Cassiopeia csillaga

11. fejezet

Meglepetések

A következő hetekben Cassiopeia minden nap büntetőmunkára járt. Bartyval ilyenkor többnyire végigbeszélgették az estéket, órákig témázgattak. A lány úgy érezte, sikerült közelebb kerülnie a férfihoz, s bár kissé őrültnek tartotta, vonzódott hozzá. Cassiopeia a következő hét keddjén épp Bartyhoz igyekezett vacsora után, mikor levelet kapott. Az írást nem ismerte fel ugyan, hisz soha életében nem látta, de Cassiopeia Druella Lestrange névre érkezett, így ez csak egyet jelenthetett: az író tisztában van a kilétével, de a névváltoztatással nem feltétlenül, így a levél vagy egy halálfalótól, vagy egy régi bolgár ismerőstől jöhetett. Természetesen lett volna még más ötlete is, de abba inkább nem akart belegondolni. A betűk szálkás, elnyújtott írása olyan üzenetet hordozott magában, ami egy cseppet sem volt a lány ínyére.

Tisztelt Miss Lestrange!

Azért írom levelem önhöz, hogy a Sötét Nagyúr akaratát tolmácsoljam önnek.

Hamarosan bekövetkezik az, amire mindannyian várunk. A Sötét Nagyúr visszatér

közénk, újra visszanyeri erejét, s kegyed szülei hamarosan újra szabadok lesznek.

Hamarosan eljön annak is az ideje, mikor kegyed közénk tartozik majd. A Nagyúr

úgy véli, hogy ezt a köteléket másként is szükséges lehet megerősíteni. A Sötét Nagyúr

tehát úgy rendelkezik, hogy kegyed nőül menjen egyhez a leghűségesebb halálfalók közül.

Erre azért van szükség, hogy az ön hűsége ne rendülhessék meg Urunkban, s ez jutalom lesz

leendő férjének, ha az sikerrel véghez viszi a rábízott feladatot. A Sötét Nagyúr arra kért, kérjem meg, hogy jelenjék meg a Karácsonyi vacsora éjszakáján a Denem kúriában. A Nagyúr azt mondta, kegyed tudni fogja, hol keresse az épületet, hisz járt már benne, Álmaiban...

A boríték tartalmaz egy zsupszkulcsot, amely december huszonötödikén, tíz órakor fog aktiválódni.

Legyen egyedül, mikor ez megtörténik, és senkinek ne szóljon!

Sok szerencsét kíván:

Féregfark

Utóirat: A levél magától lángra lobban, amint elolvasta azt. Ezt a bűbájt afféle védelemként szórtam rá, hogy illetéktelen kezekbe ne kerülhessen.

Amint Cassie a levél végére ért, az elkezdett megperzselődni, majd lángra lobbant, és hamuvá égett.

A lány maga sem tudta miért ,de amellett hogy megijedt, nagyon mérges is lett. Nem elég, hogy halálfalót akarnak csinálni belőle, de még idő előtt találkoznia is kell a Nagyúrral, mitöbb, férjhez is akarják adni valami őrült halálfalóhoz. Ellentétes érzések kavarogtak benne, de közben remélte, hogy ez a hűséges halálfaló talán éppen Barty lesz.

A férfi gondolatait ezekben a pillanatokban szintén egy levél kötötte le. Egy levél, amelyet még reggel kapott, s amely Féregfark kézírása volt, de a Sötét Nagyúr szavai. Parancs, ami ajándék is volt egyben: a feltétlen hűségének jutalma. Egy jutalom, amelyről valaha, régen ábrándozott. Egy jutalom, amelyet saját bevallása szerint kiérdemelni senki sem érdemelhet ki igazán, s így neki sem szabadna megkapnia. A Sötét Nagyúr viszont kegyes volt hozzá, s megjutalmazta a legnagyobb kinccsel, mely valaha a földre termett.

„ Bellatrix vajon mit szól majd? És Rodolphus?”

Nem fognak örülni, ebben biztos volt, de soha nem kételkednének a Nagyúrban, és nem szegülnének ellen neki. Elfogadnák a dolgot, de kételkedett benne, hogy jó szívvel állnának a dologhoz. Barty jól ismerte őket, még régről, mikor kölyökként, és roxforti diákként halálfalónak állt. Azóta évek teltek el, de a Lestrange házaspár mit sem változott, talán csak őrültebbek lettek az Azkaban fogságában. Persze, ki tudná hibáztatni őket, ha valóban elhatalmasodott rajtuk az őrület? Azt a helyet képtelenség kibirni ép ésszel, főként annyi évig, amennyit ők bent töltöttek. De hamarosan szabadok lesznek... És mit fognak szólni a házassághoz?

Barty gondolatai között most először fordult meg a házasság gondolata, s hogy netán tovább örökítheti a Kupor vért. Na nem azt, amely az apja ereiben folyt... Nem, az ilyet gyökerestől ki kell írtani. Az ő fia nem lesz véráruló. Ő tovább fogja adni a tudását, s ő nem lesz olyan, mint amilyen az ő apja volt. Az apaság gondolata is most először fordult meg a fejében, s tetszett neki az ifjabb, halálfaló Kupor gondolata. Mert hogy a fiából halálfaló lesz, az egy pillanatig sem volt kétséges előtte. Cassiopeia-val viszont nem beszélgettek ilyesmiről. A lány mesélt a gyermekkoráról, a tanulmányairól, a mágiakitöréseiről, de házasság és gyerek soha nem került szóba. Meg aztán, a lány szenteste fogja tölteni a tizenötöt, míg ő tizenhét évvel idősebb volt nála, egy varázslóháborúval, Azkabannal, és az otthon börtönével a háta mögött.

Az esti beszélgetésük alkalmával mindketten másképp viselkedtek. Mindketten vontatottan beszéltek, s úgy viselkedtek, mint két tinédzser, akiket szerelmi légyotton kaptak. Igaz, Cassiopea valóban tinédzser volt, ellenben Bartyval, a felnőtt férfival.

A beszélgetést követően a klubhelyisége felé menet Cassie összetalálkozott Karkarovval.

A férfi rémültnek tűnt, Cassie soha nem látta még ilyennek azelőtt.

• Beszélnünk kell! - mondta neki rég mestere, majd kerestek egy üres termet, ahol nyugodtan társaloghattak.
• Mi történt? - kérdezte a lány, miután bezárta az ajtót, és levédte azt, hogy ne hallgathassák ki őket.
• Ez történt... - húzta fel Karkarov a talárja ujját, hogy a lány láthassa a karját, melyen tisztán kezdett látszódni a Sötét Jegy.
• Ez...
• Egyre erősebben látszik, amióta itt vagyok.
• Az enyém is, amióta felküldték a jegyet – mondta a lány, majd ő is felhúzta a talárja ujját, ezzel szabaddá hagyva az ő, égő vörös sötét jegyét.
• Vissza fog térni...
• Tudom. Kaptam tőle levelet. Karácsonykor elkell mennem hozzá.
• Tudod, miért hivat?
• Férjhez akar adni – mondta Cassie, majd leengedte a talárja ujját.
• Ne menj. Dumbledore megvéd
• Ezt te sem hiheted, Igor bácsi! Elmegyek, és megjelenek előtte. Nem tehetek mást.
• Ahogy gondolod. Én viszont nem fogok visszatérni hozzá. Amint felizzik a jegy, én jó messzire eltűnök.
• Meg fog találni...
• Mindig meg fog találni, ebben ne kételkedem. De inkább szabadon halok meg, mint a szolgájaként. Nem fogom többé teljesíteni a parancsait. Egyébként is már régen áruló lettem. Hajtóvadászatot fog indítani, nem érdekel. Én választom meg a halálom, és én ezt a halált választom. Nem fogok többé olyan parancsokat teljesíteni, amelyeket nem akarok, hogy aztán egy apró hiba miatt kínzást kapjak jutalmul. Elegem lett. A gyilkosságokból, a parancsokból, a kínzásokból. Nem fogok még egyszer az Azkabanba kerülni egy tömeggyilkos őrült miatt.

Közben elérkezett, majd el is ment az első próba időpontja, amelyen a bajnokoknak egy-egy sárkánnyal kellett megküzdeniük, s amelyen Cassie éppúgy szurkolt Viktornak, mint Harrynek.

Az ezt követő december hideggel és ónos esővel lepte meg a Roxfort lakóit. A második hét vége felé végre elkezdett esni a hó, ami rengeteg diákot csalogatott ki a szabadba hócsatázni és hóembert építeni. Cassiopeia is részt vett ezekben barátaival, és esténként a meleg kandalló előtt beszélgettek, majd a lány lefekvés helyett órákig a hóesést figyelte az ablakban ülve.

Ilyenkor elkalandoztak a gondolatai, és rendre Barty körül lyukadtak ki.

Persze, nem csak ő járt a fejében, de mégis egyre többször jutott eszébe a férfi. Mikor meglátta, fürge pillangók kezdtek szálldosni a gyomrában, s egyre csak azt várta, hogy mikor találkozhatnak négyszemközt ismét.

***

Az egyik átváltoztatástan órán – miután McGalagony lerendezte Harryéket, közérdekű közleményt tett közzé diákjai számára.

• Most, hogy végre Potter és Weasley is szíveskednek a koruknak megfelelően viselkedni, elmondanék egy közérdekű hírt- szólt a professzornő. - Közeledik a karácsonyi bál, amely hagyományosan a Trimágus Tusa részét képezi, s ami lehetőséget kínál arra, hogy közelebbről is megismerkedhessenek külföldi vendégeinkkel. A bált a negyedéves és annál idősebb tanulók számára rendezzük, de ők meghívhatnak fiatalabb tanulókat is. A bált karácsony első napján tartjuk a nagyteremben. Este nyolc órakor kezdődik, és éjfélig tart. Megjelenés dísztalárban. És még valami...

