Cassiopeia csillaga

4. fejezet

Másodév II.

Az első kviddics meccs után, ami a Griffendél-Mardekár között folyt le, és a Griffendél nyert meg, újabb merénylet történt. Az újabb áldozat Colin Creevey volt, elsős Griffendéles, Ginny Weasley évfolyamtársa. December második hetében elterjedt a hír, hogy párbajszakkör lesz az iskolában.

Csütörtök volt, Bájitaltan után, amikor egy nagy csődület közepén találta magát a faliújságot olvasva. Tetszett neki a párbajszakkör ötlete, de reménykedett, hogy nem Lockhart fogja tartani. Nyolc órakor sok másik iskolatársával együtt visszatért a nagyterembe. Akkorra a hosszú padok eltűntek, helyettük lebegő gyertyák sokaságával megvilágított arany színű színpad került az egyik fal mellé.

• Kíváncsi vagyok, ki tartja a tanfolyamot – morfondírozott Hermione, ahogy Cassie mellé ért barátaival. - Valaki azt mondta, hogy Flitwick fiatal korában párbajnok volt.
• Mindegy ki tartja, csak ne... - kezdte Harry, de a mondat itt csalódott nyögésbe fulladt.

Abban a pillanatban ugyanis Gilderoy Lockhart lépett a színpadra – szilvakék színű talárban – mögötte pedig a fekete taláros Perselus Piton érkezett.

Cassie is csalódott hangot hallatott, de mikor meglátta Pitont, szája gonosz vigyorba torzult. Ha ők ketten fognak párbajozni, az bizonyára élvezetes lesz...

Lockhart csendre intette a diákokat, majd megszólalt:

• Gyertek közelebb! Mindenki lát engem? Mindenki jól hall? Remek... Nos, kedves fiúk-lányok, Dumbledore professzor engedélyt adott rá, hogy megszervezzem ezt a kis párbajszakkört, hogy ha úgy adódik, hogy meg kell védenetek magatokat. Jómagam számtalanszor kerültem ilyen helyzetbe – a részleteket lásd megjelent műveimben.
• Engedjétek meg, hogy bemutassam segédemet, Piton professzort – folytatta Lockhart, miközben egy idegesítő mosolyt villantott Pitonra. - A tanár úr azt mondja, hogy ő maga sem teljesen járatlan a párbajozás művészetében. Felkértem hát, hogy asszisztáljon nekem egy rövid bemutató erejéig. Nyugalom, nem kell aggódnotok: nem teszek kárt a bájitaltanárotokban.
• Az lenne a legjobb, ha kölcsönösen kinyúvasztanák egymást – súgta Harrynek a Cassie mellett álló Ron.

Piton ajka gonosz vigyorba torzult, és Cassie szerint fura, hogy Lockhart nem menekült el rögtön e vigyor láttán. A két professzor egymással szembe fordult, majd meghajoltak, aztán kard módjára felemelték a varázspálcájukat.

• Amint látjátok – magyarázta Lockhart – mindketten felvettük a szabályos alapállást. Most háromig számolok, és akkor egymásra szórjuk az első átkot. Természetesen egyikünk sem dolgozik halálos átokkal.
• Arra nem vennék mérget. - suttogta Harry Pitont figyelve.
• Egy... Kettő... Három.

Mindketten megsuhintották pálcáikat, s Piton így kiáltott: Capitulatus!

Az átok telibe találta Lockhartot, aki lerepült az emelvényről, háttal csapódott a falnak, és összerogyott, mint egy zsák.

Cassiopeia nem bírta ki nevetés nélkül, és a mardekárosokkal együtt ő is tapssal jutalmazta a mutatványt.

• Ugye nem esett baja? - kérdezte Hermione, mire Harry és Ron egyszerre vágta rá: - Kit érdekel?

Lockhart fejéről lerepült a süveg, és még a haja is összekócolódott.

• Remélem, jól figyeltetek – szólt rekedt hangon, mikor végre sikerült feltápászkodnia, és vissza másznia az emelvényre. - Ez egy lefegyverző bűbáj volt. Amint látjátok, elvesztettem a pálcám – oh, köszönöm Brown kisasszony. Valóban jó ötlet volt ezt bemutatni nekik Piton professzor, de ha nem sértem meg vele, nyilvánvaló volt, hogy mire készül. Ha akarom, könnyedén hatástalaníthattam volna a bűbájt. Mindazonáltal úgy gondoltam, hogy célszerű, ha a gyerekek ilyet látnak. - tette hozzá gyorsan, ugyanis Piton gyilkos tekintettel méregette.
• Bemutatónak ennyi elég is volt. - váltott gyorsan témát – Most lemegyek közétek, és párokba rendezlek titeket. Piton professzor, ha megtenné, hogy segít nekem...

A két tanár elindult a tömegben, és megszervezte a párokat. Neville Justin Flinch-Fletchley-vel került össze, míg Ron Seamusszel, Harry Dracoval, Hermione pedig Millicent Bulstrode-al. Cassiopeia ellenfele Pansy Parkinson lett.

• Mindenki forduljon szembe az ellenfelével! - harsogta Lockhart. - Meghajlás!

Parkinson és Cassie épphogy csak biccentettek, s közben le sem vették a tekintetüket egymásról.

• Pálcát szegezz! - hangzott a következő vezényszó. - Lőjjetek egymásra lefegyverző bűbájt. De csak azt, és nem mást, nehogy valaki megsérüljön. Egy... Kettő... Három!

Parkinson már kettőre megmozdult, de Cassie így is gyorsabb volt. Egy non verbális lefegyverző bűbájt küldött rá, és harcképtelenné tette a lányt. Pansy hatalmasat repült, és nagyon dühítette, hogy egy griffendéles jobb nála. Azonnal felállt, és újra támadt, de Cassie különböző pajzsokkal és varázslatokkal védett.

• Azt mondtam, hogy csak lefegyverző bűbájt használjatok! - szólt rájuk Lockhart, de a két lányt nem érdekelte.

Pansy folyamatosan támadt, Cassie pedig védett, és kimerítette ellenfelét. Mikor Pansy két bűbáj között megpróbálta kifújni magát, Cassie akcióba lépett:

• Capitulatus! - kiáltotta, és a lány ismét hatalmasat repült, egészen a terem végébe.

Harry eközben – Draco varázslatára – táncot járt, míg a szőke mardekáros fetrengett a nevetéstől.

Miután Piton professzor hatástalanította a varázslataikat, Lockhart némi fejcsóválás után szólalt csak meg.

• Jobb lesz, ha inkább azt tanítom meg nektek, hogyan kell kivédeni az ellenséges átkot. Kérek két önként vállalkozót. Potter, Weasley! Gyertek!
• Nem túl jó ötlet, Lockhart professzor. Weasley a legegyszerűbb átokkal is katasztrófát okoz. Gyufás skatulyában küldhetjük fel Potter maradványait a gyengélkedőre. Valaki mást ajánlanék. Mondjuk a saját házamból... Malfoyt, teszem azt!
• Kitűnő! - lelkendezett Lockhart.

Miután mindketten felálltak az emelvényre – természetesen egymással szemben – meghajoltak, majd mindketten felvették az alapállást.

• Egy... Kettő... Három!

Malfoy felemelte a pálcáját, és így kiáltott:

• Serpensortia!

A pálcája végéből egy hosszú, fekete kígyó csusszant ki. Lehuppant a küzdőfelek között, és nyomban felemelkedett, támadásra készen. A közelben állók ijedten hátrálni kezdtek.

• Ne mozdulj, Potter! - szólt Piton. - Mindjárt eltüntetem.
• Majd én! - mondta Lockhart, majd a kígyóra szegezte a pálcát.

Ahelyett azonban, hogy a kígyó eltűnt volna, négy méter magasba felrepült, majd nagyott nyekkenve leesett a küzdők közé. Ettől persze még dühösebb lett, és sziszegve megindult Justin Finch- Fletchley felé. Újra felemelte a fejét, és méregtől csöpögő fogakkal támadásra készült.

Cassie halkan sziszegni kezdett, ám vele egy időben valaki más is.

• Hagyd békén!

Az a valaki más, aki rákiáltott a kígyóra, Harry Potter volt. A kígyó nyomban visszaroskadt a földre, és Harryre függesztette a tekintetét.

Harry vigyorogva nézett Justinra, de az egyáltalán nem volt hálás neki.

• Mi volt ez Potter?! - kérdezte, miközben furcsán, félve méregette a fiút.

Piton előre lépett, majd eltüntette a kígyót:

• Vipera Ivanesca!

Utána még néhány másodpercig összeszűkült szemmel méregette Harryt, egészen addig, amíg a fiú le nem lépett Ronnal és Hermionével.

Cassie-nek nem kellett menekülnie, őt senki nem hallotta. Ő elég távol állt a többiektől, akik végig Pottert figyelték, és a fiú hangja hangosabb is volt.

• Ostoba vagy, Fletchley! - mondta Justinnak, mikor elment mellette, majd kiviharzott a nagyteremből.

