Cassiopeia csillaga

17. fejezet

A Főnix Rendje

Meleg, nyári kora este volt. Cassiopeia a szobájában ült, és a régi képeket nézegette, mikor kopogtatásra lett figyelmes. A hang az ablak felől jött; egy bagoly érkezett hozzá. Kinyitotta az ablakot, mire a bagoly szárnyra kapott, berepült a szobájába,ledobta a levelet az ágyra, majd leírt egy kört a levegőben, s távozott.

Cassiopeia érdeklődve vette fel a levelet. A borítékon a Mágiaügyi Minisztérium címere volt látható, s ez némiképp szorongással töltötte el a lányt. Vajon miért küldtek neki levelet? Csak nem a nyáron történtek miatt?

Felszakította a borítékot, majd kivette belőle a levelet, s olvasni kezdett.

Tisztelt Andromeda és Ted Tonks!
A Minisztérium által kiadott új határozat alapján, a kiskorúak bűbájgyakorlása és biztonságos nevelése törvénykönyv, a halálfaló gyerekekre vonatkozó bekezdése szerint, önök törvénytelenül bújtatnak, egy 1982-ben minisztériumi gondozás alá vett kiskorú boszorkányt. Megkérem Önöket, és a Cassiopeia Druella Lestrange (szül.:1979.12.25) nevű kiskorút, augusztus 12-én 7:30 perckor jelenjenek meg a Wizengamot előtt. A távol maradás, hatósági eljárást von maga után.

Szívélyes üdvözlettel, Dolores Jane Umbridge (Minisztériumi titkár)

Cassiopeia még vagy háromszor elolvasta a levelet, miután képes volt felfogni, hogy ez mit is jelent.

Nem értette, hogyan jöhettek rá? Hiszen kilenc éves koráig Bulgáriában élt, még csak közelébe se ment Angliának. A gyermekkorának korai éveit Alex, Viktor és Zoja, Viktor nővére társaságában töltötte. Nem értette, hogy miért történik mindez, de biztos volt benne, hogy Caramel keze van benne a dologban. A mágiaügyi miniszter a Trimágus Tusát követően lejárató hadjáratot indított Dumbledore és Harry ellen. Nagyon úgy festett hát, hogy most őt is belerángatja ebbe az ügybe. A Kupor házat, mint örökséget is csak megkésve kapta meg néhány nappal korábban, s még csak meg sem tekintette Barty otthonát. Erre most jött ez a levél... A lány lélekszakadva rohant le a nappaliba, ahol szülei épp Dorával beszélgettek.

• Apa, anya! Levél jött a Minisztériumból – mondta, majd átnyújtotta Tednek a levelet.

A férfi átvette és elolvasta, majd továbbadta Andromedának.

Miután a nő is elolvasta, a házaspár kelletlenül összenézett.

