Cassiopeia Csillaga

19. fejezet

A Kupor ház és a Malfoy kúria

Az elkövetkezendő néhány napot Cassiopeia a családjával töltötte. A rendnek beszámoltak a Witzegamot döntéséről, és várták, hogy eljöjjön a nap, mikor a lánynak költöznie kell. A tárgyalást követő reggelen a Reggeli Próféta címlapján lehozták Cassiopeia történetét és a tárgyalást úgy, ahogyan lezajlott. Pusztán Barty személyét hagyták ki az egészből, de ez is éppen elég volt ahhoz, hogy kitörjön a botrány. Az Abszol úton az emberek kinézték őt, és úgy néztek rá, mintha valamiféle szörnyszülött volna. A varázslóboltokban nem szívesen szolgálták ki őt, és néhányan még szörnyű szavakkal is illették. A napok gyorsan elteltek, és elérkezett augusztus 18. napja, s ezzel Cassiopeia elköltözésének napja. Délután öt óra tájban egy manó jelent meg a házban, melyet egyenesen a Malfoy kúriából küldtek. A manó földig meghajolt a lány előtt, mielőtt eltűnt volna annak poggyászával és minden csomagjával. Dora éppen otthon volt, így Cassiopeia mindenkitől eltudott köszönni. Miután megölelte őket, beállt a kandallóba, majd hop-port szórt a lángokba, és hamarosan a Malfoy kúria kandallójában találta magát. Nemsokkal később Lucius lépett a szobába.

-        -   Üdvözöllek a Malfoy kúriában – köszöntötte. – Polly majd megmutatja a szobádat. Ha valamire szükséged van, Polly majd a szolgálatodra áll.

     - Egy aprócska házimanó jelent meg a szobában, aki földig hajolt a lány előtt.

-         -  Polly üdvözli az úrnőt a Malfoy kúriában. Polly sokat hallott az úrnőről, és bármiben a szolgálatára áll.

-          - Köszönöm, Polly – felelte megilletődötten a lány.

Cassiopeia szobája zöld és ezüst színekben pompázott. Baldachinos ágy állt az egyik falnál mellette két éjjeli szekrénnyel. A falak mentén további szekrények álltak ruháknak és könyveknek, illetve egy fésülködőasztal a másik ajtó mellett, ami a fürdőszobába vezetett. Kényelmesen kipakolta a holmijait, majd felfedezőútra indult, Polly segítségével a hatalmas étkezőben lyukadt ki vacsorára.

-       -   Hogy tetszik a szobád? – kérdezte Narcissa.

-       -   Nagyon szép, köszönöm – felelte a lány, ahogy leült.

-       -   Holnap elviszlek az Abszol útra vásárolni Dracoval. Megvesszük a tanszereket, és veszünk neked valami szép talárt és ruhát is – mondta Narcissa.

-      -    Esetleg… Elmehetnénk a temetőbe, és a Kupor házba is?

-      -    Természetesen – felelte furcsállva a kérést Narcissa.

-       -   Van még valami, amit tudnod kell – vette át a szót Lucius. – Pénteken a sötét nagyúr nálunk vacsorázik, és szeretne megismerni téged.

-        -  Értem – bólintott a lány mereven, palástolva érzelmeit. – Lehetne még egy kérdésem? – kérdezte, mire Lucius bólintott.

-         -  A Nagyúr tanítani fog majd engem?

-         -  Ezt nem tudnám megmondani – mondta Lucius. – A nagyúr hallott róla, hogy jól bánsz a pálcával. Bizonyára érdemesnek talál majd, hogy tanítson. Bellatrix is tőle tanult… Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a taníttatásod először a belső körének halálfalóival kezdi. Perselus már tanít téged bájitaltanra, de más halálfalók is vannak, akik taníthatnak még téged sötét varázslatokra. A nagyúr dönti el, mihez kezd.

A vacsorát követően Cassiopeia jó éjszakát kívánt és elköszönt, majd aludni tért. Nagyon fáradt volt, minden tagját nehéznek érezte az ólmos fáradtságtól. Vett egy gyors forrózuhanyt, majd hálóingben bedőlt a meleg, puha ágyba. Azonnal elaludt, hogy aztán egy másik helyen térjen magához.

A Grimmauld téri házban volt, most kivételesen nem tartottak gyűlést. Mindenki a vacsoraasztalnál ült: Sirius, Harry, Hermione, Dora, Remus és a Weasley család. Jókedvűen beszélgettek egymással, és ő csak nézte őket. Állt, és nézte őket. Mikor magára nézett, látta, hogy egy nadrágot és egy pólót visel, lábán pedig tornacipőt. Nem értett semmit, hiszen az előbb még az ágyában feküdt, és aludt… Most nem érezte a fáradtságot, valamiért hihetetlenül könnyűnek érezte magát. Sirius a szokásos kutyaugatásával nevetett fel a Weasley ikrek egyik vicces történetén, amire Cassiopeia is emlékezett, hiszen maga is részt vett a mardekárosok megviccelésében. Elmosolyodott az emléken, és közben azt kívánta magában, bárcsak ő is ott lehetne és beszélhetne velük, bárcsak látnák őt… Aztán Sirius oda nézett, arra a helyre ahol ő állt. Egyenesen őrá nézett, aztán meglepetten felkiáltott:

-        -    Cassiopeia?

