Cassiopeia Csillaga

18. fejezet

A Tárgyalás

Cassiopeia rendszeres látogatója lett a Grimmauld térnek. Sokszor ment át látogatóba, vagy gyűlésre. Így volt ez aznap is, mikor Harryt elhozták a Privet Drive-ról. Dora aznap reggel mondta el, hogy este elmennek érte, ahogy a dementorokról is beszámolt otthon. A Grimmauld térre együtt mentek, majd elköszöntek egymástól. Cassiopeia az étkezőben ült és beszélgetett Siriusszal illetve a Weasley szülőkkel, mikor ő megérkezett. Nem látta a fiút, ahogy Harry sem őt. Ez így volt jól. Miután meghallgatták Piton professzor jelentéseit, ismét szóba került a jóslat megvédése.

-       -   Eddig nem sikerült elvinnie. Most már ő is tudja, hogy csak két ember vihetné el. Ő az egyik, de nem fog elmenni érte. Viszont azt megteheti, hogy Harry elmenjen. A Nagyúr könnyedén játszik az elmével, s mint tudjuk, ő képes beférkőzni akárki elméjébe. Úgy vélem, tervet készít, hogy csapdába csalja a fiút – mondta Cassie.

-       -   Nincs túl nagy fantáziád? – kérdezte mosolyogva Bill, de Cassiopeia túl komolyan nézett rá ahhoz, hogy vicceljen.

-      -    Tanultam a Nagyúr képességeiről. Évekig tanulmányoztam a módszereit, a képességeit. Tudom, mire képes. Talán nincs igazam. Talán tévedek. De semmi sem bizonyítja, hogy nem történhet meg, amit mondtam. Logikus lépés volna, és éppen őrá vallana.

A megbeszélés után még maradtak vacsorára. Amint elmentek a rendtagok, Harry és barátai léptek be az étkezőbe. Amikor Harry meglátta a lányt, dühös lett, és nem félt kimutatni, hogy mit gondol róla. A barátjának hitte, de mindennek vége. Vége, mert megtudta az igazságot.

-     -     Te?! Te mit keresel itt? Azért vagy itt, hogy kémkedj neki?

-       -   Harry… - próbálta csitítani Remus, de nem tudta.

-        -  Te az ő lánya vagy! Hogy vagytok képesek hinni neki? Bízni benne? – nézett körbe Harry. – Te Voldemort…

-        -  Elég, Harry… - csapott az asztalra Sirius. – Cassiopeia a család tagja, ahogyan te is. Ő is azért van, hogy segítsen a Nagyúr elpusztításában. Ő is a rend tagja, és Dumbledore bízik benne. Én is bízom benne. Tudom, mit gondolsz. Azt is, miért vagy így kiborulva. De senki sem válogathatja meg a szüleit.

Cassiopeia a vacsora további részében csendben maradt és meghúzta magát. Későn indultak haza, és a lány szinte azonnal elaludt.

Amikor eljött augusztus 12-e, görcsbe rándult gyomorral ébredt fel. Reggelit alig evett a félelemtől, habár nem a Malfoyoktól, hanem a Witzegamottól félt.  Hét óra előtt már a minisztériumban voltak, a látogatók bejáratán, egy telefonfülkével érkeztek. Egy hosszú, tágas, lélegzetelállítóan impozáns csarnok egyik végében

álltak. A terem sötét fapadlója olyan fényes volt, mintha szakadatlanul políroznák. A pávakék mennyezetet díszítő, csillogó aranyszimbólumok szüntelenül mozogtak és változtak, akár egy hatalmas égi kijelzőtábla betűi. Kétoldalt, a sötét fával borított falak mentén, aranydíszítésű

kandallók sorakoztak. A bal oldali kandallókból szinte másodpercenként egy-egy boszorkány vagy varázsló lépett ki, a jobb oldalon pedig minden kandalló előtt sorban álltak a távozni készülők. A hosszú csarnok közepe táján szökőkút állt; kerek medencéjének közepén életnagyságnál nagyobb aranyszobrok emelkedtek.

