Cassiopeia csillaga

12. fejezet

Karácsonyi Bál és Esküvő

Késő délután volt már, mikor elkezdett készülődni. Öt órakor kezdett neki, és egy frissítő fürdővel, no meg egy hajmosással kezdte a készülődést. Lavender, Parvati és Hermione is a segítségére volt, ahogy ő is a lányokéra. A Durmstrangosok már a nagyterem előtt álltak, mikor Cassiopeia megjelent.

Mélyzöld, kövekkel díszített fodros ruhát viselt, ami eltakarta lábait, melyeken fekete és zöld színű, ezüst kígyóval díszített cipőt viselt. Karján az ezüst kígyós karkötőt viselte, nyakában egy rózsaszín köves nyakéket, füleiben egy hozzátartozó fülbevalót, ujján pedig egy rózsaszín köves gyűrűt viselt.

Nem szerette ezt a színt, de úgy gondolta, jól illik majd a ruhájához. Haja most egyenes volt, sima és fényes, elegáns kontyban csavarodott a tarkóján. Ujján egy másik gyűrűt is viselt: ez volt az a zsupszkulcs, amit a Nagyúrtól kapott. Ez a gyűrű aranyból készült, oldalába rúnaírással véstek régi átkot: „Mikoron a gonosz hatalma megnő, a setét, borzongató halál őérte is eljő”

Cassie nem szívesen gondolt bele, hogy e szavak mit jelenthetnek, s hogy kire-mire utalhatnak.

Úgy döntött, hogy inkább élvezi az estét. Tekintetét körbehordozva rátalált Harryre, Ronra, no meg persze Hermionéra is Viktorral karöltve. Alex épp Viktorral beszélgetett, mikor odaért hozzájuk.

• Sziasztok! - köszöntötte a fiúkat, akik először fel sem ismerték a lányt.
• Kasiopeya – ismertek rá.
• Gyonyorú vágy! - szólt Alex.

A lány elpirult a bók hallatán, majd mosolyogva belekarolt Alex-be.

Miután a Tusa bajnokai megkezdték a nyitótáncot, Dumbledore és McGalagony vezetésével többen is csatlakoztak hozzájuk a táncparketten. Cassie és Alex is a táncolók között voltak, és összeszokott párosként, kifogástalanul táncoltak. Ami azt illeti, együtt tanultak meg annak idején táncolni, s most a lányban könnyedén idéződtek fel a lépések. A táncot követően jött a vacsora, melyet Cassiopea élvezettel fogyasztott el. Eközben Alexszel sokat beszélgettek mind a múltról, mind a jelenről s a jövőről. A vacsorát követően aztán ismét a parkett felé vették az irányt.

Cassie az este folyamán tekintetével többször is kereste a Mordonnak álcázott Barty-t, s ez most sem volt másként. Azonban most először fordult elő, hogy nem találja a férfit. El szeretett volna köszönni tőle, mielőtt elindul, ám úgy tűnt, ezt már nem teheti meg. Nem is tehette.

Az öltözködés során az egyik gyűrűre szórt bűbája az egyik pördülésnél életbe lépett, jelezve, hogy tíz perc múlva tíz óra lesz. A rózsaszín kő lüktetett és világított, a gyűrű pedig felforrósodott, majd rövidesen le is hűlt – Cassiopeia hűtőbűbája nyomán.

• Gyere, szívjunk egy kis friss levegőt – ragadta karon a lány Alexet, majd elhagyták a nagytermet.
• Hamarosan aktiválódni fog a zsupszkulcs – mondta a lány, mikor kiértek az épületből. - Olyan helyről kell indulnom, ahonnan nem leszek feltűnő.

A fiúval a Tiltott Rengeteg irányába sétáltak, és még a fák között is mentek egy darabon.

Cassiopeia hirtelen toppant meg.

• Viszlát később – ölelte meg a lány Alexet.
• Légy óvatos! - mondta a fiú.
• Az leszek. Sietek vissza! - lépett hátrébb néhány lépést a lány.

A köldökénél egy ismerős rántást érzett, majd forogni kezdett körülötte a világ.

***

Egy ijesztő, ködös temetőben ért földet. A közelben egy hatalmas épület, valószínűleg egy régi kúria állt. Az épület romosnak és öregnek tűnt, de az egyik szobában lévő világosság arra engedett következtetni, hogy nem lakatlan.

A sötétben egy alacsony, tömzsi emberke világító pálcával a kezében közeledett a lány felé.