Mindenki hitetlenkedve felé fordult, hiszen már mindnyájan tudták, hogy ezentúl a Malfoy családnál lakik. Részben a Reggeli Próféta, részben pedig a rendtagok közléseiből.

-          - Hogyan… Mit keresel itt? – kérdezte meglepődve Dora.

-          - Nem tudom… - felelte a lány. – Fáradt voltam, és lefeküdtem aludni. Aztán egyszer csak itt találtam magam. Ez… Ez egy álom?

-          - Nem hiszem… - csóválta a fejét Remus.

-          - Akkor hogyan…? Asztrál kivetítés?

-          - Valami hasonló lehet felelte Sirius. – Ez az első ilyen eset?

-          - Igen – bólintott a lány.

A Weasley ikrek felálltak az asztaltól, majd kétszer körbe sétálták a lányt.

-        -  Ez király! – mondta Fred, ahogy átnyúlt a lányon.

-          - Olyan, mint Félig Fejnélküli Nick – tette hozzá George, ahogy ő is átnyúlt a lányon.

Persze Cassiopeia ebből mit sem érzett.

-          - Ez furcsa… Nagyon furcsa… Erről szólnunk kell majd Dumbledore-nak. Ő talán többet tud majd erről – mondta Remus.

-          - Így nem kell majd mindig ellógnom a gyűlésekre. Egyszerűen csak rá kell jönnöm, hogyan csinálom, és akár hétköznap is jelenthetek.

-          - Ez jó ötlet – bólintott Sirius is. – Így nem fogják észrevenni, hogy eltűntél.

-          - Mikor találkoztok Dumbledore professzorral? – kérdezte Cassiopeia.

-          - Nem tudjuk. Miért? – kérdezte Dora.

-          - Azért mert… Pénteken együtt vacsorázok majd… Vele… - mondta a lány.

-          - Vele? Ez biztos? – állt fel Sirius dühösen.

-          - Lucius mondta vacsora közben. Narcissa elvisz holnap az Abszol útra bevásárolni, hogy vegyek valami ruhát. Nem akarok vele vacsorázni, és eljátszani a jó kislányt. Tudom, mit kell majd tennem. Tudom, hogy azt kell majd mondanom neki, amit hallani akar. De nem akarom látni se…

-          - Megértelek – bólintott kedvesen Mr. Weasley. – De légy erős. Képes vagy rá!

Reggel Cassiopeia kissé nyúzottan ébredt. Úgy érezte, mintha nem is aludt volna egész éjszaka, hanem ébren lett volna. Emlékezett arra, ami az éjszaka folyamán történt. Hogy a többiekkel álmodott. De… Volt egy olyan érzése, hogy talán mégsem álom volt, és minden, amiről beszélgettek, valóban elhangzott.

-          - Remek… - morogta, ahogy oldalra fordult.

Azt tervezte, hogy visszaalszik még egy-két órácskára, de a szobában egy hatalmas pukkanás jelezte, hogy bizony ideje felkelni.

-          - Jó reggelt, úrnőm! – hajolt földig a Poppy nevű manó. – A reggeli tálalva van az ebédlőben, kisasszony – mondta.

-          - Köszönöm, Poppy – motyogta a lányt, ahogy lassan kimászott az ágyból. – Kérhetek esetleg kávét mellé?

-          -  Természetesen, kisasszony.

-        -  Köszönöm – mondta a lány, mire a házimanó egy pukkanással eltűnt.

Cassiopeia gyorsan felöltözött és rendbe szedte magát, majd lement az étkezőbe.

Lucius az asztalfőn ült, és éppen a Reggeli Prófétát olvasta.

-          - Jó reggelt… - motyogta a lány fáradtan.

-          - Hogy aludtál? – kérdezte kedvesen Narcissa.

-          - Úgy érzem magam, mint akin átment egy egész hippogriff csorda – felelte a lány ahogy leült. – Olyan érzésem volt, mintha… Mintha valahol máshol lennék…

Lucius erre már letette az újságot.

-          - Kifejtenéd?

-          - Azt hiszem, hogy csak álmodtam – legyintett a lány. – De valahogy olyan érzésem volt, mintha… Mintha nem az ágyamban lennék. Hanem valahol máshol. A Roxfortban… Olyan valóságos volt az egész.

-          - Nos… Vagy tényleg csak álmodtad, vagy… Talán képes vagy az asztrál kivetítésre. Néha előfordul, hogy valaki különleges képességgel rendelkezik – magyarázta Lucius.

-          - Mint a parsasszájúság… - mondta a lány.

-          - Igen, így is mondhatjuk – bólintott Lucius.

A férfi ugyan kedves volt, de a lány látta a szemében a félelmet. Látta, pedig nem mutatta ki. Ebből is tudta, hogy bizony ő csak a nagyúr lánya lehet. Távolságtartó volt, amennyire csak lehetett, hogy még véletlenül se kelljen Cassie szemébe néznie. Bizonyára tud róla, hogy esetenként vörös színben tündökölnek…

A reggeli és a kávé után elmentek a temetőbe, ahol hideg volt az idő, és nyomasztó. Cassiopeia célirányosan ment a fehér gránitsírhoz, amin két név díszelgett: Ifjabb Bartemius Kupor és Rigel Bartemius Kupor. Bal kezével végigsimított a sírkőn, amin még mindig ott volt a legutóbbi koszorú – vörös rózsákból.