McGalagony jelentőségteljesen végignézett az osztályon.

• A karácsonyi bálon természetesen valamennyien... öhm... oldottabb hangulatban leszünk. Ennek ellenére mindenkitől elvárjuk, hogy a bálon is roxfortos diákhoz méltó viselkedést tanúsítson. Óva intek minden griffendélest attól, hogy magatartásával szégyent hozzon az iskolára.

Alighogy befejezte, megszólalt a csengő és a griffendélesek nekiálltak pakolni.

Cassiopeia gondolataiba merülve indult a Nagyterembe. Tehát a bálról kell majd meglógnia... Egy Lestrange-nek gyerekjáték lesz...

A délutáni órákban McGalagony tanította őket táncolni, ami sok diákra igazán ráfért, ugyanis nem tudták, hogyan. Cassiopea-nak azonban csak felkellett idéznie a táncórákat, és már ment is, mint a karikacsapás. A professzornő kérésére így segített a fiúknak a táncnál, és Harryt is külön tanítgatta szabadidejében, hogy jól szerepeljen majd a nyitótáncnál.

Egyik délután az órák után Alex állította meg a lányt.

• Kássziopé, 'ogy vagy? - kérdezte
• Remekül, és te?
• Jól. Éljössz velem á bálba?
• Szívesen...

A fiú arcán hatalmas mosoly jelent meg, barna szemei is csak úgy csillogtak.

• … de nem maradhatok sokáig – súgta Cassiopeia.
• Míért nem?
• El kell mennem a Nagyúrhoz – suttogta a lány, majd kiszórt egy disaudio bűbájt.
• De 'isz ő méghalt! - hitetlenkedett Alex.
• Nem Alex, nem halt meg. Az erejét elvesztette ugyan, de semmi kétség, hogy hamarosan vissza is nyeri azt. Most még erőtlen, de nem sokáig... Hamarosan visszatér közénk.
• Né menj!
• Muszáj... Parancsba adta. Meg kell jelennem előtte. A Nagyúr férjhez kíván adni. Nem kívánhatod, hogy ne engedelmeskedjek a parancsának még akkor se, ha szívem szerint én is azt tenném. De Lestrange vagyok, és a Lestrange-eknek vannak kötelezettségeik felé. Ha nem teszem meg, meghalok. Nem szereti az engedetlenséget, és én nem leszek engedetlen.
• Mikór mész?
• A bál alatt megyek el. Tíz órakor fog aktiválódni a zsupszkulcs. Ki tudsz majd menteni, ha észreveszik, hogy eltűntem?
• Igen.
• Köszönöm! - ölelte meg a fiút, majd együtt mentek a nagyterembe.

Út közben beszélgettek, és Cassie örömmel hallgatta a barna hajú, kecskeszakállas fiút.

Mikor Cassiopeia a griffendél asztalához ért, elköszönt Alextől, majd leült Lavender Brown mellé.

• Te kivel mész a bálba? - kérdezte Cassie-t.
• Alex-el.
• Egy durmstrangossal? Nem jöhetsz az ellenséggel... - hördült fel Ron.
• Alex nem ellenség, úgyhogy ne merd... - sziszegte a lány, miközben igyekezte lehűteni magát.

Bántotta Ron ellenszenve, hisz a durmstrangosok nem voltak gonoszak, és majdnem őmaga is abba az iskolába került. A Weasley fiú persze nem tudhatta mindezt, de ez nem számított.

***

A szünet előtti utolsó hét már teljes egészében a nagy esemény jegyében telt, a lányok nagy lelkesedéssel készültek a bálra. Negyed évtől felfelé mindenki feliratkozott az ünnepeket a Roxfortban töltő diákok listájára, köztük Cassiopeia is. A diákok közt tucatjával keringtek a pletykák a karácsonyi bálról, s az egyik ilyen – valójában hiteles információ – az volt, hogy a bálon fellép majd a Walpurgis Leányai zenekar, amit Cassie kicsi kora óta szeretett. A pletykát egyébként maga Dumbledore kezdte el terjeszteni - szórakozás gyanánt.

A Roxfort is karácsonyi díszben úszott, a díszítő elemek egyszer s mind pompásak és ötletesek voltak. A márványlépcső korlátjára önfagyasztó jégcsapok kerültek; a nagyteremben felállított tizenkét karácsonyfán díszek egész arzenálja függött, a világító magyalbogyóktól az igazi, huhogó aranybagolyig. A folyosókon álló lovagi páncélokat egy furfangos bűbájjal rávették, hogy karácsonyi dalokat énekeljenek, ha valaki elmegy előttük.

Karácsony első napján a reggelinél Cassiopeia több baglyot is kapott.

Az egyik bagoly Dorától érkezett, és egy arany színű csomagot hozott, benne egy, a sötét varázslatok ellen-varázslataival foglalkozó könyvet. Egy piros színű csomagban Andromeda és Ted ajándékát találta: egy igazi láthatatlanná tévő köpenyt, s kapott még mellé egy csomag citromos süteményt is. Alextől egy kígyómarkolatú ezüst tőrt kapott, amelynek a szeme egy vörös kő volt. Karkarovtól egy sötét varázslatos rúnakönyvet, Viktortól pedig egy időnyerőt kapott. Hamarosan a Malfoy család baglya is leszállt az asztalához, egy zöld-ezüst dobozkával a lábához kötözve. A dobozban egy levél, és egy régi nyaklánc volt. A nyakék ezüstből készült, rajta egy ezüstbe foglalt, fekete ékkő, amelyben különös füst kavargott.

A levelet Narcissa írta, amely tömör volt ugyan, de Cassie érezte rajta a szavak mögött megbúvó szeretet, még ha nem is volt oly feltűnő.

Kedves Cassiopeia!

Ez a nyakék édesanyád tulajdonában állt, épp annyi idős volt mint te most, amikor megkapta.

Mellé kapott egy másik ajándékot is; bizonyára te magad is rájöttél már, mire gondolok.

E nyakék valaha Mardekár Malazár asszonyáé volt, amelyet maga Mardekár adott neki.

Úgy gondolom, ezentúl téged illet meg – habár magad nem kerültél a mardekárba.

A nyakéket különös varázserővel áldották meg: az ékkő, amely rajta van, képes magába zárni

egy haldokló ember lelkének egészét, vagy egy darabkáját. Most tehát eljött az ideje, hogy a tiéd legyen.

Okosan használd!

Boldog születésnapot és kellemes karácsonyi ünnepeket kíván: Lucius és Narcissa Malfoy

Kapott még egy kicsi, fekete dobozkát, amelyben egy kicsi, ezüst kígyó tekeredett össze.

Mikor kibontotta a dobozt, a kígyó életre kelt, felcsúszott a karjára, majd a csuklója köré tekeredett, és bekapta a farkát, s így egy karkötővé alakult. Zöld, kőből készült szemei különös fényben csillogtak. Mellette nem volt semmiféle üzenet, hogy ki küldhette, de volt egy olyan érzése, hogy a leendő férje az. Mikor a reggeli után visszatér a szobájukba, hogy egyrészt eltegye az ajándékait, mésrészt leveleket írjon, az ágyon egy újabb meglepetés fogadta. Egy hatalmas doboz volt rajta, amelyben egy gyönyörű ruha feküdt. Mellette egy cetlit talált, amelyre ez volt írva:

Este vedd fel ezt a bálra, s a találkozón is ezt viseld majd. Boldog születésnapot! V.

Cassiopeia Csillaga

10. Fejezet

A négy bajnok

Másnap szombat volt, vagyis a roxfortos diákok tovább alhattak, mint más napokon. Cassiopeia korán kelt fel, s néhány másik társával együtt, pirítóst majszolva bámulta a Tűz Serlegét. Látta, ahogy a durmstrangosok – köztük Viktor és Alex – bedobták a nevüket a serlegbe. Fred és George Weasley is megpróbálkozott vele – néhány csepp kor-korrigáló főzetet követően – de végül hosszú, fehér szakállal az állukon kellett Madam Pomfrey-hoz ballagniuk. Egyiküknek sem sikerült a jelentkezés, a kiskorú diákok közül egyedül Cassie tudta átvágni Dumbledore korhatár vonalát.

A nagyterem halloween-i díszbe volt öltözve, s Cassie csak akkor figyelt fel rá, mikor Harryékkel bement az ajtaján. Seamus elmesélte, hogy az egyik melák mardekáros, meg a hugrabugos Cedric Diggory már bedobta a nevét a serlegbe. Hamarosan Angelina Johnson, a griffendél kviddics csapatának a kapitánya jelent meg azzal a hírrel, hogy bedobta a nevét a serlegbe, ezzel esélyt szerezve arra, hogy a griffendél – és a Roxfort – bajnoka lehessen. Kicsivel később, mikor Cassie kilépett a nagyterem ajtaján, Madame Maxime is megjelent a beauxbatons-osokkal, akik sorban dobálták be a nevüket a serlegbe. Az esti halloweeni lakoma most hosszabbnak, és unalmasabbnak tetszett, mint eddig bármikor. Az egész vacsora az izgalmas várakozás jegyében telt; mindenki arra várt, hogy véget érjen a vacsora, és kihírdessék a három bajnok nevét. Többen lesték, hogy Dumbledore mikor fejezi be a vacsoráját, s mikor kezdődik a bajnokok kiválasztása. Nagy sokára aztán eljött ez a pillanat is. Az aranytálak tisztán, fényesen csillogtak ismét, s a zsivaj egyre élénkült a teremben. Mikor azonban Dumbledore fellállt, egy csapásra néma csend lett a teremben.