Ahogy közelebb ért, a ráeső fénytől Cassiopeia azonnal ráismert, és Peter Pettigrew-t fedezte fel a férfiban.

• Üdvözöllek a Denem birtokon, Miss Lestrange! - köszöntötte a lányt remegő hangján. - Kövess, a Nagyúr már vár.

Azzal hátat fordított a lánynak, és visszaindult az épület felé. Cassiopeia vett egy reszketeg lélegzetet, majd maga is követte Féregfarkot a földi pokolba.

Egy rozoga lépcsősoron mentek fel, ami megnyikordult minden lépésük alatt.

A lépcsősor tetején egy nyitott ajtón át Cassiopeia belátott a szobába, ahol nyáron az öregember is járt álmában. A szobában égett a kandalló, mellette pedig egy fotel állt, benne egy kicsi, torz alakkal. A fotel mellett Barty Kupor állt saját alakjában, dísztalárba öltözve. Most nem úgy nézett ki, mint a Roxfortban, hanem igényesnek és ápoltnak tűnt, haját oldalra fésülve viselte.

• Nagyúr... - pukedlizett a lány illő módon a fotelben ülő alak előtt.
• Cassiopeia Lestrange... Hát eljöttél – hallatszott a rideg, ijesztő hang. - Örülök, hogy találkozunk végre. Ő itt az ifjabb Bartemius Kupor – mondta Voldemort nagyúr.
• Tudom, Nagyuram – mosolyodott el a lány.
• Tudod-e, hogy miért vagy most itt? - kérdezte Voldemort, mire a lány bólintott. - Bartemius a leghűségesebb szolgálóim egyike. Benne tökéletesen megbízom, s ennél fogva úgy döntöttem, hogy őhozzá kell ma feleségül menned. Megvagy elégedve a választottammal? - kérdezte a Nagyúr, de inkább csak formálisan, mintsem igazi érdeklődésből.
• Igen, Nagyuram – felelte tisztelettudóan a lány.
• Nos... Egy ilyen mértékű kötésvarázslathoz mint ez, nem biztos, hogy elegendő erőm van. Így a kötést Féregfark fogja véghez vinni. Nos, kezdhetitek – mondta Voldemort.

Barty megfogta Cassiopeia kezét, míg Féregfark a pálcáját karjaik fölé tartotta.

• Fogadod-e te, Ifjabb Bartemius Kupor, hogy feleségül veszed az itt megjelent Cassiopeia Druella Lestrange-et? Fogadod-e, hogy együtt leszel vele jóban-rosszban, szegénységben, betegségben míg a halál el nem választ? - kérdezte Pettigrew, miközben egy arany szál hagyta el a pálcáját, és tekeredett Cassie és Barty kezére.
• Fogadom – szólt Barty, majd a másik kezével lány ujjára húzott egy arany gyűrűt.
• Fogadod-e te, Cassiopeia Druella Lestrange, hogy férjül fogadod az itt megjelent Ifjabb Bartemius Kuport? Fogadod-e, hogy együtt leszel vele jóban-rosszban, szegénységben, betegségben, míg a halál el nem választ? - kérdezte a lányt is Pettigrew, mire egy újabb aranyszál tekeredett a házasulandók kezére.
• Fogadom – felelte némi habozás után Cassiopeia.
• Ezennel a rám ruházott hatalmamnál fogva örökre házastársakká nyilvánítalak titeket. Bartemius, megcsókolhatod a feleségedet – mondta Pettigrew ahogy hátrébb lépett, és visszaadta a Sötét Nagyúrnak a pálcáját.

Barty szinte tapogatózva, óvatosan csókolta meg a lányt, akinek ez volt élete első csókja.

Maga a csók puha volt és rövid Cassiopeia számára talán túlságosan is. Ráadásul zavarban is érezte magát, főleg, hogy mindezt a Sötét Nagyúr előtt tették. Voldemort azonban mit sem törődött velük, mert a szobába érkező kígyóját, Naginit figyelte. Ha Cassiopeia nem tudta volna, hogy a Nagyúr nem képes a szeretetre, azt hitte volna, hogy oda meg vissza van a kígyójáért. Persze, erős kötődés volt a kígyó és gazdája között, ám ez nem érzelmi alapú volt – Voldemort kiölt magából minden emberit, képtelen volt a szeretet bárminemű formájára. Cassie is az érkező Nagini felé fordult, és csodálva nézte a hatalmas állatot. Valami vonzotta felé, valami azt súgta, hogy hajoljon le hozzá, és simítson végig az állat bőrén. Valami azt súgta, nyugodtan elegyedjen beszédbe a kígyóval.