Az arcán egy kövér könnycsepp gördült le, hogy aztán a porhanyós föld igya föl azt.

Hiányzott neki… A mosolya, a hangja, a csókja… Hiányzott neki a kedvessége, a figyelmessége, az őrülete. Hiányzott, hogy gyermeket várjon… Tőle.

Nem akart ismét összeomolni, ahogy azt a nyár első hónapjában tette. Azt akarta, hogy magába zárkózva, csendesen gyászolhasson – egyedül. De tudta, hogy nem lehet. Nem teheti meg, most nem. Megtörölte az arcát, majd Narcissa fel fordult.

-          - Azt hiszem, mehetünk – erőltetett egy mosolyt az arcára. – Az iskola előtt még egyszer szeretnék eljönni…

A következő állomás a Kupor ház volt.

Eddig még nem volt képes eljönni ide, arra helyre, ahol Barty élt. De tudta, elfog jönni az ideje. Nagy levegőt vett, majd pálcájával rákoppintott a ház ajtajára, ami felismerve a tulajdonost kinyílt, hogy beengedje őt.

Amíg Narcissa és Draco érdeklődve nézett körbe a házban, ő célirányosan felfelé vette az irányt az emeletre. Benézett minden szobába, és végül az utolsóban találta meg azt, amit keresett. A szoba falai zöld-ezüst színben úsztak. Középen egy bevetetlen ágy terült el, a falak mentén szekrénysorok.

Óvatosan lépett be a szobába, a lábai alatt recsegtek kissé az öreg padlódeszkák.

Ujjaival végigsimított a falon majd az egyik ruhásszekrényen. Kezébe vette az egyik képet a szekrényről, amely Barty-t még kicsi gyermekként ábrázolta, és egyre csak mosolygott, miközben édesanyját ölelte. Cassiopeia a képre mosolygott, majd leült az ágyra. Kezébe vette a párnát, melyre szerelme a fejét hajtotta éjszakánként, s magához szorítva azt belélegezte az illatát. Még most is, hónapok elteltével is Barty illata volt.

-          - Cass – hallott meg egy ismerős hangot a háta mögött, amitől megmerevedett.

Az nem lehet…

Letette a párnát, majd felállt, és lassan megfordult.

Barty volt az. Pontosabban egy kép róla. Az ágy másik oldalán, egy kisebb keretben foglalt helyet – de bizonyára nem az volt az egyetlen képe.

-          - Barty?

-          - Én vagyok az… hogy vagy? - kérdezte.

-          - Hiányzol…

-          - És a kicsi?

-          - Barty… Őt… ő… elvesztettem őt… - a könnyek újra megeredtek, ahogy felidéződött annak a rettenetes éjszakának a fájdalma. – Azon az éjszakán… amikor téged…

-          - Mi történt?

-          - A sírodnál voltunk. Rosszul lettem. Elkezdtem vérezni… Bevittek a Mungóba, de a fiunk… A kisfiunkat nem tudták megmenteni… Melléd temettük el.

-          - Mi… Mi a neve?

-          - Rigel… Rigel Bartemius Kupor – eresztett meg egy szégyenlős, szomorú mosolyt Cassiopeia, ahogy igyekezte letörölni a könnyeit.

-          - Most… Most megkérhetlek, hogy adj néhány percet? – kérdezte Barty mire a lány bólintott.

-          - Körbenézek a házban. Aztán visszajövök. Rendben? – kérdezte Cass, mire Barty bólintott.

Megkereste a fürdőszobát, ahol rendbe szedte magát, majd körbejárta a házat. Végül, úgy tíz perc múltán valóban visszatért a szobába.

-          - Cass… Van valamim számodra a szekrényemben – mondta Barty. – A jobboldali szekrény hátoldalán van egy titkos rekesz. Ott a láthatatlanná tévő köpenyembe csavarva találod.

Cassiopeia kinyitotta a szekrényt, amibe talárok, ingek és más ruhák voltak felakasztva. Végigsimított az egyik anyagon, majd széthúzta a ruharengeteget, hogy hozzáférjen a szekrény hátuljához. Látta a leheletvékony illesztést, ahol a retesz ajtaja és a szekrény összeért. Óvatosan szétfeszítette, és benyúlt egészen az aljáig. Onnan egy csomagot húzott elő, amit egy sötét anyagba tekertek.

Az anyag, valóban egy láthatatlanná tevő köpeny volt, amit pedig belecsavartak, nem volt más, mint egy gyémántokkal díszített nyakék.

-          - Anyámé volt. Azt szeretném, hogy a tiéd legyen…

-          - Köszönöm… Ez csodálatos – mondta, miközben felpróbálta.

A nyakék tökéletesen illett rá.

-          - Indulnunk kell – lépett be az ajtón Narcissa.

-          - Rendben, csak egy perc – felelte a lány, majd Barty képe felé fordult. – Szeretném, ha velem lehetnél. Nem… Nem volna baj, magammal vinnélek?