Néhány nappal később a fiú Félig Fejnélküli Nickkel együtt egy újabb merénylet áldozata lett.

Ez idő alatt sokszor látta Potter kezében azt a könyvet, amelyet Lucius rakott bele Ginny üstjébe az Abszol úton. Mérget mert volna venni rá, hogy a könyvnek köze van a merényletekhez, és afelől sem volt semmi kétsége, hogy Voldemorthoz is. Biztosra vette, hogy a Sötét Nagyúr állt a támadások mögött, csak azt nem tudta, hogyan. Ginnyvel – akivel egyébként kó barátok lettek – egyre kevesebbet találkozott, és beszélt úgy általában. Furcsának találta a lány viselkedését, és bántotta is a dolog, de ezt is a könyv számlájára írta, ezért elhatározta, hogy megszerzi Pottertől.

Ő nem akart bemenni a fiúk szobájába, de úgy gondolta, valaki más megtehetné. A Griffendél-Hugrabug találkozó előestéje volt, amikor összefutott a kissé zavarodott Ginnyvel. Nem gondolkodott, csak cselekedett: Imperio átkot szórt a lányra. A Weasley lány az átok alatt azt csinálta, amit ő akart, és úgy, ahogy ő akarta. Megparancsolta neki, hogy hozza el neki a könyvet, és Ginny így is tett. Felforgatta Harry cuccait, mire megtalálta a könyvet, de a lebukás veszélye nem fenyegette. Senki nem volt a szobában, még csak a közelében sem Cassiopeián kívül. Harry éppen edzésen volt, és csak a nagy felfordulásra érhetett vissza. Cassie, miután átvette a naplót, megparancsolta Ginnynek, hogy viselkedjen úgy, ahogy korábban is. A lány természetesen engedelmeskedett. Nem akarta sokáig az átok hatása alatt tartani, de időt akart nyerni magának.

A szobájukban nem volt senki, mindenki a klubhelyiségben volt, mikor belépett az ajtón. Leült az ágyára, majd megforgatta a könyvet, hogy közelebbről is megtekinthesse. Érezte a belőle áradó sötét mágiát, és amikor meglátta, hogy a napló tulajdonosa T. R. Denem, elméjében előkúszott egy kép, amikor Lord Voldemortról tanult. A tanára nem volt éppenséggel sötét varázsló, de foglalkozott a sötét mágiával, hacsak érdeklődés szintjén is. Ő beszélt neki a Nagyúrról, a sötét varázslatairól, és úgy általában az életéről. Tisztában volt vele, hogy félvér, és azzal is, hogy a valódi neve Tom Rowle Denem. Elővett egy pennát, majd kinyitotta a naplót, amelynek a lapjai teljesen üresek voltak. Véletlenül rácsöppentett egy tintapacát, ami – nem kis meglepetésére – eltűnt, mintha csak magába szippantotta volna a papír.

• Aha... Szóval így... - morfondírozott a lány, majd gyöngy betűkkel írni kezdett a naplóba.

„Cassiopeia Druella Lestrange vagyok”

„Szervusz, Cassiopeia Lestrange. Az én nevem Tom Denem. Hogyan került hozzád a naplóm?”

„Kölcsönvettem Pottertől”

„Megkérdezhetem, hogy miért?”

„Azért, mert tudom, hogy ki vagy, Nagyuram. A szüleim hű szolgálóid, halálfalók, s most mindketten az Azkabanban ülnek.”

„Szóval, tudod, hogy ki vagyok... Kik a szüleid?”

„Igen, Nagyuram, tudom. A szüleim Rodolphus és Bellatrix Lestrange.”

„ Ismertem egy Bellatrixot. De az ő neve Black volt...”

„ Édesanyám leánykori neve Black, Nagyuram. És ő a leghűségesebb szolgálód mind közül”

„ Melyik házba jár az én leghűségesebb szolgálóm gyermeke?”

„ A Griffendélbe, de csak mert én magam kértem azt. Bejáratos vagyok Potter köreibe, és ez jól jöhet, ha visszatérsz közénk, Nagyuram”

„ Nos... Addigra már Potter nem lesz életben. Legalább is így tervezem.”

„ Nagy hatalmad van, Nagyuram, de Pottert nem olyan könnyű elintézni. De ha elfogadod segítségemet, örömmel segítek”

„ Hogyan segíthetnél nekem?”

„ Potter össze van nőve egy Ronald Weasley nevű fiúval. A húgánál, Ginnynél volt egy ideig a naplód. Ginny szerelmes Potterbe, s ha teszem azt véletlenül eltűnne, mondjuk a Titkok Kamrájába, Potter biztosan utána menne. Már csak Ron miatt is. Meg aztán, a fiúnak megmentési kényszere van, azt hiszem. A szörnyeteg elintézné Pottert, utána pedig nyugodt szívvel térhetnél vissza”

„Azt hittem, a Weasley lány barátja vagy”

„Én is, de túl könnyű őt befolyásolni, ezen kívül pedig egy okoskodó sárvérűvel barátkozik, akárcsak a bátyja, meg Potter. Nem kell meghalnia, de azt hiszem, egy kis kirándulás nem árthat neki”

„ Honnan tudjam, hogy megbízható vagy-e?”

„Aranyvérű halálfalók vére csörgedezik az ereimben. Az unokaöcsém szintén aranyvérű, s az ő apja, a keresztapám is hű halálfalód. Én miért ne lennék az?”

„ Akkor miért Tonks néven ismer mindenki?”

„ Ez egy hosszú, és nem túl szép történet. A lényege annyi, hogy Dumbledore szereti mindenbe beleütni az orrát. Ennek ellenére van némi pozitív oldala is a dolognak: abba az iskolába járhatok, ahova annak idején a szüleim, s azok testvérei, a keresztapám, és most az unokaöcsém is jár. Igaz, amit tudnom kell, azt már iskola előtt megtanultam, de nem is emiatt jó, hogy itt vagyok. Szeretnék itt lenni, mikor visszatérsz, Nagyuram, és szeretném végre látni a szüleimet.”

„Érthető, de hogy jön ide Dumbledore?”

„ Ő hozott el engem a nevelőimtől, Bulgáriából. Nem tudom hogyan, de rám bukkant, és anyám kitagadott nővéréhez vitt el. Azóta is ott élek.”

„És mi az a minden, amit tanultál a Roxfort előtt?”

„Először csak egyszerűbb varázslatok, úgy mint a lebegtetés és a repülés. Utána sorra következtek az egyre nehezebb varázslatok, majd megtanultam patrónust idézni. Mikor már sikerült a teljes értékű patrónus, akkor tértünk át a sötét varázslatokra. Megtanultam, hogy kell megidézni a sötét jegyet, hogy kell Crutiatus, vagy épp Imperius varázslatot szórni egy emberre. Tudom, hogyan alkalmazzam a mérgeket, és azt is, hogyan használjam a Gyilkos átkot. Ezt mind megtanították nekem, amikor még nem ismertem Dumbledore-t.”

„ Ha jól tudom, egy idős vagy Potterrel. Mégis hogy lehet, hogy ennyi mindenre képes vagy?”

„ Jó tanáraim voltak”

„ Vagy inkább te voltál jó tanonc. Ha visszatérek, szeretném, ha megkeresnél. Szeretném, ha megmutatnád, mire vagy képes, és csatlakoznál hűséges szolgálóimhoz. Ha megteszed, és sikerül lenyűgöznöd, talán tanítványomnak fogadlak, és megtanítok neked mindent, amire képes vagyok. Minden sötét varázslatot megtanítok neked, mindent, amiről mások még álmodni sem mernek.”

„Köszönöm, hogy ilyen kegyes vagy hozzám, Nagyuram.” - írta vissza Cassie, de arca falfehér volt.

Nem szívesen írta azokat, amiket írt, de tudta, hogy csak Harry képes legyőzni Voldemortot, és azt is tudta, hogy csak akkor fog lemenni a kamrába, ha valaki számára fontosat visz el a szörny. De ahogy magában végigpörgette a barátait, eszébe kellett jutnia, hogy szüksége lehet Ronra és Hermionéra, így valaki mást kellett keresni. Ron bátyjai erősebbek és idősebbek voltak, így őket kizárta, de Ginny még kicsi volt, fiatal, és gyönge. Nem szívesen tette ezt, tudta, hogy ezzel veszélybe sodorja barátait, de csak így tudott volna megszabadulni a Sötét Nagyúrtól.

„ Nekem mennem kell, Nagyuram. A naplódat vissza csempészem Ginnyhez, azt hiszem, ő jó csali lesz Potternek. Viszlát, Nagyuram.”

„ Viszlát, Ms. Lestrange”

Cassie visszajuttatta Ginnyhez a naplót, majd levette róla az átkot, még aznap este.

Másnap reggel éppen végzett a reggelijével, amikor hosszú idő után ismét meghallotta a titokzatos suttogást, amely ismét parszaszoul szólalt meg:

• Mos ölni fogok... széttépem... szétszaggatom...