• Gyönyörű – suttogta a lány, de mindezt nem emberi, hanem kígyónyelven tette.
• Kössssssz – hangzott a válasz Nagini szájából, ami egy korábbi emléket idézett fel a lányban.

Egy emléket, amiben egy állatkertben volt a szüleivel és Dorával.

Ő lemaradt a kígyóknál, mikor az egyik elszabadult egy szemüveges fiú miatt. Azonnal felismerte, mikor rápillantott, de soha nem említette neki, hogy látta már őt korábban. Ahogy azt sem, hogy látta már beszélni kígyóval. Akkor úgy vélte, nem volna tanácsos odamennie Harryhez – talán a nagydarab unokatestvére, és annak szülei miatt, talán valami más okból.

Mikor megpillantotta Naginit, azonnal felismerte. Ő volt az a kígyó, akit három évvel korábban Harry Potter szabadon engedett az állatkertben. Akkor sem Dora, sem Ted vagy Andromeda nem varázsolhatott, mert a hely tele volt muglikkal. Mikor azonban olyan helyre értek, ahol lehetett, a kígyó már eltűnt szem elől – senki nem találta sehol sem, és bár Ted keresővarázslat használatát is bevetette, mit sem ért vele. Az állat felszívódott, mintha csak egy álom lett volna. Sokak számára lidérces álom, de Cassiopeia számára ez cseppet sem volt kellemetlen. Örült, hogy nem ő az egyetlen, aki a leendő diákok közül ért a kígyók különleges, sokak számára rémisztő nyelvén.

• Mióta tudod? - kérdezte érdeklődőn Voldemort.
• Nagyjából hét évesen jöttem rá Nagyúr – felelte a lány.
• Milyen varázslatokat tudsz? - kérdezte Voldemort.
• Megtudom idézni a Sötét Jegyet, tudom használni a Főbenjáró átkokat, a Sectum Semprát, más sötét varázslatokat, és képes vagyok megidézni egy patrónust.
• Patrónus... - Voldemort csak úgy köpte a szót – semmi szükséged nem lesz rá – mondta.
• Egyszer megmentett, Nagyúr...
• Ahogy gondolod – legyintett Voldemort csökevényes kezével. - Most elmehettek. Térjetek vissza a Roxfortba.
• Ahogy kívánod, Nagyúr – felelte Barty, majd mindketten meghajoltak, az ajtó felé hátráltak, s csak az ajtóban fordultak meg, hogy aztán elhagyják az épületet.

A temetőben Barty elővette a kulacsát, hogy igyon a százfűléfőzetből, mielőtt visszatérnek a Roxfortba. Cassie azonban megállította.

• Várj... - mondta, mire a férfi felhúzta egyik szemöldökét.

Cassie hozzáhajolt, és megcsókolta újdonsült férjét. Ez a csók kezdő volt, tapogatózó és lágy, mégis megvolt benne minden, amire Barty vágyhatott.

• Most már megihatod – mosolyodott el a lány, miután elváltak egymástól.

Még nem volt tizenegy óra, mikor visszatértek az iskola birtokára.

• Keress meg, ha vége a bálnak – súgta Barty már Mordon bőrében, az exauror érdes hangján, majd visszabicegett az épületbe.

Cassiopeia sétált még egyet, hogy rendezze gondolatait. Bartytól kapott gyűrűjét szórakozottan forgatta úján. Férjhez ment, és senki nem volt ott, aki számított volna neki. Senki nem volt ott a családjából, de tudta, mindnyájan ellenezték is volna a frigyet. Férjhez ment, senki nem tud róla semmit. Csak a férje, Féregfark, a Nagyúr, és persze ő maga.

Mikor elkezdett fázni, Cassie is visszatért a Nagyterembe.

Barty ekkor már - esetlenül ugyan – sztepptáncot járt Sinistra professzorral.

A lány megkereste Alexet, majd önfeledt táncolásba kezdtek Hermione és Viktor párosa mellett.

Krum is megforgatta párszor a lányt a régi szép idők emlékére, és élvezték az estét.

Éjfélig táncoltak, majd mindenki aludni tért. Cassiopeia is úgy tett, mintha aludna. Lefeküdt, és megvárta, amíg a többiek elaludnak. Csak ezután kelt fel, öltött magára ruhát, és lopódzott le a griffendél klubhelyiségébe. Ott aztán kiábrándító bűbájt szórt magára, és kilépett a Kövér Dáma képe mögül. Cipőjére silentio bűbájt szórt, s így léptei nem verték fel a kastély lakóit.