-          -  Nem - felelte a férfi. – Van egy másik képem, egy portrém a ház egy másik felében. Onnan a ház bármely portréjába átléphetek, ha szükséges.

-          - Rendben van – mondta Cass, s felemelte a képet, egy csókot lehelt rá, majd a táskájába süllyesztette.

Ezután levette a nyakláncát, belecsavarta a láthatatlanná tévő köpenybe, majd azt is belerakta a táskájába Barty képe mellé.

A házból hopp-porral mentek a Foltozott Üstbe, onnan pedig az Abszol útra. Madam Malkin szalonjában vettek néhány talárt, illetve Cassiopeia egy mélyzöld ruhát is kiválasztott magának a hétvégi vacsorára. Az Uklopsz-ban vásárolt némi bagolycsemegét Periklésznek, a Czikornyai & Patzában könyveket vettek, majd bevásároltak pennákból, tintákból illetve bájital-hozzávalókból is. Miután mindent megvettek amit kellett, lepihentek Fortescue fagylaltszalonjánál, és vettek néhány gombóc fagylaltot. Draco mentásat és málnásat, Cassiopeia pedig levendulásat és törtcsokoládésat evett. Narcissa – mivel figyelt az alakjára – nem evett a finom édességből. Miután végeztek, a Foltozott Üst nevű kocsmából hopp-porral tértek vissza a Malfoy-kúriába.

Cassiopeia az étkezéseken megjelent, de napjai nagy részét a kúria könyvtárában töltötte, régi sötét varázslatok és középkori történetek olvasásával. Csütörtök este éppen a bájitalos részlegben keresett olvasnivaló után, mikor egy igen régi, és ritka bájital került a kezébe. A poros pergamen széle már fekete volt a kosztól, a kelta betűk pedig halványak voltak már, de még mindig jól olvashatóak. Valamennyire értette, hogy mit ír a recept, és igencsak meglepődött, mikor a hozzávalók között porított baziliszkuszfogat talált. Egy bűbáj segítségével gyorsan lemásolta az iratot, majd az eredetit visszatette a helyére, a másolatot pedig elrakta az egyik zsebébe. Éjszaka még olvasgatta a receptet, és próbálta kitalálni a többi hozzávalót, amiket viszont nem igazán tudott lefordítani. Rengeteget gondolkozott rajta, elvégre mindig is érdekelte a bájitaltan – és jó is volt belőle. Nagyon későn sikerült csak elaludnia, amit Barty portréja némileg nehezményezett, mondván nem lesz elég kipihent, mikor találkozik a Sötét Nagyúrral. Cassie persze egyből elvetette ezt, hiszen nyugodtan pihenhet még a délelőtt, vagy a délután folyamán, amíg nem kell készülnie a vacsorára. Félelemmel vegyes várakozással gondolt a másnap estére. Nem akarta látni a Nagyurat, de kíváncsi volt rá, mit akarhat tőle. És persze arra is, hogy válaszolna-e a kérdéseire. Meg aztán… Azt is tudta, hogy így valamelyest beleláthat majd a nagyúr terveibe, amit tovább adhat majd a rend tagjainak. Piszkosnak és árulónak érezte magát. De valahol megnyugvást is lelt abban a gondolatban, hogy jó dolgot cselekszik, a varázslótársadalom, és a muglitársadalom szebb, és jobb jövőjéért. Abban is biztos volt, a nagyúr nem pusztán csak találkozni szeretne vele. Talán lesz valamiféle kérése vagy parancsa az irányába. Nem tudta elképzelni, mi lehet az. Az azonban már most is világos volt számára, hogy a dolognak talán lesz némi köze a híres Harry Potterhez…

Cassiopeia Csillaga

18. fejezet

A Tárgyalás

Cassiopeia rendszeres látogatója lett a Grimmauld térnek. Sokszor ment át látogatóba, vagy gyűlésre. Így volt ez aznap is, mikor Harryt elhozták a Privet Drive-ról. Dora aznap reggel mondta el, hogy este elmennek érte, ahogy a dementorokról is beszámolt otthon. A Grimmauld térre együtt mentek, majd elköszöntek egymástól. Cassiopeia az étkezőben ült és beszélgetett Siriusszal illetve a Weasley szülőkkel, mikor ő megérkezett. Nem látta a fiút, ahogy Harry sem őt. Ez így volt jól. Miután meghallgatták Piton professzor jelentéseit, ismét szóba került a jóslat megvédése.

-       -   Eddig nem sikerült elvinnie. Most már ő is tudja, hogy csak két ember vihetné el. Ő az egyik, de nem fog elmenni érte. Viszont azt megteheti, hogy Harry elmenjen. A Nagyúr könnyedén játszik az elmével, s mint tudjuk, ő képes beférkőzni akárki elméjébe. Úgy vélem, tervet készít, hogy csapdába csalja a fiút – mondta Cassie.

-       -   Nincs túl nagy fantáziád? – kérdezte mosolyogva Bill, de Cassiopeia túl komolyan nézett rá ahhoz, hogy vicceljen.