A legmagasabb szobor egy daliás varázslót ábrázolt, ég felé emelt pálcával a kezében. A kisebbek egy gyönyörű boszorkányt, egy kentaurt, egy koboldot és egy házimanót mintáztak. Az utóbbi három lény csodálattal nézett fel a boszorkányra és a varázslóra. A két varázspálca végéből, a kentaur nyilának hegyéből, a kobold sipkájának csúcsából és a házimanó két füléből egy-egy csillogó vízsugár lövellt ki. A vízcsobogás elnyomta a hoppanálók pukkanásait, de beleveszett egy még hangosabb zajba: annak a több száz boszorkánynak és varázslónak a lábdobogásába, akik – többségükben álmos-mogorva képpel – a csarnok túlsó végén nyíló aranykapu felé haladtak. Miután a pálcájukat regisztrálták a biztonsági őrszolgálatnál, beszálltak egy liftbe, és elindultak lefelé.

 -  Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály – jelentette a női hang, majd kiszálltak a felvonóból.

A folyosó, amelyre kiléptek, merőben különbözött azoktól, amelyeket Cassiopeia látogatásai során a felsőbb szinteken látott. Falai csupaszok voltak még ablakok sem nyíltak rajtuk. Ajtóból is csak egy volt: egy egyszerű fekete, a folyosó

legvégén. Andromeda kézen fogta, majd elirányította a lányt bal kéz felé, ahol egy nyílás mögött lépcső indult lefelé.

-        -   Még a lift se jön le ide… Ezeket a tárgyalótermeket már több mint tíz éve nem használták. Utoljára anyádék tárgyalását folytatták itt – mondta Ted. 
a Leértek lépcső aljába, és elindultak egy újabb folyosón, ami erősen hasonlított a Piton roxfortbeli tantermébe vezető pincéhez: fáklyákkal megvilágított durva kőfalain nehéz, vaspántos faajtók nyíltak.

- Tízes... tárgyalóterem... erre... mindjárt... igen.
Egy hatalmas zárral felszerelt, sötét ajtó elé értek.

-       -    Itt tárgyalták anyámék ügyét? – kérdezte Cassie.

-     -      Igen – bólintott Adromeda. – Pontosan ebben a teremben. Menjünk be.

A sötét kőből rakott falakat derengő fáklyafény világította meg. Kétoldalt a lépcsős padsorokon már ott ültek a Malfoyok, Dumbledore professzor és a Tonks család tagjai is oda ültek le. Szemközt, a legmagasabban elhelyezkedő padokban homályba burkolózó alakok népes csoportja ült. Fojtott hangon beszélgettek egymással, de mikor a súlyos ajtó becsukódott Cassie mögött, egyszerre baljós némaságba burkolóztak. Rápillantott a terem közepén álló, láncokkal felszerelt k
arfájú székre. A hideg kirázta, ahogy rápillantott.

- Megkérek mindenkit, hogy foglalják el a helyüket – szólt emelt hangon Caramel, és jelentőségteljesen Dumbledore-ra nézett, aki kedvesen biccentett a fejével.

- Megkezdem, a Cassiopeia Druella Lestrange elhelyezésében indított per tárgyalását. A felperes a Minisztérium, Kiskorú Védelmi Hivatala. A kihallgatók: Cornelius Oswald Caramel, Dolores Jane Umbridge, Mafalda Hopkirk és Amelia Susan Bones – mondta gépiesen Caramel. – Első tanúként szólítom Ted Richard Tonksot.

Ted kissé idegesen ment ki a Witzegamot elé, és ült le a székre.

- Maga Ted Richard Tonks? – kérdezte Caramel.

- Igen – felelte Ted, egy kissé zavartan.

- Született 1951 szeptember 3-án?

- Igen, uram.

- 1988 augusztus 18-án, Albus Dumbledore – itt az idős mágus felé biccentett –, egy kilenc éves gyermekkel a kezében jelent meg a házukban?

- Igen.

- Az a kislány, a teremben helyet foglaló Cassiopeia Druella Lestrange?

- Igen.

- Mr. Tonks, magának eszébe sem jutott, hogy minisztériumi gondozásba vett kiskorúakat, csak a K.V.E. engedélyével lehet örökbe fogadni? – Caramel támadni kezdett.

- Eszembe jutott uram, de a későbbiekben a Minisztérium, és a K.V.E. is tudomást szerzett arról, hogy Cassie nálunk van. Már másnap, augusztus 19-én jelentettük – magyarázta idegesen Ted, mintha mentegetőzne.

-      -    És választ adna arra, hogy mi vezérelte önt, hogy örökbe fogadja ezt a gyermeket?

-      -    Cassiopeia a feleségem unokahúga annak ellenére, hogy őt kitagadták a családból. Dumbledore professzor azt szerette volna, ha Cassiopeia minden szeretetet és törődést megkap, amit egy gyermeknek meg kell kapnia. Nem volt kérdés, hogy magunkhoz vesszük-e – annak ellenére, hogy az édesanyjával sosem voltunk jó viszonyban.