• Caramel megteheti ezt? Elveheti tőlünk a lányunkat? - kérdezte Andromeda, ahogy odaadta Dorának a levelet.
• Nem tudom Meda, de harcolni fogunk. A végsőkig – felelte Ted.
• Anya... Apa. Luciusnak még így is túl könnyű dolga lesz. Ő jóban van a miniszterrel... Csak meg kell pedzegetnie néhányszor a dolgot, és... Én nem akarok elmenni innen, de attól tartok, ez elkerülhetetlen.
• Talán Dumbledore segíthet – mondta Dora. - Ma lesz gyűlés, megkérdezem tőle.
• Attól tartok, itt már Dumbledore sem segíthet. Mindazonáltal... - szólt elgondolkozva Cassiopeia – talán én segíthetek...
• Ezt hogy érted? - kérdezte Ted.
• Ha a Malfoy kúriába kell költöznöm, olyan dolgokat fogok hallani, amik talán nem jó, ha rossz fülbe jutnak... - mosolyodott el a lány. - Lucius halálfaló. Innentől fogva valószínű, hogy találkozni fogok én is a Nagyúrral. Ami azt illeti, nem volna meglepő, mivel... Mindegy is – legyintett a lány.
• Azt mondod, hogy kémkednél Dumbledore-nak? De hiszen Piton is épp azt teszi! - mondta Dora.
• Piton professzor?
• Igen... Ő is a Rend tagja...
• Kik a tagok még? Sirius? Lupin professzor? Mordon?
• Te honnan... - képedt el Dora.
• Csak ráhibáztam – legyintett Cassiopeia. - De nem ez a lényeg. A Nagyúr nem hinném, hogy megbízik a professzorban. Nekem azonban olyan előnyöm van vele szemben, ami még jól jöhet, és a Nagyúr ellen fordíthatjuk.
• Kuporra gondolsz? - kérdezte sötéten Ted.
• Nem csak rá. Hanem a születésemre. Vagyis inkább magukra a szüleimre...
• Lestrange-ékre? - kérdezte Andromeda.
• Nem teljesen... Hát Dumbledore nem mondta el? - kérdezte a lány megerősítésre várva.
• Mit? - kérdezte Andromeda.
• Ezek szerint nem... Én... Nem szeretném, ha ezután megváltozna a véleményetek rólam... Ha ezek után nem tekintenétek a lányotoknak...
• Miről beszélsz, hugi? - kérdezte Dora.
• Az apámról. Megtudtam, hogy nem Rodolphus Lestrange az igazi apám. Megtudtam, hogy a valódi apám... A valódi apám egy olyan ember, aki... Aki sokkal de sokkal rosszabb Rodolphusnál... A vér szerinti apám ugyanis nem más, mint maga a Sötét Nagyúr.

Mindhárman ledöbbentek az elhangzottaktól, végül Dora elnevette magát.

• Ugye csak viccelsz? Mert ez tényleg egy nagyon rossz vicc volt – mondta.
• Nem viccelek, Dora. Tényleg ő az apám. Mármint a vér szerinti. Mert persze, soha nem fogok rá apámként tekinteni – rázta ki a hideg Cassiopeia-t.
• De... A húgom képes volt... - Andromeda nem találta a szavakat.
• Anyám ki tudja mióta volt a Nagyúr szeretője. A házassága is csak azért köttetett, hogy zavartalanul „szolgálhassa” a Nagyurat – Cassie hangja csak úgy csöpögött a gúnytól. - Köztudott tény a halálfalók között, hogy Bellatrix szerelmes a Nagyúrba.
• Ez mindent megmagyaráz... - motyogta Andromeda.
• Mióta tudod? - kérdezte Dora.
• Év végén tudtam meg. Barty mondta el, Verita szérum hatása alatt, de vannak bizonyos tények, amik szintén erre mutatnak... Vannak jelek, amik bizonyítják, hogy mindez igaz.
• Mit akarsz most tenni? - kérdezte Ted.
• Szolgálom az apámat. Legalábbis látszólag. A többit viszont Dumbledore-ral kell megbeszélnem. Nem hiszem, hogy egy kiskorút felvenne rendtagnak, de én talán olyan információkkal szolgálhatok majd, amik elősegíthetik az ügyünket. Merthogy én nem leszek olyan mint ők, az is biztos...
• Nos, nekem mennem kell. Cass, akkor velem jössz? - kérdezte Dora.
• Igen – felelte a lány.
• Akkor ebben az esetben kénytelenek leszünk hop-porral utazni – mondta Dora, majd mindketten beálltak a kandallóba. - Később jövünk.

Dora a jobb kezébe vett egy marék port, majd beleszórta a kandalló tüzébe.

• A Grimmauld Tér 12.

Zöld lángok csaptak fel, és a két lány forogni kezdett.

Cassiopeia belekarolt Dorába, miközben forogtak, és kandallók százai sodródtak el mellettük hihetetlen sebességgel. Aztán a pörgés abbamaradt, ők pedig egy új, Cassie számára eddig teljesen ismeretlen helyen léptek ki a kandallóból.

A helyiségben ahová kerültek egy asztal volt szemben a kandallóval, mögötte pedig egy kanapé foglalt helyet. Szemben velük egy ajtó nyílt, az ajtóban pedig egy fiatalos Sirius Black jelent meg.