Az aznapi kivddics meccs el maradt McGalagony jóvoltából, senki nem tudta miért. A professzor ezután magával vitte Harryt és Ront, a többieket pedig a klubhelyiségbe parancsolta. Senki nem értett semmit, a történteket csak később, a Griffendél klubhelyiségében tudták meg a diákok. Újabb merénylet történt, méghozzá egy kettős merénylet: Az egyik ötödéves hollóhátast, és Hermione Grangert támadták meg.

McGalagony Harryvel és Ronnal együtt tért vissza a klubhelyiségbe, majd bejelentést tett.

• Legkésőbb délután hat órakor minden tanuló visszatér a ház klubhelyiségébe. Ezután senki nem hagyhatja el a hálókörletet. A tanítási órákra csak tanári kísérettel mehetnek, a mellékhelyiséget is csak tanári felügyelet mellett használhatják. További rendelkezésig felfüggesztjük a kviddics-edzéseket, és mérkőzéseket. A tervezett esti programok elmaradnak.

A klubhelyiségben összegyűlt griffendélesek némán hallgatták McGalagony utasítását. A tanárnő összetekerte a pergament, amiből olvasott, majd újra megszólalt:

• Végezetül legyen elég annyi, hogy ha nem sikerül elfogni a merényletek elkövetőjét, az iskolát valószínűleg bezárják. Kérek mindenkit, aki úgy gondolja, hogy hasznos információval szolgálhat, azt haladéktalanul közölje velünk.

Miután a professzor kilépett a klubhelyiségből, a griffendélesek azonnal izgatott beszélgetésbe kezdtek.

• A veszteség: két griffendéles, nem számítva a kísértetünket, egy hollóhátas, és egy hugrabugos – számolta össze az áldozatokat Lee Jordan, a Weasley ikrek barátja. - Egyik tanárnak sem tűnt fel, hogy a mardekárosokat nem bántják? Nem nyilvánvaló, hogy az egész Mardekár műve? Mardekár utódja, mardekár szörnyetege... Miért nem rúgják ki az összes mardekárost?

Az ötlet sok mindenkinek tetszett, de Cassie-nek egyáltalán nem.

• Igaz, hogy Mardekár szörnyetege, és Mardekár utódja, de Mardekár több mint ezer éve élt. Vegyük számba, hogy mit tudunk. A szörnyetegnek csak Mardekár utódja tud parancsolni, és tudjuk, hogy Mardekár parszasz szájú volt. Evidens, hogy az utód is tud a kígyók nyelvén beszélni.
• Egyedül Harry tud közülünk. - szólalt fel Ron.
• 
  
• Lehetséges, mindazonáltal én úgy gondolom, hogy nem feltétlenül kell fizikailag is itt lennie az utódnak. Elég, ha csak egy emlék... Elég, ha a távolból nézi végig a pusztítását...

Nem sokkal később Hagridot az Azkabanba vitték, Dumbledore-t felfüggesztették, Ginny Weasley pedig eltűnt. A lány eltűnését követően éjféltájban McGalagony professzor ébresztette a diáksereget. Elmondta, hogy kiderült, ki volt az elkövető, hogy Ginny előkerült, és hogy hamarosan felébrednek a megkövült diákok. Elmondta, hogy az elkövető Voldemort volt, de Harry szembeszállt vele, és megmentette Ginnyt. Azután közölte velük, hogy menjenek le a nagyterembe, mert lakomát tartanak ennek az örömére, illetve, hogy Dumbledore professzor visszatért az iskolába, és hogy hamarosan Hagrid is visszatér majd.

A lakomán mindenki pizsamában volt, az ünnepség egészen hajnalig tartott. A megkövült diákok visszatértek, és velük ettek-ittak, majd hajnali négy környékén Hagrid is befutott. A Griffendél ismét elnyerte a házkupát, és McGalagony professzor bejelentette, hogy az év végi vizsgák elmaradnak. Ezután Dumbledore közölte, hogy Lockhart professzornak nem áll módjában meghosszabbítani a tanári szerződését, mert sürgősen el kellett utaznia emlékeket keresni.

A hátralévő időszakban verőfényes napsütéses idő volt. A sötét varázslatok kivédése tantárgyat azonban átmenetileg törölték az órarendből, Lucius Malfoyt kizárták a felügyelőbizottságból, s Draco is hallgatagabb lett, mint volt.

Cassie az utolsó este vacsoránál kapott egy levelet, amelyet a baglya hozott.

Csak rá kellett pillantania a betűkre, és rögtön tudta, hogy Dumbledore küldte akárcsak az előző év végén. Kinyitotta a levelet, amelyben ez állt:

„Ms. Tonks, kérem látogasson meg az irodámban vacsora után. A jelszó: csokibéka

Üdvözlettel: Albus Dumbledore”

Vacsora után felállt az asztaltól, majd egyenest az igazgatói iroda felé vette az útját. Mikor a kőszörnyhöz ért, elmondta a jelszót, majd a szobor félreugrott, hogy utat engedjen neki. Mikor felért az ajtóhoz, rövid kopogás után kihallatszott egy „szabad” felkiáltás.

• Jó estét, Dumbledore professzor!
• Jó estét, Miss Tonks. Foglaljon helyet. - mondta Dumbledore, aki láthatóan jó kedvében volt. - Citromport? - kérdezte.
• Köszönöm, elfogadom. - felelte a lány, majd vett ebből a különös, savanyú édességből.
• Hogy telt az éve, kisasszony?
• Remekül, professzor úr, habár van egy-két dolog, ami aggaszt.
• És pedig? - dőlt előre érdeklődve a székében Dumbledore.
• Még mindig nem értem, hogy hogyan lehetséges, hogy beszélek parszaszoul. Lehetséges volna, hogy talán... Talán mégis fennáll köztem és Voldemort nagyúr között egy amolyan rokoni kapcsolat?
• Nem tartom kizártnak a dolgot, habár ezzel az üggyel behatóbban kéne foglalkoznunk. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy ez nem így van. Harrynek – mint ahogy neki is elmondtam – akaratlanul adta át egyes képességeit, s talán nem kizárt, hogy nálad ezt akarattal tette meg. Mint ahogy bizonyára te is tudod, Voldemortot az eltűnését követően csak néhány halálfaló kereste. Ezek között volt a szüleid, és a nagybátyád is. Nem kétlem, hogy a szüleid Voldemort leghűségesebb szolgálói, s elképzelhető, hogy a Nagyúr tökéletesen tisztában volt ezzel. Lehetséges, hogy a születésed után megajándékozott téged ezzel a képességével...
• Hogy a későbbiekben anyámék nyomdokába lépve halálfaló legyen belőlem, és a leghűségesebb szolgái közé tartottam?
• Attól tartok, igen. Ms. Tonks, nem kertelek, egy valamit tudnod kell. Nem tudni mikor, de ő biztosan visszafog térni. Már kétszer is megpróbálta két év alatt.
• Tudom, professzor. Nem fogja feladni. Lehet, hogy kétszer kudarcot vallott, de nem lepődnék meg, ha harmadjára már sikerülne neki.
• És ha ez megtörténik... Akkor elszabadul a pokol. Idő kérdése...
• És újra magához hívja a híveit – folytatta Cassie. - A régieket is... A szüleimet is.
• Így igaz, Ms. Tonks. És ha ez bekövetkezik, neked választanod kell a könnyű, és a helyes út között.
• Nem akarok halálfaló lenni! - tiltakozott a lány.
• Lehet, hogy nem lesz más választásod. De előre szeretném leszögezni, hogy ha ez megtörténik, minél előbb tudni szeretnék róla. Akkor többet tudunk tenni, ha ugyan tényleg bekövetkezik, amitől mindnyájan félünk. Addig is biztonságban leszel Andromedanál és Tednél.
• Tudom... De nem lehetne, hogy velük maradjak? Mindig?
• Attól tartok, nem. Ha Voldemort visszatér, és a szüleid kiszabadulnak az Azkabanból, mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy visszakapjanak téged. Efelől kétségem sincs.

Még egy ideig beszélgettek, majd Cassie jó éjt kívánva elköszönt, és a hálóhelyiségbe ment lefeküdni aludni. A ruháit és a cuccait már vacsora előtt bepakolta, így azzal nem kellett vesződnie.

Másnap reggeli után a Roxfort Expresszel utazott haza, akárcsak társai. Neville-el, Seamusszel, és egy hollóhátas elsőssel ült egy vagonban. A fiúkkal is, és a hollóhátas lánnyal is jól elbeszélgetett, és barátságot is kötött vele. Mint megtudta, a szőke, kék szemű lány Luna Lovegoodnak hívják, és egy kicsit más, mint a többiek. A hazaérkezés öröme mindannyiukra ráragadt, talán csak Cassie-re nem. Persze, örült, hogy újra láthatja a nénjét és Tedet, hogy újra találkozhat Dorával, de valahol, belül a zsigereiben érezte, hogy nincs, vagyis hamarosan nem lesz minden rendben. Ezt a gondolatot még akkor sem tudta elhessegetni magától, amikor a Roxfort Express megállt a kilenc és háromnegyedik vágányon, amikor leszállt a vonatról, magához ölelte családját, s amikor a tömegben észrevette Dracot, ahogy Luciusszal és Narcissával távozik.