Útja során nem találkozott senkivel, még Frics macskájával sem – szerencsére.

Mikor aztán Mordon szobájához ért, bekopogott.

• Szabad! - hangzott a beinvitálás, majd Cassie belépett.

Csak azután oldotta fel magáról a kiábrándító bűbájt, majd magukra zárta az ajtót.

Mintha csak tudta volna, mi következik. Persze, ez várható volt, hisz mégiscsak ez volt a nászéjszakájuk melyet úgy szokás, hogy a friss házasok elhálnak.

Cassiopeia persze félt ettől. Nem mintha Barty valaha is bántotta volna – épp ellenkezőleg. Mindazonáltal ő még fiatal volt, kiskorú, szinte gyerek.

Tizenöt esztendős volt, de házas. Ez ellent mondott mindennek, amit képviselt, mégsem bánta.

Barty lassan közelített a lány felé, hogy aztán csókokkal halmozza el. Élvezettel kóstolgatta ifjú felesége lágy, puha ajkait, melyek melegek voltak, s épp csak kellemesen teltek. Cassiopeia éhesen követelte az újabb és újabb csókokat. Az agya ellenkezett, de bármennyire is próbált megállj-t parancsolni magának, nem volt képes elszakadni a férfi hívogató tekintetétől és vággyal telt cirógatásaitól. Barty belecsókolt a nyakába, mire a lány felnyögött. Minden ellenvetését agya egy hátsó zugába zárta el.  Miért is kellene ellent mondania saját férjének? A férfi óvatosan, kínzó lassúsággal kezdte el vetkőztetni a lányt.

Cassie beleremegett minden érintésbe, minden apró csókba. Kupor vágya egyre erősödött, nehezére esett türtőztetnie magát de megtette a lány érdekében.

• Várj... - tette ujját a lány ajkára egy csók után.

Szekrényének egyik fiókjába nyúlt, s egy teli, lezárt fiolát húzott elő onnan.

• Ezt idd meg – nyújtotta a lány felé.

A fiolában kékes színű bájital gyöngyözött. Cassiopeia még soha azelőtt nem ivott ilyet, hisz még nem volt rá szüksége. Viszont tudta, hogy mire jó, mert maga is készített már ilyet.

Ebből azt szűrte le, hogy Barty úgy véli, túl korán van még egy gyermekhez. Ami azt illeti, ő szerinte is túlontúl fiatal volt még hozzá, s így örült a megelőzésnek.

Kidugaszolta a fiolát, majd szájához emelte, s egy kortyra elfogyasztotta tartalmát. A fogamzásgátló bájital különösen keserű volt, arcán egy fintor futott végig, mielőtt lenyelte volna.

Az üres fiolát lezárva adta vissza Bartynak, aki visszatéve azt a helyére folytatta, amit korábban elkezdett...

***

Cassiopeia korán ébredt. Barty még mindig édesdeden aludt, és szuszogott, mikor a nap fénye felverte őt álmából. Feje férje mellkasán nyugodott, kedvtelve hallgatta a férfi szívének dobogását.

Kupor arca nyugodt volt, s a lány szívesen nézte őt alvás közben.

Boldog volt, és úgy maradt volna még, de tudta, hogy hamarosan fel kell majd kelnie és vissza kell osonnia a hálótermébe, nehogy lebukjanak. A férfi, mintha csak megérezte volna hogy figyelik, felébredt. Arcán egy mosollyal köszöntötte a lányt.

• Jó reggelt, Mrs. Kupor – szólt, majd csókot lehelt felesége ajkára.
• Jó reggelt! - mosolygott rá a lány, majd viszonozta a csókot.

Szenvedélyes csókcsatába kezdtek, ami végül egy újabb egyesülésükbe fúlt.

Ezt követően az ágyban fekve beszélgettek, míg Cassiopeia úgy nem döntött, hogy ideje indulni.