• Nos, a serleg már majdnem készen áll rá, hogy meghozza döntését – szólt Dumbledore. - Becslésem szerint még egy percre van szüksége. Addig is megkérem a leendő bajnokokat, hogy nevük kihirdetése után fáradjanak idea terem végébe, haladjanak el a tanári asztal előtt, és menjenek át a szomszéd helyiségbe – itt az asztal mögötti ajtóra mutatott – ahol megkapják majd az első utasításokat.

Dumbledore most elővette pálcáját, és széles mozdulatot tett vele. Erre a töklámpásokba elhelyezett mécsesek kivételével az összes gyertya elaludt, a teremre félhomály ereszkedett. A legerősebb fényforrás most a Tűz Serlege volt sugárzó, kék-fehér lángjaival. Mindenki dermedten, némán várt. A serleg tüze aztán hirtelen vörösre szineződött, és szikrázni kezdett; a következő pillanatban egy lángnyelv csapott ki belőle, fel a magasba, s abból egy megperzselt pergamen hullott ki. A termen álmélkodó moraj futott végig. Dumbledore elkapta a pergament, és eltartotta magától, hogy a serleg fényénél eltudja olvasni.

• Az idei Trimágus Tusán – szólt – a Durmstrang bajnoka Viktor Krum lesz!

Cassiopeia boldogan tapsolta meg barátját.

• Tudtuk! - rikkantott fel ron a kitörő tapsban.
• Bravó Viktor! Tudtam, hogy te vagy a mi emberünk! - kiáltott fel Karkarov is harsány hangon.
• Krum! Krum! Krum! - zengték a durmstangosok, és Cassie is velük zengte.

Viktor eközben felállt a mardekáros asztaltól, felment a tanári asztalhoz, jobbra fordult, és végigment előtte.

Miután a mellékajtó becsukódott Viktor mögött, a taps néhány másodperc alatt elhalt. A figyelem középpontjába az ismét vörösre változó serleg tüze került, melyből ismét egy pergamen röppent a levegőbe.

• A Beauxbatons bajnoka Fleur Delacour! - hirdette Dumbledore.

A lány kecsesen emelkedett fel a székéről, hátralibbentette hosszú, ezüstszőke haját, s elindult a Hollóhát és a Hugrabug asztala közötti folyosón. A hoppon maradtak közül eközben ketten is az asztalra borulva zokogni kezdtek – bizonyára nem örültek annyira társuk sikerének. Miután Fleur is távozott a mellékajtón, felszült csend telepedett a teremre. A harmadik bajnok, a Roxfort bajnoka következett. A serleg lángjai ismét pirosra szineződtek, újabb szikrák pattantak ki az edényből; a lángnyelv magasba csapott, s Dumbledore leemelte a hegyéről a harmadik pergament.

• A Roxfort bajnoka – szólt emelt hangon – Cedric Diggory!

Cassiopeia csalódottan sóhajtott fel, de valahogy tudta, érezte, hogy még nincs vége. Biztos volt benne, hogy Barty bajnoka még nem került sorra...

A szomszéd asztalnál kitörő hangorkánban elvesztek a többi ház asztalánál elhangzó csalódott szavak. A hugrabugosok egytől egyik felpattantak a székükről, s rikoltozva, tapsolva, dobogva ünnepelték Cedricket. A fiú sogárzó mosollyal az arcán elhaladt társai mellett, és a mellékajtó felé vette az irányt. A taps távozása után sem akart szűnni, s Dumbledore-nak sokáig kellett várnia, mire újból szóhoz jutott.

• Kitűnő! - szólt örvendezve, miután többé-kevésbé megnyugodtak a kedélyek. - Megvan hát a három bajnokunk! Biztos vagyok benne, hogy valamennyien – így a Beauxbatons és a Durmstrang többi képviselője is – egy emberként sorakoznak fel a bajnokok mögött. Azzal, hogy buzdítjátok és lelkesítitek a versenyzőket, fontos...

Dumbledore hirtelen elhallgatott, s mindenki tudta miért. Cassiopeia felállt, ahogy a serleg tüze ismét vörösre változott.

• Gyerünk... Sikerülnie kell! - mondta, s közben tekintetét le sem vette a serlegről, amelyből szikrák pattantak ki, majd hosszú lángnyelv csapott a magasba, egy negyedik pergament emelve a magasba.

Dumbledore ösztönösen kinyújtotta a kezét és megfogta a pergamenszeletet. Eltartotta magától, és elolvasta.

• Gyerünk... Mond ki... - türelmetlenkedett Cassiopeia remélve, hogy az ő neve fog elhangozni.

Hosszú szünet állt be, Dumbledore a pergamenre meredt, mindenki más Dumbledore-ra. Végül az igazgató megköszörülte a torkát, és felolvasta a pergamenre írt nevet.

• Harry Potter!
• Hogy mii?! - lepődött meg Cassiopeia, és még levegőt is elfejtett venni néhány másodpercig.

A lánnyal együtt mindenki Harryt nézte.

• Az nem lehet... - suttogta maga elé a lány, ahogy összerakta a kirakós darabkáit.

Már tudta, hogy miért van a Roxfortban Barty, hogy mi a feladata, s hogy kinek a nevét dobta be az előző éjszaka. Már tudott mindent, és cseppett sem tetszett neki a helyzet. Tudta jól, hogy mi vár rájuk, és hogy ezek még csak az előkészületek. Hát elkezdődött...

Mindenki hitetlenkedve meredt a dermedten, mozdulatlanul ülő Potterre, miközben Karkarov és McGalagony felváltva magyarázott valamit Dumbledore-nak. Végül az igazgató rábólintott McGalagony szavaira.

• Harry Potter! - szólt zengő hangon. - Harry! Légy szíves, te is gyere ide!
• Menj már! - unszolta Hermione a fiút, aki esetlenül állt fel, és majdnem elesett, miközben Dumbledore elé sétált.
• Nos... tudod, hol az ajtó, Harry – szólt Dumbledore.

Harry elindult a tanári asztal mentén, útját elképedt arcok, és megrökönyödést tükröző tekintetek kísérték. Végül ő is kilépett a mellékajtón át a nagyteremből, és egy kisebb helyiségben találta magát.

A tanárok ezután felküdték a diákokat a klubhelyiségbe, s miközben Mordon felügyelt a rendre, Dumbledore, Karkarov, Madame Maxime, McGalagony professzor, Piton professzor, Ludo Bumfolt és Mr. Kupor is bement a szomszéd helyiségbe.

• Mordon professzor! - állt meg Cassie Barty előtt, mire az kérdő tekintettel fordult felé.
• Mit akarsz Tonks? - kérdezte rekedt, dörmögő hangján a professzor.
• Szeretném kikérni valamivel kapcsolatban a tanárúr véleményét – hazudta a lány, hogy ne érdeklődjön annyira a mellette elsétáló Lavender, aki mindig hegyezte a fülét, ha valami érdekes a téma.
• Mivel kapcsolatosan?
• Az aurori pályáról szeretnék kérdezni...
• Rendben van! Menjen az irodámba, és ott várjon meg! Ó, és nem említettem még, de a tegnap esti kis sétájáért egész hónapra büntetőmunkára ítélem! Most mehet – dörmögte jó kedvvel Mordon, majd ő is a kis terembe ment, ahol mindenki azt szerette volna tudni, hogy Harry mit keres kiskorú létére a nagykorú bajnokok között – negyedikként.

Cassiopeia némi fejcsóválást követően mosolyogva tett eleget Barty kérésének – vagyis inkább parancsának – és a tanár szobájába ment,

A lány főzött némi teát amíg várt, és úgy egy órával később fel is hangzottak a jól ismert döngő léptek. Mordon, azaz Barty bezárta az ajtót, miután belépett rajta, majd leült egy székre, és levette falábát. Cassiopeia ezalatt töltött neki, és magának is a forró teából, majd leült Bartyval szemben.

• Miről akartál beszélni? Mert hogy nem az aurori pályáról, abban biztos vagyok...
• Így igaz, Barty, nem arról akarok. Tudok mindent. Tudom, hogy miért vagy itt. Összeraktam a kirakós darabkáit, és tudom, hogy mi a feladatod.
• Igazán? - kérdezett vissza kétkedő hangon, mégis érdeklődve a férfi, miközben a teát szagolgatta.
• Nem romlott. És nem is mérgezett, úgyhogy nyugodtan megihatod! - mosolygott rá Cassie.
• Remek... - ivott bele Barty. - Szóval, tudod, hogy miért vagyok itt?
• Igen.
• És? Miért vagyok itt?
• Tegnap este láttam, hogy bedobtad valaki nevét a serlegbe, erre ma az bajnoknak válassza Harryt. Tudom, hogy te dobtad be a nevét. Nem fogod megölni itt Dumbledore orra előtt, ebben biztos vagyok. Ez a feladat valaki másnak a vágya nem igaz? Végig segíteni fogod Harryt, de úgy, hogy ne tűnhessen fel senkinek. A csapda pedig a Trimágus Kupa lesz... Zsupszkulcsot csinálsz belőle így van? És a zsupszkulcs elviszi őt a Sötét Nagyúrhoz. A Nagyúr visszatérhet, és azzal a lendülettel meg is ölheti a fiút. Senki nem fogja megakadályozni ebben, és senki nem fogja tudni, hogy mi történt.
• Valóban rájöttél... De jobb volna, ha nem tudnád ezt.
• Nem bízol meg bennem – állapította meg Cassiopeia.
• Itt senkiben nem bízom – felelte Barty, ahogy kiszedte a műszemet, és elkezdődött az átváltozása.
• Különösen nem bennem. Annal ellenére, hogy tudod, ki vagyok.
• A griffendélesek nem megbízhatóak
• De én nem vagyok egyszerű griffendéles! Én, Cassiopeia Druella Lestrange vagyok, a Sötét Nagyúr két leghűségesebb halálfalójának, Bellatrix és Rodolphus Lestrange-nek a lánya...
• Jól tudom, hogy ki vagy, anélkül is, hogy a szememre vetnéd! Jobban tudom, mint te magad – sziszegte a férfi, miközben erősen megszorította a lány karját.