Cassiopeia csillaga

3. fejezet

Másodév I.

Az első év Cassiopeia számára nagyon gyorsan eltelt. Megismerkedett a Bájitaltan titkaival, megtanult igézni, átkozni, és repülni is. Az órákon mindig jól teljesített, egyszer sem volt olyan, hogy ne remekelt volna. Év végén Potteréknak köszönhetően megnyerték a házkupát, és a kviddics meccseken is taroltak, habár a kviddicskupát mégsem sikerült elnyerniük. Persze, azért ő is szerzett a házának pontokat, nem is egyet. Igaz, Piton professzor nem osztogatott pontot, csak a Mardekárnak, de nem zavarta különösebben a dolog. Év végén aztán kapott egy levelet Dumbledore-tól, hogy látogassa meg, és ő örömmel tette ezt. Az igazgazó kérdezősködött az első évéről, a jegyeiről, és hogy milyen barátságokat kötött. Tudta, hogy mindezt miért teszi, és hogy miért érdekli annyira Dumbledore-t, és valahol örült neki, hogy az igazgató törődik vele. A kalandokból kimaradt, sőt, távolról elkerülte őket, szabadidejét inkább tanulásra és olvasásra fordította. Rengeteg könyvet kölcsönzött ki az év folyamán a könyvtárból, hogy gyarapíthassa tudását. Persze, sötét varázslatokkal kapcsolatos könyveket nem vett ki, nem is tehette volna meg, de azért több, az iskolában nem tanított, vagy felsőbb éveseknek tanított varázslatról olvasott. A nyarat, akárcsak a szüneteket a Tonks házban töltötte. Dora sokat mesélt az aurorképzőről, ő maga pedig az iskoláról, és a társairól. Július végén megérkezett a Roxforti levele, és vele együtt a másodikos tankönyvek listája is.

Dabrak, Miranda: Varázslástan alapfokon II.

Lockhart, Gilderoy: Szakvéleményem Szellemügyben

Lockhart, Gilderoy: Kirándulások a kísértetekkel

Lockhart, Gilderoy: Viszonyom a Vasorrúval

Lockhart, Gilderoy: Túrák a trollokkal

Lockhart, Gilderoy: Véres napok Vámpírföldön

Lockhart, Gilderoy: Vándorlások a vérfarkassal

Lockhart, Gilderoy: Jószomszédom, a jeti

Cassie elfintorodott a lista láttán.

• Az új SVK tanár vagy Lockhart rajongó, vagy maga Lockhart – mondta, majd átnyújtotta Andromedának, hogy ő is olvassa végig.
  
• Bizonyára igazad lesz. Ezek a könyvek nem valami olcsók - tette hozzá.
  

Egy héttel később mentek csak megvenni a könyveket, és a szükséges tárgyakat, ugyanis addig Ted nem igazán tudott elszabadulni a munkahelyéről. Hopp-porral utaztak a Foltozott Üst nevű fogadóba, és onnan mentek át az Abszol útra. Először pennát, tintát meg pergament vett, meg némi bagoly eleséget, és benézett még egy-két boltba is, ahol összefutott több iskolatársával is. Végül a Czikornyai és Patzába ment be, ahol hatalmas tömeg verődött össze.
Amikor rátekintett a kirakatra, kénytelen volt újra fintorba vágni magát, ugyanis a kirakaton egy nagybetűs plakát volt kiragasztva, amelyen ez állt:

Ma 12.30-tól 16.30-ig

GILDEROY LOCKHART dedikálja az

EGY ELBŰVÖLŐ EMBER című önéletrajzi kötetét.

A tömegben alig lehetett menni, de nagy nehezen befurakodtak a boltba. Az bejárattól kezdve hosszú sor kígyózott a bolt hátsó részébe, ahol Lockhart épp fényképészkedett a Reggeli Prófétának. Cassie felkapott egy példányt a Szakvélemények Szellemügyben című könyvből, majd a többiből, és a bolt belseje felé vette az irányt, ugyanis néhány ismerős, vörös üstököst vett észre nem messze Lockharttól.

• Sziasztok! - köszöntötte a Weasleyket és Hermionét, majd bemutatkozott Mrs. Weasleynek.
  

Tekintete nemsokára Lockhartra tévedt, aki a szeméhez illő, nefelejcskék színű talárt viselt, hegyes varázslósüvegét hetykén félrecsapva hordta.
A Próféta embere, egy alacsony, ingerült emberke ide-oda rohangászott, miközben a képeket készítette.

• Félre az útból – mordult rá Ronra – A Reggeli Prófétának dolgozom.
  
• Nagy szám – felelte mérgelődve a srác, miután megdörzsölte fájós lábát, amit a fényképész összetaposott.
  

Lockhart meghallotta a megjegyzést, és felpillantott. Amikor kicsit arrébb nézett, tekintete megakadt Harryn.

• Nem hiszek a szememnek! Ez Harry Potter! - ugrott fel, és az asztalon átnyúlva magához rángatta a fiút.
  

Néhány színpadias kézrázás és fénykép után Lockhart újra megszólalt

• Hölgyeim, és uraim! - kezdte fennhangon – Micsoda rendkívüli percek ezek! Ennél alkalmasabb pillanatot nem is találhatnék arra, hogy megtegyek egy már hetek óta esedékes bejelentést! Mikor az ifjú Harry Potter nemrég belépett a Czikornyai és Patzába, csupán meg akarta venni az önéletrajzomat – amit természetesen ajándék gyanánt nyújtok át neki – fogalma sem volt róla, hogy hamarosan többet kap majd az Egy elbűvölő ember című könyvemnél. Ő és az iskolatársai ugyanis nemsokára hús-vér valójában találkozhatnak az elbűvölő emberrel. Igen, hölgyeim és uraim, büszkén és örömmel jelenthetem be önöknek, hogy ez év szeptemberétől jómagam oktatom a sötét varázslatok kivédésére a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulóit!
  
• Nem megmondtam?! - suttogta kelletlenül Andromedának. - Kíváncsi vagyok, meddig bírja majd. - vigyorodott el gonoszul.
  
• Mire készülsz? - kérdezte Meda.
  
• Csak egy kis meglepetés... Semmi komoly. - felelte a lány.
  

A sokaság ujjongásától alig hallották egymást, szinte elveszett a többiek tapsa közben. Harry megkapta Lockhart összes, eddig megjelent művét, amit Ginnynek adta őket, majd köszöntötte Cassie-t és a családját.

• Hízott a májad mi, Potter? - hallottak meg egy ismerős hangot, amelyhez nemsokára egy szőke üstök is párosult.
  
• Ez Draco Malfoy. - súgta Medának Cassie, míg a srác folytatta.
  
• Harry Potter, a kis híresség! Még egy könyvesboltba se tud úgy bemenni, hogy ne kerüljön címlapra!
  
• Hagyd békén, nem ő akarta! - állt ki a fiú mellett Ginny.
  
• Nocsak! Már barátnőd is van? - kérdezte gúnyosan Draco.
  
• Ejnye Draco ne légy modortalan. - jelent meg a háta mögött Lucius. - Á, Mr. Potter! Lucius Malfoy. - nyújtott kezett Harrynek – Nagyon örvendek. Bocsáss meg – húzta közelebb magához – Legendás a sebhelyed. Akárcsak az, akitől kaptad.
  
• Voldemort megölte a szüleimet. Egy aljas gyilkos volt semmi több.
  
• Hmm. A nevén nevezed. Bátor dolog... vagy épp botor.
  
• Aki fél a névtől, még jobban fél magától a dologtól – szólt közbe Hermione.
  
• Ez az ifjú hölgy... Granger kisasszony? Draco mindent elmesélt nekem rólad... és a szüleidről. Muglik! Így van... Lássuk csak... - nézett Ronra – Vörös haj, kifejezéstelen arc, kopott, használtan vett könyv. - vett ki egyet Ginny üstjéből – Ti vagytok a Weasley gyerekek.
  
• Gyerekek! Menjünk innen, jobb odakint! - jelent meg Mr. Weasley
  
• Lám-lám az idősebb Weasley.
  
• Lucius!
  
• Fárasztó a Minisztériumi munka. Az a sok házkutatás.... Ugye fizetnek túlóradíjat? Bár ahogy ezt itt elnézem – forgatta meg a kezében lévő könyvet – gyanítom nem. Kérdem én, mi értelme szégyent hozni a varázslónévre, ha még jól sem lehet keresni vele?
  
• Nekem más a véleményem, hogy mi hoz szégyent a varázslónévre, Malfoy.
  
• Nyilván... Aki muglik közé keveredik... – pillant oldalra, majd közelebb lép Mr. Weasleyhez, és visszaadja Ginny könyvét – Azt hittem, a családod nem süllyedhet ennél mélyebbre...
  