• Sirius! - rohant Cassiopeia, s azonnal a férfi nyakába vetette magát. - Hogy vagy? Jól nézel ki...
• Köszönöm, de... Cassiopeia... Te mit keresel itt? - kérdezett vissza a férfi.
• Beszélnem kell Dumbledore-ral. Itt van?
• Még nem jött meg. Dora... Miért hoztad magaddal? - kérdezte aztán az éppen bugyirózsaszín hajú lányt.
• Én kértem meg rá. Attól tartok, adódott némi probléma, és ezt csak egyféleképp tudom kihasználni. Ezt viszont mindenkinek hallania kell. Különösen az igazgató úrnak – felelte Dora helyett Cassiopeia.
• Rendben, gyertek beljebb. Cassiopeia, üdvözöllek a Főnix Rendjének hadiszállásán. Még nincs itt mindenki, csak Remus, és a Weasley család. No meg Hermione.
• Ők itt vannak? - lepődött meg Cassie.
• Igen, jóformán az egész nyarat itt töltik. Nemrég jöttek ők is. Gyertek, az étkezőben van mindenki – felelte Sirius.

Az étkezőben valóban ott ült már Lupin, Hermione, Ron, Ginny, az ikrek, Mr. És Mrs. Weasley és Bill.

• Sziasztok! - köszönt Cassie, mire minden tekintet rá szegeződött.

Remus felállt, majd az érkezők elé lépett.

• Biztos, hogy te vagy Cassiopeia Tonks? - kérdezte.
• Igen, én vagyok. Harmadéves koromban a tanár úr volt az SVK tanárunk, és abban az évben találkoztam először Siriusszal. Felajánlottam neki a franciaországi nyaralónkat, és ételt is vittem magammal. Csirkét, valamiféle süteményt, és töklevet.
• Ő az, Remus – mosolygott Sirius.
• Sajnálom, de ezen végig kell mennie mindenkinek, nehogy kém kerüljön közénk.
• Ez Mordon ötlete volt nem igaz, Lupin professzor? - kérdezte a lány.
• Igen, az övé. És nyugodtan hívj Remusnak – felelte a férfi kedvesen.
• Nos, ez esetben a legközelebb nyugodtan kérdezzétek meg, hogy mi a patrónusom.
• Patrónus? - lepődött meg Mrs. Weasley.
• Ó, igen... Kénytelen voltam megtanulni... A válasz pedig kígyó. Legalábbis eddig az volt.
• Könnyedén kideríthetjük, hogy még mindig az-e. Még van időnk, a többiek csak később jönnek – mondta nyugodtan Remus.
• Nem is tudom... Legyen, próbáljuk meg.

Cassiopeia megpróbált ellazulni, és emlékei közt keresgélni. Boldog emléket keresett, és talált is néhányat. Egyet kiemelt a többi közül, és hagyta, hogy átjárja az emlék. Ezután kimondta a varázsszót.

• Expecto Patronum!

Történni azonban nem történt semmi. Nem jött elő a pálcájából a jól ismert kígyó.

• Próbáld meg egy másik emlékkel – mosolygott rá bátorítóan Remus.

Cassie megpróbálta egy másik emlékkel, de azzal sem működött, ahogy a következővel sem.

Lassan úgy érezte, hogy be fog pánikolni.

• Miért nem sikerül? Kilenc évesen már tökéletes, inkarnálódott patrónust tudtam megidézni...
• Kilenc évesen? - lepődött meg Sirius. - Nagyon fiatal voltál még akkor...
• Tudom...
• Lehet, hogy azért nem sikerül, mert nem a legboldogabb emlékedet használtad – mondta Remus.

Dora és a Cassie összenézett. Hát persze...

• Nem lehet... Az túl... - kezdte Cassiopeia, de Dora a vállára tette a kezét.
• Próbáld meg – szólt.

Cassiopeia Bartyra gondolt, az eltelt közös időre, az esküvőjükre, s arra a pillanatra, mikor megtudta, hogy gyermeket vár. Egy könny gördült végig az arcán, ahogy visszaemlékezett Barty arcára, mikor elmondta neki a hírt. Hagyta, hogy átjárják az emlékek, majd ismét kimondta a varázsszót.