Eddigre már a saját alakjában állt az asztal fölött áthajolva.

• Au! Engedj el, Barty! Ez fáj...

A férfi hirtelen engedte el, s Cassiopeia a karját fájlalva húzta fel a talárja ujját.

A karja még mindig piros volt, ugyanaz a pirosság, ami akkor jelent meg, mikor Barty felküldte a Sötét Jegyet az égre. Az eltelt idő alatt azonban nem hogy elmúlt volna, de egyre élesebben rajzolódott ki a hófehér bőrön egy mintát kiadva. A sötét jegyet ábrázolta, éppen ott, ahol a halálfalók szokták viselni.

• Ez... Ez nem volt ilyen – mondta Cassiopeia.
• Mikor jelent meg? - kérdezte Barty.
• A világkupa estéjén, mikor felküldted a sötét jegyet. Azóta egyre élesebben rajzolódik ki, és néha fáj is.
• Sajnálom... - mondta a férfi, ahogy visszaült a helyére.
• Nem tudsz rá valamit?

Barty a fejét rázta.

• Nem láttam még ilyet azelőtt. Talán a futkár loboncz – kivonat jó, de nem esküdnék meg rá. Most menj, pihennem kell. És neked is.
• Itt akarok maradni, Barty...
• Semmi értelme...
• Akkor is maradok! Te csak pihenj – mosolygott rá Cassiopeia.
• Miért akarsz maradni?
• Miért ne? Legalább van társaságod...
• Remek... Ez volt minden vágyam – felelte epésen a férfi, de szája szegletében apró mosoly bujkált.

Elfogadta már, hogy a lányt nem fogja tudni lerázni. Ezért adott neki büntetőmunkát is. Főként, hogy egyre inkább azt érezte, nem akarja megfosztani magát Cassiopeia társaságától. Kedvelte a lányt, és azt akarta, hogy zavartalanul találkozhassanak, és beszélgethessenek.

• Milyen... Milyen volt a Sötét Nagyúr? - kérdezte a lány.
• Hatalmas varázsló, és a hozzá igazán hűekhez kegyes úr. A szüleid jutalmat kapnak majd, ha visszanyeri az erejét. És én is...
• Ha megúszod ezt a feladatot – tette hozzá a lány.
• Igen...
• És... a szüleim?
• Anyád nagyon szerette a Nagyurat, bármit képes lett volna feláldozni érte. Talán még most is szereti... Ő vezetett minket, mikor a Nagyúr keresésére indultunk. Az ő ötlete volt az is, hogy menjünk el Longbottomékhoz.
• És te? Részt vettél... Részt vettél benne?
• Nem, habár szerettem volna. Az ajtónál álltam, és figyeltem. Én voltam az őrszem.
• De... Csupán tettestárs voltál, mégis annyit kaptál az Azkabanban, mint a szüleim, akik valóban megkínozták Neville szüleit. Ez kegyetlenség...
• Mégis mire számítottál apámtól? - kérdezte gúnyosan Kupor.
• Nem is tudom... Némi részvétre a fia iránt, azt hiszem. De ezek után... Úgy gondolom, hogy nem sokat számíthattál neki.
• Így igaz – húzta el a száját Barty.
• Sajnálom...
• Ne sajnáld... Nincs szükségem senki sajnálatára. Remekül megvagyok anélkül is...

Cassiopeia csillaga

9. fejezet
Beauxbatons, Durmstrang és Kupor

Már megint ugyanaz az álom kínozta. Napok óta mindig csak ugyanaz. Ő ismét egy kisgyermek, ismét egy ismerős fiú, mondhatni férfi karjaiban. Nem az apja, ahhoz túl fiatal, és nem is családtag, még csak nem is rokon. A férfi ingjének ujja feltűrődik, s láttatni enged egy fekete ábrát – egy koponyát, és egy kígyót. A szája szegletében mosoly bujkál, ahogy megfogja a csöppnyi kezet, ami a haját piszkálja, majd megsimogatja az ártatlan gyermeki arcot.

• Ne is álmodj róla, Kupor! - vigyorog a fiatal férfira egy nő, akire a kislány nagyon hasonlít. - Majd húsz év múlva talán...
• Bajti... - gügyögi a kisgyermek, akinek rózsás arcán mosoly bujkál.
• Hogy mondod, drágám? - kérdi meglepetten a nő.
• Bajti...

Az első szava. Már nem is emlékezett rá, ahogy a férfi arcára sem. Cassiopeia arcán egy könnycsepp szaladt végig, majd rövidesen felébredt. Reggel volt már, de korán az ébredéshez. A többiek még aludtak. A lány csendesen belenyúlt a szekrényébe, és elővette a régi fotóalbumot, amit még iskola előtt pakolt be. Mikor kinyitotta, az első oldalon egy olyan képet talált, amelyen a szülei kettesben voltak rajta. A következő néhány kép az esküvőjükön készült, volt köztük egy közös kép is a Black nővérekről. Természetesen Andromeda nem szerepelt a képen, őt ekkorra már kitagadták a családból. Volt még ott egy kép, amelyen ő volt Rabastan Lestrange-el, a nagybátyjával, egyen a keresztszüleivel, Luciusszal és Narcissával, de volt egy csak Cissa nénivel, egy Dracoval, és egy kép egy igazán jóképű fiúval, aki mostanra talán már felnőtt férfivá érett. Ezeken a képeken még kisbaba volt, apró gyermek, aki nem tudta, milyen világba is született. Nem tudta, hogy a családja gonosz tetteket vitt véghez, és nem tudta, hogy az oly imádott Barty Kupor egy őrült.

„ Azt mondták, meghalt. Vajon igaz? Vajon valóban meghalt? Vagy igazán ő vele beszélgettem? Vagy csupán a képzeletem játszik velem? Bár tudnám a választ...”

• Barty... - simított végig a mosolygó férfi képén, akinek haja már kissé kócos volt a kezében tartott kis Cassiopeia ügyködése nyomán.

Becsukta az albumot, és elsüllyesztette a táskája legmélyére. Még egy levelet is meg kellett írnia...

Csendesen felöltözött, majd előkeresett egy pergament meg egy pennát, majd lement a klubhelyiségbe, és írni kezdett.

Kedves Andromeda!

Itt minden rendben van az iskolában. Képzeld, Rémszem Mordon lett az új Sötét Varázslatok Kivédése tanárunk.

Nagyon jól tanít, habár néha kissé furcsán viselkedik. Ebben az évben megrendezik a Roxfortban a Trimágus Tusát,

és hamarosan jönnek a Beauxbatons és a Durmstrang bajnokai és igazgatói. Nemsokára újra találkozhatok Viktorral és Alex-el!

Mi több, Igor bácsi is itt lesz. Ez kicsit nehéz, mert ők azóta nem tudnak rólam semmit, mióta eljöttem Bulgáriából.

Remélem, nem lesz semmi baj. A karácsonyi szünetet itt töltöm a Roxfortban, úgyhogy ne készüljetek.

Most már befejezem, ölelek mindenkit.

Cassiopeia Druella Tonks

Ui.: A válasszal elküldenétek a rúnaszótáramat? Elfelejtettem, hogy szükségem lehet rá, annak ellenére, hogy nem vettem fel a tantárgyat.

Mikor elkészült, kimászott a portrélyukon, és elment a bagolyházba. Periklésszel elküldte a levelet, majd a nagyterembe ment reggelizni. A bagolyházból visszafelé összetalálkozott Harryvel, aki szintén levelet küldött, csak ő éppen Siriusnak.

Az órákon egyre nehezebb anyagrészeket vettek, legalábbis a többiek számára. Cassiopeia könnyedén vette az akadályokat, különösen sötét varázslatok kivédéséből.

A csoport nagy meglepetésére Mordon professzor bejelentette: sorban minden tanulóra kimondja az Imperius-átkot, hogy érezzék a hatását, és kipróbálhassák, le tudják-e gyűrni.

• De hát... a tanár úr maga mondta, hogy ezt tiltja a törvény – vetette ellen bátortalanul Hermione, miközben Mordon egy pálcasuhintással a a falhoz söpörte a padokat. - Azt mondta, aki emberre szórja ezt az átkot, azt...
• Ne nyavalyogj már, Hermione! - szólt Cassie a lányra.
• Dumbledore szerint fontos megtapasztalnotok, milyen érzés – felelte Mordon,Hermionéra szegezve vesébe látó tekintetét. - Ha Granger kisasszony akkor óhajtja elkezdeni a gyakorlást, mikor már az élete lesz a tét, nekem úgy is jó. Kimehet. Senki nem tartóztatja.

Mordon egyenként hívta magához a tanulókat, és Cassiopeia-val kezdte.

• Nos. Az első Cassiopeia Tonks lesz. Rajta fogom nektek elsőként megmutatni, hogyan is kell ezt.

Cassiopeia meg sem lepődött ezen. Mordon tudta, hogy ő képes legyűrni az átkot, mesélt már róla neki, és próbálták is már. Az első este óta többször is járt már Mordon irodájában, és egyre jobban feléledt benne a gyanú, hogy valójában nem Alastor Mordonnal, hanem Barty Kuporral beszélget esténként.

• Imperio!