Ginny üstje koppant egyet a földön, ahogy Mr. Weasley egy ugrással átszökkent, hogy Malfoyra vesse magát. Valahol várható volt, hogy ez lesz, de mégis mindenki arra számított, hogy nem fog bekövetkezni. Mr. Weasley nekilökte ellenfelét a toronymagas könyvespolcnak, aminek a következtében súlyos varázsige-gyűjtemények tucatjai zuhogtak mindkettőjük fejére. Fred és George felkiáltottak: - Adj neki apa! -, Mrs. Weasley sikoltozni kezdett: - Ne, Arthur, ne!
Cassiopeia szintén rájuk üvöltött: - Ne! Elég! - de mintha meg sem hallották volna.

• Uraim, kérem! Kérem! - sápítozott a tulajdonos
  
• Elég, a kutyafáját! Szét, ha mondom! - hallatszott Hagrid hangja, aki azonnal odamasírozott, és szétszette a verekődek.
  

Mr. Weasleynek a szája vérzett, míg Luciusnak a szeme alatt volt egy monoklija.
Lucius kitépte a kezét Hagrid kezéből, intett Draconak, és sebes léptekkel távozott.
Cassiopeia utána akart menni, és meg is tette volna, ha Androméda nem tartja vissza.

• Nem mehetsz utánuk.
  
• De...
  
• Azt mondtam, nem.
  
• De ő a keresztapám...
  
• Igen, az. De akkor sem mehetsz utána. Meg kell őrizned az inkognitódat.
  

Cassiopeia fülébe azonban Hagrid hangja csendült fel, és nagyon nem tetszett neki, amit a félóriás mondott.

• … A velejéig romlott az egész család, ezt mindenki tudja. Végig se kell hallgatni őket. Rossz vérű népség, én mondom neked...
  

Amint Cassie ezt meghallotta, gyorsan fizetett, aztán olyan sebesen távozott, ahogy keresztapja és unokaöccse.
Szeptember elsején úgy, mint előző évben a Roxfort Expresszel utazott az iskolába. Nevillel, Hermionéval, Seamusszel és Ginny Weasleyvel utaztak egy kupéban. Ginny Ron húga volt, és az első éve előtt állt a Roxfortban. Hermione igyekezett felkészíteni őt az első évre, és megnyugtatta, hogy biztosan ő is a Griffendélbe kerül majd. Harry és Ron nem voltak a vonaton, Hermione hiába ment rajta végig háromszor is, nem találta őket. Később, a beosztáson Ginnyt valóban a Griffendélbe osztotta be a Teszlek süveg. Harry és Ron még akkor sem jelent meg sehol, de az a történet kelt szárnyra a vacsora vége felé, hogy kicsapták őket, mert lezuhantak egy repülő autóval, és kárt tettek egy fúriafűzben. Mint később kiderült, valóban lezuhantak egy autóval, de nem csapták ki őket az iskolából. A Griffendél szinte ünnepelte őket a hatásos belépő miatt, habár volt egy-két tanuló, többek közt Pery Weasley és Hermione, akik nem örültek, sőt talán még haragudtak is a fiúkra a történtek miatt.
Másnap reggel még nagyon fáradt volt, de amikor meghallotta Ron rivallóját, a szeméből szinte azonnal kiröppent a fáradtság a borzasztóan hatalmas hangorkán hallatán. Kicsit kuncogott is a fiú levelén, miközben kibontotta a csomagot, amit Andromeda küldött. Citromkrémes sütemény volt benne, a kedvence. Megkínálta néhány háztársát, köztük Ront és Harryt is, hogy ne érezzék magukat olyan szerencsétlennek az első tanítási napon. Közben megkapta az órarendjét McGalagony professzortól, amelyen az állt, hogy az első órája dupla gyógynövénytan lesz a hugrabugosokkal. Lavenderékkel ment le az üvegházakhoz, és miután a Harry-Ron-Hermione hármasfogat is megérkezett, feltűnt a láthatáron a tanárnő is, méghozzá Lockhart társaságában. Bimba professzor zömök testű boszorkány volt, borzos hajjal, amelyet egy foltos süveg szorított le. Ruhája most is, mint mindig rengeteg termőfölddel volt bepiszkolva, míg Gilderoy Lockhart makulátlan, türkizkék talárt viselt.

• Áh, szervusztok! - köszöntötte sugárzó mosollyal Lockhart a diákokat – Épp most mutattam meg Bimba professzornak, hogyan kell gyógykezelni egy fúriafűzet. No de, a világért se gondoljátok, hogy jobb vagyok nála gyógynövénytanból! Csak épp sokszor volt alkalmam találkozni ezzel az egzotikus növénnyel útjaim során...
  
• Kamu... - morogta Cassie, hogy Lockhart véletlenül se hallja meg – Hitszegő majom...
  

Az általában víg kedélyű Bimba professzor most furcsán mogorvának tűnt.

• Ma a hármas üvegházban dolgozunk! - jelentette be.
  

Mindannyian izgatottak lettek, hiszen elsős korukban csak az egyes számú üvegházba léphettek be. Mindenki tudta, hogy a hármasban sokkal érdekesebb, veszélyesebb növények vannak. Bimba professzor jókora kulcsot vett elő, majd kinyitotta az ajtót.
Lockhart visszatartotta Harryt, hogy beszéljen vele, miközben a többiek bementek az üvegházba.
Az óra folyamán megismerkedtek a mandragórával, és átültették egy nagyobb cserépbe.
Gyógynövénytan után Átváltoztatástan következett McGalagony professzorral, ahol egy bogarat kellett gombbá változtatni. Cassie néhány bogarat átváltoztatott gombbá, majd ebédelni ment a többiekkel. Ebéd után tett egy sétát az udvaron, majd Sötét Varázslatok Kivédésére ment, Lockharthoz. Valahol középtájon foglalt helyet, de csak mert Ronék elfoglalták a hátsó padokat. Miután mindenki elfoglalta a helyét, Lockhart megköszörülte a torkát, és a csoport elcsendesedett.
Felemelte Neville asztaláról a Túrák a trollokkal egy példányát, és megmutatta a diákoknak a címoldalt, rajta saját, kacsingató képmásával.

• Én – mutatott a képére, majd élőben is kacsintott egyet – Gilderoy Lockhart bronz fokozatú Merlin díjas, a Feketemágia-ellenes Liga tiszteletbeli tagja, a Szombati Boszorkány Legbűbájosabb Mosoly Díjának ötszörös birtokosa... de most nem ez a lényeg. A bandoni sikítószellemet nem a mosolyommal űztem el!
  
• Pedig én azt hittem... - mondta Cassie halkan, mire néhány fiú kuncogni kezdett.
  
• Látom, magatokkal hoztátok a műveimet – folytatta Lockhart. – Nagyon helyes. Arra gondoltam, hogy kezdjük a mai órát egy felméréssel. No nem kell megijedni, csak arra vagyok kíváncsi, milyen figyelmesen olvastátok el a könyveket, hogy mennyit tanultatok belőlük...
  
• Persze... Hogy ezzel is fényezzük az egóját. - morogta Cassie. - Tanár úr! - szólt hangosabban.
  
• Igen?
  
• Miért nem inkább azt méri fel, hogy mit tanultunk az előző évben? A könyvek semmit sem érnek gyakorlat nélkül.
  
• Nos, kisasszony, a későbbiekben bizonyára lesz lehetősége, hogy megmutassa, mire képes - mondta Lockhart – de most törődjünk a tesztekkel.
  

Miután kiosztotta a feladatlapokat, ismét az osztály elé állt.

• Harminc percet kaptok. Óra indul!
  

Olyan kérdések sorakoztak a teszten, hogy mi Lockhart kedvenc színe, titkos vágyálma, mikor van a születésnapja és mi volna az ideális ajándék számára. Cassie nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen a röhejes kérdéseken, de azért válaszolt rájuk legjobb tudása szerint. Persze, nem mintha olvasta volna a könyveket... Amint ránézett a borítójukra, hányinger fogta el, és a szobája másik sarkába dobálta őket.
Fél óra elteltével Lockhart beszedte a dolgozatokat, és helyben nekiállt nézegetni őket.

• Ejnye, ejnye... Alig néhányan emlékeztek csak rá, hogy a kedvenc színem a lila. Pedig ezt többször is említem a Jószomszédom, a jetiben. Néhányotoknak figyelmesebben el kellene olvasnia a Vándorlások egy vérfarkassal-t is – a tizenkettedik fejezetben világosan kijelentem, hogy az lenne az ideális születésnapi ajándék számomra, ha megvalósulna a mágikus és mágiamentes népesség harmonikus együttélése, bár nem utasítanék vissza egy nagy üveg Odgen -féle Lángnyelv-whiskyt sem!
  

A tréfát egy cinkos kacsintással toldotta meg.

• … de Hermione Granger kisasszony tudja, hogy a titkos vágyálmom kiirtani a gonoszt a világból, és piacra dobni saját fejlesztésű hajápoló főzetemet – okos kislány! Mi több... - futott végig a dolgozaton – dolgozata hibátlan! Hol van Hermione Granger kisasszony?
  