-      -    Tanultam a Nagyúr képességeiről. Évekig tanulmányoztam a módszereit, a képességeit. Tudom, mire képes. Talán nincs igazam. Talán tévedek. De semmi sem bizonyítja, hogy nem történhet meg, amit mondtam. Logikus lépés volna, és éppen őrá vallana.

A megbeszélés után még maradtak vacsorára. Amint elmentek a rendtagok, Harry és barátai léptek be az étkezőbe. Amikor Harry meglátta a lányt, dühös lett, és nem félt kimutatni, hogy mit gondol róla. A barátjának hitte, de mindennek vége. Vége, mert megtudta az igazságot.

-     -     Te?! Te mit keresel itt? Azért vagy itt, hogy kémkedj neki?

-       -   Harry… - próbálta csitítani Remus, de nem tudta.

-        -  Te az ő lánya vagy! Hogy vagytok képesek hinni neki? Bízni benne? – nézett körbe Harry. – Te Voldemort…

-        -  Elég, Harry… - csapott az asztalra Sirius. – Cassiopeia a család tagja, ahogyan te is. Ő is azért van, hogy segítsen a Nagyúr elpusztításában. Ő is a rend tagja, és Dumbledore bízik benne. Én is bízom benne. Tudom, mit gondolsz. Azt is, miért vagy így kiborulva. De senki sem válogathatja meg a szüleit.

Cassiopeia a vacsora további részében csendben maradt és meghúzta magát. Későn indultak haza, és a lány szinte azonnal elaludt.

Amikor eljött augusztus 12-e, görcsbe rándult gyomorral ébredt fel. Reggelit alig evett a félelemtől, habár nem a Malfoyoktól, hanem a Witzegamottól félt.  Hét óra előtt már a minisztériumban voltak, a látogatók bejáratán, egy telefonfülkével érkeztek. Egy hosszú, tágas, lélegzetelállítóan impozáns csarnok egyik végében

álltak. A terem sötét fapadlója olyan fényes volt, mintha szakadatlanul políroznák. A pávakék mennyezetet díszítő, csillogó aranyszimbólumok szüntelenül mozogtak és változtak, akár egy hatalmas égi kijelzőtábla betűi. Kétoldalt, a sötét fával borított falak mentén, aranydíszítésű

kandallók sorakoztak. A bal oldali kandallókból szinte másodpercenként egy-egy boszorkány vagy varázsló lépett ki, a jobb oldalon pedig minden kandalló előtt sorban álltak a távozni készülők. A hosszú csarnok közepe táján szökőkút állt; kerek medencéjének közepén életnagyságnál nagyobb aranyszobrok emelkedtek.

A legmagasabb szobor egy daliás varázslót ábrázolt, ég felé emelt pálcával a kezében. A kisebbek egy gyönyörű boszorkányt, egy kentaurt, egy koboldot és egy házimanót mintáztak. Az utóbbi három lény csodálattal nézett fel a boszorkányra és a varázslóra. A két varázspálca végéből, a kentaur nyilának hegyéből, a kobold sipkájának csúcsából és a házimanó két füléből egy-egy csillogó vízsugár lövellt ki. A vízcsobogás elnyomta a hoppanálók pukkanásait, de beleveszett egy még hangosabb zajba: annak a több száz boszorkánynak és varázslónak a lábdobogásába, akik – többségükben álmos-mogorva képpel – a csarnok túlsó végén nyíló aranykapu felé haladtak. Miután a pálcájukat regisztrálták a biztonsági őrszolgálatnál, beszálltak egy liftbe, és elindultak lefelé.

 -  Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály – jelentette a női hang, majd kiszálltak a felvonóból.

A folyosó, amelyre kiléptek, merőben különbözött azoktól, amelyeket Cassiopeia látogatásai során a felsőbb szinteken látott. Falai csupaszok voltak még ablakok sem nyíltak rajtuk. Ajtóból is csak egy volt: egy egyszerű fekete, a folyosó

legvégén. Andromeda kézen fogta, majd elirányította a lányt bal kéz felé, ahol egy nyílás mögött lépcső indult lefelé.

-        -   Még a lift se jön le ide… Ezeket a tárgyalótermeket már több mint tíz éve nem használták. Utoljára anyádék tárgyalását folytatták itt – mondta Ted. 
a Leértek lépcső aljába, és elindultak egy újabb folyosón, ami erősen hasonlított a Piton roxfortbeli tantermébe vezető pincéhez: fáklyákkal megvilágított durva kőfalain nehéz, vaspántos faajtók nyíltak.

- Tízes... tárgyalóterem... erre... mindjárt... igen.
Egy hatalmas zárral felszerelt, sötét ajtó elé értek.

-       -    Itt tárgyalták anyámék ügyét? – kérdezte Cassie.

-     -      Igen – bólintott Adromeda. – Pontosan ebben a teremben. Menjünk be.

A sötét kőből rakott falakat derengő fáklyafény világította meg. Kétoldalt a lépcsős padsorokon már ott ültek a Malfoyok, Dumbledore professzor és a Tonks család tagjai is oda ültek le. Szemközt, a legmagasabban elhelyezkedő padokban homályba burkolózó alakok népes csoportja ült. Fojtott hangon beszélgettek egymással, de mikor a súlyos ajtó becsukódott Cassie mögött, egyszerre baljós némaságba burkolóztak. Rápillantott a terem közepén álló, láncokkal felszerelt k
arfájú székre. A hideg kirázta, ahogy rápillantott.