• Expecto Patronum!

Egy hatalmas óriáskígyó repült ki a pálcából. Hasonló volt, mint a másik, de mégis valahogy más...

A lány nem tudta volna megmondani miért, de tudta, hogy ez egy másik kígyó vagyis megváltozott a patrónusa.

• De... Hogy lehet, hogy kígyó a patrónusod, mikor Griffendéles vagy? - kérdezte Ron.
• Ez... Azt hiszem, a családom miatt van – mondta a lány.
• A családod? - kérdezett vissza Ginny értetlenül.
• Nem akarok erről beszélni. Egy részét úgy is hamarosan megtudjátok. Bizonyára Caramel első dolga a

• Sa
  

  • z lesz, hogy címlapsztorit csinál az ügyből... - morogta Cassie.

  Hamarosan elkezdtek szállingózni a rendtagok. Mordon, McGalagony, Kingsley, Piton, Hagrid, és rengeteg ismeretlen. Utolsóként Dumbledore érkezett meg.

  • Te mit keresel itt? - kérdezte, mikor belefutott a lányba a lépcsőnél.
  • Attól tartok, baj van. Tárgyalás lesz... Caramel rájött, hogy ki vagyok. Luciushoz kell majd költöznöm.
  • Ez biztos?
  • Levelet kaptam. Professzor, ezentúl nem találkozhatom a családommal. Én nem akarok közéjük tartozni. Maga is tudja... Segíteni akarok. Rendtag szeretnék lenni.
  • Miss Tonks... Úgy vélem, ez nem volna célra vezető. Még kiskorú, és...
  • Nem bízik bennem? Megértem... Akkor engedje, hogy elnyerhessem a bizalmát. Kémkedni akarok a rendnek.
  • Van már kémünk.
  • A Nagyúr nem bízik meg Piton professzorban. Bennem már most jobban bízik. Maga is tudja, hogy miért...
  • És ha lebuksz?
  • Van olyan erős az okklumenciám, hogy ez ne történjen meg.
  • Ez esetben gyere velem – irányította a lányt az étkezőbe.

  • Üdvözlök mindenkit! Az első napirendi pontunk Miss Tonks ügyét érinti – kezdte Dumbledore, majd a lányhoz fordult – elhoztad a levelet? - kérdezte.
  • Itt van nálam – vette elő Dora, majd átnyújtotta az igazgatónak.

  Miután Dumbledore elolvasta, felnézett, elgondolkozva nézett Cassiopeiára.

  Ezután körbeadta a levelet, és ismét megszólalt.

  • Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Kémkedni a rendnek?
  • Igen.
  • Veszélyben leszel majd.
  • Ez nem teljesen igaz. Csak akkor lesz számomra veszélyes, ha rájön...
  • Ebben az esetben felteszem a kérdést a többieknek... Miss Tonks úgy döntött, hogy szeretne belépni a rendbe. Olyan körülmények kényszerítik erre, amik egyetlen gyermeknek sem jók. A szülei, a családja... Hamarosan egy ismert halálfaló veszi majd magához. Kérdem én, megengedjem-e, hogy a Rend kéme legyen?
  • Dumbledore, te is tudod, hogy kiskorú nem léphet be a rendbe. A munkánk túl veszélyes... - mondta Mordon.
  • Tudom – felelte komoran az igazgató.
  • Hisz Cassiopeia még csak kislány! - mondta Mrs. Weasley.
  • Egyébként is... Tudtommal én vagyok a rend kéme nem? - kérdezte Piton.
  • Ez így igaz – szólalt meg a lány. - De maga is tudja professzor, hogy a Nagyúr nem bízik meg magában. Nekem azonban előnyöm van ez esetben. Akár akarom, akár nem, a köreibe fogok kerülni hamarosan. Magához fog hívatni. Tanítani fog, ahogy annak idején anyámat is tanította. Ön is tudja, hogy ez az egyetlen esély, ahogyan azt is, mi az az előny, amit említettem.
  • Ahhoz a Sötét Jegy is kell nem? - kérdezte Sirius. - Amíg nincs rajtad a Sötét Jegy, addig nem kell bejárnod a gyűléseire.
  • Tévedés – felelte a lány, miközben felhúzta ruhája ujját. - Ha ez nem volna rajtam, akkor is be kéne járnom a gyűlésekre. Elvégre anyám a leghűségesebb halálfalója mind közül. Minden értelemben – mondta.
  • Megkaptad a Jegyet?
  • Kémkedni jöttél?