Miután felöltözött, elköszönt Bartytól, és elhagyta a szobát. Kiábrándító bűbájt szórt magára, s úgy settenkedett fel a klubhelyiséghez. A bejárat előtt levette magáról a bűbájt, majd bemondta a jelszót a Kövér Dámának, és belépett a klubhelyiségbe. A helyiség üres volt még, a diákok mind szobáikban aludtak. A lány csendesen lopódzott be a lányok hálójába. Mindenki aludt még, így csendesen vetkőzött le, s öltözött át egy másik ruhába. Nem tudott volna már aludni, így elővette a könyvet, melyet még nyár végén vásárolt a Zsebkosz közben. A klubhelyiségben telepedett le, és mélyedt bele szerzeményébe. A Legsötétebb Sötét Varázslatok valóban sok sötét, és számtalan ismeretlen varázslatot tartalmazott. Köztük nem egy mérget, melyeknek ellenszere nem létezett.

A horcruxoknak egy egész fejezetet szántak, és éppen a fejezet vége felé tartott, mikor elkezdtek szállingózni a griffendélesek a klubba. Mire végzett vele, Ginny, Hermione, Harry és Ron is lejött.

Együtt mentek le reggelizni a nagyterembe, s közben Cassie kibeszélte a lányokkal az előző estét.

• Hová tűntél? Legalább fél órán keresztül nem láttunk – mondta Ginny.
• Sétáltam egyet. Ki kellett szellőztetnem a fejem – felelte szűkszavúan a lány.

Nem örült, hogy hazudnia kell barátainak. Nem szeretett hazudni, holott hazugságból állt a fél élete. Mégis, bánta, hogy nem mondhat a legjobb barátainak igazat. Bánta, hogy nem tálalhat ki nekik mindenről, mégis félt, hogy mit szólnának hozzá. Őrlődött, és egyre csak erősödött benne egy érzés, hogy valami készül. Valami nagy, valami félelmetes, valami megrázó, valami sötét.

Valami gonosz munkálkodik a háttérben, titokban. Valami, amire hamarosan fény derül, valami, amiről ő tudott, mégis félt még csak rágondolni is.

Ez a gondolat beleette magát a lelkébe, belerágta magát a szívébe, ami összefacsarodott a gondolatra, hogy a szerettei, a barátai veszélyben lehetnek.

Ő nem értett egyet sohasem a Sötét Nagyúr eszméivel, ahogy a Halálfalók tetteivel sem. Mégis tudta, hogy nem tehet sok mindent. Addig kell cselekednie, míg megteheti. Persze, a keze így is megvolt kötve. Vagy a barátait és a családját árulja el, vagy szeretett férjét, a vér szerinti szüleit, a keresztszüleit.

Nem akarta elárulni őket. Egyiküket sem. Barty oly kedves volt a szívének. Megszerette őt, s bár tudta, idejük véges, szíve szüntelen csak érte dobogott. Tisztán látta maga előtt a férfi mosolyát, csillogó szemeit. Szerette őt, mély, lángoló szerelemmel, és ő ezt a szerelmet nem kívánta elárulni.

Mégis, egyre gyötrődött, hogy mit tegyen. Hogyan segítsen Mordonnak, Harrynek, s mindezt úgy, hogy Barty-t ne kelljen elárulnia. Tudta, ez lehetetlen vállalkozás. Mégis döntenie kellett.

A döntés az ő kezében volt, mégis mindez oly nehezére esett számára.

Át kellett gondolnia mindent. Hogy mit tegyen, hogy hogyan tegyen, s hogy megtegye-e egyáltalán.

A szíve az egyik irányba húzta, míg esze a másikba.

Képtelen volt dönteni vagy cselekedni, mert tudta, ha elárulja szeretteit, önmagát is elárulja magát.

Nem szándékozott a saját csapdájába esni, mégis már csak a cselekedés gondolatára is az jutott az eszébe, hogy az áruló elárultatott. Mert ha megteszi, amit tennie kell, önnönmagát is elárulja a szerelemmel, mely megadatott neki. S tudta, ha Barty rájönne erre, nem volna képes a férfi szemébe nézni. Nem volna képes arra, hogy úgy éljen tovább hogy tudja elárulta a szeretett férfit, kiért az életét is odadobná.

Elmélkedéséből Hermione hangja zavarta fel, aki épp azzal nyúzta Harry-t, hogy ugyan találja már ki végre, hogy mi lesz a második próba feladata.

Cassiopeia akaratlanul is elmosolyodott.

Milyen gondtalan most még mindenki. Csak kevesük, nagyon kevesük vállát nyomják a múlt, a jelen s a jövő nehéz terhei, melyekkel hamarosan szembe kell majd nézniük.

Hamarosan, de most még nem...

Sóhajtott egyet, majd megkent magának egy pirítóst, és végre belekezdett a reggelijébe.