Csodálatos érzés kerítette hatalmába Cassiopeia-t, de a lány is, és talán Mordon is érezte, hogy ez nem az igazi. Érezte magán az átok hatását, de mégsem. Érezte, hogy mindenki őt figyeli, tudta, hogy bizonyítania kell. Tudta, hogy képes rá, ezerszer megcsinálta már. Karkarovval addig gyakorolták, amíg már nem is volt szükség rá, hogy legyűrje az átkot. Ezért tanulta meg az okklumenciát is.

• Viselkedj úgy, mintha egy kakas lennél... - hallatszott a parancs, de Cassiopeia meg sem mozdult.
• Viselkedj úgy, mintha egy kakas lennél... - hallotta meg még egyszer a parancsszót, de ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, csupán elmosolyodott.
• Nem – felelte – Nem fogok.
• Látjátok? Így kell legyűrni az Imperiust. Miss Tonks úgy gyűrte le, mintha már nem először csinálta volna. De persze, de nem lehet igaz, ugyebár... - vigyorgott a lányra Mordon. - Most pedig, sorban hívlak majd titeket. Thomas, te kezdesz!

Dean Thomas sétált ki Mordon elé, s miután a professzor kimondta rá az átkot, háromszor körbeugrálta a termet, miközben az angol himnuszt énekelte. Utána Lavender következett, aki lelkesen utánozott egy mókust, majd Neville, aki olyan tornagyakorlatot mutatott be, amit saját elhatározásából biztosan nem tett volna meg. Egyikőjük sem tudott védekezni az átokkal szemben, s csak akkor tértek magukhoz, mikor Mordon leeresztette a pálcáját.

• Potter – recsegte az ex auror. - Te jössz!

Mordon parancsa az volt, hogy ugorjon fel az asztalra, és bár a fiú felkészült az ugrásra, valójában meg sem akart mozdulni. A végeredmény az lett, hogy nekiesett az asztalnak, és feldöntötte.

• Ezt már szeretem! - harsant fel Mordon hangja. - Példát vehettek Potterről... Ő védekezett! Harcolt az átok ellen, és kis híjján legyőzte! Próbáld meg újra, Potter, ti meg jól figyeljetek – a szemét nézzétek, az mindent elárul. Nagyon szép volt, Potter, nagyon szép! Téged sem fognak egykönnyen a hatalmuk alá hajtani!

Végül, negyedik próbálkozásra Harrynek is sikerült az, ami Cassiopeia-nak szinte azonnal.

Sikerült a fiúnak is teljesen legyűrnie az Imperius-átkot, ami igen nagy teljesítmény.

A délutáni legendás lények gondozása óra után a bejárati csarnokba érve egy tábla fogadta a diákokat, amelyet a márványlépcső tövében állítottak fel.

Trimágus Tusa

A Beauxbatons és a Durmstrang delegációi

október 30-án, pénteken 18 órakor érkeznek meg

iskolánkba. A fenti napon a tanítás fél órával

korábban ér véget.

A tanulók visszaviszik felszerelésüket a

hálótermekbe, majd felsorakoznak a kastély

előtt, s ott fogadják a vendégeket az érkezésük

tiszteletére rendezett ünnepi vacsora előtt.

A nagytermet feldíszítették e jeles alkalomból. Az izgalom egész héten kitartott, a kastélyban takarítás láz terjedt el, és a tanárok is ingerlékenyebbek voltak, mint általában. Közben Cassie megkapta válaszlevelét Andromedától, vele együtt a rúnaszótárát is, így most már olvasgathatta legújabb szerzeményét.

Harmincadikán az utolsó óra a bájitaltan volt, és a legtöbb diák szerint elég elviselhető volt – talán csak mert fél órával korábban ért véget.

A korai kicsöngetés után Cassie a Griffendél-toronyba sietett, ahol letette a könyveit, majd köpenyt kanyarított magára. A bejárati csarnokban ácsorogtak, ahol a diákok házanként sorakoztak fel vezető tanáraik irányításával.

• Jöjjenek utánam! - adta ki a parancsot McGalagony. - Évfolyamok szerint, sorrendben... Ne lökdösődjenek!

A csapat levonult a bejárati lépcsőn, majd felsorakozott a kastély előtt. Hűvös, tiszta este volt. Cassiopea Hermione mellett állt, a negyedik sorban, és hol az eget, hol a roxforti tavat pásztázta.

• Lám csak! - kiáltott fel Dumbledore – Ha jól látom, közeledik a Beauxbatons delegációja!

A Tiltott Rengeteg felett a mélykék égen egy hatalmas, ház nagyságú halványkék lovas kocsi repült, amelyet tucatnyi, elefánt méretű, aranysárga szárnyas ló húzott.

A kocsi egyre lejjebb ereszkedett, de még mindig szélsebesen repült. Az első három sorban álló diákok ösztönösen hátrálni kezdtek. Aztán a lovak nagytányér méretű patái hatalmas dobogással talajt fogtak, majd a kocsi négy kereke is földet ért. A lovak megrázták hatalmas fejüket; tűzvörösen izzó szemük vadul villogott. A kocsi ajtaján lévő címerre épp hogy egy pillantást vethettek a diákok, mikor az ajtó kinyílt,. Világoskék taláros fiú ugrott le a kocsiról. Fürgén lehajolt, motozott egy kicsit a küszöbnél, és lehajtott egy arany lépcsősort. Azután tiszteletteljesen hátrahúzódott. A kocsiból egy hatalmas méretű nő lépett ki, aki talán még Hagridnál is termetesebb volt. A nőnek szép, olajbarna bőre volt, nagy, fekete szeme, és meglehetősen görbe orra. Haját szoros, fénylő kontyba csavarta a tarkóján. Testét tetőtől talpig fekete szatén fedte, nyakán és vastag ujjain megannyi tündöklő opálkő ékeskedett. Dumbledore tapsolni kezdett, s a diákok követték példáját. A hölgy most Dumbledore-hoz lépett, és szívélyes mosollyal nyújtotta a kezét. Dumbledore, habár maga sem volt épp alacsony ember, mégis majdhogynem felemelt fővel kellett kezet csókolnia.

• Kedves Madame Maxime – szólt nyájas mosollyal -, boldog vagyok, hogy a Roxfortban üdvözölhetem.
• Én iss öhrülök, 'ogy itt le'etek – felelte Madame Maxime mély, búgó hangon. - 'Ogy van, kedves Dumblidorh?
• Köszönöm, remekül.
• A diákjaim – szólt Madame Maxime, és hanyag mozdulattal a háta mögé mutatott.

Tucatnyi, tizenhét-tizennyolc éves forma fiú és lány sorakozott fel Madam Maxime mögött. A diákok valamennyien dideregtek, ami nem is volt csoda, tekintve, hogy talárjuk szemlátomást finom selyemből készült, és egyikük sem viselt köpenyt.

• Karhkarhóv megérhkezed márh? - kérdezte Madame Maxime.
• Még nem – felelte Dumbledore -, de bármelyik percben itt lehet. Idekint óhajtja megvárni, vagy befárad a kastélyba melegedni?
• Inkább bemenek – felelte Madame Maxime. - De á lóváim...
• A legendás lények gondozása tanárunk boldogan ellátja majd őket – nyugtatta meg Dumbledore. - Hamarosan visszatér, csak előbb kiküszöböl egy apró problémát, ami a... - öhm – jószágai körül adódott.
• A parhipáimmal erhélyesen kell bánni – jegyezte meg Madame Maxime, aki szemlátomást nem igen bízott az említett tanár képességeiben. - Rhoppant szilaj állatok...
• Biztosíthaton, hogy Hagrid megbirkózik a feladattal – mosolygott Dumbledore.
• Nos, rhendben – szólt kecses főhajtással a hölgy. - Kérhrem, inforhmálja ázt á 'Ágridot, 'ogy a lóvak kizárhólag tisztá whiskyt isznák.
• Informálni fogom – felelte Dumbledore.
• Indulás – Madame Maxime parancsolóan intett diákjainak, s a félrehúzódó roxfortosok sorfala között a bejárati lépcső felé indultak.

Cassie ekkor már izgatottan csak a roxforti tavat fixírozta, nem is hiába. Néhány perc múltán azonban furcsa zaj ütötte meg a diákok fülét.

A tó felszínén jókora buborékok jelentek meg, s egyre nagyobb hullámok mosták a sáros partot. Azután a tó közepe egyszer csak örvényleni kezdett, s az örvény torkából egy hosszú, fekete árbóc jelent meg. Az árbóc után következett a hajó orra, és a tat, majd kiemelkedett az egész hajó.

• Az Erusia! - álmélkodott Cassie, aki egyszer régen látta már a hajót, belülről is.

A hajó súlyos loccsanással ráfeküdt a vízre, és lassan elindult a part felé. Alig egy perccel később hallani lehetett a vízbe ereszkedő horgony csobbanását, majd a palló csapódását.

A hajóból kiszállók mind bundaköpenyt viseltek. Egyedül a csapat elején haladó férfi viselt másféle bundát; az fénylő szürke volt, akárcsak a haja.

• Karkarov... - mondta Cassie a többieknek.
• Dumbledore! - köszönt már messziről a szürke bundás. - Hogy van, drága barátom?
• Köszönöm, Karkarov professzor – felelte Dumbledore - , kiválóan.

Karkarov telt hangjához kissé behízelgő modor társult. Termete hórihorgas és szikár volt, akárcsak Dumbledore-é, de ősz haját ő rövidre nyírva hordta, s kis kunkorban végződő kecskeszakálla sem tudta elrejteni csapott állát. Mikor odaért Dumbledore-hoz, két kézzel szorította meg kollégája kezét.

• A jó öreg Roxfort... - szólt, és mosolyogva felnézett a kastélyra.