- Megkérek mindenkit, hogy foglalják el a helyüket – szólt emelt hangon Caramel, és jelentőségteljesen Dumbledore-ra nézett, aki kedvesen biccentett a fejével.

- Megkezdem, a Cassiopeia Druella Lestrange elhelyezésében indított per tárgyalását. A felperes a Minisztérium, Kiskorú Védelmi Hivatala. A kihallgatók: Cornelius Oswald Caramel, Dolores Jane Umbridge, Mafalda Hopkirk és Amelia Susan Bones – mondta gépiesen Caramel. – Első tanúként szólítom Ted Richard Tonksot.

Ted kissé idegesen ment ki a Witzegamot elé, és ült le a székre.

- Maga Ted Richard Tonks? – kérdezte Caramel.

- Igen – felelte Ted, egy kissé zavartan.

- Született 1951 szeptember 3-án?

- Igen, uram.

- 1988 augusztus 18-án, Albus Dumbledore – itt az idős mágus felé biccentett –, egy kilenc éves gyermekkel a kezében jelent meg a házukban?

- Igen.

- Az a kislány, a teremben helyet foglaló Cassiopeia Druella Lestrange?

- Igen.

- Mr. Tonks, magának eszébe sem jutott, hogy minisztériumi gondozásba vett kiskorúakat, csak a K.V.E. engedélyével lehet örökbe fogadni? – Caramel támadni kezdett.

- Eszembe jutott uram, de a későbbiekben a Minisztérium, és a K.V.E. is tudomást szerzett arról, hogy Cassie nálunk van. Már másnap, augusztus 19-én jelentettük – magyarázta idegesen Ted, mintha mentegetőzne.

-      -    És választ adna arra, hogy mi vezérelte önt, hogy örökbe fogadja ezt a gyermeket?

-      -    Cassiopeia a feleségem unokahúga annak ellenére, hogy őt kitagadták a családból. Dumbledore professzor azt szerette volna, ha Cassiopeia minden szeretetet és törődést megkap, amit egy gyermeknek meg kell kapnia. Nem volt kérdés, hogy magunkhoz vesszük-e – annak ellenére, hogy az édesanyjával sosem voltunk jó viszonyban.

-      -    Az 1988. augusztus 19-e előtti időszakot Miss Lestrange az országon kívül, ismeretlen körülmények között töltötte. Ön tud-e valamit arról az időszakról?

-     -     Csak Cassiopeia elmondásaiból miniszter úr. Cassiopeia azokat az éveket Bulgáriában egy családnál, Ivanovicséknál töltötte, akik Lestrange-ék ismerősei voltak.

-     -     Értem. Mr. Tonks, önnel végeztünk. Mrs. Malfoy, kérem fáradjon ide – szólt Caramel.

-          - Tehát maga, Narcissa Malfoy, Cassiopeia Druella Lestrange keresztanyja, igaz? – kérdezte Caramel.

-       -   Igen, uram.

-      -    Kezdetektől fogva közel állt magához a kislány?

-      -     Természetesen. Ott voltam, amikor megszületett, végig. Én voltam a második, aki kézbe fogta életében.  Még az apjánál is előbb láttam. Ott voltam amikor járni kezdett, hallottam az első szavait. Olyan volt, mintha két gyerekem lenne. Amikor meghallottam, hogy elvették tőlem, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot.

-     -     És miért pont most érezte, hogy magához kellene vennie Cassiopeia-t?

-      -    Nem most éreztem. Mindig eszembe jutott. Minden egyes nap arra gondoltam, hogy vajon mit csinálhat. A fiamat állandóan kérdezgettem, hogy mi van vele, hogyan viselkedik a Roxfortban, de nem igazán vannak jóba. Talán már elfelejtették mennyire szerették egymást kiskorukban.

-         - Tudott arról, hogy Miss Lestrange nincsen az országban?

-    -      Tudtam róla. A nővérem úgy vélte, veszélyes volna, ha akkor magunkhoz vennénk őt, ezért küldte el őt egy aranyvérű családhoz. A papírjait eltűntették arra az időszakra, így Cassiopeia papíron nem létezett. Úgy beszéltük meg, hogy tíz éves korára visszakerül, és akkor magunkhoz vesszük.

-       -   Értem… Miss Lestrange, te következel.

Cassiopeia összerezzent, ahogy meghallotta a felszólítást. Felállt, és lassan elindult a szék felé. A hideg kőpadlón koppanó léptei hangos visszhangot vertek a néma teremben. Ahogy óvatosan leereszkedett a székre, a láncok fenyegetően megcsördültek, de nem béklyózták meg. A félelemtől émelyegve felemelte tekintetét, és ránézett a vele szemben ülő testületre. A magas padsorokban körülbelül ötven ember foglalt helyet. Mind egyforma, szilvakék talárt viseltek, amelyen baloldalt, elöl cikornyás ezüst W díszelgett. Valamennyien emelt fővel ültek, és egy emberként ráfüggesztették tekintetüket. Voltak, akik bizalmatlanul méregették, mások leplezetlen kíváncsisággal néztek rá. Az első sor kellős közepén Cornelius Caramel, a mágiaügyi miniszter ült.