  Záporoztak a kérdésekre.

  • NEM! Ez a jegy akkor jelent meg, mikor tavaly nyáron Barty Kupor felküldte a Sötét Jegyet. Ron, Hermione és Harry is ott voltak. Nem látták, hogy megjelent rajtam a jegy, én azonban láttam. Vörös volt, és égetett. Attól a naptól kezdve egyre élesebben rajzolódott ki. Aztán a Trimágus tusa harmadik próbáján... Mikor a Nagyúr visszatért... Ilyenné vált. Zöld lett, és éles. Fájt és égetett, úgy ficánkolt, mint egy hal. Ez egy jel volt, nem több. De kétségtelen, hogy össze vagyok kötve a többi halálfalóval. Mi több, magával a Nagyúrral. - fintorodott el.
  • Dumbledore, én még mindig fenntartom, hogy nem szabadna belépnie a rendbe – mondta Mordon.
  • Miért akarsz belépni a Rendbe? - kérdezte kedvesen Lupin.
  • Több oka is van. Az első ok, hogy szeretném kihozni ebből a szorult helyzetből a legjobbat. A családom, a barátaim mind Harry oldalán állnak. Engem már gyerekként arra képeztek, hogy gyilkos legyek. Már a születésemkor eldöntötték, hogy halálfaló lesz belőlem, s én nem dönthettem efelől. A másik nyomós ok a szülei. Nem akarok olyan lenni, mint ők. Amit tettek és még tenni fognak, az nem én vagyok. Nem akarom azt az embert szolgálni... Nem akarok én is olyan lenni, mint ő... Nem akarok mást, csak hogy én irányítsam az életem. De ehhez az kell, hogy Ő elbukjon. Minden követőjével együtt.
  • És miért bízzunk meg benned? - kérdezte egy alacsony termetű férfi. - Lestrange vagy...

  Cassiopeia nem tehetett róla... Felhorkantott, majd nevetésben tört ki.

  • Lestrange, Kupor, Black, Denem, Tonks... Ezek csak nevek. Nevek, melyek bármelyikét nyugodt szívvel hordhatnám ezért vagy azért. Ebben a világban a név egy címke, amelyről meglehet ismerni a tulajdonosát, s amely meghatározza az életét. Nekem annyi nevem volt már, hogy magam sem tudom, ki vagyok. De egyet tudok: nem fogom ölbetett kézzel várni, hogy a Nagyúr véghezvigye a terveit. Nem fogom ölbetett kézzel várni, hogy ő és a halálfalói lemészárolnak mindenkit, aki fontos számomra. És nem fogom megvárni, hogy befolyásoljon csak mert ő az ap... - Cassie elharapta a mondatot, mikor Dumbledore szúrós tekintettel meredt rá.

  A lány szavai most is csöpögtek a gúnytól és a megvetéstől.