-      -    Az 1988. augusztus 19-e előtti időszakot Miss Lestrange az országon kívül, ismeretlen körülmények között töltötte. Ön tud-e valamit arról az időszakról?

-     -     Csak Cassiopeia elmondásaiból miniszter úr. Cassiopeia azokat az éveket Bulgáriában egy családnál, Ivanovicséknál töltötte, akik Lestrange-ék ismerősei voltak.

-     -     Értem. Mr. Tonks, önnel végeztünk. Mrs. Malfoy, kérem fáradjon ide – szólt Caramel.

-          - Tehát maga, Narcissa Malfoy, Cassiopeia Druella Lestrange keresztanyja, igaz? – kérdezte Caramel.

-       -   Igen, uram.

-      -    Kezdetektől fogva közel állt magához a kislány?

-      -     Természetesen. Ott voltam, amikor megszületett, végig. Én voltam a második, aki kézbe fogta életében.  Még az apjánál is előbb láttam. Ott voltam amikor járni kezdett, hallottam az első szavait. Olyan volt, mintha két gyerekem lenne. Amikor meghallottam, hogy elvették tőlem, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot.

-     -     És miért pont most érezte, hogy magához kellene vennie Cassiopeia-t?

-      -    Nem most éreztem. Mindig eszembe jutott. Minden egyes nap arra gondoltam, hogy vajon mit csinálhat. A fiamat állandóan kérdezgettem, hogy mi van vele, hogyan viselkedik a Roxfortban, de nem igazán vannak jóba. Talán már elfelejtették mennyire szerették egymást kiskorukban.

-         - Tudott arról, hogy Miss Lestrange nincsen az országban?

-    -      Tudtam róla. A nővérem úgy vélte, veszélyes volna, ha akkor magunkhoz vennénk őt, ezért küldte el őt egy aranyvérű családhoz. A papírjait eltűntették arra az időszakra, így Cassiopeia papíron nem létezett. Úgy beszéltük meg, hogy tíz éves korára visszakerül, és akkor magunkhoz vesszük.

-       -   Értem… Miss Lestrange, te következel.

Cassiopeia összerezzent, ahogy meghallotta a felszólítást. Felállt, és lassan elindult a szék felé. A hideg kőpadlón koppanó léptei hangos visszhangot vertek a néma teremben. Ahogy óvatosan leereszkedett a székre, a láncok fenyegetően megcsördültek, de nem béklyózták meg. A félelemtől émelyegve felemelte tekintetét, és ránézett a vele szemben ülő testületre. A magas padsorokban körülbelül ötven ember foglalt helyet. Mind egyforma, szilvakék talárt viseltek, amelyen baloldalt, elöl cikornyás ezüst W díszelgett. Valamennyien emelt fővel ültek, és egy emberként ráfüggesztették tekintetüket. Voltak, akik bizalmatlanul méregették, mások leplezetlen kíváncsisággal néztek rá. Az első sor kellős közepén Cornelius Caramel, a mágiaügyi miniszter ült.

-       -   Te vagy Cassiopeia Druella Lestrange, Bellatrix és Rodolphus Lestrange gyermeke? – kérdezte Caramel.

Cassiopeia Luciusra nézett elgondolkozva… Vajon azért akarják őt, mert a Nagyúr lánya? Vagy tényleg szeretik? Cassie legszívesebben Caramel arcába vágta volna az igazságot, de ehelyett élesen beszívva a levegőt röviden felelt:

-      -    Igen.

-       -   Mesélnél nekünk a Bulgáriában töltött éveidről?

-      -    Bulgáriában Marja és Ivan Ivanovics házában éltem. A fiukkal, Alexanderrel, és annak legjobb barátjával, Viktor Krummal együtt nőttem fel. Ők sosem bántak úgy velem, mintha a gyermekük lennék, de nem voltak lekezelőek sem. Úgy bántak velem, mintha félnének és tisztelnének bár magam sem tudom miért. Ők taníttattak engem. Sok tanárt hívtak, köztük Igor Karkarovot, aki később a mesteremmé vált. Kilenc esztendősen, mikor az igazgató úr értem jött, már képes voltam megidézni egy patrónust.

-     -     Egy reinkarnálódott patrónust? – kérdezte az egyik Witzegamot tag.

-      -    Igen – felelte a lány.