Fogai meglehetősen sárgák voltak, s csupán szája mosolygott, de szeme nem – tekintete továbbra is hideg maradt.

• Istenem, mennyire örülök, hogy itt lehetek. Gyere, Viktor, menjünk be a melegre... - Ugye megengedi, Dumbledore? Viktor egy kicsit megfázott.

Karkarov hívogatóan intett az egyik diákja felé. Mikor az előlépett, a diákok Viktor Krumot ismerték fel benne. Cassiopeia persze, meg sem lepődött, hogy a fiú itt van.

Cassiopeia rögtön a Durmsrangosok után sietett, és nehezen, de beérte Karkarovékat.

• Karkarov professzor! - szólította meg, mire Viktor is, Karkarov is megállt.
• Ismerjük egymást? - kérdezte lenézően Karkarov.
• Cassiopeia vagyok. Lestrange – súgta a lány.
• Cassiopeia! - ölelte meg Karkarov volt tanítványát. - Fel sem ismertelek! Hogy-hogy itt?
• Itt tanulok. De... Az este folyamán beszélnünk kell. Alex is itt van?
• Igen, ő is eljött.
• Remek. Vele is beszélnem kell. Fontos, és nem tűrhet halasztás. - mondta a lány. - Most menjetek. Nem tudhatják, hogy ismerjük egymást. Addig én kérek engedélyt Dumbledore-tól. - mondta még, majd elrohant az ellenkező irányba.

Cassiopeia rohanva kerülgette a diákok, míg majdnem nekiütközött Mordonnak.

• Miért rohan ellenkező irányba, Miss Tonks? - kérdezte Mordon.
• Beszélnem kell Dumbledore-al. - mondta a lány, majd oldalra fordulva szembe találta magát az igazgatóval.
• Hallgatom, Miss Tonks.
• Szeretnék engedélyt kérni rá, hogy ma este meglátogathassam a Durmstrangosokat az Erusián.
• Az Erusián? - kérdezte McGalagony.
• A hajójukon. Beszélnem kell Karkarov professzorral. És Alex-szel is. Viktor tudja, hogy mit titkolok a többiek elől, és megérti. Ő nem fog elárulni, de sem a professzor, sem Alex nem tudja. Nem akarom, hogy véletlenül lebuktassanak.
• Dumbledore... Diákok nem járkálhatnak... - kezdte volna ellenvetéseit Piton professzor, de Mordon közbeszólt.
• Majd én elkísérem – mondta.
• Rendben van, Alastor. Miss Tonks, vacsora után indulhatnak.
• Köszönöm, Professzor. - mondta még a lány, majd a nagyterembe ment.

Mikor beért, már mindenki a helyén ült, és a vendégek is elfoglalták már a helyüket. A Beauxbatons tanulói a Hollóhát asztalához, míg a Durmstrangosok a Mardekár asztalához ültek le.

Mikor Dumbledore is megérkezett, még nem foglalt helyet, jelezve, hogy szólni kíván. A terem elcsendesedett.

• Köszöntök ezen a szép estén minden bentlakót és – különösképpen – minden vendéget – szólt Dumbledore, széles mosolyt villantva a külföldi diákokra. - Nagy örömömre szolgál, hogy a Roxfortban üdvözölhetem a hölgyeket és urakat. Szívből remélem, sőt bízom benne, hogy itt tartózkodásuk a kényelem és a kellem jegyében telik majd.

Az egyik beauxbantons-os lány, akinek a feje ki se látszott egy vastag sálból, leplezetlen gúnnyal felnevetett.

• Hazamehetsz, ha nem tetszik! - sziszegte felé Hermione.
• A Tusa hivatalos megnyitására a lakoma végén kerül sor – folytatta Dumbledore. - Addig is egyenek-igyanak, és érezzék otthon magukat.

Azzal leült, és nyomban beszélgetni kezdett Karkarovval.

Az aranyedények szokásos, mágikus módon megteltek étellel. Az ételek között nem egy külföldi különlegesség is volt, köztük Cassie egyik kedvence is.

• Jesszusom, Sopszka! - kiáltott fel a lány, majd egy hatalmas tányérral szedett ki. - Hmm... Éppen olyan az íze, mint... - jegyezte meg, de a mondatot nem fejezte be.

Hermione kérdő tekintettel nézett rá.

• Most meg mi van? Imádom a Sopszkát! Marja néni mindig olyan finomat csinált.
• Mindig?
• Mármint... Amikor együtt nyaraltunk – vágta ki magát a lány.

Idő közben két másik ember is érkezett a vacsorára. Az egyik Ludo Bumfolt, a másik pedig Mr. Kupor. Cassiopeia elfintorodott, ahogy meglátta a férfit. Gyűlölte őt. Nem csak azért, mert meggyanúsította, csak mert Lestrange, hanem főként azért, mert az Azkabanba juttatta a fiát.

Mikor megjelentek a desszertek, a Mardekáros asztalnál vagy egy tucatnyi, mindenféle ízű baklava várta a falatozókat. Ellenben a Griffendéles asztalnál most nem volt bolgár különlegesség. Cassiopeia felállt, és egyenesen a Mardekár asztalához sétált.

• Izvinete , moga li da se poluchi edin ot baklava ? - kérdezte Cassiopeia, mire egy rakás tekintet rá szegeződött. A Draco mellett ülő Viktor, és a mellette ülő Alex szinte egyszerre ugrott fel az asztaltól.
• Kasiopeya ! - köszöntötték a fiúk, majd megölelték a lány.
• Kak ste ? Dŭlgo vreme ne sme se vizhdali! - kérdezte Alex.
• Fine i vie ?
• Az sŭm dobre.
• Shte govorim po-kŭsno. Dŭmbŭldor pozvolete mi da vi poseti v Erusian . Tryabva da pogovorim .
• Dobre. - nyújtotta Alex az egyik csokis baklavás tálat, amiből négy is volt az asztalon.
• Blagodarya. Sled tova po-kŭsno , momcheta !

A fiúk beszéltek ugyan angolul, hiszen Cassiopeia és Karkarov is tanította őket, de megszokásból a bolgár nyelvet használták. Ez Cassie-nek persze jól jött, hiszen így a Roxfortosok nem értettek egy kukkot se. Cassie visszament a Griffendéles asztalhoz, majd letette a tálat, és kivett belőle két nagyobb baklavát, amit meg is evett. Alex jól emlékezett, valóban a csokis volt a kedvence.

• Te honnan tudsz ilyen jól bolgárul? - kérdezte Hermione.
• Tanultam a nyelvet. Először Alex és Viktor tanított nekem néhány szót, meg mondatot, de aztán már magamtól kezdtem el tanulni. - felelte a lány, de ennek csak a fele volt igaz.

Valóban a fiúk tanították először, de ezt később a magántanárok, köztük Karkarov folytatta. Illetve, nem keveset tanult Marjától és Ivantól.

Miután az aranytálak végleg megszabadultak tartalmuktól, Dumbledore újra felállt.

A teremben mindenki fészkelődni kezdett, s a kellemes izgalom Cassie-re is átragadt. Cassie feszült figyelemmel meredt Dumbledore-ra, és közben még egyszer átvette a tervét, ami bájitaltanon fogant meg benne. A zagyváló átka elég erős lesz. Nem biztos, hogy őt fogja választani a pártatlan bíró, de a neve akkor is bele fog kerülni a választható diákok közé. Ha nem lesz bajnok, hát nem lesz. De megpróbálja, s ha egy kis szerencsével mégis a bajnoknak kiáltják ki, nem fog visszariadni a feladattól. Legrosszabb esetben egy sárkánnyal kéne megbirkóznia, ahhoz pedig elég egy kötőhártyagyújtó-átok.

• Elérkezett a nagy pillanat – szólalt meg az igazgató, végigjáratva tekintetét a felé forduló arcokon. - Hamarosan kezdetét veszi a Trimágus Tusa. Mielőtt behozzuk a ládát, röviden elmondanám hogy milyen különleges szabályok lépnek érvénybe ebben a tanévben. Mindenekelőtt azonban bemutatom a minisztériumból érkezett vendégeinket: Bartemius Kupor urat, a nemzetközi máguskapcsolatok főosztályának vezetőjét...

Gyér taps hangzott fel.

• … és Ludo Bumfolt urat, a varázsjátékok és mágikus sportok főosztályának vezetőjét.

Bumfoltot a diákok sokkal lelkesebben köszöntötték, mint Kuport – talán mert híres terelőjátékos volt, vagy pusztán csak rokonszenvesebb.

• Bumfolt és Kupor urak az elmúlt hónapokban nagyon sokat fáradoztak a Trimágus Tusa megszervezésén – folytatta Dumbledore. - Karkarov professzor, Madame Maxime és jómagam mellett ők is részt vállalnak majd a bajnokok teljesítményét elbíráló zsűri munkájából.

A ''bajnokok'' szó elhangzása egy csapásra felélénkítette a diákok lankadó figyelmét. Ezt bizonyára Dumbledore is észrevette, ugyanis mosolyogva folytatta:

• Akkor hát, Frics úr, kérnénk a ládát.

Frics, aki eddig az egyik sarokban ácsorgott, most előrelépett, és odavitt Dumbledore-hoz egy drágakövekkel kirakott, jókora dobozt, mely fából készült, és nagyon régi darab volt.

• Mr. Kupor és Mr. Bumfolt már áttanulmányozták az idei bajnokok számára kidolgozott feladatokat – folytatta Dumbledore, miközben Frics letette elé az asztalra a dobozt - , és intézkedtek róla, hogy megtörténjenek a szükséges előkészületek. A tanév során elvégzendő hűrom feladat próbára teszi a bajnokok varázserejét, szellemi képességét, és természetesen az is kiderül majd, meg tudják-e őrizni lélekjelenlétüket veszélyes helyzetekben.