  • Azt látjuk, hogy gyűlölöd őket. Talán még okod is van rá. De valóban készen állsz? Feláldozni mindent egy nagyobb jó érdekében? Ha kell, meghalni egy szebb jövőért? - kérdezte Kingsley.
  • Ennél jobban már nem is lehetnék készen – felelte komolyan a lány.
  • Ez esetben szavazzunk! - tanácsolta Dumbledore. - Minerva?
  • Nem örülök annak, hogy egy fiatal lány ilyen veszélyes dolgokba keveredjen. Mindazonáltal ismerem a döntése hátterét, Miss Tonks. Csakis ezért állok amellett, hogy rendtag lehessen – mondta McGalagony.
  • Alastor? - kérdezte Mordont Dumbledore.
  • Én nem támogatom – mondta Mordon, de nem tett hozzá semmit. Úgy érezte, ezzel már mindent elmondott.
  • Remus? - kérdezte Dumbledore a vérfarkast.
  • Sajnálom, de nem támogatom – rázta a fejét Lupin.
  • Sirius? - fordult Black felé az igazgató.
  • Szerintem Cassiopeia épp elég idős ahhoz, hogy saját döntéseket hozzon, és én tiszteletben tartom a döntését. Támogatom az ötletet, hogy Cassie rendtag legyen – mondta Sirius, és rámosolygott a lányra.
  • Molly?
  • Az a véleményem, hogy Cassiopeia még gyerek. Iskolába jár, és ezért nem tudna teljes értékű rendtag lenni. Veszélyes, és nem tudja mire vállalkozik. Ezért nem támogatom, sajnálom Cassiopeia – mondta Mrs. Weasley.
  • Arthur?
  • Én támogatom – mondta Mr. Weasley.
  • Perselus?
  • Nem örülök ennek, de ha Miss Lestrange ezt szeretné, én nem állok az útjába. Támogatom – mondta Piton professzor.
  • Kingsley?
  • Sajnálom, de nem gondolom, hogy Cassiopeia készen állna erre. Ezért nem támogatom – mondta az auror.
  • Hagrid?
• Sajnálom, de nem lehet. Nem támogatom – mondta a félóriás.
• Dedalus?
• Én támogatom! - mosolygott jóindulatúan Dedalus Diggle.
• Hestia?
• Én nem támogatom - felelte Hestia Jones.
• 
  
• Elphias?
• Én támogatom – mondta Elphias Dodge.
• Mundungus?
• Egyet értek Siriusszal, támogatom – motyogta félálomban Mundungus Fletcher.
• Sturgis?
• Én is támogatom. A lány így is úgy is veszélyben van – mondta Sturgis Podmore.
• Emmeline?
• Én nem támogatom. Túl veszélyes – mondta Emmeline Vance.
• Nymphadora?
• Csak azért támogatom, mert tudom, hogy mi áll a háttérben, és azt is tudom, hogy  húgom megtudja védeni magát ha kell. 
• Bill?
• Én is támogatom. A lánynak nagy előnye, hogy Voldemort nem számít az árulására. Nem gondolná, hogy éppen a leghűségesebb halálfalójának gyermeke árulja el. Ezt az előnyünkre kell fordítanunk.
• Nos... Mrs. Figg és Charlie természetesen nem tudják kifejteni az álláspontjukat e pillanatban, de úgy hiszem, hogy nélkülük is megkezdhetjük a számolást. A magam részéről a történtek hátterének ismeretében magam is támogatom hogy Miss Tonks a Főnix Rendjének tagjává váljon. Nos... A többség döntése szerint mától a Főnix Rendjének tagja vagy, Cassiopeia. Ez nagy felelősséggel jár, az itt elhangzottakat nem mondhatod el senkinek. A biztonság kedvéért minden rendtagnak le kell tennie egy esküt, amikor belép a rendbe. Természetesen mindezt a múltban történtek végett... Minerva, kérlek.

Dumbledore a lány mellé lépett, és jobb karját a lányéra kulcsolta. McGalagony eléjük lépett, és pálcáját összefont kezük fölé helyezte.

• Cassiopeia Druella Lestrange, esküszik-e, hogy megoszt a Főnix Rendjével minden olyan információt, amit a Sötét Nagyúrról és a terveiről szerez? - kérdezte McGalagony.
• Esküszöm - felelte a lány, mire egy aranyfonál kígyózott ki a professzornő pálcájából, és tekeredett Cassie és Dumbledore karjára.
• Miss Lestrange, esküszik-e, hogy mindhalálig hű lesz a Rendhez, és ahhoz amit képvisel. Nem árul el bennünket, és csak azokat az információkat osztja meg a Nagyúrral, amiket szükséges megosztania?
• Esküszöm – egy újabb aranyfonál tekeredett a kezükre.
• Esküszik-e, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a Sötét Nagyúr elbukjon, és a halálfalók megfelelő büntetésben részesüljenek?
• Esküszöm.