-     -     Mi történt, miután Tonksékhoz kerültél?

-      -    Mindenki elfogadott, sajátjukként bántak velem. Dora úgy bánt velem, mintha valóban a húga lennék. A családommá váltak.

-          Nos… ez mind szép és jó, ám a közelmúltban történt néhány dolog, ami miatt kénytelenek vagyunk folytatni a tárgyalást – hiszen ez akár érintheti is az ügyünket. Június negyedikén, a trimágus tusa estéjén tiltott átkot használtál a jelenlétemben a Roxfortban. Elmondanád, miért tetted?

-          Barty Kupor halott volt. Én csak… Nem hagyhattam, hogy olyan legyen…

-        -   Milyen kapcsolatban álltál az említett, korábban elítélt halálfalóval?

-          - Ön is tudja, miniszter úr. Barty a férjem volt.

-         -  Meséljen el mindent onnantól kezdve, hogy megismerkedett vele.

-       -    Barty-t mindig is ismertem. Sokat volt nálunk, és én olyankor mindig vele akartam tölteni az időmet. Rengeteget játszott velem. Az ő neve volt az első szó, amit kimondtam. Anyámnak ez persze nem tetszett. Bulgáriában voltam, mikor véletlenül meghallottam, hogy meghalt az Azkabanban. Tudtam, hogy az Azkaban rossz hely, és hogy a halál is rossz. Később megtudtam, mit tett – legalábbis ezt hittem. De már akkor sem tiszta előttem minden. Az a Barty, akit én ismertem, nem bántott volna senkit. Aztán eljött a Kvidicsvilágkupa. Mögöttem egy üres szék állt a páholyban, de végig olyan érzésem volt, mintha ülne benne valaki – és engem figyelne. Nem értettem, miért. Akkor nem értettem semmit. Aztán a fülembe suttogta, hogy tudja, ki vagyok. A hangja ismerős volt, de nem tudtam honnan. Aztán láttam, amikor felküldte a Jegyet. A fényében láttam egy pillanatra az arcát, miután kimondta a varázsigét. Felismertem, de azt mondtam magamnak, hogy lehetetlen. Előkerestem a régi képeket, de még így sem tudtam elhinni. Aztán megjelent az iskolában Mordon képében. Velem mutatta be, hogyan kell legyőzni az Imperius átkot, beszélgetett velem, felmérte a tudásom. Furcsa volt, és olyan önkéntelen szokásai voltak, melyek csak Bartyra voltak jellemzőek, Mordonra nem. Aztán egy este, amikor a bolgárok hajójáról mentem vissza az épületbe, lebukott előttem. Elmúlt a százfűlé főzet hatása, és így láthattam őt. Nem bántott, kedves volt hozzám. Arra kért, ne szóljak senkinek, és hogy találkozzunk még. Ugyanakkor ha megkérdeztem, mit keres ott, nem válaszolt, s ha megkérdeztem, hol az igazi Alastor Mordon, akkor kitérő választ adott. Karácsonykor megajándékozott, és küldött még mellé egy gyűrűt is. A gyűrű zsupszkulcs volt, ami elvitt egy ismeretlen helyre ahol ő már várt rám. Egy varázsló, akinek az arcát nem láttam, összeadott minket. Barty pedig elmondta nekem, hogy Igor Karkarov árulta őt el, és hogy ő nem kínozta Longbottomékat, csupán az ajtóban állt és figyelt később pedig felküldte a Jegyet. Amikor Dumbledore professzor kikérdezte, ugyanezt elmondta az igazságszérum hatása alatt. Hittem neki. Ugyanakkor megpróbáltam rájönni, hogy mit keres az iskolában – sikertelenül. Mikor rájöttem, hogy hol tartja fogva Mordont, megpróbáltam őt kiszabadítani többször is. Egyszer sem sikerült, de majdnem lebuktam. Már arra gondoltam, hogy biztosan varázslatot küldött a ládára, így tudja, mikor piszkálja meg valaki. Aztán a Trimágus Tusa harmadik próbájának estéjén Cedric meghalt, Harry pedig visszatért. Láttam, hogy Barty mit készül elkövetni, és hiába figyelmeztettem őt. Nem tudtam tenni semmit. Így szóltam az igazgató úrnak. Szerettem őt, de nem hagyhattam, hogy megtegye, hogy megölje a fiút.

-       -    Volt szexuális kapcsolatod Kuporral? – kérdezte a rózsaszín ruhába öltözött Dolores Umbridge kislányos hangján.

