egy portrém a ház egy másik felében. Onnan a ház bármely portréjába átléphetek, ha szükséges.

-          - Rendben van – mondta Cass, s felemelte a képet, egy csókot lehelt rá, majd a táskájába süllyesztette.

Ezután levette a nyakláncát, belecsavarta a láthatatlanná tévő köpenybe, majd azt is belerakta a táskájába Barty képe mellé.

A házból hopp-porral mentek a Foltozott Üstbe, onnan pedig az Abszol útra. Madam Malkin szalonjában vettek néhány talárt, illetve Cassiopeia egy mélyzöld ruhát is kiválasztott magának a hétvégi vacsorára. Az Uklopsz-ban vásárolt némi bagolycsemegét Periklésznek, a Czikornyai & Patzában könyveket vettek, majd bevásároltak pennákból, tintákból illetve bájital-hozzávalókból is. Miután mindent megvettek amit kellett, lepihentek Fortescue fagylaltszalonjánál, és vettek néhány gombóc fagylaltot. Draco mentásat és málnásat, Cassiopeia pedig levendulásat és törtcsokoládésat evett. Narcissa – mivel figyelt az alakjára – nem evett a finom édességből. Miután végeztek, a Foltozott Üst nevű kocsmából hopp-porral tértek vissza a Malfoy-kúriába.

Cassiopeia az étkezéseken megjelent, de napjai nagy részét a kúria könyvtárában töltötte, régi sötét varázslatok és középkori történetek olvasásával. Csütörtök este éppen a bájitalos részlegben keresett olvasnivaló után, mikor egy igen régi, és ritka bájital került a kezébe. A poros pergamen széle már fekete volt a kosztól, a kelta betűk pedig halványak voltak már, de még mindig jól olvashatóak. Valamennyire értette, hogy mit ír a recept, és igencsak meglepődött, mikor a hozzávalók között porított baziliszkuszfogat talált. Egy bűbáj segítségével gyorsan lemásolta az iratot, majd az eredetit visszatette a helyére, a másolatot pedig elrakta az egyik zsebébe. Éjszaka még olvasgatta a receptet, és próbálta kitalálni a többi hozzávalót, amiket viszont nem igazán tudott lefordítani. Rengeteget gondolkozott rajta, elvégre mindig is érdekelte a bájitaltan – és jó is volt belőle. Nagyon későn sikerült csak elaludnia, amit Barty portréja némileg nehezményezett, mondván nem lesz elég kipihent, mikor találkozik a Sötét Nagyúrral. Cassie persze egyből elvetette ezt, hiszen nyugodtan pihenhet még a délelőtt, vagy a délután folyamán, amíg nem kell készülnie a vacsorára. Félelemmel vegyes várakozással gondolt a másnap estére. Nem akarta látni a Nagyurat, de kíváncsi volt rá, mit akarhat tőle. És persze arra is, hogy válaszolna-e a kérdéseire. Meg aztán… Azt is tudta, hogy így valamelyest beleláthat majd a nagyúr terveibe, amit tovább adhat majd a rend tagjainak. Piszkosnak és árulónak érezte magát. De valahol megnyugvást is lelt abban a gondolatban, hogy jó dolgot cselekszik, a varázslótársadalom, és a muglitársadalom szebb, és jobb jövőjéért. Abban is biztos volt, a nagyúr nem pusztán csak találkozni szeretne vele. Talán lesz valamiféle kérése vagy parancsa az irányába. Nem tudta elképzelni, mi lehet az. Az azonban már most is világos volt számára, hogy a dolognak talán lesz némi köze a híres Harry Potterhez…