Miután a a harmadik aranyfonal is Dumbledore és a lány karjára tekeredett, egy ideig mindhárom fonál jól láthatóan csillogott, majd halványodni kezdtek, s végül el is tűntek.

Cassiopeia letette az esküt. Ezennel a Főnix Rendjének teljes jogú tagjává vált.

A későbbiekben Piton professzor jelentést tett a Sötét Nagyúr mesterkedéseiről, és szóba került egy jóslat is, amit a Rejtélyügyi Főosztályon őriznek a rend tagjai, és amit a Nagyúr minden áron meg akar szerezni, hogy legyőzhesse Harry-t. Cassiopeia érdeklődve hallgatta a jelentéseket és fejtegetéseket, de ő maga igyekezett egyenlőre nem hozzászólni a dolgokra. Ezt a felnőttekre hagyta. Miután vége lett a gyűlésnek, Cassiopeia első dolga az volt, Sirius és Remus elé lépett. Meg kell érteniük, hogy miért teszi azt, amit tesz. El kell mondania nekik az igazat. Bennük megbízik. Ők nem fogják elárulni. Legalábbis ebben reménykedett...

• Beszélnek kell veletek. De nem itt. Nem akarom, hogy bárki hallja, amit mondani akarok – mondta a lány.
• Nagyon rejtélyes vagy... - jegyezte meg Sirius.
• Jó okom van rá. Gyertek – indult meg felfelé a lépcsőn Cassiopeia.

A ház kissé ismerős lett számára, ahogy a lépcsőfokok, felfelé lépdelt. Mrs. Weasley portréja éppen aludt, és egy elhúzott függöny mögött hortyogott. Évekkel ezelőtt már járt ebben a házban. De akkor még nem volt fent a portré, akkor még élt Sirius édesanyja.

Belökött egy ajtót, amin keresztül egy teljesen üres szobába lépett be. A szoba falára egy hatalmas családfa volt festve, néhol kiégetett portrékkal. A Black családfa. Cassiopeia kereste magát rajta, de nem talált semmit.

• Téged valamiért nem raktak rá. De én a helyedben örülnék ennek – mondta nem túl boldogan Sirius.
• Nevetséges... - horkantott a lány.
• Szóval... Hallgatunk – mondta Remus, miután becsukta az ajtót.

Cassiopeia egy bűbájt küldött rá, nehogy kihallgassák őket.

• Amit most el fogok mondani nektek, arról csak kevesen tudnak. Dumbledore, McGalagony professzor, Piton professzor, a családom, és a halálfalók belső köre. Amit most hallani fogtok, azt semmiképp nem adhatjátok tovább, és nem mondhatjátok el egyetlen rendtagnak sem. Már most sem bíznak bennem, de ha megtudnák az igazat, még ennyire sem bíznának. - kezdte a lány.
• Nagyon komoly dologról lehet szó, ha ezt kéred, de megtesszük – mondta Remus.
• Nektek is csak azért mondom el, mert bízom bennetek és a megítélésetekben. Mert tudom, hogy tudjátok milyen kívülállónak lenni. A történet nem lesz boldog, és nem lesz szép sem. Minden akkor kezdődött, amikor anyámékat elkapták és Azkabanba zárták a tetteik miatt... Én Bulgáriába kerültem egy családhoz, akik aranyvérűek voltak, és szimpatizáltak a Nagyúr eszméinek jelentős részével. Sok halálfaló barátjuk volt, többek közt Igor Karkarov. Korán elkezdtek taníttatni. Mágiára, táncolni, és úgy viselkedni, ahogyan azt elvárják egy aranyvérűtől. Megtaníttatták velem a családfámat, és elvárták, hogy tudjam a Malfoyok és a Nagyúr családfáját is. Nem véletlenül. Lucius a keresztapám. A Nagyúr pedig... Nos, ő a Nagyúr. Gyorsan tanultam, s aztán Karkarov lett a mesterem. Megtanított mindenre, amit tudott. Sötét mágiára tanított. Ölni. Kínozni. Aztán egy nap, mikor egy másik mesteremmel párbajoztunk, elővarázsoltam egy kígyót. A mesterem el akarta tüntetni, de én megállítottam. A kígyó azonnal elbűvölt engem, és én megértettem őt. Akkor jöttem rá, hogy parszaszszájú vagyok. Nem értettem hogy hogyan, vagy miért. Ezt csak most, a nyár végén értettem meg. De persze, ne szaladjunk ennyire előre – legyintett a lány. - Tavaly új SVK tanárunk lett, Barty Kupor, Mordon képében. Barty-t még kiskoromban ismertem. Az ő neve volt az első szó, amit kimondtam – mosolyodott el az emléken. - Furcsán ismerősnek találtam a viselkedését, és nem akartam elhinni hogy ő az. Amíg nem láttam. De nem árulhattam, mert megígértem neki. Ő jó volt hozzám, sosem bántott. Aztán kaptam egy levelet. A Nagyúrtól. Az állt benne, hogy hozzá kell mennem az egyik halálfalójához karácsonykor. Őhozzá kellett. Ezt csak a helyszínen tudtam meg, mikor a Nagyúr összeadott minket.