-       -   Te vagy Cassiopeia Druella Lestrange, Bellatrix és Rodolphus Lestrange gyermeke? – kérdezte Caramel.

Cassiopeia Luciusra nézett elgondolkozva… Vajon azért akarják őt, mert a Nagyúr lánya? Vagy tényleg szeretik? Cassie legszívesebben Caramel arcába vágta volna az igazságot, de ehelyett élesen beszívva a levegőt röviden felelt:

-      -    Igen.

-       -   Mesélnél nekünk a Bulgáriában töltött éveidről?

-      -    Bulgáriában Marja és Ivan Ivanovics házában éltem. A fiukkal, Alexanderrel, és annak legjobb barátjával, Viktor Krummal együtt nőttem fel. Ők sosem bántak úgy velem, mintha a gyermekük lennék, de nem voltak lekezelőek sem. Úgy bántak velem, mintha félnének és tisztelnének bár magam sem tudom miért. Ők taníttattak engem. Sok tanárt hívtak, köztük Igor Karkarovot, aki később a mesteremmé vált. Kilenc esztendősen, mikor az igazgató úr értem jött, már képes voltam megidézni egy patrónust.

-     -     Egy reinkarnálódott patrónust? – kérdezte az egyik Witzegamot tag.

-      -    Igen – felelte a lány.

-     -     Mi történt, miután Tonksékhoz kerültél?

-      -    Mindenki elfogadott, sajátjukként bántak velem. Dora úgy bánt velem, mintha valóban a húga lennék. A családommá váltak.

-          Nos… ez mind szép és jó, ám a közelmúltban történt néhány dolog, ami miatt kénytelenek vagyunk folytatni a tárgyalást – hiszen ez akár érintheti is az ügyünket. Június negyedikén, a trimágus tusa estéjén tiltott átkot használtál a jelenlétemben a Roxfortban. Elmondanád, miért tetted?

-          Barty Kupor halott volt. Én csak… Nem hagyhattam, hogy olyan legyen…

-        -   Milyen kapcsolatban álltál az említett, korábban elítélt halálfalóval?

-          - Ön is tudja, miniszter úr. Barty a férjem volt.

-         -  Meséljen el mindent onnantól kezdve, hogy megismerkedett vele.

-       -    Barty-t mindig is ismertem. Sokat volt nálunk, és én olyankor mindig vele akartam tölteni az időmet. Rengeteget játszott velem. Az ő neve volt az első szó, amit kimondtam. Anyámnak ez persze nem tetszett. Bulgáriában voltam, mikor véletlenül meghallottam, hogy meghalt az Azkabanban. Tudtam, hogy az Azkaban rossz hely, és hogy a halál is rossz. Később megtudtam, mit tett – legalábbis ezt hittem. De már akkor sem tiszta előttem minden. Az a Barty, akit én ismertem, nem bántott volna senkit. Aztán eljött a Kvidicsvilágkupa. Mögöttem egy üres szék állt a páholyban, de végig olyan érzésem volt, mintha ülne benne valaki – és engem figyelne. Nem értettem, miért. Akkor nem értettem semmit. Aztán a fülembe suttogta, hogy tudja, ki vagyok. A hangja ismerős volt, de nem tudtam honnan. Aztán láttam, amikor felküldte a Jegyet. A fényében láttam egy pillanatra az arcát, miután kimondta a varázsigét. Felismertem, de azt mondtam magamnak, hogy lehetetlen. Előkerestem a régi képeket, de még így sem tudtam elhinni. Aztán megjelent az iskolában Mordon képében. Velem mutatta be, hogyan kell legyőzni az Imperius átkot, beszélgetett velem, felmérte a tudásom. Furcsa volt, és olyan önkéntelen szokásai voltak, melyek csak Bartyra voltak jellemzőek, Mordonra nem. Aztán egy este, amikor a bolgárok hajójáról mentem vissza az épületbe, lebukott előttem. Elmúlt a százfűlé főzet hatása, és így láthattam őt. Nem bántott, kedves volt hozzám. Arra kért, ne szóljak senkinek, és hogy találkozzunk még. Ugyanakkor ha megkérdeztem, mit keres ott, nem válaszolt, s ha megkérdeztem, hol az igazi Alastor Mordon, akkor kitérő választ adott. Karácsonykor megajándékozott, és küldött még mellé egy gyűrűt is. A gyűrű zsupszkulcs volt, ami elvitt egy ismeretlen helyre ahol ő már várt rám. Egy varázsló, akinek az arcát nem láttam, összeadott minket. Barty pedig elmondta nekem, hogy Igor Karkarov árulta őt el, és hogy ő nem kínozta Longbottomékat, csupán az ajtóban állt és figyelt később pedig felküldte a Jegyet. Amikor Dumbledore professzor kikérdezte, ugyanezt elmondta az igazságszérum hatása alatt. Hittem neki. Ugyanakkor megpróbáltam rájönni, hogy mit keres az iskolában – sikertelenül. Mikor rájöttem, hogy hol tartja fogva Mordont, megpróbáltam őt kiszabadítani többször is. Egyszer sem sikerült, de majdnem lebuktam. Már arra gondoltam, hogy biztosan varázslatot küldött a ládára, így tudja, mikor piszkálja meg valaki. Aztán a Trimágus Tusa harmadik próbájának estéjén Cedric meghalt, Harry pedig visszatért. Láttam, hogy Barty mit készül elkövetni, és hiába figyelmeztettem őt. Nem tudtam tenni semmit. Így szóltam az igazgató úrnak. Szerettem őt, de nem hagyhattam, hogy megtegye, hogy megölje a fiút.