• Kitűnő! - mondta Lockhart, miután Hermione feltette a kezét. - Sőt csodás! Tíz pont a Griffendélnek! És most munkára...
  

Benyúlt a tanári asztal mögé, és egy letakart ketrecet emelt a magasba.

• Kérlek benneteket. Hogy ne sikoltozzatok - suttogta Lockhart – mert megvadulhatnak tőle! - azzal lerántotta a leplet a ketrecről, amelyben körülbelül húsz centis, acélkék színű, hegyes képű teremtmények voltak.
  
• Kelta tündérmanók... - suttogta erőtlenül Cassie. - Ez valami rossz vicc ugye?
  
• Igen. Frissen befogott kelta tündérmanók.
  

Seamus Finnigan nem bírta tovább. Mintha elszakadt volna nála a cérna, akkora horkantással nevetett fel, hogy egyértelműen nem lehetett egy riadt sikolyhoz hasonlítani.

• Parancsolsz? - mosolygott rá Lockhart.
  
• Ezek nem... ezek nem annyira... veszélyesek. - fuldoklott a nevetéstől Seamus.
  
• Csak ne becsüld le őket! - emelte fel mutatóujját Lockhart. – Ördögi kis bestiák tudnak ezek lenni!
  

Egyes tündérmanók röpködtek, mások a ketrec rácsát zörgették, és fenyegetően fintorogtak a közelben ülőkre.

• Helyes! - szólt fennhangon Lockhart. – Lássuk, mihez kezdtek velük.
  

Miután kiengedte őket, a teremben elszabadult a pokol. Két tündérmanó a fülénél fogva felemelte Nevillet, és felakasztotta a csillárra. Néhány másik a csukott ablaknak repült, ezzel üvegszilánkokat zúdítva a hátsó padokban ülőkre. Másik néhány módszeresen nekiállt átrendezni a termet. A diákok az asztalok alá bújtak, még Cassie is, ugyanis hirtelenjében nem jutott eszébe egyetlen olyan varázslat sem, amivel leállíthatta volna őket.

• Gyerünk, tereljük vissza őket! - harsogta Lockhart – Ne féljetek tőlük, hisz ezek csak tündérmanók!
  

Azzal felemelte a varázspálcáját, és így kiáltott: - Hessberöpsi tündemanca!
A varázsige nem használt, de ez Cassie szerint nem is csoda. Az egyik tündérmanó elvette Lockhart pálcáját, majd kihajította az ablakon. Ezután a professzor is bebújt az asztal alá, majd mikor kicsöngettek, mindenki fejvesztve menekült ki a teremből.

• Legyetek szívesek, fogjátok be a maradékot – mondta a még ott maradt diákoknak, pontosabban Hermionének, Harrynek, Ronnak és Casssie-nek.
  
• Avada... - kezdte volna Cassie, de végül meggondolta magát, és más átkot suttogott a levegőbe: - Imperio!
  

Nem tudni, miért, talán a tündérmanók méretének köszönhetően, de Cassie legalább négy-öt példányt képes volt vissza irányítani a ketrecbe, majd leszedte Neville-t a csillárról.
Eközben Hermione és a fiúk párbeszédét hallgatta, és a fejét rázta, amikor a barna hajú griffendéles naivan védeni próbálta a tanárt.
Napok teltek-múltak, és az egyik nap, amikor Cassie éppen lefeküdni készült, amikor egy különös hang furakodott a fülébe. Egy különös, rideg hang. Beszéd volt, csontig hatolóan hideg, kegyetlen suttogás.

• … Várok rád... Gyere... Hadd szaggassalak szét... Hadd tépjem ki a szíved... Hadd küldjelek a pokolra...
  

Csaknem leejtette a takarót a földre, hiszen nem gondolta, hogy hangokat fog hallani a kastélyban éjnek évadján. Rögtön tudta, hogy parszaszóul beszél valaki. Neki ugyan nem volt különbség emberi nyelv és kígyónyelv között, mégis érezte, hogy az a valaki, aki ilyen szörnyűségeket mond, a kígyók nyelvén beszél.
Legközelebb a Halloweeni vacsora közben hallotta a hangot, amikor még a Griffendéles asztalnál ült.

• … tépni...szaggatni...ölni...éhes vagyok...nagyon éhes...ölni...ölni kell...
  

A hang mozgott, méghozzá felfelé. Cassiopeia nem törődött senkivel és semmivel, felállt, kirohant a Nagyterem ajtaján, majd fel a lépcsőn az első, majd a második emeltre.

• vérszagot érzek... VÉRSZAGOT ÉRZEK!
  

Mikor odaért, Harry, Ron, és Hermione már ott voltak.
„Talán ők is hallották...” - gondolta, de rögtön el is vetette ezt a gondolatot.
Hirtelen fékezett le, mikor a szemközti falon, a lobogó fáklyák fényénél egy fél méter magas betűkkel felírt szöveget pillantott meg:
FELTÁRULT A TITKOK KAMRÁJA. AZ UTÓD ELLENSÉGEI RESZKESSENEK!

• Mi az ott alatta? - kérdezte remegő hangon Ron.
  

Harry közelebb lépett a falhoz, és csaknem elcsúszott. Ron és Hermione kapták el őt, és utána már hárman araszoltak a fal felé. Cassie a háttérben maradt, és elbújt a félhomályban. A hármas a tekintetét a felirat alatti árnyékra függesztette, s mikor felismerték, mi az, ijedten hőköltek hátra.
Mrs. Norris, a gondnok macskája volt felakasztva oda fejjel lefelé, a farkánál fogva. Merev volt, és mozdulatlan, mint egy szobor, s a tekintete a semmibe révedt.

• Tűnjünk el innen! - szólalt meg néhány másodperc múlva Ron.
  
• Nem kellene megpróbálnunk segíteni rajta? - kérdezte elbizonytalanodva Harry.
  
• Hidd el nekem – rázta a fejét Ron – jobb, ha nem találnak itt minket.
  

A vitának egy távoli robaj vetett véget: a vacsora véget ért, és a diákok elindultak felfelé a lépcsőkön a lakótornyok felé. Jókedvű zsivaj hallatszott, ami azonnal megszűnt, mintha elvágták volna, ahogy az első hullámban érkezők felértek a folyosóra, és meglátták a felakasztott macskát.
Pár másodperc múlva egy kiáltás hasította ketté a döbbent csendet:

• Az utód ellenségei reszkessenek! Ti következtek sárvérűek!
  

Draco Malfoy volt az, aki ily merészen kiabált, majd előre tolakodott a tömegben. Szemei villogtak, sápadt arca most kipirulva, gonosz vigyorba torzult, ahogy a lógó macskát nézte.

• Mi folyik itt? Mi ez csődület? - Argus Frics jelent meg, és dühösen furakodott előre a diákok között, hogy aztán megtántorodjon.
  
• A macskám! A macskám! - visongott. – Mit csináltatok Mrs. Norisszal?
  

Villogó tekintete Harryre tévedt.

• Te! - hörögte. - Te voltál! Meggyilkoltad a macskámat! Megöllek! Szét...
  
• Argus!
  

Dumbledore érkezett a helyszínre, és Cassiopeia igyekezett beleolvadni a diákok csoportjába, hogy lehetőleg ne vegyék észre a jelenlétét. Dumbledore mögött néhány másik tanár is érkezett, és igyekezték a diákokat a klubházaikba terelni, de szinte mind odafagytak a kőpadlóhoz. Dumbledore sebes léptekkel haladt el a hármas fogat mellett, és habozás nélkül leakasztotta a macskát a fáklyatartó kosárról.

• Jöjjön velem, Argus – fordult a gondnok felé. - Potter, Weasley, Granger kisasszony szintúgy.
  

Lockhart nyomban jelentkezett.

• Az én szobám van a legközelebb, igazgató úr. Itt van egy emelettel feljebb. Ha gondolja, parancsoljon...
  
• Köszönöm, Gilderoy. - felelte Dumbledore
  

A néma tömeg utat nyitott nekik. Cassie igyekezett minél jobban elbújni, ám mégsem sikerült eléggé, ugyanis Dumbledore professzor észrevette.

• Ms. Tonks, ön is jöjjön velünk. - mondta miközben elment mellette.
  

Cassie nem felelt, szó nélkül követte az igazgatót és a körülötte fontoskodó Lockhartot. A menetet Piton és McGalagony professzor zárta.
Mikor beléptek Lockhart sötét szobájába, a falakon mozgolódás támadt: Lockhart képmásai - akik mind hajcsavaróban voltak – sietősen bújtak el a képkeretek mögött. Az igazi Lockhart gyertyát gyújtott, majd utat engedett Dumbledore-nak, aki az asztalra tette Mrs. Norrist, és hozzálátott, hogy közelebbről is megvizsgálja. A fiatalok aggódó pillantásokat váltottak, majd leültek a gyertyák közelében, és várták a fejleményeket.
Dumbledore egész közel hajolt a macskához, ujjával finomat tapogatta, és bökdöste az állatot. McGalagony profeszor is az asztal fölé hajolt; összeszűkült szemmel figyelte az igazgató úr ténykedését. Piton professzor egy lépéssel távolabb állt tőlük. Lockhart Dumbledore körül legyeskedett, és az ötleteivel bombázta a professzort.