Az utolsó szavak elhangzása után olyan csend borult a teremre, mintha a diákok még levegőt is elfelejtettek volna venni.

• Mint tudjátok, a tusán három bajnok mérkőzik meg egymással – folytatta Dumbledore - , a három résztvevő iskola képviseletében. Pontozni fogjuk az egyes próbák végrehajtása során nyújtott teljesítményüket, s az a bajnok, aki a legmagasabb összpontszámot éri, övé lesz a Trimágus Kupa. Az iskolák bajnokait egy pártatlan döntőbíró, a Tűz Serlege választja ki.

Dumbledore most előhúzta pálcáját, és háromszor rákoppintott vele a fadoboz tetejére. A fedél lassan, nyikorogva felemelkedett. Dumbledore két kézzel belenyúlt a dobozba, és kivett belőle egy durván faragott, öblös fakupát. Az ósdi ivóedény egyetlen figyelemre méltó tulajdonsággal rendelkezett: a pereméig tele volt táncoló kék-fehér lángokkal.

Dumbledore becsukta a dobozt, s óvatosan elhelyezte a serleget a tetején, ahol a terem legtávolabbi sarkából is jól látszott.

• Aki bajnoknak kíván jelentkezni – folytatta - , írja fel olvashatóan a nevét és iskoláját egy pergamendarabra, s azt dobja bele a serlegbe. Erre a következő huszonnégy óra áll rendelkezésére. Holnap este, Halloween ünnepén, a serleg kiad nekünk három nevet – azokét, akiket a legméltóbbnak ítél az egyes iskolák képviseletére. A serleg lakoma után a bejárati csarnokba kerül, hogy bárki szabadon hozzáférhessen. Mivel nem szeretném, ha a kiskorú tanulók kísértésbe esnének, korhatárvonalat fogok húzni a csarnokban felállított serleg körül. A vonal távol tartja mindazokat, akik még nem töltötték be tizenhetedik életévüket. Végezetül nyomatékosan kérek minden jelentkezni vágyót, hogy gondosan mérlegelje döntését. Akit a Tűz Serlege bajnoknak választ, annak kötelessége az elejétől a végéig részt venni a tusán. Abban a percben, mikor a kijelölt elhelyezi nevét a serlegben, felbonthatatlan, mágikus szerződés lép érvénybe. A megválasztott bajnok már nem gondolhatja meg magát. Ezért fontos, hogy csak azok jelentkezzenek, akik biztosak benne, hogy készen állnak a játékra. Most pedig itt az ideje, hogy nyugovóra térjünk. Jó éjszakát mindenkinek.

• Szóval korhatár vonalat húz... - gondolkozott el Cassiopeia. - Nos, ez nem keresztezi a terveimet. - állt fel.
• Biztos benne Miss Tonks? - kérdezte Mordon, ahogy a lány mögé ért.

Harry, Ron és Hermione épp az ajtónál állt, Karkarovval és a Durmstrangosokkal.

• Nem is tudom, professzor... Menjünk!

Az ajtóban elég nagy tumultus fogadta őket, ugyanis mint Karkarov, mint a diákjai Harry-t, meg a sebhelyét bámulták.

• Igen, ő Harry Potter – recsegte Mordon.

Karkarov megpördült a tengelye körül, majd farkasszemet nézett az exaurorral. Arca elsápadt, majd megfeszült a félelemmel vegyes dühtől.

• Maga itt!? - sziszegte
• Igen, én itt – felelte mogorván Mordon. - Ha nincs mit mondania Potternek, menjen tovább, Karkarov. Elállja az utat.

Karkarov professzor nem felelt, csak intett a diákjainak, és továbbindult. Mordon utána fordult; sebhelyes arcára mély undor ült ki, s addig követte Karkarovot mágikus tekintetével, amíg az el nem tűnt a tölgyfa ajtó szárnyai mögött.

• Gyere utánam, Tonks! - szólt Cassie-nek majd Mordon irodájába mentek.

Ott leültek az asztalhoz, majd Mordon teával kínálta a lányt.

• Addig nem mehetünk, amíg a diákok kint lézengnek. Úgy egy óra múlva indulhatunk.
• Értettem, professzor – felelte a lány. - Kérdezhetek valamit?
• Halljuk...
• Miért gyűlöli ennyire Karkarov professzort?
• Karkarov halálfaló volt.
• Igen, tudom. De mi más oka van ennek? Olyan mély undort láttam, amilyet még soha...
• Meg van rá az okom, Miss Tonks... - felelte kissé ingerülten Mordon.
• Értem...

Egy órával később már szabadok voltak a folyosók, így nyugodtan útnak indulhattak.

Az Erusia ablakain még szűrődött ki fény, ezzel is jelezve, hogy várják őket. Karkarov hátrahőkölt, mikor meglátta Cassie kísérőjét.

• Csak azért jöttem, hogy a lánynak ne essék semmi baja. - jegyezte meg mogorván Mordon.
• Nem szükséges, professzor úr... - súgta a lány.
• Ugyan már, Lestrange! - szólt rá Mordon – Ugye te sem gondolod komolyan, hogy két halálfaló lányát egyedül hagynám egy másik halálfalóval?

Karkarov kelletlenül engedte fel a hajóra Mordont, de hát mit is tehetett volna?

A hajó hatalmas volt, és nagyon régi. Vörös kárpit díszített mindent, a közös helyiségben a Durmstrang címere, a két fejű sasmadár díszlett. A bőr kanapék és fabútorok mind fekete színben pompáztak. Mordon leült az egyik kanapéra, majd várt.

Cassie csodálattal nézett körbe.

• Semmit nem változott – jegyezte meg.
• Valóban nem. Miről akartál beszélni? - kérdezte Karkarov.
• Alex is itt van? Neki is tudnia kell róla.
• Itt vagyok. Miről van szó? – jelent meg a fiú Viktorral, majd leültek ők is.
• Hát... Arról, hogy miért vagyok itt. Miért tanulok a Roxfortban, és miért nem félnek tőlem a többiek. Miért állnak szóba velem, és miért nem kapnak frászt, ha meglátnak... Nos, annak idején, Dumbledore eljött értem. Nem tudom hogyan, de megtalált, és vissza hozott. Elvitt az egyik nagynénémhez, Andromeda Tonkshoz, aki egy mugli származású varázslóhoz ment hozzá.

Itt Karkarov felszisszent, és Mordon arcán is megjelent a jól ismert grimasz.

• Dumbledore azt mondta, szeretné, ha megkapnám az esélyt egy rendes életre. Egy szerető családra. A néném és a férje örökbe fogadtak, és a nevükre vettek. A lányukkal testvérekként nőttünk fel, és mindenki Tonksként ismer engem. A Roxforti leveleim is már Tonks névre jöttek, mikor beosztottak a Griffendélbe, akkor is Tonks néven hívtak a Teszlek Süveghez. A barátaim mind úgy tudják, hogy a nevem Cassiopeia Tonks, és nem Lestrange. Azt sem tudják, hogy bármi közöm is van Bellatrix Lestrange-hez, nem hogy a lánya vagyok... Szeretném, ha még véletlenül sem hívnátok Lestrange-nek. Nem akarom, hogy megtudják. Nem akarom, hogy a kényelmes kis életem az egyik pillanatról a másikra felboruljon. Hamarosan úgy is meg kell majd történnie. Érzem... De ennek az ideje most még nem jött el.
• Én rajtam ne múljon – felelte Karkarov.
• Én sem árullak el. De... A többiek látták, hogy ismerjük egymást...
• Úgy tudják, egyszer együtt nyaraltunk, és onnan ismerjük egymást. Onnan ismerlek téged, és Viktort. No meg a szüleidet. Tényleg, Marja és Ivan hogy van?
• Hát... Apa... Apa meghalt.
• Hogy? Dehát... Részvétem.
• Azt mondták, baleset volt, de szerintem gyilkosság - mondta Alexander nagy komolyan.
• Sajnálom. Marja hogy bírja?
• Már jobban. Azt hiszem...
• És a te szüleid, Viktor? 
• Remekül. Ők is jönnek majd a Tusára.
• Ezt örömmel hallom! Bizonyára találkozom majd velük. És a nővéred?
• Zoja most gyógyító otthon. Ő nem jön el. Tavaly ment hozzá a vőlegényéhez.

Még egy ideig beszélgettek, majd Cassiopeia elköszönt, hogy vissza indulhassanak a kastélyba.

Mordon ekkor már eléggé furcsán viselkedett, mintha nem is lenne önmaga. Az arca rángatózott, a kezei remegtek. A flaskájában már egy korty sem volt az italából, amit inni szokott, s a férfi arca lassan változni kezdett. Először a haja, ami felvette a szalmaszőke színt, majd a falába leesett, s helyén egy új láb nőtt, szemüregéből kipattant a varázsszeme, melynek helyén szintén egy barna szem nőtt ki. Mire az átváltozás véget ért, Cassiopeia előtt egy teljesen más ember állt.

A lány el sem tudta hinni, hogy ez az ember valóban az, akire gondol. Hogy valóban az ifjabb Barty Kupor áll előtte. Lassan közelített a férfi felé, majd megfogta az arcát, hogy szembe nézhessen a férfival.