Sirius és Remus döbbenten hallgatták Cassiopeiát.

• Te Barty Kupor felesége vagy? - kérdezték, mire a lány bólintott.
• Ő tudta, hogy kicsoda vagyok. Tudott a különleges adottságomról, hogy beszélek a kígyók nyelvén. Ahogy azt is tudta, hogy ez nem véletlen: a parszaszszájúság évszázadok óta öröklődött a családomban. Apám is parszaszszájú, ahogyan az ő anyja, és annak családja is a Gomoldok. Én nem Lestrange vagyok. Mikor Barty-t kihallgatták, ott voltam azon az estén. Akkor tudtam meg, hogy Rodolphus Lestrange nem az apám. Nem lehet az, mert a vér szerinti apám nem más, mint a Sötét Nagyúr. Én az ő lánya vagyok. Én Mardekár leszármazottja vagyok.
• Ez hogy... Hogy lehetséges? - kérdezte Remus.
• Te is tudod, hogyan lesz a gyerek, Remus... Anyám ki tudja mióta volt már a Nagyúr szeretője. A Rodolphusszal kötött házassága a Nagyúr parancsára történt, hogy ne legyenek a szóbeszéd tárgya. Parancs volt, amit teljesítettek nem több. Ígérjétek meg, hogy egy szót sem szóltok senkinek az elhangzottakról. Ők nem értenék meg. Azt hinnék, kém vagyok.
• De nem vagy az. Pusztán nem értesz egyet a családod tetteivel és nézeteivel. Gyűlölöd őket és azt, amit képviselnek – mondta Sirius. - Tudom, hiszen magam is ezt érzem.

Egy ideig még beszélgettek múltról, jelenről s jövőről, beszélgettek az elképzeléseikről, majd Dora és Cassiopeia elbúcsúzott, és hazament.

Késő este volt már, mindent sötétség borított.

Cassie az éjszaka álmodott. Hideg, fagyos helyen volt, és fázott.

Sötét volt, úgy, mint azon az éjszakán. Nem látott semmit, de érezni érezte a hideg húst, ami a bőréhez ért, a gránitot ami a hátát nyomta, és a hideget, ami a bőrébe vágott. Be volt zárva valahová, nem tudta hová, és nem tudta miért. Nem kapott levegőt, fulladozott, és a derekát érintő kezek szorítása egyre csak nőtt.

Érezte a halott lélegzetet a tarkóján, érezte a nyomást a belsőjében. Körülötte mindenhol csak gránit volt, fehér gránit. Egy sírboltban volt, és már azt is tudta, hogy melyikben.

Óvatosan megfordult, hogy a halott, mégis élő Barty Kuporral nézzen farkasszemet.

A férfi szemeiben megtört fény csillant, az őrület és a csalódottság egyvelegeként.

Ajkai kékek voltak, s egyetlen szót formáztak csupán, mely az ő ajkairól mindennél jobban fájt Cassiopeiának. Egyetlen szó: Áruló.