• Biztos hogy átokkal ölték meg – valószínűleg a Transz-mogrifiai Tortúrával. Magam is rengetegszer használtam... nagy kár, hogy nem voltam ott, mert tudok egy kitűnő ellen átkot, ami megmenthette volna...
  

Az ostoba szófecsérlés összekeveredett Frics panaszos zokogásával. Cassiopeia csak a fejét rázta.
Tudta, hogy miért van most ott ő is, és átkozta magát, hogy miért kellett a hang után mennie.
A professzor eközben titokzatos szavakat motyogott, és a varázspálcájával újra meg újra megérintette a macskát, ami továbbra is úgy festett, mintha kitömték volna.

• Hasonló merényleteknek voltam szemtanúja Ouagadogou-ban. A történetet természetesen leírtam az önéletrajzomban - cseverészett Lockhart. - Persze, miután a város lakóit elláttam amuletekkel, többé nem történt ilyen eset.
  

Cassie majdnem elnevette magát a bólogató Lockhart képek másán, főleg azon, amelyik a fején felejtette a hajhálóját. Az egész tökéletesen abszurd, és nevetséges volt. Dumbledore felegyenesedett, majd megszólalt: - A macska nem pusztult el, Argus – mondta.
Lockhart szája ezen kijelentésre azonnal beállt, akár egy varázsütésre.

• Nem pusztult el? De hát akkor miért hideg és merev? - kérdezte Frics az ujjai mögül kilesve.
  
• Mert kővé dermesztették. - felelte Dumbledore.
  
• Hát persze! Mindjárt gondoltam... - kotyogott bele Lockhart, ezzel kivívva magának néhány szúrós pillantást.
  
• Kérdezze meg őt! - acsargott Frics Harry felé fordulva.
  
• Ez nem lehet másodéves műve – rázta a fejét Dumbledore – Aki ezt tette, jártas a fekete mágiában...
  

„Akárcsak én...” - futott át az agyán Cassie-nek.

• De ő tette, ő tette! Hiszen ön is látta, mit írt ki a falra! - fröcsögte Frics. - Tudja, hogy én... Hogy én... Tudja, hogy kvibli vagyok. - nyögte.
  
• Egy újjal sem nyúltam Mrs. Norrishoz! - csattant fel Harry. – és azt sem tudom, hogy mi az a kvibli.
  
• Hazudik! Látta a villámvarázsos levelemet! - üvöltötte Frics.
  
• Ha megengedi igazgató úr... - szólalt meg végre Piton is – Meglehet, hogy Potter és barátai tényleg véletlenül kerültek oda... Mindazonáltal van itt sor gyanús körülmény... Nem emlékszem, hogy láttam volna őket a Halloweeni vacsorán, és mit kerestek egyáltalán a második emeleten? Miért nem voltak a Nagyteremben? - kérdezte.
  
• ...kimúlásnapi parti... sok száz kísértet látott minket, ők igazolják, hogy ott voltunk...
  
• De azután miért nem mentetek az ünnepségre? Miért a második emeletre mentetek?
  
• Mert...mert... - hebegte Harry – Fáradtak voltunk, és le akartunk feküdni.
  
• Vacsora nélkül? - kérdezte diadalittas mosollyal Piton.
  
• Nem voltunk éhesek. - felelte Ron.
  
• Az a benyomásom igazgató úr – mondta Piton – hogy Potter nem teljesen őszinte. Esetleg célszerű lenne megfosztani őt bizonyos kedvezményektől, amíg részletes vallomást nem tesz. Azt javasolnám, hogy meghatározatlan időre vegyük ki őt a Griffendél kviddicscsapatából.
  
• Ugyan már, Perselus! - méltatlankodott McGalagony – Mi értelme volna annak, hogy ne engedjük kviddicsezni? Ezt a macskát nem seprűnyéllel vágták fejbe! Semmiféle bizonyíték nincs rá, hogy Potter volt a tettes.
  

Dumbledore kutató pillantással pásztázta Harryt, mintha a lelkébe akarna belelátni.

• Mindaddig ártatlannak tekintjük a fiút, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. - mondta.
  
• Kővé dermesztették a macskámat! - rikácsolta Frics. - Ezért valakinek bűnhődnie kell!
  
• Meggyógyítjuk a macskát, Argus. - felelte Dumbledore. – Bimba professzornak nemrég sikerült kikeltenie néhány mandragórát. Amint megnőnek, elkészítjük belőlük a bájitalt, amitől Mrs. Norris magához tér majd.
  
• Majd én megfőzöm! - ajánlkozott Lockhart. - Csukott szemmel is eltudom készíteni a mandragórás gyógyszirupot, már vagy százszor csináltam.
  
• Már megbocsásson, de tudtommal én vagyok ebben az iskolában a bájitalok felelőse. - mondta hidegen Piton.
  

Cassie elvigyorodott erre a kijelentésre. Végre valaki, aki letöri ennek a pöffeszkedő bohócnak a szarvát.

• Ti elmehettek. - fordult Harryékhez Dumbledore. - Ms. Tonks, azt hiszem, önnel még volna némi megbeszélnivalóm...
  
• Igen is, professzor. - felelte nyugodtan Cassie.
  
• Ön mit keresett ott a helyszínen? Láttuk, hogy fejvesztve rohant ki a Nagyteremből vacsora alatt.
  

Dumbledore érdeklődően fürkészte Cassiopeiát.
A lány nem tudta, hogy elmondja-e az igazságot, vagy ne. Tudta, hogy Harryék nem mondtak igazat, de úgy gondolta, hogy neki meg kell tennie. Nem akarta, hogy a származása miatt őt gyanúsítsák.

• Az úgy volt... Hogy én... Én hangokat hallottam... Egy hangot, ami mozgott, méghozzá felfelé. Ez volt a második alkalom, hogy hallottam, először a szobánkban ütötte meg a fülem.
  
• És ez a hang... Mit mondott? Milyen volt? - kérdezősködött Dumbledore.
  
• Hideg volt, és kegyetlen. Azt mondta, éhes. Azt mondta, ölni kell, és azt is, hogy vér szagát érzi. Az, aki ezeket mondta, nem emberi nyelven beszélt.
  
• Nem emberi nyelven? - kérdezte Dumbledore, mintha rossz előérzete lenne.
  
• Nem, professzor. Parszaszóul beszélt.
  
• Most, hogy említed, Potter is beszélt valamilyen hangról, amikor nálam volt büntető munkán. - csatlakozott a párbeszédhez Lockhart. - Először azt hittem, képzelődik, mert már négy órája dolgoztunk, amikor valamilyen hangról hadovált.
  

Dumbledore aggódó tekintete mindent elárult.

• Mióta tudod, hogy beszéled a kígyók nyelvét? - kérdezte Dumbledore.
  
• Úgy hét éves korom óta. Akkoriban kezdték meg komolyabban a tanításomat, és egyszer egy kígyót varázsoltam elő. A kígyó megakarta támadni a tanáromat, de én rászóltam. A tanárom utána mondta el, hogy ez egy különleges képesség, amely csak Mardekárnak, és a leszármazottainak adatott meg. Én azonban úgy hiszem, nem lehetek a leszármazottja. Black vagyok, és Lestrange, nem pedig... Nem lehetek a leszármazottja, hiszen az egyetlen, akiről tudom, hogy az, az a Sötét Nagyúr.
  
• Voldemort? - kérdezte Dumbledore, mire Cassie bólintott.
  
• Ez mit jelent, Albus? - kérdezte McGalagony.
  
• Nem tudom még, Minerva, de semmi jót... Úgy hiszem, hamarosan mindenre fény derül. - felelte komoran az igazgató. - Most te is elmehetsz. - mondta még, majd Cassiopeia futólépésben távozott.
  

Néhány nappal később mágiatörténeten Binns professzor éppen az 1289-es Nemzetközi Táltostalálkozóról beszélt, amikor Hermione keze hirtelen a levegőbe lendült. A professzor csodálkozva nézett fel a jegyzetiből.

• Tessék, öhm, izé kisasszony.
  
• A nevem Granger, tanár úr - felelte a lány. - Csak azt szeretném megkérdezni, hogy nem tudna-e mondani nekünk pár szót a Titkok Kamrájáról.
  

Erre a kérésre mindenki felpillantott, kiegyenesedett, és figyelmét a tanárnak szentelte.

• Az én szakterületem a mágiatörténet.Tényekkel foglalkozom, Granger kisszony, nem mítoszokkal és legendákkal. - felelte szárazon.
  

Megköszörülte a hangját, és folytatta:

• Az év szeptemberében a balti boszorkánymesterek albizottsága...
  