• Barty? - kérdezte a lány, mire a férfi elvigyorodott.
• Nem hittem volna, hogy megismersz.
• Te.. Neked... Azt mondták, te meghaltál.
• Valóban, mindenki úgy tudja.
• Akkor mégis hogy...?
• Apám kihozott. Aztán Imperius-átok alatt tartott.
• Láttalak téged. Te... Te küldted fel a Sötét Jegyet az égre a Világkupán. Te ültél mögöttem, és... Mit keresel egyáltalán itt?
• Dolgom van.
• A Nagyúr küldött, nem igaz?
• Ne kérdezz semmit, és akkor nem kell hazudnom.
• Nekem amúgy sem kell hazudnod, Barty.
• Persze... Mert megbízhatok egy griffendélesben.
• Pettigrew is az volt, és mégis halálfaló lett. Igaz, csupán félelemből. Gyáva féreg...
• Szóval tudod, hogy életben van.
• Igen, tudom. Ahogy azt is, hogy a Nagyúr hamarosan visszatér. Jóslat szól erről.

Cassiopeia érdeklődve fürkészte a mellette álló férfi tekintetét. Most sem félt Bartytól, ahogy kiskorában sem. Nem riadt meg tőle, sokkal inkább örült, hogy ennyi év után újra láthatja. A férfi azonban csak árnyéka volt régi önmagának. Legalább is külsőleg. A hajába egy-két ősz hajszál is vegyült, pedig a harmincadik életévét is csak nemrég töltötte be.

• Szörnyű a hajad – jegyezte meg mosolyogva Cassie, majd elővette a varázspálcáját, és leírt vele néhány kört a férfi feje felett. A férfi haja tiszta lett, és a régi fényében ragyogott, felzselézve, kissé oldalra fésülve, mint ahogy mindig. - Így mindjárt más!
• Te nem félsz tőlem – jegyezte meg Kupor.
• Nem, valóban nem. Miért féljek? Hisz ismerjük egymást. Engem soha nem bántanál. Az a Barty, akit ismertem, soha nem bántott volna. Nem igaz? Persze, Karkarov azt állította, hogy megőrültél...
• Karkarov... - fujtatott Barty. - Az egy mocskos áruló...
• Persze, hiszen elárulta a Nagyurat, és köpött a... Te jó ég! Te voltál az egyik, akinek a nevét mondta, igaz?

Kupor nem válaszolt, csak bólintott.

• Nem tudtam... Ő nem mondta el...
• Persze, hogy nem...
• Sajnálom. De azért, örülök, hogy itt vagy! - mondta a lány, majd minden előzmény nélkül megölelte a férfit. - Egyébként, volt egy olyan érzésem, hogy nem Mordon vagy. Rémszem ismer engem, Dorát tanította... Meg aztán, van egy szokásod, amiről nem nehéz felismerni, ha múlóban van a százfűléfőzet hatása. Mert hogy azt használsz, nem igaz?
• Okos kislány... - vigyorgott a férfi.
• És... Az igazi Mordon hol van?
• Azt nem mondom meg. De biztonságban, úgyhogy ne aggódj felőle.
• Értem.
• Most, hogy megbizonyosodtál róla, hogy én vagyok az, mész Dumbledore-hoz árulkodni?
• Igen csábító volna az ötlet... Ha nem rólad lenne szó. Dumbledore-nak nem szükséges tudnia, hogy te nem Mordon vagy. Nem, nem fogok szólni neki. Nem vagyok áruló.
• Akkor mégis hogy kerültél a griffendélbe? Hmm?
• Úgy, hogy nem akartam a mardekárba kerülni. Akkor nem lenne az inkognitóm, amit Dumbledore elintézett nekem. Nem vagyok hülye, én magam kértem meg a Teszlek Süveget, hogy a griffendélbe kerülhessek. Így most Potterrel mondhatni barátok vagyunk, és bár nem állok hozzá olyan közel, mint Ron vagy Hermione, de jó a viszonyunk, és Grangerrel és Ginny Weasleyvel eléggé jóban vagyok. Ez még jól is jöhet.
• Talán, igen. Egyébként... Honnan ismered Krumot meg Karkarovot?
• Tíz éves koromig Bulgáriában éltem Alex-szel és a szüleivel. Karkarov az egyik magántanárom volt, Viktor pedig Alex legjobb barátja. Ha Dumbledore annak idején nem hoz el magával, most a Durmstrangba járnék, és a saját nevemet viselhetném.
• Akkor miért nem maradtál ott?
• Kiváncsi voltam Angliára. Ez az ország az otthonom, mindig is az volt, és az is marad. Szerettem Bulgáriában élni, de az egy másik világ. Meg aztán, érdekeltek az itteni emberek, a Roxfort... És tudtam, hogy ha a Nagyúr visszatér, akkor a szüleim is szabadok lesznek, és találkozhatok velük. Nem akartam, hogy Bulgáriában kelljen kutatniuk utánam, elég lesz nekik az Egyesült Királyság. Vagyis inkább a rokonság, hogy úgy mondjam.

A lány a beszélgetés közben csak a férfira figyelt, és szintúgy. A férfi szemeiben érdeklődés csillant, és a lány olyan jóképűnek találta még így is, hogy a rövid, Azkabanban eltöltött idő, és az otthoni fogság megviselte őt.

• Nem is kérdeztem... Kapsz valamit azért, hogy olyan hűségesen véghez viszed a Nagyúr tervét?
• Ezt meg hogy érted? És miért érdekel egyáltalán?
• Nem is tudom... Arra gondoltam, talán kapsz valamit érte...
• Mire gondoltál, mit?
• Hát... Mondjuk egy rabszolgát, vagy egy feleséget – mosolyodott el gonoszul a lány. - Ne is figyelj rám, csak fecsegek!
• Feleség... Nincs olyan nő, aki hozzám jönne. Főként, mert mindenki azt hiszi, hogy halott vagyok.
• Persze,persze... De azért... Nem gondoltál még erre? Mármint... Fiatal vagy még, és a családod utolsó sarja. Ha veled történik valami, akkor a családfád megszakad, nem lesz utódot, akinek átadhatnád a tudásodat.
• Nem gondolkoztam még ezen. - indult meg a kastély felé Kupor. - Miért érdekel?
• Hát... Csak... gondoltam... Talán rá hozhatnám a frászt anyámékra. Egy egészen kicsit... Mindig is ellenezték, hogy annyit lógtam a nyakadon... Talán...
• Arra akarsz kilyukadni, hogy téged vegyelek feleségül? - nevetett fel a férfi. - Ahhoz túl fiatal vagy, ráadásul a Nagyúr engedélyére is szükség lenne hozzá.
• Már miért? Hiszen nem ő az apám... - jegyezte meg a lány, de a flrfi tekintetére inkább csendben maradt.
• Nem-nem, az ötleted megvalósíthatatlan, és teljességgel elfogadhatatlan.
• Éppen ezért zseniális – mosolygott a lány a férfira.
• Igaz, anyád haja valóban az égnek állna, ha a fülébe jutna egy ilyen dolog. - vigyorodott el a férfi.
• De azt mondta, hogy úgy húsz év múlva talán... Abból tizenhárom év már eltelt.
• Emlékszel rá?
• Még a közös kis képünk is meg van – bólintott Cassie.

Beszéd közben Mordon, vagyis Barty szobájába mentek, az úton nem találkoztak senkivel. Ott leültek, és úgy beszélgettek tovább.

• Nem tudom, hogy mivel bízott meg a Nagyúr, talán jobb is így. De mi lesz, ha lebuksz? Ugye tudod, hogy az a jobbik eset, ha vissza kerülsz az Azkabanba?
• Inkább meghalok, mint hogy visszakerüljek arra a helyre.
• Nem, Barty. Nem meghalni fogsz, te is tudod. Ha lebuksz, akkor a dementor csókot fogod megkapni. Valahogy erre számítok Carameltől.
• Én is... - sóhajtott a férfi. - De véghez kell vinnem.
• Tudom, de aggódom. Légy óvatos.
• Az vagyok. Most pedig menj!
• Jó éjt, Barty! - köszönt el a lány, majd egy csókot lehelt a férfi arcára.
• Jó éjt, Miss Lestrange – hajolt meg játékosan a férfi, majd kiengedte a lány.

Cassiopeia nem egyenesen a griffendél klubhelyiségébe ment, hanem vissza, a bejárati csarnokba.

Egy invito-val magához hívott egy pennát, és egy pergament, amelyre felírta a nevét, és iskoláját, majd a Tűz Serlegéhez lépett. Nem lépte át a korhatár vonalat, arra gondosan vigyázott. Zagyváló átkot küldött a serlegre, majd elővarázsolt egy kígyót, és parsasoul megparancsolta neki, hogy vigye a pergamendarabot a serleghez, és dobja bele. A kígyó engedelmeskedett neki, s átcsusszant a korhatár vonal alatt. Felmászott a dobozra, majd ott felágaskodott, és beleejtette a szájában lévő pergamen darabot.

• Gyere! - hívta vissza a kígyót Cassie, majd mikor az visszaért hozzá, megsimogatta a fejét.

Cassie felemelte a pálcáját, majd eltűntette az állatot.

Ekkor döngő léptek zaja hangzott fel, s a lány gyorsan elbújt. Néhány pillanattal később Barty jelent meg, Mordon alakjában. Kezében egy pergamen volt, s miután zagyváló átkot szórt a Tűz Serlegére, bedobta a pergament, és tovább állt. Azt nem vette észre, hogy valaki a sötétben figyelte minden lépését.

*Kérhetek egyet a baklavából?

*Cassiopeia!

*Hogy vagy? Rég nem találkoztunk!

*Remekül és te?

*Én is jól vagyok.

*Később még beszélünk. Dumbledore megengedte, hogy meglátogassalak titeket az Erusián. Beszélnünk kell.

*Rendben van.

*Köszönöm. Akkor később, fiúk! 

Sopszka: egy bolgár étel

Baklava: Egy édesség neve, amit például csokoládéval, vagy kókusszal is szoktak ízesíteni. (Személyes kedvencem)