-       -    Volt szexuális kapcsolatod Kuporral? – kérdezte a rózsaszín ruhába öltözött Dolores Umbridge kislányos hangján.

-        -   Erről nem szándékozom beszélni – felelte a lány felháborodottan.

-      -     A házasságotok szempontjából ez fontos lehet. Ha nem háltátok el a nászt, a házasságotok érvénytelen, így az örökség, melyet az ifjabbik Kupor rád hagyott, teljességgel jogtalan – mondta Caramel.

-       -    Elháltuk a házasságunkat – mondta a lány halkan.

-     -      Megismételnéd, ha megkérhetlek? – kérdezte az óriási békának kinéző Umbridge.

-        -   A házasságunkat elháltuk – felelte a lány érthetően.

-       -    Nos… Ebben az esetben Dumbledore, maga következik - mondta Caramel.

Az ősz varázsló Cassiopeia helyére ült, míg a lány visszaült Andromeda mellé.

-        -  Ön Albus Percival Wulfrick Brian Dumbledore, a Roxfort boszorkány- és varázslóképző szakiskola igazgatója?

-    -      Igen, én vagyok – felelte Dumbledore.

-      -    1988. augusztus 19-én Ted és Andromeda Tonks nevelésére bízott egy kiskorú boszorkányt, a K.V.E. engedélyezése és figyelmeztetése nélkül. Elmondaná nekünk, miért tette ezt, és hogy miért éppen a Tonks házaspárra bízta a nevezett Cassiopeia Druella Lestrange kiskorút?

-     -     Éveken át kutattam a lány után, végül Igor Karkarov segítségével rátaláltam. Úgy véltem, hogy itthon van a helye, ebben az országban, hiszen itt él a családja, a rokonai. Azért vittem el a Tonks családhoz, mert úgy véltem, náluk biztonságban lesz, nem kell majd a szüleinek tettei miatt szégyenkeznie. Azt gondoltam, hogy a Tonks család szeretete egy olyan ifjú boszorkánnyá alakítja őt, aki a legfontosabb emberi értékeket tekinti majd szem előtt. Tudtam Miss Lestrange képességeiről és tanulmányairól, Igor elmondott nekem mindent. Úgy véltem, egy olyan családhoz kell kerülnie, akik önmagáért szeretik őt, és elvből elutasítják a sötét eszméket – mégis rokonságban állnak vele. Úgy gondoltam, ők a legjobb választás Cassiopeia számára, és ezért vittem el hozzájuk. A K.V.E. –t az én tanácsomra értesítettük már másnap, segítettem az ügyintézésben is, ugyanakkor tudtam róla, hogy Miss Lestrange papírjai nincsenek elérhető közelségben a minisztérium számára.

-       -   Tehát úgy döntött, hogy a kezébe veszi az ügyet, és saját szája íze szerint elhelyezi őt egy olyan családnál, akik addig még csak nem is hallottak róla.

-      -    Belátom, hogy tévedtem, de a tévedésemért ne szakítsunk szét még több családot, Cornelius – mondta Dumbledore.

-   -       Majd meglátjuk… - morogta Caramel. – A Witzegamot ezennel döntéshozatalra visszavonul.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a Witzegamot tagjai visszatértek, holott csupán pár perc telhetett csak el.

-      -    A Witzegamot meghozta döntését Cassiopeia Druella Lestrange kiskorú elhelyezésének ügyében. A Witzegamot egybehangzó döntése alapján Cassiopeia Druella Lestrange kiskorú felügyeleti jogát augusztus hónap 18. napjától Lucius Abraxas Malfoy kapja meg. A hétvégéket a Tonks család felügyelete alatt töltheti, és a kapcsolatot továbbra is tarthatják vele. A tárgyalást ezennel befejeztem – mondta Caramel.

Haza a minisztérium előcsarnokában található kandallók egyikén át hop-porral utaztak. Andromeda és Ted feldúltak voltak a Witzegamot döntése miatt, Cassiopeia viszont meglepődött mert ennél rosszabbra számított. Nem gondolta, hogy a kapcsolatot ezután is fenntarthatja majd a családjával, de megengedték neki ahogy azt is, hogy néhány szombatot velük tölthessen. Ez kellemes meglepetés volt, de nem voltak illúziói. Tudta, hogy ki kell élvezniük az időt ami megadatott, mert már nem lehetnek együtt sokáig. Amint a Sötét Nagyúr visszatérését a Mágiaügyi Minisztérium is elfogadja, és a nagyúr hatalomra lép, nem találkozhat velük. Talán csak a gyűléseken. Talán már ott sem. Talán soha többé.