Kénytelen volt elhallgatni, mert Hermione keze újra a magasba lendült.

• Tessék, Grant kisasszony.
  
• Úgy hallottam, hogy a legendáknak mindig valóságalapjuk.
  
• Nos... - kezdte lassan Binns – Ez a megállapítás valóban jogosnak tűnik, ám ez a legenda egyértelműen légből kapott és hiteltelen.
  

Most már az egész osztály a tanár szavait leste. Meglepődött, és tekintete elárulta, hogy ilyen élénk érdeklődést még nem tapasztalt egyetlen óráján sem.

• Nos, nem bánom. Lássuk csak... a Titkok Kamrája...
  

• Bizonyára mindannyian tudják, hogy a Roxfortot körülbelül ezer éve alapította a kor négy nagy varázslója: Griffendél Godrik, Hollóháti Hedvig, Hugrabug Helga, és Mardekár Malazár. Iskolánk négy háza az ő nevüket őrzi. Na már most... Az alapítók között hosszú évekig zavartalanul folyt az együttműködés. Megkeresték a varázslótehetséggel bíró gyermekeket, és felhozták őket a kastélyba, hogy megtanítsák nekik a szakma csínját-bínját. Később azonban nézetkülönbségek merültek fel, s Mardekár és három kollégája között egyre romlott a viszony. Mardekár úgy vélte, szigorúbban kell megválogatni a Roxfortba felvett diákokat. Ő varázslócsaládok gyermekeire akarta korlátozni a tanítást. Nem pártolta a mugli családból származó tanulók felvételét, mert megbízhatatlannak tartotta őket. Egy alkalommal a vita veszekedéssé fajult Mardekár és Griffendél között, és Mardekár nem sokkal később örökre elhagyta az iskolát. A hiteles történeti források erről számolnak be. A tényeket azonban háttérbe szorította a Titkok Kamrájának színes legendája. Úgy tartják, van a kastélyban egy rejtett helyiség, amelyet Mardekár a másik három alapító tudta nélkül épített. A legenda úgy szól, hogy Mardekár lezárta a Titkok Kamráját, s kikötötte, hogy azt csak és kizárólag az ő méltó utódja nyithatja ki. Ez az utód – állítólag – feltárja majd a Titkok Kamráját, és az ott rejlő borzalmat szabadjára engedve megtisztítja az iskolát mindazoktól, akik Mardekár szemlélete szerint nem méltók rá, hogy mágiát tanuljanak. Természetesen badarság az egész – jelentette ki. - Az iskolát számtalanszor átkutatták, nem is akárkik, hanem a legjobban képzett boszorkányok és varázslók, de semmiféle jelét nem találták annak, hogy egy ilyen kamra létezne. Az egész mese csak a hiszékeny emberek ijesztegetésére szolgál.
  

Hermione újból jelentkezett.

• Tanár úr, pontosan mit értsünk a „kamrában rejtőző borzalom” alatt? - kérdezte
  
• A közhiedelem szerint valamiféle szörnyeteg bújik meg ott, aminek csak Mardekár utódja képes parancsolni.
  

A tanulók aggódva néztek egymásra.

• Ismétlem: Ez az egész csak mese, nincsen semmiféle kamra, és nincs semmiféle szörnyeteg.
  

• De tanár úr – vetette fel Seamus – ha a kamrát csak Mardekár utódja tudja kinyitni, akkor más nem is találhatja meg.
  
• Badarság Finnagor – legyintett a tanár – Ha egyszer a Roxfort egyetlen igazgatója vagy igazgatónője se találta meg azt a valamit...
  
• Professzor úr – vágott a szavába Parvati – biztos fekete mágiával lehet csak kinyitni a kamrát.
  
• Az, hogy egy varázsló nem használja a fekete mágiát, nem jelenti azt, hogy nem is ismeri, Pennypil kisasszony – csattant fel Binns – Ahogy mondtam, ha Dumbledore és elődei nem...
  
• De talán Mardekár rokonának kell lenni, ezért Dumbledore nem tudta... - kezdte Dean Thomas, de Binnsnek most már teljesen elfogyott a türelme.
  
• Téma lezárva! - sipította. - Ez egy mese! Egy szó se igaz belőle! Nem tudunk róla, hogy Mardekár akár egy titkos seprűtartót is épített volna a kastélyban! Már bánom, hogy elmondtam maguknak ezt a nevetséges történetet! És most ha megengedik, visszatérnék a történelemhez, a bizonyítható, és hiteles tényekhez!
  

Cassie csak fintorgott Binns kijelentésein, de nem szólt semmit. Úgy gondolta, jobban teszi, ha hallgat arról, hogy a legenda minden betűje igaz, és hogy a háztársai mind jó nyomon jártak. Binnst túl ostobának tartotta, hogy észrevegye azokat a dolgokat, amik majd kibökik a szemét, hisz teljesen egyértelmű! Mardekár parszasz szájú volt, így evidens, hogy az utódának is annak kell lennie. Ezen kívül az is evidens, hogy ezt a képességet kell alkalmazni ahhoz, hogy az utód megtalálja, és feltárja a Titkok Kamrájának bejáratát. Ha elsőre mondania kellene egy nevet, akkor Voldemort nevét mondaná, csak hogy ő gyengén bujdokol valahol a nagyvilágban, és valószínű, soha többé nem teszi majd be a lábát a Roxfortba. Így tehát ki is zárta, hogy ő legyen Mardekárnak az az utóda, aki kinyitja a Kamrát. Azt ugyanis tudta, hogy Mardekár Voldemort őse, és egészen odáig eltudja vezetni a családfáját. Tudta, hiszen meg kellett tanulnia annak idején, a sajátjával együtt.
Óra után a lakótorony felé vette az irányt, hogy lepakoljon, amikor megütötte a fülét Ron, Hermione, és Harry beszélgetése.

• Ki lehet a tettes? - kérdezte Hermione, mintha csak egy megkezdett beszélgetés folytatna – Kinek lenne fontos, hogy minden kvibli és mugli-születésű elhagyja a Roxfortot?
  
• Lássuk csak... Ismerünk-e valakit, aki sárvérűnek tart egyeseket? - kérdezte Ron.
  
• Ha Malfoyra gondolsz...
  
• Persze, hogy rá gondolok! Hallottad, mit mondott: „Ti következtek sárvérűek!” Elég csak ránézni arra a ronda patkányképére: Lerí róla, hogy ő volt!
  
• Malfoy, mint Mardekár utódja? - csóválta a fejét Hermione.
  
• Gondolj bele, milyen családból származik – szólt közbe Harry – Folyton azzal henceg, hogy minden rokona a Mardekárba járt. Könnyen lehet, hogy Mardekár leszármazottai. Elég csak ránézni az apjára.
  
• Lehet, hogy évszázadok óta őrzik a Titkok Kamrájának kulcsát! - suttogta Ron – Apáról fiúra száll a családban.
  
• Na igen – felelte óvatosan Hermione – Végül is elképzelhető
  
• Nem igazán. - szólt közbe Cassie, mire a hármas hátrafordult. - Malfoy az unokaöcsém, az anyáink édestestvérek. Jól ismerem a családfáját, és higgyétek el, nem Draco lesz az, akit kerestek. Mindazonáltal lehet, hogy tudja, ki az.
  
• Mindegy, úgysem tudjuk megkérdezni.
  
• Az nem olyan biztos. - Hermione lehalkította a hangját. - No persze, nem könnyű vállalkozás, és vagy ötven ponton meg kell sértenünk a házirendet...
  
• Ha mondjuk egy hónapon belül kedved támad kinyögni, hogy mire gondolsz, akkor csak szóljál – morogta Ron.
  
• Jól van – intette le Hermione – A feladat lényege az, hogy be kell hatolnunk a Mardekár klubhelyiségébe, és fel kell tennünk Malfoynak néhány kérdést. Persze úgy, hogy ne ismerjenek fel minket.
  
• De hisz ez lehetetlen! - tárta szét a karját Harry. Ron hangosan felkacagott.
  
• Nem az – mondta Cassiopeia. - Csupán Százfűlé-főzetre lesz szükségetek. - tette hozzá.
  
• Az meg micsoda? - kérdezte kórusban a két fiú.
  
• Piton beszélt róla az egyik óráján... - jegyezte meg Cassie.
  
• Azt hiszed, nincs jobb dolgom bájital órán, mint Pitont hallgatni? - kérdezte Ron.
  
• A Százfűlé-főzet átalakítja az embert valaki mássá! Gondoljatok bele! Át tudnánk változni három mardekárossá. Soha nem derülne ki, hogy mi voltunk azok. Malfoyból pedig azt szedünk ki, amit csak akarunk.
  
• Sok szerencsét a vállalkozáshoz. Viszont ha lehet, üssétek ki előtte azt a három mardekárost, mert nem lenne jó, ha utánatok ők is besétálnának a klubhelyiségbe, és kettő lenne belőlük. - mondta Cassie, majd a lakótoronyba ment.