-        -   Erről nem szándékozom beszélni – felelte a lány felháborodottan.

-      -     A házasságotok szempontjából ez fontos lehet. Ha nem háltátok el a nászt, a házasságotok érvénytelen, így az örökség, melyet az ifjabbik Kupor rád hagyott, teljességgel jogtalan – mondta Caramel.

-       -    Elháltuk a házasságunkat – mondta a lány halkan.

-     -      Megismételnéd, ha megkérhetlek? – kérdezte az óriási békának kinéző Umbridge.

-        -   A házasságunkat elháltuk – felelte a lány érthetően.

-       -    Nos… Ebben az esetben Dumbledore, maga következik - mondta Caramel.

Az ősz varázsló Cassiopeia helyére ült, míg a lány visszaült Andromeda mellé.

-        -  Ön Albus Percival Wulfrick Brian Dumbledore, a Roxfort boszorkány- és varázslóképző szakiskola igazgatója?

-    -      Igen, én vagyok – felelte Dumbledore.

-      -    1988. augusztus 19-én Ted és Andromeda Tonks nevelésére bízott egy kiskorú boszorkányt, a K.V.E. engedélyezése és figyelmeztetése nélkül. Elmondaná nekünk, miért tette ezt, és hogy miért éppen a Tonks házaspárra bízta a nevezett Cassiopeia Druella Lestrange kiskorút?

-     -     Éveken át kutattam a lány után, végül Igor Karkarov segítségével rátaláltam. Úgy véltem, hogy itthon van a helye, ebben az országban, hiszen itt él a családja, a rokonai. Azért vittem el a Tonks családhoz, mert úgy véltem, náluk biztonságban lesz, nem kell majd a szüleinek tettei miatt szégyenkeznie. Azt gondoltam, hogy a Tonks család szeretete egy olyan ifjú boszorkánnyá alakítja őt, aki a legfontosabb emberi értékeket tekinti majd szem előtt. Tudtam Miss Lestrange képességeiről és tanulmányairól, Igor elmondott nekem mindent. Úgy véltem, egy olyan családhoz kell kerülnie, akik önmagáért szeretik őt, és elvből elutasítják a sötét eszméket – mégis rokonságban állnak vele. Úgy gondoltam, ők a legjobb választás Cassiopeia számára, és ezért vittem el hozzájuk. A K.V.E. –t az én tanácsomra értesítettük már másnap, segítettem az ügyintézésben is, ugyanakkor tudtam róla, hogy Miss Lestrange papírjai nincsenek elérhető közelségben a minisztérium számára.

-       -   Tehát úgy döntött, hogy a kezébe veszi az ügyet, és saját szája íze szerint elhelyezi őt egy olyan családnál, akik addig még csak nem is hallottak róla.

-      -    Belátom, hogy tévedtem, de a tévedésemért ne szakítsunk szét még több családot, Cornelius – mondta Dumbledore.

-   -       Majd meglátjuk… - morogta Caramel. – A Witzegamot ezennel döntéshozatalra visszavonul.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a Witzegamot tagjai visszatértek, holott csupán pár perc telhetett csak el.

-      -    A Witzegamot meghozta döntését Cassiopeia Druella Lestrange kiskorú elhelyezésének ügyében. A Witzegamot egybehangzó döntése alapján Cassiopeia Druella Lestrange kiskorú felügyeleti jogát augusztus hónap 18. napjától Lucius Abraxas Malfoy kapja meg. A hétvégéket a Tonks család felügyelete alatt töltheti, és a kapcsolatot továbbra is tarthatják vele. A tárgyalást ezennel befejeztem – mondta Caramel.

Haza a minisztérium előcsarnokában található kandallók egyikén át hop-porral utaztak. Andromeda és Ted feldúltak voltak a Witzegamot döntése miatt, Cassiopeia viszont meglepődött mert ennél rosszabbra számított. Nem gondolta, hogy a kapcsolatot ezután is fenntarthatja majd a családjával, de megengedték neki ahogy azt is, hogy néhány szombatot velük tölthessen. Ez kellemes meglepetés volt, de nem voltak illúziói. Tudta, hogy ki kell élvezniük az időt ami megadatott, mert már nem lehetnek együtt sokáig. Amint a Sötét Nagyúr visszatérését a Mágiaügyi Minisztérium is elfogadja, és a nagyúr hatalomra lép, nem találkozhat velük. Talán csak a gyűléseken. Talán már ott sem. Talán soha többé.